A Klikkerek a Magyar Televízió műsora. Témájában folyamatosan változó asszociációs sorokat vonultat fel a hétköznapok, tudományok, általánosan az élet minden területéről.

A műsorvezető mellett tehenek elmés megjegyzései és témához kapcsolódó filmrészletek, klipek teszik könnyedebbé akár a szárazabb témákat is.

Története A műsort először 2006. szeptember 5-én – 2 héttel (13 nappal) az MTV-székház ostroma előtt – indult el, Hernádi Szabolcs vezetésével, ezzel indult az m2 2006-os őszi programstruktúrája, illetve lelepleződött az első főcíme is. A főcímet 2007 januárjában módosították, ez volt a második verziója, a zene pedig megváltozott. Ebben az évben csatlakozott Németh Judit is műsorvezetőként.

A műsor minden nap – vasárnap kivételével – jelentkezett, majd 2007. november 24-től szombatonként jelentkezett.

2007. szeptember 3-án a műsor új – és egyben utolsó – arculatot, illetve új főcímet kapott, majd az év novemberében szombatonként jelentkezett. A műsor 2008. május 31-én adták utoljára a képernyőn.

Az alkotók Hernádi Szabolcs – műsorvezető Horváth Kata, Stodulka Gábor, Bordán Attila Cselleng Ádám, Gévai Júlia, Nagy Benedek – szerkesztők Sipos Pál – főszerkesztő Kaposvári István, Vidos Erik, Lecza Attila – grafika Buzási Zoltán – hang (Tehénfiú) Németh Judit – hang (Tehénlány), műsorvezető

Külső hivatkozások klikkerek.freeblog.hu Klikkerek.hu Gorcsevivan.blogol.hu Ezekmennek.freeblog.hu

Jegyzetek

Kategória:Magyar televízióműsorok Kategória:A Magyar Televízió saját gyártású műsorai