2015 (MMXV) első napja csütörtökre esett a Gergely-naptár szerint. Időszámításunk 2015. éve, a 3. évezred és a 21. század 15. éve, a 2010-es évek 6. éve. Események Január január 1. Négy alkalommal reng a föld Ilinyben, Nógrád megyében. Litvánia bevezeti az eurót. Véget ért a NATO 2001 óta tartó afganisztáni küldetése, az ISAF helyét az Afgán Nemzeti Hadsereg veszi át. (A megszállásban 3485 NATO-katona halt meg. A tálibokat nem sikerült legyőzni, az afgán állam stabilitása gyenge.)A NATO befejezi afgán misszióját – InfoRádió, 2014. december 29. január 10. – Megdől az országos hőmérsékleti rekord Magyarországon, amikor Fertőrákoson 19,7 fokot mérnek. Budapesten szintén megdől a fővárosi rekord, ahol 16,7 fokot mérnek. január 11. – A horvát elnökválasztás második fordulója. (Az elnökválasztást Kolinda Grabar-Kitarović, a jobbközép Horvát Demokrata Közösség (HDZ) jelöltje nyeri, ezzel ő lesz az ország első női elnöke.) január 14. – Giorgio Napolitano olasz államfő előrehaladott kora miatt lemond tisztségéről. (Távozásával ideiglenesen Pietro Grasso, az olasz szenátus elnöke látja el az államfői teendőket.) január 19. – A Párizsban tartott nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik az ENSZ és az UNESCO által meghirdetett, „A fény nemzetközi éve” (International Year of Light) nevű 2015-ös rendezvénysorozat. január 20. – A Budapest Music Centerben bemutatták Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész mérnökök segítségével kifejlesztett új típusú hangversenyzongoráját, a „magyar csodazongorát”. január 21. – A svájci Davosban megkezdődik a 45. Világgazdasági Fórum, amelynek témái a világgazdasági helyzet mellett a párizsi merényletek, a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet Nigériában elkövetett bűnei és a kelet-ukrajnai háború. január 22. – A magyar és a szerb védelmi tárca közötti együttműködési lehetőségekről, valamint az aktuális biztonságpolitikai kérdésekről tárgyal Belgrádban Hende Csaba honvédelmi miniszter és Bratislav Gašić szerb védelmi miniszter.Belgrádi látogatás. In.: Magyar Honvéd. XXVI. évf., 2015/2. sz., 22. oldal, ISSN 0865-6932 január 24. Tüntetés kezdődik Pristinában azt követően, hogy Aleksandar Jablanovic miniszter kijelentette, hogy nem volt tudomása az 1999-es NATO-bombázások idején történt kivégzésekről, melyeket az úgy nevezett Hidak őrzői nevű szervezet követett el albán emberek ellen a bombázások idején, Koszovó északi részén. Orosz-barát felkelők merényletet hajtanak végre Mariupolban, és rakétákkal támadják a várost. Elkezdődik a daraai offenzíva. január 25. – Előrehozott parlamenti választások Görögországban, melyen a radikális baloldali Sziriza végez az első helyen. január 30–31. – G1-es szintű geomágneses vihar éri el a Földet. (Alaszkában és a hasonló szélességektől északra fekvő vidékeken megfigyelhetővé válik az északi fény.) január 31. – Sergio Mattarellát, a Demokrata Párt jelöltjét választják Olaszország köztársasági elnökévé.

Február 200px|bélyegkép|jobbra|Putyin és Orbán Budapesten 200px|bélyegkép|jobbra|II. Budapesti Székely Bál –Várkert Bazár február 2. – Hivatalos látogatásra Budapestre érkezik Angela Merkel német kancellár, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel tárgyal. (Merkel német vállalatok vezetőivel, zsidó szervezetek képviselőivel, magyar egyetemistákkal találkozott, és átvette a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét.) február 3. – Leteszi hivatali esküjét Sergio Mattarella új olasz köztársasági elnök Rómában. (A 74 éves szicíliai alkotmánybíró hét évre vette át az államfői hivatalt a 89 évesen januárban leköszönt Giorgio Napolitanótól.) február 6. – Simicska Lajos korábbi Fidesz gazdasági igazgató érdekeltségébe tartozó médiavállakozások vezetőségei váratlanul lemondanak, lelkiismereti okokra hivatkozva. Simicska az összehangolt akció hátterében Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét sejti, és őt több hírportálnak is nyilatkozva g*ecinek nevezi. (G-nap)https://index.hu/belfold/2015/02/06/simicska_lajos_orban_egy_geci/ Simicska Lajos: Kirúgok minden orbánistáthttp://24.hu/belfold/2015/02/06/simicska-lajos-kinyirnak-lelonek-elut-egy-auto/ Simicska Lajos: Kinyírnak, lelőnek, elüt egy autó február 7. – A szíriai polgárháborúban elkezdődik a dél-szíriai offenzíva. február 14. A Várkert Bazárban rendezték meg a II. Budapesti Székely Bált. A 19. alkalommal adják át a Molnár Pál által alapított nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot a Gellért szállóban. A díjazottak Kiss Anna költő és a Balassi Bálint verseit anyanyelvére fordító az oszét költő és műfordító, Muzafer Dzaszohov. február 15. Éjszaka életbe lép a tűzszünet Kelet-Ukrajnában, melyről Petro Porosenko ukrán elnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő, Angela Merkel német kancellár és François Hollande francia köztársasági elnök állapodott meg. Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke szentmisével zárja a házasság hete rendezvénysorozatot a Városmajori templomban. február 17. – Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása során tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel a gázszállítási szerződésről, valamint egyezményt írtak alá atomenergia-ipari képzésről, regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről és a kazanyi magyar főkonzulátus megnyitásáról. február 18. – A görög parlament Prokopisz Pavlopuloszt, korábbi konzervatív belügyminisztert és jogászprofesszort választja meg államfőnek. (Pavlopulosz a 85 éves Karolosz Papuliaszt követi az államfői székben, akinek március 13-án jár le a második ötéves mandátuma.) február 22. – A baloldali pártok által támogatott független jelölt, Kész Zoltán nyeri a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást. (A Fidesz–KDNP elvesztette kétharmados parlamenti többségét.) február 26. A mianmari hadsereg katonai offenzívát indít az ország Shan államának északi részén, Kokangban a Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege ellen. február 28. – Csemer Boglárka és a Wars for Nothing című dal nyeri az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóját, A Dalt.

Március március 1. – Az észtországi parlamenti választáson a Taavi Rõivas miniszterelnök vezette Észt Reformpárt végez az első helyen. március 5. – Az Iszlám Állam katonái lerombolják Hatra és Nimrud ókori városokat. március 6. A Dawn űrszonda Ceres körüli pályára áll. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, jogerős döntésében bűncselekmény hiányában felmenti Hóman Bálint egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert a háborús bűntett vádja alól, s egyben hatályon kívül helyezi az ellene 1946-ban meghozott népbírósági ítéleteket.Ujváry Gábor: Hóman Bálint rehabilitálása. In.: Rubicon. XXVI. évf., 281. (2015/4.) sz., 49. oldal, ISSN 0865-6347 március 7. Márton Anita új országos csúccsal aranyérmet szerez súlylökésben a prágai fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon. A 35. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon a fődíjat Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje nyeri. március 11. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a magyar főváros, Budapest rendezheti meg a 2017-es vizes világbajnokságot. Nemzet Sportolói Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornászt, sportvezetőt, állatorvost választják társaságuk új, 12. tagjának a Buzánszky Jenő halálával megüresedett helyre. március 12. – Izland visszavonja a 2009. július 16-án beadott európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét. március 13. – Pam ciklon átvonult Vanuatun, megölve legalább 16 embert. Több tucatnyi további, eddig még meg nem erősített haláleset került bejelentésre. március 15. – A nemzeti ünnep alkalmából az Országházban Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten, a Kossuth-díjat tizenhárman, a megosztott Kossuth-díjat hatan, a Széchenyi-díjat tizennégyen, a megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman veszik át. 130px|bélyegkép|jobbra|Teljes napfogyatkozás március 17. – Benjámín Netanjáhú miniszterelnök által vezetett Likud párt megnyeri a 2015-ös izraeli parlamenti választást. március 19. – Elkezdődik a szaadai csata. március 20. – Teljes napfogyatkozás Európa felett. március 21. – Namíbia harmadik elnökeként Hage Geingob leteszi a hivatali esküt. március 24. Az Európai Labdarúgó-szövetség bécsi kongresszusán harmadik ciklusára újabb négy évre megválasztják elnöknek Michel Platinit, és a végrehajtó bizottságba bekerül Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is. Elkezdődik a dáli csata. március 25. – Abel-díjjal tüntetik ki John Forbes Nash amerikai és Louis Nirenberg kanadai matematikusokat. március 26. Újratemetik az 1485-ben megölt III. Richárd angol királyt. Elkezdődik az abjani konfliktus a jemeni Abjan kormányzóság megszerzéséért a hútik és a Jemeni Hadsereg Ali Abdullah Szálehhez hű része valamint a militánsok, az al-Káida arab-félszigeti szárnya és a jemeni hadsereg Hádit támogató része között. március 29. Islom Karimovot újból megválasztják Üzbegisztán elnökévé. Elkezdődik a sabvai hadjárat.

Április április 1. Bejelentik, hogy Muhammadu Buhari ellenzéki politikus, a Progresszív Kongresszus (APC) párt jelöltje nyerte a nigériai választásokat. (A választást a voksok 54 százalékával nyerte. Buhari 2,5 millió szavazattal kapott többet, mint a hivatalban lévő államfő, Goodluck Jonathan.) A szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj az Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségébe kerül át, MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj néven. április 2. Szlovákia és Szerbia gazdasági kapcsolatainak élénkítéséről, valamint Belgrád európai uniós integrációs folyamatáról tárgyal Pozsonyban Robert Fico szlovák és Aleksandar Vučić szerb kormányfő. (A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Robert Fico arról biztosította szerb kollégáját, hogy Szlovákia nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét.) Elkezdődik a mukkalai csata. április 5. – A húsvét vasárnapi szentmisén Ferenc pápa a keresztényüldözések ellen szól és a békét szorgalmazza Líbiában, Jemenben, Nigériában, Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, valamint elismerően megállapítja, hogy létrejött az Iránnal kötött nemzetközi atommegállapodás. április 25. – 7,9-es erősségű földrengés rázza meg Nepált. április 26. Elnökválasztás Kazahsztánban

Május május 1. – Megnyílik a milánói világkiállítás. május 7. – A magyar nyelvű Wikipédia szócikkeinek száma meghaladja a 300 000-et. május 9. Az Egészségügyi Világszervezet Ebola-mentessé nyilvánítja Libériát. Korrupció miatt három évnyi börtönbüntetésre ítélik Hoszni Mubárakot, Egyiptom korábbi elnökét. május 12. Szacsvay Lászlót választják a nemzet színészei közé az áprilisban elhunyt Kóti Árpád helyére. ű Philadelphiai vasúti baleset május 15. Az amerikai Speciális Erők Egyesített Parancsnokságának a Delta Force-hoz tartozó Irakban állomásozó műveleti felelősei támadást indítanak a szíriai Armban, hogy elfogják az ISIL egyik vezető parancsnokát, Abu Szajjafot. május 16. – Halálra ítélik Muhammad Morszi volt egyiptomi elnököt a 2011-es börtönlázadásokban játszott szerepéért. május 17. Bécsben megkezdődik a 60. Eurovíziós Dalfesztivál, a városházán Michael Häupl polgármester köszönti a fesztiválon fellépő művészeket. Pál Csaba biológus kapja meg a Bolyai János alkotói díjat. (Áder János az átadáson azt mondta: „Pál Csaba teljesítménye már most maradandó és olyan eredmények fűződnek a nevéhez, amelyek bizonyosan az emberiség hasznára válnak.”) május 18. – Az Iszlám Állam fegyveresei beveszik el-Anbár kormányzóság székhelyét, Ramádit. május 19. – Krasznahorkai Lászlónak ítélik az idei Nemzetközi Man Booker-díjat. május 21. – A fény nemzetközi éve alkalmából este 20 órakor fénystaféta indul a szegedi ELI lézerközpontból, majd a továbbküldött fényjel kb. 1500 km-es út során két óra alatt körbejárja Magyarországot.A Dóm térről indulva járta körbe az országot a fénysaféta - szegedma.hu