Kemény Dénes (Budapest, 1954. június 14. –) válogatott vízilabdázó, edző, állatorvos. Országos hírnevét a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként szerezte, amellyel 2000 és 2008 között három olimpiai bajnokságot nyert. Edzői munkája mellett tanít, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának címzetes egyetemi docense.Címzetes egyetemi docens kinevezés A magyar válogatottat tizenöt éven keresztül, 1997 és 2012 között vezette. Előtte Olaszországban dolgozott. 2012-től 2018-ig a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke volt. Édesapja Kemény Ferenc vízilabdázó (1932-2025)
Sportolói pályafutása A BVSC-ben kezdett vízilabdázni. 1971-ben még ifjúsági játékosként a Budapesti Spartacus játékosa lett. 1973-ban Duisburgban tagja volt a junior Európa-bajnoki címet nyert magyar csapatnak.
1980-tól a Tatabányai Bányász vízilabdázója volt. 1981-ben és 1982-ben második volt a bajnoki góllövőlistán. 1984-től az FTC-ben játszott. 1985 novemberétől 1986 februárjáig az ausztrál Footscray Melbourne csapatában és Victoria állam válogatottjában vendégszerepelt. A magyar bajnokságban 338 mérkőzésen szerepelt. 1987-től 1991-ig az olaszországi Como játékosa volt.
1974-től 1986-ig összesen tizenhét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban. Az 1977. évi szófiai Universiadén a magyar csapattal ezüstérmet nyert.
OB I-es statisztikája
KlubSzezonMérkőzésGólSzemélyiKipontozódásBp. Spartacus1971 1972 1973 197422 197521211619762237221977 1978 Tatabányai Bányász1979 1980203318198126812919822690331983246313 Ferencváros198416241721984–19852536362 1985–19862259231 1986–198761581
Mérkőzései a válogatottban
Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 1974. április 14. Belgrád, Jugoszlávia 1 8–3 TV kupa 2. 1977. február 27. Budapest, Magyarország 0 11–7 barátságos 3. 1977. április 30. Hvar, Jugoszlávia 1 7–6 Hvar kupa 4. 1977. május 20. Kolozsvár, Románia 0 12–6 Román kupa 5. 1977. május 21. Kolozsvár, Románia 0 7–4 Román kupa 6. 1977. május 22. Kolozsvár, Románia 0 9–3 Román kupa 7. 1978. október 22. Budapest, Magyarország 0 6–5 barátságos 8. 1981. február 28. Budapest, Magyarország 0 5–7 barátságos 9. 1981. július 23. Madrid, Spanyolország 1 7–4 nemzetközi torna 10. 1981. július 24. Madrid, Spanyolország 0 5–9 nemzetközi torna 11. 1981. július 24. Madrid, Spanyolország 0 10–10 nemzetközi torna 12. 1981. július 26. Madrid, Spanyolország 7–9 nemzetközi torna 13. 1986. május 22. Tbiliszi, Szovjetunió 10–7 Grúz újságíró-szövetség nagydíja
Edzői pályafutása 1978-ban Budapesten állatorvos-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabdaedzői, 1998-ban vízilabda-mesteredzői oklevelet szerzett. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Ezt követően a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották. 2000-ben, a sydney-i olimpiát követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben az athéni olimpia után a vízilabda-válogatott címvédéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést kapta. 2006. december 9-én Prima Primissima díjban részesült. 2008. augusztus 29-én, a pekingi olimpiát követően az immáron háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Parlament kupolatermében dr. Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008 novembere óta Budapest díszpolgára. A miskolci Egyetemváros szomszédságában 2009-re felépült sportuszodát róla nevezték el. 2011. május 6-án az Úszó Hírességek Csarnokának tagjává avatták. 2012 szeptemberében bejelentette, hogy a vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként nem hosszabbítja meg lejáró szerződését. 2013 májusában a Magyar Edzők Társaságának alelnöke lett. 2013-tól tagja a FINA edzői bizottságának, melynek alelnöke, majd 2022 júliusától elnöke lett.
Kapitánysága alatt a magyar válogatott eredményei bélyegkép|Kemény Dénes tenyérnyomata a róla elnevezett miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda bejáratánál Olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008) Világbajnok (2003) Világbajnoki 2. helyezett (1998, 2005, 2007) Világbajnoki 4. helyezett (2011) Világbajnoki 5. helyezett (2001, 2009) Európa-bajnok (1997, 1999) Európa-bajnoki 2. helyezett (2006) Európa-bajnoki 3. helyezett (2001, 2003, 2008, 2012) Világkupa-győztes (1999) Világkupa 2. helyezett (2002, 2006) Világkupa 3. helyezett (1997) Világliga-győztes (2003, 2004) Világliga 2. helyezett (2005, 2007) Világliga 3. helyezett (2002)
Sportvezetőként 2012 decemberében megválasztották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé, mely megbízatását 2016-ban további négy évre meghosszabbították.Kemény Dénes további négy évig az MVLSZ elnöke 2018. május 29-én bejelentette, hogy lemond: a szeptemberi vízilabda-világkupát követően távozik a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki tisztségéből.Vízilabda: Kemény Dénes ősszel távozik az elnöki székből - Nemzeti Sport, 2018.05.29.
Díjai, elismerései 1995 – Mesteredző 2000 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2003 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2004 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2008 – A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje 2003, 2004, 2008 – Az év edzője 2008 – Budapest díszpolgára 2011 – Úszó Hírességek Csarnokának tagjahttp://www.ishof.org/ 2014 – A XIII. kerület díszpolgáraÚj díszpolgáraink: Gergely Ágnes, Kemény Dénes és Schiller Péter http://13.kerulet.ittlakunk.hu - 2014. május 30.
Jegyzetek
Források
Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 –
Ki Kicsoda 2004 – Csurka Gergely: A nemzet aranyai – Budapest, 2008 – A magyar sport évkönyve 1974–1986
További információk Csurka Gergely–Mezei Dániel: Kemény évek; Sensus, Bp, 2002 Endrei Judit: Kemény üzenetek. Beszélgetések Kemény Dénessel a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányával; Endrei Könyvek, Szentendre, 2011
Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:A Spartacus vízilabdázói Kategória:Tatabányai vízilabdázók Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:A Como vízilabdázói Kategória:Magyar vízilabdaedzők Kategória:Magyar állatorvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztjének kitüntetettjei