Adelmo Fornaciari (Roncocesi, 1955. szeptember 25. –), művésznevén Zucchero olasz rockénekes. (A zucchero magyarul cukrot jelent.)

Korai évei

Adelmo Fornaciari Reggio Emilia-ban született, bár 1968-ban Forte dei Marmi-ba költöztek, így gyermekkora java részét e tengerparti városban töltötte.

Már fiatalon belevetette magát a munkába, s első próbálkozását máris sikerként könyvelhette el: Te ne vai, amit Michele Pecora-val valósított meg, igen népszerű lett. Érdekes, hogy a blues felé indult, hiszen nem volt jellemző, hogy gyerekek ezt a fajta zenét hallgassák. Ő mégis ezzel nőtt föl, s később úgy érezte, ez a kedvenc zenei irányzata.

Pályafutása

1982- ben debütált a Sanremo Fesztiválon az Una notte che vola via című dallal, mellyel bejutott a fináléba. 1987-ben jelent meg egyik legismertebb száma, a Senza una donna.

Évekkel később ebből készített egy angol nyelvű duettet – Without a woman címemel – Paul Younggal, ami természetesen Amerikában is ismertté tette. Nevéhez rengeteg kiemelkedően muzikális dal és album kapcsolódik, mint a Diamante vagy az Overdose d'’amore. Olyan kiváló zenészekkel dolgozott, mint Pavarotti, Paul Young, Gino Paoli, Sting, Stevie Ray Vaughan vagy éppen Bono. Némely számban angolul is énekel, mivel az amerikai és angol rádiók nagyrészt angol nyelvű zenét játszanak. Ám Zucchero is úgy látja, hogy nem mindig lehetséges a fordítás, néha elvész a sorok költőisége, maga a zeneiség.

2010 novemberében jelent meg új albuma, a Chocabeck.

Magánélet

Zucchero Pontremoli-ben él. Elvált, két lánya van első házasságából, Irene (sz. 1983, szintén énekes) és Alice (sz. 1983). Barátnője Francesca Mozer, tőle egy fia született, Adelmo Blue (1999).

Diszkográfia Albumok 1983 – Un po' di Zucchero (Polydor) 1985 – Zucchero & The Randy Jackson Band (Polydor) 1986 – Rispetto (Polydor) 1987 – Blue's (Polydor) 1988 – Six Mix (mini album) 1988 – Snack Bar Budapest (filmzene, Polydor) 1989 – Oro incenso & birra (Polydor) 1991 – Zucchero (album) (London) 1991 – Live at the Kremlin (Polydor) 1992 – Miserere (Polydor) 1992 – Live at Neum (Polydor) 1993 – Adelmo e i suoi Sorapis – Walzer d'un blues (Mercury/Phonogram/Polygram) 1994 – Diamante 1995 – Spirito DiVino (Polydor) 1996 – The Best of Zucchero Sugar Fornaciari's Greatest Hits (Polydor) 1998 – Bluesugar (Polydor) 1999 – Overdose d'amore/The Ballads 2001 – Shake (Universal Music) 2002 – Spirit – Cavallo selvaggio (filmzene, nem tették közzé) 2004 – Zu & Co. 2006 – Fly (album, Polydor) 2007 – All the Best 2008 – Live in Italy 2010 – Chocabeck

Kislemezek 1971 – Canto di maggio/Juanita 1977 – Voulez vous danser/My woman 1978 – Mi vida/Sometimes in my life 1980 – Donna o bambina/Marylou 1982 – Canto te 1982 – Una notte che vola via 1983 – Nuvola 1983 – Sandra 1985 – Donne 1986 – Canzone triste 1986 – Come il sole all'improvviso (Gino Paoli–val) 1987 – Con le mani 1987 – Senza una donna 1987 – Pippo 1987 – Solo una sana e consapevole libidine salva il giovane dallo stress e dall'Azione Cattolica 1988 – Bambino io, bambino tu 1989 – Diavolo in me 1989 – Overdose d'amore 1989 – Nice (Nietsche) che dice 1989 – Diamante 1989 – Madre dolcissima 1990 – Wonderful world 1990 – Mama 1991 – Without a Woman / Senza una donna (feat. Paul Young) 1992 – Povero Cristo 1992 – L'urlo 1992 – Il pelo nell'uovo 1992 – Come Back the Sun 1992 – It's All Right 1995 – Papà perché 1995 – Per colpa di chi 1995 – Il volo 1995 – Feels Like a Woman 1995 – My Love 1995 – Pane e sale 1996 – Così celeste 1996 – Papa por que 1997 – Menta e rosmarino 1997 – Va pensiero 1998 – Blu 1998 – Puro amore 1999 – You Make Me Feel Loved 1999 – Arcord 2001 – Baila (sexy thing) 2001 – Ahum 2002 – Ali d'oro (John Lee Hooker–rel) 2002 – Dindondio 2002 – Sento le campane 2002 – Rossa mela della sera 2002 – Scintille 2004 – Il grande Baboomba 2004 – Indaco dagli occhi del cielo (Vanessa Carlton–nal és Haylie Ecker–rel) 2004 – Così celeste (Cheb Mami–val) 2005 – Like the Sun (Macy Gray–jel és Jeff Beck–kel) 2006 – Bacco perbacco (csak olaszul) 2006 – Cuba libre 2006 – Occhi 2006 – È delicato 2007 – Un kilo 2007 – Wonderful life 2008 – Amen 2008 – Tutti i colori della mia vita 2008 – Una carezza 2010 – È un peccato morir 2010 – Chocabeck

Érdekességek A Zucchero (cukor) becenevet egyik általános iskolai tanára adta, és mindenki így is szólította.

Források Zucchero.it – Hivatalos weboldal Olaszportál.hu

Külső hivatkozások Hivatalos weboldal – olaszul és angolul

Kategória:Olasz énekesek Kategória:Olasz gitárosok Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek