Nagyréthi Darvas Ferenc (Nagyrét, 1740. március 1. – Buda, 1810. április 3.) magyar királyi udvari helytartósági tanácsos és Pest vármegye országgyűlési követe, költő.
Élete
Darvas Ferenc nógrádi alispán és Szirmay Zsuzsa fia volt. Előbb 1773–1783-ig Nógrád megyének első alispánja volt, 1784-ben helytartó tanácsos lett. A Martinovics Ignác-féle összeesküvés alkalmával bűnrészességgel vádolták, de e vád alól csakhamar fölmentették, sőt több kitüntetésben is részesült: arany sarkantyús vitéz lett és a Szent István rendet kapta. Az 1790. (június 11. – június 12.) országos ülésen a magyar nyelv behozatalát lelkesen pártolta és magyarul szólt az országgyűlésen.
A magyar színészetnek is lelkes pártolója volt: Wesselényi Miklós rábízta társaságát 1807-ben. 1792. november 13-án alapító tagja az Unitas Loge nevű új szabadkőműves páholynak Budán Egyesülés.Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Bp., Akadémiai, 1993, 390. Az alapítók Aigner Ferenc Xavér vezetésével a következők voltak: Darvas Ferenc, gróf Barkóczy Ferenc, Gyürky István, Bikkessy Károly, Margalics János, gróf Festetics Antal, Homberger János, John Antal és Kovachich Márton. Könyvtárának darabjait az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi.Tüskés Gábor, Szabadkőműves imakönyv Nagybajomban = A kis világbeli nagy világ, Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádámról, szerk. Csörsz Rumen István, Mészáros Gábor, Bp., Reciti, 2020, 545 (521–548); Tüskés Anna, Janzenista (vonatkozású) könyvek a Budapesti Egyetemi Könyvtárban, az Országos Széchényi Könyvtárban és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában = Magyar Könyvszemle, 137(2021), 507 (492–515); Vári László, Egy 18. századi magyar szabadkőműves könyvtár kötetei, Magyar Könyvszemle 2023/2. szám, 270-273.
Munkái
Magyar világ, az az: a mostani török háborúkban vitézlő nagy lelkű magyaroknak nevezet-szerént való örök dicső emlékezetek, a mely a haza-tért koronánknak historiájával egybefoglaltatott 21-dik halak jelében 1790-ben Pest (névtelenül) A jó magyarhoz. Pest, 1790 (az alkotmány helyreállítása felett érzett örömét kifejező vers) Egy jó hazafiútól származott intés. H. n., 1790. (Megjelent előbb a Magyar Kurirban 1790. 342. l., Hadi és más nevezetes Történetekben II. 377. és az Orpheusban (II. 3.). Második kiadása ily czímmel jelent meg: Egy igaz hazafi intése hazafi társaihoz a jó reménység tengerbe benyuló hegyéről böjtelő havának 21. napján 1790. eszt. (h. n.) Post nubila Phoebus. Pest, Buda, Kassa, 1790 (névtelenül) Felséges királyi herczeg Leopold Sándor, hazánk nádor ispánya halálát kesergő versek. Buda, 1795 Felséges cs. kir. herczegné Alexandra Pawlowna s szülöttye halálokról való gyászos gondolatja D. F.-nek Budán Szt-György havának 16. napján 1801. eszt. Uo.
Kézirati munkáját Rhytmi valedictori címmel, Szirmai Miklós emlékére irta. Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar költők Kategória:Országgyűlési követek Kategória:Nógrád vármegye alispánjai Kategória:1740-ben született személyek Kategória:1810-ben elhunyt személyek Kategória:18. századi magyarok Kategória:19. századi magyarok Kategória:Szabadkőművesek Kategória:Magyarországi szabadkőművesek