A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (rövidítve: MOME) legkorábbi jogelődje, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda, 1880-ban nyitotta meg kapuit. Az intézmény 1948-ban főiskolai rangot kapott (Magyar Iparművészeti Főiskola). 2000-től pedig elnevezésében is megjelent a három évtizede, 1971-ben elnyert egyetemi rangja (Magyar Iparművészeti Egyetem), majd 2005-ben felvette a világ egyik legismertebb magyar képzőművészének, Moholy-Nagy Lászlónak a nevét, így 2006 márciusától Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) néven működik. Az egyetem azonosul névadója innovatív szemléletével, oktatási és művészeti alapvetéseivel, örökségét hazai és nemzetközi szinten is ápolja és megőrzi. A MOME 2020. augusztus 1. napjától a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány fenntartásában működik.

A 2026-os magyarországi országgyűlési választás utáni harmadik héten kiadott közlemünyük szerint a teljes kuratórium és a felügyelő bizottság „felkérésünk hatodik évfordulójával testületileg befejezi a munkáját”, vagyis a sajtó megfogalmazása szerint bejelentette lemondását.Lemondott a MOME teljes kuratóriuma (Telex.hu, 2026-04-30. Hozzáférés: 2026-04-30)A MOME teljes kuratóriuma lemondott (Hvg.hu, 2026-04-30. Hozzáférés: 2026-04-30)

Küldetése A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) az oktatás, a kutatás és az innováció központja, ahol a kreativitás eszközeivel egy emberközpontú jövőért dolgozunk.

A 2020-ban 140. évfordulóját ünneplő MOME mindvégig meghatározó szerepet vállalt a magyarországi designélet kialakításában, és ma is megkerülhetetlen intézménye a hazai alkotói, tervezői kultúrának. Az intézmény története a hazai kulturális és művészeti élet egyik kiemelkedő képviselőjévé tette az egyetemet. A MOME-n végzett hallgatók jelentős része kulcsszerepet tölt be a maga szakterületén; az egyetem pedig nemzetközi viszonylatban is csomópontot jelent a kreatívipar képviselői számára.

Szakterületeket összekapcsoló megközelítésmóddal az egyetem képes a tervezői és a művészeti ágak, illetve a különböző oktatási és kutatási területek között a közös nevezőt megteremteni. Feladatának tekinti a kreatív tevékenységek széles körű támogatását, mert a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások ezek nélkül nem kezelhetőek hatékonyan.

Az intézmény missziójának középpontjában a művészetek, a design és a kreativitás világszínvonalú oktatása, kutatása és fejlesztése áll. Az egyetem olyan tudatosan cselekvő emberek képzését látja el, akik a design, a technológia és a kortárs művészeti stratégiák értő alkalmazása révén különböző élethelyzetek, társadalmi rendszerek újítóiként és javítóiként képesek fellépni a 21. században.

A MOME hárompólusú egyetemi modell kialakításával oktatási, technológiai és kutatás-fejlesztési csomópontok mentén szerveződik. A három egység egymástól nem elkülönülten, hanem egymást ösztönző, kölcsönhatásokat elősegítő szellemben működik.

A MOME identitásának sarokkövét jelenti, hogy olyan értékeket teremtsen, amelyek élhetőbbé teszik környezetünket és formálják társadalmunkat. Meggyőződésünk, hogy a design hozzájárul az állampolgárok boldogulásához és az ország fejlődéséhez. Hiszünk benne, hogy a MOME hazai viszonylatban a tradíció és progresszió együttes képviselete mellett képes közvetlen módon edukálni környezetét, és egyúttal olyan életminőséget emelő tevékenységet folytat, amely globális szinten is érzékelhető.

Története

Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda egyetlen osztálya, a műfaragászati tanműhely 1880. november 14-én nyitotta meg kapuit, az 1870-ben alapított Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde – a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem jogelődje – szervezeti egységeként. Az intézmény ekkor az Andrássy úton, a (régi) Zeneakadémia épületében kapott helyet. Az 1880–90-es években sorra indultak az Iparművészeti Iskola újabb és újabb „szakosztályai”: mintázás, ötvösség, fametszés, díszítő festés, rézmetszés, kisplasztika, díszítő szobrászat. A képzési idő az 1887/88-as tanévtől háromról öt évre emelkedett, a szakképzést ugyanis kétéves előkészítő tanfolyam alapozta meg.

A mind nagyobb szabású oktatási tevékenységet kifejtő, s mind több növendéket foglalkoztató intézmény többszöri költözés után 1896-ban méltó székhelyet kapott Lechner Ödön és Pártos Gyula Üllői úti Iparművészeti Palotájában, az Iparművészeti Múzeummal közös fedél alatt. Az ugyanekkor független intézménnyé vált Iskola sorra aratta a sikereket a nyilvános bemutatókon, többek között a millenniumi országos kiállításon. A nemzetközi megmérettetés is látványos eredményeket hozott: az intézmény mind az 1900-as párizsi, mind az 1902-es torinói világkiállításon aranyérmet nyert, az 1906-os milánói világkiállításon pedig nagydíjjal tüntették ki.

A tanácsköztársaság idején új nevelési koncepció nyomán radikális átszervezés kezdődött, de a rendszer bukásával a korábbi oktatási keretek álltak vissza. 1924-től az Iparművészeti Iskola ügyeit a két-két évre választott igazgató a négy főből álló, szintén választott igazgatói tanáccsal együtt intézte. A tanulmányi idő hat évre emelkedett: három évig tartott az alsófokú, másik háromig pedig a felsőfokú szaktanfolyam. bélyeg|Iparművészeti Iskola – 1939 karácsonya 1936-ig tartott az igazgatói tanács rendszere, ekkor az oktatási struktúra is módosult: az első két év alapképzése a szigorúan vett szakmai ismeretek elsajátítását jelentette, önálló tervezési feladatokat csak a későbbi tanulmányi években kaptak a növendékek. Ebben az időszakban jelentősen bővítették és modernizálták az oktatás műhelyhátterét is. A második világháború idején mind nehezebbé vált, majd végül ellehetetlenült a tanítás. A romok eltakarítása után újrainduló oktatás szervezeti feltételei is megújultak: 1946-ban az iskola alsóbb évfolyamait középiskolai szintű Szépműves Líceumként leválasztották az intézményről. Az intézmény felsőoktatásra szakosodott része az Iparművészeti Akadémia lett, négyéves képzéssel és hat szakosztállyal: belsőépítészet, kerámia, grafika, textil, plasztika, ötvösművészet.

Az 1930-as évek óta kérvényezett főiskolai cím elnyerésére 1948-ban került sor. A hallgatók megnövekedett száma miatt 1954 őszén a főiskola egy része átköltözött a Farkasdy Zoltán és munkatársai által alkotott Zugligeti úti épületbe. Az 1960-as évektől egyre bővülő külföldi kapcsolatok is segítették az oktatást, az intézmény munkáját számos nemzetközi szakmai szervezet méltatta; az Iparművészeti Főiskola sikeres működésének hivatalos elismeréseként 1971-ben egyetemi rangot kapott. Az oktatás szempontjainak a létező igényekhez való alkalmazását tűzte ki célul az a nagyszabású reform, amelyet Gergely István rektor indított 1983-ban. Az első két félév alapképzése általános elméleti, rajzi, forma- és anyagismereti oktatást és kreatív feladatok megoldását jelentette. A rostavizsgán továbbjutott hallgatók két szakirányt választhattak; a főiskolai szint befejezésével az egyetemi szintnek megfelelő mesterképzőben lehetett folytatni a tanulást.

1986-ban az Iparművészeti Főiskola volt az első állami intézmény Magyarországon, ahol lehetőség nyílt menedzserdiploma szerzésére. A tanárképzés feladatainak ellátására 1987-ben jött létre a Vizuális Nevelési Központ, amelyhez hozzátartozott a Főiskola kiállítóhelye, a Tölgyfa Galéria is. 1993-tól az oktatás visszaállt a hagyományos tanszéki rendszerre, építész, formatervező, szilikát, textil és vizuális kommunikáció tanszékkel. Az elméleti képzés továbbra is önálló intézet keretein belül zajlik, és külön intézetben maradt a posztgraduális rajz- és környezetkultúra szakos tanárok, illetve a művészeti és tervezési szakmenedzserek képzése is. 2000. január 1-jétől az intézmény elnevezésében is megjelent három évtizede elnyert egyetemi rangja; a posztgraduális fokozatszerzésre a doktori iskola nyújt lehetőséget. A Tölgyfa Galéria szerepét az épület lebontása miatt 2004-ben a Batthyány utcai Ponton Galéria vette át. 2005-ben az egyetem felvette Moholy-Nagy László nevét, így hivatalosan Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (röviden MOME) lett az intézmény neve.

Az alkalmazott művészetek hagyományaitól induló képzés területei az eltelt több mint egy évszázad alatt egyre bővültek; az ezredforduló oktatásának fő irányai: téralkotás, tárgyalkotás, képalkotás]. A 130 éves fennállását 2010-ben ünneplő intézmény napjainkban a legszélesebb értelemben vett vizuális művészetek alkotóinak egyetemi képzése révén tölt be meghatározó szerepet az ország kulturális életében.

2019. szeptember 6-án átadták az egyetem új zugligeti kampuszát.Átadták az új MOME-campust, index.huBudapest leglátványosabb egyeteme lett az új MOME Campus, index.hu

Rektorok 2025- Kovács Csaba építész (megbízott rektorként) 2024–2025 Koós Pál formatervező művész 2014-2024 Fülöp József animációs filmrendező és producer 2006–2014 Kopek Gábor fotográfus/médiaművész 1999–2006 Droppa Judit textilművész 1993–1999 Schrammel Imre keramikusművész 1991–1993 Csíkszentmihályi Péter belsőépítész 1982–1991 Gergely István belsőépítész 1973–1982 Gádor Endre szobrászművész 1964–1973 Pogány Frigyes építész 1958–1964 Hincz Gyula festő- és grafikusművész 1952–1958 Kaesz Gyula belsőépítész 1948–1952 Schubert Ernő festőművész 1946–1948 Kozma Lajos építész, iparművész 1943 Györgyi Dénes építész 1945 Pál Lajos ötvösművész 1944–1945 Fáy Aladár festőművész 1936–1944 Szablya-Frischauf Ferenc festő-, iparművész 1927–1936 Helbing Ferenc grafikusművész 1925–1927 Simay Imre szobrászművész 1919 Mihalik Gyula festőművész 1917–1925 Gróh István festőművész, művészeti író 1915–1917 Nádler Róbert festő- és iparművész 1910–1915 Czakó Elemér művészeti író 1896–1910 Fittler Kamill építész, művészeti szakíró 1880–1896 Kelety Gusztáv festőművész

Intézetek Építészeti Intézet Az Építészeti Intézet oktató munkáját az építészet – belsőépítészet – bútortervezés hármas egységét őrző szemlélet jellemzi. Az egészlátás igénye határozza meg a művészi látás és a mérnöki tudás elsajátítását szolgáló tananyagot. Az intézet szándéka, hogy tradíció és innováció azonos súllyal legyen jelen a tanításban. Első számú feladata, hogy teremtő erővel felruházott, döntéseiért felelős szakembereket neveljen, akik az emberi környezet alakításának területén művészi szintű tervező-alkotó munkát végeznek. Az intézetben folyó munka alapját a szoros tanár–diák együttműködés képezi; a stúdiónkénti kis létszám pedig lehetőséget ad a klasszikus mester-tanítvány párbeszéd kialakítására.

Design Intézet A Design Intézet célja, hogy nyitott gondolkodású, a környezet, a társadalom és a kultúra aktuális folyamataira érzékenyen reagáló és a legmagasabb szakmai minőséget képviselő tervezőművészeket képezzen. Feladatának tartja, hogy a falai közül kikerülő fiatal tervezők mind a hazai, mind a nemzetközi professzionális életben versenyképessé váljanak, és megtalálják saját helyüket a szakmai palettán. Az intézeti rendszer segíti a Formatervező, Textiltervező és Tárgyalkotó szakterületek közötti átjárhatóságot, az interdiszciplináris művészeti tevékenység megvalósítását, és a nyitott, integratív gondolkodás elmélyítését. Emellett lehetőséget ad egy aktív párbeszéd kialakítására a hazai, az európai és a világ design intézményeivel és szakmai szervezeteivel. Az intézet pezsgő szellemi műhely, mely magas szintű képzést biztosít hallgatói számára. Egyaránt fontosnak tartja a hagyományok megőrzését, és a legújabb ismeretek integrálását az oktatásba. A múlt- és jövőkutatási tevékenységére alapozva ötvözi a progressziót és a tradíciókövetést, ebből új design és művészeti minőségeket hívva életre.

Média Intézet