A szolnoki Magyarok Nagyasszonya templom, ismertebb nevén vártemplom római katolikus templom a Szent István téren.
Története Az egykori vár területén áll a Magyarok Nagyasszonya katolikus vártemplom. A templom külső megjelenése korának klasszicista stílusjegyeit viseli, de belül a főoltár, a szószék, a padok és az áldoztató rács empire stílusú. A közelben álló romos török mecset és a középkori templom maradványainak köveiből, Homályossy Ferenc építész tervei alapján, 1822–24-ben épült.
1919-ben, a román támadás idején Szolnok hosszú heteken át a magyar és román csapatok ütközőzónáját képezte, amit a templom is rendkívül megsínylett. Annyira károsodott, hogy a templom tornya mindenestül bezuhant a belső térbe, közvetlenül magára az oltárra. Innen menekítette haza az Oltáriszentséget Galgóczi Erzsébet, aki később élete végéig hordta Jézus Urunk sztigmáit, és életét a Máriaremete-i Kegytemplom melletti parókián élte le elvonultan. A két világháború között az épületet teljesen renoválták, és ma is jó állapotban van.
A templom előtt 2001-ben állították fel Gacsári-Kiss Sándor c.prépost ,kanonok plébános kezdeményezésére Szent István szobrát. bélyegkép|balra|A sérült Vártemplom 1919-ben Külső hivatkozások Miserend Fotó Fotó Fotók
Vartemplom Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye katolikus templomai, kolostorai Vartemplom Kategória:Szolnok 19. századi építményei Kategória:A Váci egyházmegye templomai és kápolnái Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye műemlékei Kategória:Az 1820-as években átadott építmények Kategória:Magyarország 19. századi katolikus templomai, kolostorai Kategória:Magyarok Nagyasszonya-templomok