Cobi Jones (Cobi N'Gai Jones, Michigan, Detroit, 1970. június 16. –) amerikai válogatott labdarúgó. Középpályásként és csatárként is bevethető játékos. bélyegkép|A Los Angeles Galaxy mezében. Jones 164-szer szerepelt az amerikai válogatottban (15 gól és 22 gólpassz fűződik a nevéhez), amivel ő tartja hazája rekordját. Először a nemzeti tizenegyben 1992. szeptember 3-án, Kanada ellen játszott. Szerepelt az 1994-es, 1998-as és a 2002-es labdarúgó VB-n is. 1992-ben a barcelonai olimpián is részt vett.

Jones jelenleg az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy játékosa, ahová 1996-ban, a liga indulásakor szerződött. Egyike volt azon válogatott játékosoknak, akik hazaszerződtek az új bajnokság indulásakor, ő a brazil Vasco da Gama csapatát hagyta el, ahol fél évet töltött. Korábban szerepelt az angol Coventry City csapatában a 94/95-ös szezonban.

Profi karrierjét megelőzően az UCLA egyetemi csapatában játszott, ahol 90 mérkőzésen 23 gólt lőtt.

Az amerikai bajnokságban legjobb szezonja az 1998-as volt, amikor második lett a pontlistán (19 gól+13 gólpassz), bekerült az MLS Év csapatába és őt választották az év játékosának is. 2006-ban már ő volt az egyetlen a liga történetében, aki abban a csapatban szerepelt, mint 1996-ban, a kezdetekkor. Jones MLS karrierje során 281 mérkőzésen 66 gólt lőtt, emellett 86 gólpasszt jegyez (ő a Galaxy rekordere mindhárom kategóriában). A bajnoki rájátszásban további 45 mérkőzésen szerepelt (6 gól + 13 gólpassz).

Pályafutásának statisztikája       Szezon Csapat Bajnokság Mérkőzés Gól Gólpassz 1994-95 Vasco da Gama BRA 0 0 1995-96 Coventry City ENG 21 2 1996 Los Angeles Galaxy MLS 28 7 4 1997 Los Angeles Galaxy MLS 26 7 9 1998 Los Angeles Galaxy MLS 24 19 13 1999 Los Angeles Galaxy MLS 28 8 8 2000 Los Angeles Galaxy MLS 25 7 6 2001 Los Angeles Galaxy MLS 22 6 10 2002 Los Angeles Galaxy MLS 19 3 13 2003 Los Angeles Galaxy MLS 28 2 8 2004 Los Angeles Galaxy MLS 23 0 5 2005 Los Angeles Galaxy MLS 31 3 6 2006 Los Angeles Galaxy MLS 27 4 4 2007 Los Angeles Galaxy MLS 25 4 5 összesen MLS 306 70 91

Jegyzetek

Jones Cobi Kategória:A Coventry City labdarúgói Kategória:A Los Angeles Galaxy labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Amerikai olimpikonok Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek