Curtis James Jackson, színpadi nevén 50 Cent (ejtsd: fifti szent) (New York, South Jamaica, Queens, 1975. július 6. –)From the cradle to the grave (nearly) . The Observer (August 21, 2005). Accessed May 22, 2007. Primetime Emmy- és Grammy-díjas amerikai rapper és színész.

2000-ben megjelent a Power Of The Dollar című albuma, amit csak kalózlemezként adtak ki. A 2003-as Get Rich Or Die Tryin' és a 2005-ös The Massacre sikeres lemez és platinalemezek lettek.

Élete

50 Cent a South Jamaicában, Queens környékén, New Yorkban nőtt fel, apa nélkül. Anyja, Sabrina nevelte fel, aki 15 évesen szülte meg őt. Anyját 1983-ban meggyilkolták. Sabrina kokainkereskedő volt. 23 éves korában eszméletét vesztette, mert valaki gyógyszert tett az italába. Ott hagyták a lakásában, bezárták az ablakokat és gázt nyitottak rá.

Anyja halála után Jackson a nagyszülei házába költözött, ahol már nyolc nagynénje és nagybácsija is élt. Így emlékezett vissza: "A nagymamám azt mondta nekem, 'Az anyád nem jön haza többé. Nem jön, hogy elvigyen. Mostantól itt élsz, velünk.' Ekkor kezdtem el alkalmazkodni az utcához."

50 Cent 12 évesen kezdte a drogdílerkedést az 1984–1990 közötti amerikai crack-láz idején.Campion, Chris (August 21, 2005). Right on the money. The Observer. Accessed May 22, 2007. Miután kiszállt a kábítószerüzletből a zenei karrier kedvéért, 2000-ben meglőtték, 9 golyó találta el, de túlélte. A Guess Who's Back? c. albumának megjelenésekor az akkor már népszerű Eminem felfedezte őt, és elősegítette szerződését az Interscope Records-szal. Eminem és Dr. Dre (aki első sikeres alkotásainak producere volt) segítségével a világ legnépszerűbb rappereinek egyikévé vált. 2003-ban megalapította a G-Unit Records lemezkiadót, ami számos sikeres rapperrel működött együtt a későbbiekben, köztük Young Buck, Lloyd Banks és Tony Yayo lemezeit adta ki.

50 Cent és néhány más rapper közt rossz vagy rossz volt a viszony, ezek közt van Ja Rule, Rick Ross, Game és Fat Joe.

Színészi karriert is épített, 2005-ben szerepelt a félig-meddig önéletrajzi Get Rich or Die Tryin c. filmben, az iraki háborúról szóló Home of the Brave c. filmben 2006-ban és a Righteous Kill-ben 2008-ban, azóta pedig rendszeresen feltűnik nagyszabású filmekben.

A Forbes magazin a 4. legvagyonosabb rappernek becsülte 2017-ben 700 millió dollár vagyonával.

Magánvállalkozásai is vannak, mint például a Coca-Cola által gyártott vitaminwater, Lechemin Du Roi pezsgőmárkája vagy az edzéshez szükséges energiaitala, amelynek bevételéből 200 millió dollárt adományozott afrikai rászorulóknak, ezzel a legtöbbet adományozva a hiphop történelmében.

Filmográfia Film {| class="wikitable sortable" |- ! Év ! Magyar cím ! Eredeti cím ! Szerep ! Magyar hang |- | 2005 | Pénzed vagy életed | Get Rich or Die Tryin''' | Marcus Greer | Papp Dániel |- | 2006 | A bátrak háza | Home of the Brave| Jamal Aiken | Láng Balázs |- | 2008 | A törvény gyilkosa | Righteous Kill| Marcus "Spider" Smith | Barabás Kiss Zoltán |- |rowspan="3"| 2009 | A vér utcái | Streets of Blood| Stan Johnson nyomozó | Láng Balázs

| Dead Man Running| Thigo

| Before I Self Destruct| Clarence Jenkins

|rowspan="5"| 2010 | 12 – A romlás napjai | Twelve| Lionel | Bognár Tamás |- | A 13-as | 13| Jimmy | Élő Balázs

| Caught in the Crossfire| Tino

| Gun| Rich

| Ébredj velünk | Morning Glory| önmaga| Papp Dániel |- |rowspan="3"| 2011 | | All Things Fall Apart| Deon Barnes

| Vérbosszú | Blood Out| Hardwick nyomozó | Schneider Zoltán |- | Felültetve | Setup| Sonny | Kolovratnik Krisztián |- |rowspan="2"| 2012 | Szabadúszók | Freelancers| Jonas Maldonado nyomozó | Csőre Gábor |- | Tüzes bosszú | Fire with Fire| Lamar | Barabás Kiss Zoltán |- |rowspan="3"| 2013 | Dermesztő rémület | The Frozen Ground| Clate Johnson strici

| Szupercella | Escape Plan| Hush | Barabás Kiss Zoltán |- | Last Vegas | Last Vegas| önmaga | Szabó Máté |- |rowspan="2"| 2014 | | Vengeance| Black

| A herceg | The Prince| A gyógyszerész | Bognár Tamás |- |rowspan="2"| 2015 | A kém | Spy| önmaga | Galambos Péter |- | Mélyütés | Southpaw| Jordan Mains | Barabás Kiss Zoltán |- | 2016 | Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással) | Popstar: Never Stop Never Stopping| önmaga | Pál Tamás |- |rowspan="2"| 2018 | Gengszterzsaruk | Den of Thieves| Levi Enson Levoux | Barabás Kiss Zoltán |- | Szupercella 2. – Hades | Escape Plan 2: Hades| Hush | Barabás Kiss Zoltán |- | 2019 | Szupercella 3. – Az ördögverem | Escape Plan: The Extractors| Hush | Barabás Kiss Zoltán |- | 2023 | Feláldozh4tók | Expend4bles| Easy Day | Barabás Kiss Zoltán |- | 2024 | Csonttemető | Boneyard| Carter ügynök | Galambos Péter |- | 2026 | Street Fighter| Street Fighter| Balrog | Barabás Kiss Zoltán

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések2003Fromage 2003önmagatévéfilm2003–2004The Howard Stern Showönmaga3 epizód2003–2014Jimmy Kimmel Live!önmaga10 epizód2005A Simpson családThe Simpsonsönmaga (hangja)1 epizódBrain Fartönmagatévéfilm2005, 2007Late Show with David Lettermanönmaga2 epizód2005–2008Late Night with Conan O'Brienönmaga3 epizód2005, 2010The Viewönmaga2 epizód2006Flavor of LoveönmagakülönkiadásForbes Celebrity 100: Who Made Bank?önmagatévéfilmLast Call with Carson Dalyönmaga2 epizód2007Diaryönmaga1 epizódTopmodell leszek!America's Next Top Modelönmaga1 epizód2007, 2010The Late Late Show with Craig Fergusonönmaga2 epizód2007, 2013MTV Cribsönmaga2 epizód2008–200950 Cent: Pénz és hatalom50 Cent: The Money and the PowerönmagafőszereplőThe Tyra Banks Showönmaga2 epizód2009TörtetőkEntourageönmaga1 epizódThe Tonight Show with Conan O'Brienönmaga1 epizódParty Monsters Caboönmaga1 epizódThe Graham Norton Showönmaga1 epizód2009–2010The Tonight Show Starring Jimmy Fallonönmaga2 epizód2009–2013Rachael Rayönmaga3 epizód2009, 2014Chelsea Latelyönmaga2 epizód2011George Lopezönmaga1 epizódConanönmaga1 epizódThe X Factorönmaga1 epizód2012Csont nélkülThe EqualizerNagy Glade1 epizódDream Machinesönmaga2 epizód2013RobotcsirkeRobot Chickenönmaga (hangja)1 epizódKatieönmaga1 epizód2013–2014Dream Schoolönmaga2 epizód2014–2020PowerKananfőszereplő2014The Today Showönmaga1 epizód2020–2021Életfogytig ügyvédFor LifeCassius Dawkinsmellékszereplő

Diszkográfia

ÉvCímToplista helyezésWorld Chart Positions. aCharts.us. Accessed August 9, 2007.[ 50 Cent Billboard Album Charts]. Allmusic. Accessed August 13, 2007.StátuszEladásokU.S.UKGERFRACANAUS2003Get Rich or Die Tryin’ Kiadás: 2003. február 6. Kiadó: Shady, Aftermath, Interscope1241214 US: 6× Platinum<ref name=riaa>RIAA Searchable Database - "50 Cent". Recording Industry Association of America. Accessed January 3, 2008.</ref> AUS: 2× Platinum CAN: 6× Platinum FRA: Gold GER: Gold IRE: Platinum NOR: Gold SWI: Platinumhttp://swisscharts.com/awards.asp?year=2004 RUS: 3× Platinum UK: 3× Platinum US: 7,9 millió WW: 12 millióByrnes, Paul (January 18, 2006). Get Rich or Die Tryin'. The Sydney Morning Herald. Accessed November 23, 2007.2005The Massacre Kiadás: 2005. március 3. Kiadó: Shady, Aftermath, Interscope111412 US: 5× Platinum AUS: Platinum CAN: 3× Platinum FRA: Gold GER: Platinum IRE: 2× Platinum SWI: Platinumhttp://swisscharts.com/awards.asp?year=2005 RUS: 3× Platinum UK: 2× Platinum US: 5 millió<ref name=riaa/> WW: 10 millióWolfe, Roman (January 5, 2006). AHH Stray News: UMG #1 Label, Jim Jonsin, D4L. AllHipHop. Accessed July 20, 2007.2007Curtis Kiadás: 2007. szeptember 11. Kiadó: Shady, Aftermath, Interscope222321 AUS: Gold AUT: Gold FRA: Gold GER: Gold IRE: Platinum RUS: 3× Platinum US: 1,3 millió WW: 2,5 millió2009Before I Self Destruct Kiadás: 2009. november 9. Kiadó: Shady, Aftermath, Interscope52236151119 US: Gold US: 500,000 WW: 600,000

Jegyzetek

További információk

50 Cent Song Lyrics 50 Cent–Robert Greene: Gengsztertörvények. Egy rapperből lett üzletember tanácsai a sikerhez''; ford. Pétersz Tamás; HVG Könyvek, Bp., 2014

Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai rapperek Kategória:Keleti rapperek Kategória:Amerikai színészek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:New York-iak Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Afroamerikaiak