A következőkben a Star Trek: Deep Space Nine televíziós filmsorozat ötödik évadának epizódlistája olvasható.
Ötödik évad
No. Cím Eredeti cím 99. Az apokalipszis közepén [2/2] Apocalypse Rising Az Arkanis körüli tulajdonvitából kirobban föderációs-klingon háború meglehetős hevességgel zajlik, a Csillagflotta Főparancsnokság pedig úgy véli, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget, hogy Gowront valóban kicserélték egy Alapítóra. Ezért útnak indítják Siskót, Worfot, O'Brient és Odót, hogy próbálják meg leleplezni az alakváltót, amivel talán véget vethetnek egy értelmetlen háborúnak. A klingonnak álcázott csapatot a Dukat által lopott Ragadozómadár juttatja célba, ahol azonban már egyedül kell helytállniuk a klingonok között, elkerülni a lebukást, és kideríteni, valójában ki a Birodalom vezetésébe beépült Alapító. 100. A hajó The Ship Az állomás személyzetének egy része ásványtani vizsgálatokat végez egy Gamma kvadránsbeli bolygón, ahol tanúi lesznek egy jem'hadar hadihajó lezuhanásának. Megvizsgálják a járművet, és úgy döntenek, nagy előnyére lenne a Csillagflottának, ha haza tudnák juttatni a lezuhant hajót, további vizsgálatok elvégzésére. Azonban hamarosan befut egy másik jem'hadar hajó is, mely megsemmisíti a csapat űrkompját, majd ostromgyűrűbe fogja a lezuhant jem'hadar hajót, amiben Siskoék menedéket keresnek. A jem'hadarokat, de főleg az őket vezető vortát nem is annyira a hajó, hanem inkább annak rakománya érdekli, mivel feltűnően igyekszenek kerülni a hajó közvetlen megtámadását. Sisko megpróbál tárgyalni velük, felajánlva a hajóért azt, ami a vortának kellene belőle, de az nem hajlandó megnevezni követelését. Ami nem is csoda, mert hamarosan kiderül, hogy a lezuhant hajón egy Alapító utazott, őt akarták volna kiszabadítani a jem'hadarok. Az utolsó pillanatig rejtőzködő alakváltó végül meghal, pedig Sisko kész lett volna minden további nélkül kiadni őt a vortának, ha előbb megtudja, hogy az mit is akar. 101. A szerelem sötét verem Looking for par'Mach in All the Wrong Places Váratlan vendég érkezik Quarkhoz az állomásra: Grilka, a klingon nő, akit annak idején rövid időre kénytelen volt feleségül venni. A nő azért jött, hogy Quark segítségét kérje megroggyant pénzügyi helyzetű Házának talpra állításához. A ferengi viszont – immár nem először – úgy érzi, akár szeretni is tudná ezt a kissé ellentmondásos nőt. Ezzel azonban nincs egyedül, ugyanis Worf, aki tanúja volt Grilka fedélzetre érkezésének, szintén élénken érdeklődik iránta; nem kis döbbenetére, Quark épp hozzá fordul tanácsért arra vonatkozóan, hogy hogyan hódíthatná meg egy klingon nő szívét. Worf végül, bár eleinte vonakodva, Dax közreműködésével segít Quarknak, és közben olyan közeli kapcsolatba kerül Jadziával, amire talán egyikük sem számított mindeddig. Zűrös párkapcsolatok azonban máshol is adódnak, az O'Brien család gyermekét kihordó Kira, és Miles minden erejükkel igyekeznek elfojtani a kissé felemás helyzet miatt mindkettejükben ébredező egymás iránti vonzalmat, egyelőre úgy tűnik, sikerrel. 102. Nem az erőseké a viadal ...Nor the Battle to the Strong Egy orvos-konferenciáról hazafelé tartva Bashir, és az őt újságírói minőségben elkísérő Jake Sisko segélykérést fognak egy klingonok támadása alatt álló Föderációs kolóniáról. Megérkezve szinte azonnal az események sűrűjében találják magukat, Bashir igyekszik segíteni a túlterhelt orvosi személyzetnek, és végül Jake-et is befogják. Valamivel később a menedék áramforrását a klingonok megrongálják, ezért Bashir és Jake megpróbálja elhozni a hajójukról a tartalék energiaforrást. Az odafelé úton megtámadják őket, és Jake pánikba esve elmenekül, nem törődve Bashirral. Hosszas bolyongás után, melynek során találkozik egy súlyosan sebesült katonával, aki a szeme láttára hal meg, visszatalál a búvóhelyhez, ahol megtudja, hogy Bashir, bár megsérült, mégis eljuttatta a generátort a szükségkórházhoz. Jake-et gyávasága miatt lelkiismeret-furdalás gyötri, pedig a neheze még hátravan: a kórházat hamarosan klingonok támadják meg, és ő megint rettegve próbál menekülni a borzalmak elől, ám kétségbeesése végül olyan tettre sarkallja, mellyel akaratán kívül megmenti a kórház személyzetének jó részét. 103. Különműszak The Assignment O'Brien már alig várja, hogy felesége visszatérjen egy bajori kirándulásról. Keiko azonban ijesztő meglepetést szerez neki, pontosabban nem is ő, hanem egy lény, ami a jelek szerint a Tűzbarlangokban vette birtokába Keiko testét. A lény azzal fenyegetve Milest, hogy kárt tesz Keikóban, ha nem engedelmeskedik neki. Ráveszi a főmérnököt, hogy végezzen el bizonyos átalakításokat az állomás rendszereiben. O'Brien, bár szorítja a határidő, közben azért kétségbeesetten igyekszik magyarázatot találni az eseményekre, és végül kideríti, hogy Keikót egy pagh-démon nevű teremtmény szállta meg, ami a bajori mitológia szerint a féreglyukban élő Próféták halálos ellensége. És nagyon úgy tűnik, hogy a pagh-démonok most végre elérkezettnek látták az időt a cselekvésre: O'Brient és az átalakított állomást akarják felhasználni a Próféták elpusztítására. 104. Klingonok, kémek és más szörnyüségek Trials and Tribble-ations Sisko igen kellemetlen vendégeket kap: az Időrendészeti Osztály két ügynökét, akik egy különös ügyben folytatnak vizsgálatot. Történt ugyanis, hogy miközben a Defianttel az Idő Hordozóját, valamint egy, a klingon-kardassziai háború során ott rekedt földi férfit szállították haza Bajorra Cardassiáról, az utasuk működésbe hozva az Idő Hordozóját, visszajuttatta a hajót abba az időbe, mikor a Föderáció még gyerekcipőben járt, a klingonok voltak a Csillagflotta legádázabb ellenségei, és a flotta legismertebb kapitánya egy bizonyos James T. Kirk volt. A fedélzetre vett férfi célja is ő, ugyanis kiderül, hogy az illető egy egykori klingon kém, akit Kirk lebuktatott, és ezzel derékba törte a pályafutását. Az egykori kém most visszautazva az időben megpróbál merényletet elkövetni Kirk ellen, hogy ezáltal rendbe hozhassa saját sorsát, a Defiant legénységének pedig meg kell ezt akadályoznia. Ám a huszonnegyedik század Csillagflottájának viszonyaihoz szokott tiszteknek nem kevés odafigyelésébe és erőfeszítésébe kerül, hogy saját maguk felfedése nélkül megakadályozzák a történelem megváltoztatását. 105. A bűnök mocsara Let He Who is Without Sin... Daxnak nagy nehezen sikerül rávennie Worfot, hogy töltsenek együtt néhány napot Risán. A klingon eleve nem örül a dolognak, ám mikor Bashir és Leeta is csatlakoznak hozzájuk az utazás idejére, majd az indulás előtti pillanatban Quark is színre lép, a klingon vigasztalhatatlanná válik. Az már végképp nem javít a helyzeten, hogy megérkezve Dax hamarosan összefut egy régi barátjával, helyesebben Curzon utolsó nagy szerelmével. Worf azonban hamarosan tudomást szerez a bolygón működő, Új Esszencialisták elnevezésű mozgalomról, melynek vezetője azt hirdeti, hogy a Föderáció polgárai túlságosan elpuhultak, és kiszolgáltatottak egy esetleges, a Föderáció elleni támadásnak. A klingon szimpatizálni kezd az elveikkel, és jóhiszeműen segít nekik egy kis demonstráció megszervezésében, ám az események hamarosan kicsúsznak a kezéből, és végül bűntudattól vezérelve Dax segítségével igyekszik rendbe hozni a dolgokat. 106. A múlt árnyai Things Past Az űrkomp, amivel Sisko, Dax, Odo és Garak egy konferenciáról hazafelé tartanak, az állomás közelébe érve nem válaszol a hívásra. Hamarosan kiderül, hogy utasai kómaszerű állapotban vannak, s az okra még doktor Bashir sem tud fényt deríteni. Pedig Sisko és társai számára úgy tűnik, nagyon is ébren vannak, ráadásul nem is akárhol: Terok Nor-on, hét évvel a kardassziai megszállás vége előtt. Odo szinte kezdettől fogva idegesnek tűnik, és Garaknak, vagy főleg a birtokában levő titkos kardassziai kódoknak köszönhetően hamarosan kiderül, miért: azokat a bajoriakat, akiknek a személyiségét felvették, hamarosan halálra ítélik, és kivégzik majd egy, Gul Dukat ellen elkövetett merénylet miatt. Azonban valami mégsem stimmel teljesen: ebben az időben már Odonak kellene az állomás biztonsági főnökének lennie, az egykori alakváltó pedig igyekszik kitérni az eseményekre vonatkozó kérdések elől. 107. Hegymászás The Ascent Végre beteljesült Odo régi álma: bíróság elé állíthatja Quarkot. A felügyelő személyesen akarja eljuttatni a ferengit a tárgyalás helyszínére, ám útközben kiderül, hogy az űrkompjukon bombát helyeztek el. A hajó megsemmisülését sikerül megakadályozniuk, ám az űrkomp olyan súlyosan károsodik, hogy kényszerleszállást kell végrehajtaniuk. Egy barátságtalan, mérgező flórájú, hideg világra érkeznek, és a baj nem jár egyedül: a replikátor tönkrement, az élelmiszertartalék megsemmisült, hajó szubtéri rádiójának erősítője meghibásodott, így a bolygó felszínéről a légkör miatt nem használható. A párosnak egyetlen esélye van a menekülésre, mégpedig az, ha sikerül felcipelniük a szubtéri adót egy elég magas hegycsúcsra, hogy onnan próbáljanak vészjelzést küldeni. Odo és Quark azonban mintha még akkor sem tudnának megbékélni egymással, mikor az életük múlik rajta, ám végül kiderül, hogy ez csak a látszat. 108. Bűvölet Rapture Az állomás mozgalmas napoknak néz elébe, a Föderációs Tanács ugyanis végül elfogadta Bajor felvételi kérelmét, és az esemény bejelentésére, valamint a szerződés aláírására a Deep Space Nine-on kerül sor. Sisko eközben egy, a Bajor felé tartó ősi festmény hatására megszállottan keresni kezdi B'Halát, a bajoriak legendás Elsüllyedt Városát. Miközben ezen dolgozik egy rekonstrukciós programmal az egyik holoszobában, megmagyarázhatatlan eredetű energia-kisülés éri, minek következtében látomásai támadnak, melyek végül, az időközben a büntetését letöltve az állomásra visszatért Kasidy Yates társaságában, elvezetik B'Hala romjaihoz. A látomásokat okozó kisülésnek azonban más következményei is voltak: a kapitány idegrendszerének állapota rohamosan romlik, ám ennek ellenére a kapitány azonban nem egyezik bele, hogy Bashir elvégezze rajta az életmentő műtétet. Sisko – látomásaitól vezetve – Küldöttként megtiltja a szerződés aláírását a bajoriaknak, azt hangoztatva, hogy az a pusztulásukat jelenti. Amikor Sisko eszméletét veszti, Bashir Jake engedélyét kéri a műtét végrehajtására, amibe a fiú bele is egyezik. A kapitány pedig, a sikeres műtét utáni altatásból felébredve kétségbeesetten állapítja meg, hogy a válaszok, amelyeket már majdnem megismert Bajor és saját jövője sorsát illetően, elvesztek, talán mindörökre. 109. Sötétség és fény The Darkness and the Light A terhesség utolsó szakaszába lépő Kirának hirtelen eggyel több gondja támad, mint szüksége volna rá: valaki módszeresen elkezdi megölni az egykori Shakaar ellenállási sejt tagjait, és Kira minden alkalommal kap egy rövid üzenetet a tettestől. Az őrnagy megpróbálja figyelmeztetni egykori szabadságharcos társait, de azokat egymás után éri utol a vég. Végül Kira úgy dönt, saját maga indul a gyilkos felkutatására, ám mikor rábukkan, úgy tűnik, ezzel csak a Shakaar-tagokra vadászó kardassziai dolgát könnyítette meg, aki a jelek szerint kimondottan számított is erre a lépésre. 110. Az elsőszülött The Begotten Quark váratlan 'ajándékkal' kedveskedik Odónak: egy alakváltó-gyerekkel, akiről kiderül, hogy beteg. Bashirnak sikerül meggyógyítania, Odo pedig hozzálát, hogy elindítsa a lényt az alakváltás képességéhez vezető rögös úton. Feltett szándéka, hogy merőben más módszerekkel próbálkozik, mint az őt felnevelő dr. Mora. Ezért, amikor a bajori tudós egyszer csak felbukkan az állomáson, és felajánlja segítségét, Odo ettől mereven elzárkózik. Egy idő után a Csillagflotta sürgetni kezdi az alakváltógyerekkel kapcsolatos eredményeket, így Odónak végül el kell fogadnia Mora segítségét a folyamat meggyorsítása érdekében és a közös munka során számos dolgot tudnak meg egymásról. Sajnos hamarosan kiderül, hogy Bashirnak mégsem sikerült teljes mértékben stabilizálnia az alakváltógyerek állapotát, és az a halálán van. Az utolsó pillanatban egyesül Odo humanoid formába rögzített testével, és a felügyelő ettől, legnagyobb döbbene