Az Űrháború 2063 (eredeti cím: Space – Above and Beyond) 1995-ben bemutatott amerikai sci-fi televíziós sorozat, melyből 24 epizód készült. Németországban 1996-ban sugározta elsőként a VOX filmcsatorna, majd később a Pro7 is. Magyarországon a TV3 mutatta be először 1998. november 19-én.1998. november 19-ei tévéműsor a Nemzeti Archívumban
Előzmények A filmet 1995-ben kezdte el James Wong és Glen Morgan (21. utca, X-akták, Millenium) előkészíteni. Az Űrháború 2063 a tudományos-fantasztikumot és a háborús drámát párosítja. A filmstúdió (20th Century Fox) megtalálása után elkészítették a forgatókönyvet, majd a színészeket és a speciális effektusokat készítő céget keresték meg.
Tartalom
Az emberiség békességben él, fejlődik, idegen bolygókat látogat és telepít be. Azonban a 20. századra jellemző korrupció még mindig jelen van. Az új bolygók egyike miatt kezdődött a háború. Öt fiatal, különböző helyekről, jelentkezik az Amerikai haditengerészethez, ahol a kiképzés és a bevetések során egy csapattá kovácsolódnak össze és az alezredes vezetésével harcolnak a földönkívüliek – a „tetvek” ellen.
De nem csak a tetvek az ellenségei az emberiségnek, hanem a szilikátok is. Ők korábban fizikai munkát végző robotok voltak, de kifejlődött bennük egy vírus, mely átprogramozta őket. A Földön évekig tartó háború alakult ki a mesterséges intelligenciákkal (M.I.). Ezen háború miatt tenyésztették ki a Tankokat. A Tankok génmanipulált emberek, kiket 18. életévükig tartályokban (tankokban) nevelnek. A Tankok legyőzték a szilikátokat a Földön vívott háborúban. A megmaradt szilikátok eltűntek egy űrhajóval. A háború tehát győzelemmel zárult és az emberiség magához térhetett. Néhány Tanknak azonban a háborút követően problémája akadt a társadalomba való beilleszkedéssel.
Az Űrháború 2063-ban a háború az uralkodó téma, de csak az első egy-két pillanatban. A sorozatban folyik a vér és sok az áldozat, de valójában a hűség, barátság és a megértés, más életformák elfogadása, tolerálása, és tisztelete a fő mondanivaló.
Háború a tetvek ellen A tetvek elleni háború a film fő cselekménye, mely a teljes sorozatot végigkíséri. A háború az első részben, a földönkívüli Vesta és Tellus kolóniák elleni támadással kezdődik. A kolóniák megtámadásának háttérben húzódó okát a nézők csak a 22. és 23. részben ismerik meg.
Nathan West és Kylen Celina Nathan és Kylen szerelmesek voltak egymásba és családot akartak alapítani az egyik újonnan felfedezett bolygón és az ott létesítendő kolónián. A közös indulásukat keresztülhúzta az a döntés, mely az egyikük helyére, a telepeseket szállító űrhajóba egy Tankot juttatott. Kylen így egyedül repült el, Nathan pedig önként jelentkezett az tengerészgyalogsághoz abban a reményben, hogy bevetései során meglátogathatja barátnőjét a kolónián. Útközben a Kylent szállító űrhajót megtámadták a Tetvek.
A tankok Mesterségesen - klónozás útján előállított - emberek, kiket 18 éves korukig egy érlelő tartályban (tankokban) nevelnek. Az ember szilikátok elleni háborújában hozták őket létre, és segítségükkel sikerült is elűzni őket a Földről. Elsődlegesen harci kiképzést kapnak.
A szilikátok Kiborgok - ember szabású gépek - kiket az ember számára nehezen elvégezhető feladatok elvégzésére, illetve a kolonizációs feladatok első lépésekor használtak. Egy unatkozó tudós által írt program/vírus hatására öntudatukra ébredtek és az emberiség ellen fordultak. Ekkor kezdődött az ember-szilikát háború.
Az Aero-Tech és az Egyesült Nemzetek A hatalmas és ellenállhatatlan Aero-Tech vállalat globális légi és űrszállítmányozó. 2015-ben kezdik meg a kolóniák kizárólagos betelepítését, hála a széles körű politikai kapcsolatainak. Az Egyesült Nemzeteknek nagyobb befolyása van, mint manapság.
Nathan West és Neil West Egy mellékszálon fut a cselekmény, mely a két testvér közötti viszonyt mutatja be. Neil West, Nathan öccse is önként jelentkezik a tengerészgyalogsághoz és már az első bevetésén bajba kerül.
Szereplők Szerep Színész Magyar hangŰrháború 2063 a szinkronok.hu weboldalon Shane Vansen százados Kristen Cloke Román Judit Cooper Hawkes hadnagy Rodney Rowland Kálloy Molnár Péter Nathan West hadnagy Morgan Weisser Dévai Balázs Paul Wang hadnagy Joel de la Fuente Csőre Gábor Vanessa Damphousse hadnagy Lanei Chapman Németh Borbála Tyrus Cassius McQueen alezredes James Morrison Dózsa László Commodore Glen van Ross Tucker Smallwood
Epizódok
Jegyzetek
További információk
Kategória:1995-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:1998-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós akciósorozatok Kategória:A Fox saját gyártású műsorai