A Magyar Nemzet országosan megjelenő magyar közéleti, politikai napilap volt. 1938. augusztus 25-i alapítása, és 2018-as megszűnése között kis híján 80 évet élt, ezzel Magyarország egyik legpatinásabb újságja volt. Történetében számos alkalommal változott, formájában, és politikai kötődésben is.

A napilap a 2018-as országgyűlési választásokat követően, 2018. április 11-ével szűnt meg. Munkatársainak egy része még az év májusában megalapította a szellemi utódnak szánt Magyar Hangot. A megszűnt lap címét 2019 februárjától a Magyar Idők vette fel.

Története Alapítás és kezdeti idők A lapot Pethő Sándor Hegedűs Gyulával alapította 1938. augusztus 25-én, miután több munkatársával együtt kilépett az 1920 óta működő (általa és Milotay István által alapított) Magyarság című lapból, melyet ekkor a laptulajdonos nemzetiszocialista lappá nyilvánított. A lapot a Chorin–Kornfeld–Weiss nagytőkés csoport finanszírozta.Romsics Ignác: Magyarország a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. Ahogy a Magyarság, úgy a Magyar Nemzet is jobboldali, mégis legfőképpen náciellenes lap volt, ennél fogva sokszínű szellemiséget képviselt és legfontosabb fóruma lett a náci befolyást ellenzőknek. Hamar nagy népszerűségre tett szert, s olyan neveket tudhatott munkatársai közt, mint Szekfű Gyula, Barankovics István, Lendvai István vagy Márai Sándor. Bár a lapot többször felfüggesztették, véglegesen csak a német megszállást követően tiltották be, mikor is 1944. március 22-én a Gestapo feldúlta a lap szerkesztőségét. Csak 1945. május 1-jétől tudott újraindulni a lap.

Az államszocializmus időszaka Bár a lapot be nem tiltották, önálló, pontosabban a rendszert bíráló politikai álláspontot nem közölhetett le, a kormány hivatalos politikai álláspontját volt köteles megírni. Sokan emigráltak, a Magyarországon maradtak pedig a létrejött körülményekhez mérten igyekeztek legalább részleges függetlenséget elérni, az elnyomás azonban nem engedett ilyen jellegű törekvéseknek. 1953-tól a lap Nagy Imrét és kormányát támogatta Rákosi Mátyással szemben.

1954-ben a Hazafias Népfront lapjának nevezték ki, s ilyen minőségében volt jelen hivatalosan egészen a rendszerváltásig. 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését, majd október 23-ától a forradalom vezető sajtóorgánuma és egyben a második Nagy Imre-kormány félhivatalos lapja lett. November 4-től azonban nem jelenhetett meg a lap egészen 1957 szeptemberéig. Ezt követően, a kádári szocializmus alatt nyílt fokozatosan több lehetősége a Magyar Nemzetnek a hatalom által megszabott keretek lassú, óvatos tágítására, így – bár nyíltan ellenzéki nyilván senki nem lehetett – óvatos, riportok, publicisztikák sorai közt megbúvó véleménynyilvánításra is. A lap egyébként ez idő tájt is leginkább az értelmiség lapjának számított, külpolitikai és kulturális hírek és publicisztikák közlésében számított elsősorban jelentősnek. (A belpolitikai híreknek változatlanul a kormány álláspontját kellett közvetíteniük.)

Szellemiségbeli folytonosságot mutat a lap történetében, hogy 1973-tól az alapító Pethő Sándor fia, Pethő Tibor lett a lap főszerkesztője közel tíz éven át. (1990-től egészen 1996-ban bekövetkezett haláláig szintén vezetője volt a lapnak.)

Jelentős sajtótörténeti esemény volt Illyés Gyula 1977-es karácsonyi cikke az addig tabutémának számító erdélyi magyarság ügyéről. 1987-ben a Magyar Nemzet elsőként és egyedüliként készített interjút (az egyébként akkoriban épp a Hazafias Népfront főtitkáraként is ismert) Pozsgay Imrével a Lakiteleki találkozóval és a Magyar Demokrata Fórum megalakulásával kapcsolatban. A Magyar Nemzet vezető szerepet vállalt 1988–1989-ben a rendszerváltás ügyében is.

A rendszerváltás után Közvetlenül a rendszerváltás utáni időkben a Magyar Nemzet számított talán a leghitelesebb lapnak, ám nem sokkal később két jelentős problémával kellett szembesülnie. Egyrészt gondot okozott, hogy az eddig viszonylag egységes álláspontot képviselő és látszólag csupán árnyalataikban eltérő nézőpontok a lapon belül immár szembekerültek egymással, olyannyira, hogy az országos politikai helyzet elmérgesedésétől nem függetlenül kibékíthetetlen belső viták alakultak ki. Másrészt a lapprivatizáció problémája is jelen volt, vagyis hogy az addig állami tulajdonban lévő lapokat ki vásárolja fel.

A Magyar Nemzettel kapcsolatban ez ügyben is rengeteg vita folyt, s ez az érezhető külső-belső konfliktus nem tett jót a lap népszerűségének, így nem tudott a korszak vezető lapja lenni, pedig a korábbiak alapján ekkor lehetett volna csak igazán.

1996-ban, a Horn-kormány ideje alatt a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ez idő tájt a lap egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött, szerkesztői bizottsága is újjáalakult. (Ez szintén Pethő Tibor nevéhez fűződik.) 1997-ben a napilap és főszerkesztője, Pethő Tibor Magyar Örökség díjas lett.Farkas Márta – Szőllőssyné Gaizler Noémi (szerk.): Magyar örökség: Laudációk könyve 1995-2000. Budapest: Magyarországért Alapítvány, 2001.

2000-ben egy sokat vitatott fordulat következett be a lap történetében: a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, jóval erősebb hangvételű, jobboldali lappal (mely az MDF által 1990-ben alapított Új Magyarország című lap utódja volt). A lap innentől kezdve nyíltan a Fidesz napilapjaként tevékenykedett, "Polgári napilap" alcímmel. Az egyesülést követően a Magyar Nemzet a Napi Magyarország tipográfiáját vette át, az újságírók jelentős részével egyetemben. A kiváló újságírók egy része Régi Nemzetesek Társasága néven egyesületet alapított, és a Vasárnapi Hírek karácsonyi számában, évente egyszer, „Régi Nemzet” címmel mellékletet közölt le.

A Fidesz 2010-es választási győzelme után is megtartotta pártlap-jellegét, hangvételében azonban agresszívabb, a kormány mellett szélsőségesen elkötelezett módon.

Újabb változást jelentett 2015. február 6. (amit sokan csak G-napként emlegettek), amikor nyilvánvalóvá vált a Simicska–Orbán-szakítás. Simicska Lajosnak a miniszterelnökre tett dehonesztáló kijelentéseivel egyidőben összes médiaérdekeltségében puccsszerű változások történtek. A lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, de sikerült villámgyorsan úgy megszervezni az átrendezést, hogy a lap már másnap megjelenhetett, D. Horváth Gábor főszerkesztőségével. A február 7-én megjelent lapszám teljesen semlegesen állt hozzá az elmúlt nap eseményeihez. Ezt követően megpróbált visszatérni eredeti, polgári konzervatív gyökereihez, sőt még némi kormányellenes retorikát is megengedett magának. bélyegkép|A Magyar Nemzet utolsó, 2018. április 11-i száma Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg, miután a Fidesz harmadik kétharmados győzelme után Simicska Lajos hirtelen bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik kiadását. Mintegy búcsúszámként a 2018. április 14-én tartott kormányellenes tüntetés alkalmából szamizdat módon nyomtatásba került példány. Szerkesztőségének egy része együtt maradt; május 8-án egy újabb tüntetésen kezdték el osztogatni az utódlapnak szánt Magyar Hang nulladik számát, mely hetilapként először május 18-án jelent meg.

Miután Simicska Lajos 2018 nyarán összes médiaérdekeltségét eladta, elvben lehetségessé vált, hogy a Magyar Nemzet újrainduljon. Kezdetben Ungár Péter LMP-s politikus kívánta megvásárolni, de Simicska nemet mondott. Később felmerült, hogy a kormánypárti Magyar Idők megszüntetése mellett a 2015 előtti formájában indulhat újra a vonzóbb márkanévvel bíró Magyar Nemzet. Erre végül egy 2019. február 2-án a Magyar Időkben megjelent közleményben került sor, melyben bejelentették, hogy 2019. február 6-tól a továbbiakban Magyar Nemzet címen fog megjelenni. A szimbolikus átnevezési dátum a G-napként elhíresült eseménysor negyedik évfordulója.

A lap történetét a 2018-ban megjelent „A Magyar Nemzet története, 1938–2018” című könyv foglalja össze.

Politikai beállítottság

Alapvető értékrend Elsősorban a címlapon is Pethő Sándorra hivatkozott, akinek konzervatív, polgári hozzáállását követendő mintának tartotta. A lap hozzáállása mindig a jelenkori politikai lehetőségeknek, helyzetnek megfelelően alakult. A Magyar Nemzet a hagyományos konzervatív értékrend alapvető fogalmait tekintette alapelvének, és ennek megfelelően igazodott a jelenhez.

Politikai elkötelezettség

Indulásakor a lap mérsékelt konzervatív beállítottsággal rendelkezett, de konkrét párthoz való kötődése nem volt, jelenleg sincs. (Pethő Sándor gróf Andrássy Gyula eszméi iránti feltétlen elkötelezettségét leszámítva.) Az egypártrendszeri időkben nagyrészt a Hazafias Népfront lapjaként működött . A rendszerváltást követő belső nézeteltérések különböző ideológiai kötődések miatt alakultak ki, így a lap nyilván nem lehetett teljesen elkötelezett semmilyen párt irányába, hisz nem volt egységes álláspontja sem. 1996-os felvásárlását követően felvethető a tulajdonos Postabank állami jellegénél fogva, hogy az aktuális vezető pártok (1998-ig az MSZP–SZDSZ, 1998-tól a Fidesz) ezen keresztül esetleg valamilyen hatással voltak a lapra. A 2000-es egyesülést követően támogatta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget egészen 2015-ig, amikor a kormánypárttal megszakadt a kapcsolata, azóta azonban a kormánypártok hírmondójaként üzemel kritikusai szerint, míg támogatói a jobboldali kereszténydemokrata iránya miatt szimpatizálnak vele.

Olvasótábor A lap mindenkire számított, mint olvasóra, jobb- és baloldalról egyaránt, korosztálytól függetlenül.

Jelleg, szerep Állásfoglalás Hagyományosan konzervatív lap volt, azonban nem zárkózott el esetlegesen a laptól eltérő vélekedésű véleménynyilvánítás, vitaindítónak tekinthető cikkek leközlésétől sem. Szerepét tekintve előbb a 2000-es egyesülést követően változott: ezt követően jóval nagyobb hangsúlyt fektettek tényfeltáró, leleplező riportokra, cikkekre, mint annak előtte, valamint olyan témákra, melyről máshol, mások nem írtak. Ezt a Napi Magyarország részéről örökölte meg. Bár bulvár téma is felmerült a lapban, ha arra érdemes, ám a bulvárosodást a Magyar Nemzet határozottan elutasította. (Forrás: Magyar Nemzet egy neve elhallgatását kérő munkatársa).

2015. februárja, az ún. G-napot követően a lap politikai irányultságát tekintve eltávolodott a Fidesztől. A váltást követően kinevezett új lapvezetés célul tűzte ki a pártoktól független, a politikai szereplőktől egyenlő távolságot tartó, a minőségi újságírás nyugati hagyományait követő szerkesztőségi munkát.

Jellegzetességek Bár a lap formáját tekintve az idők során változott, a logó a kezdetektől változatlan maradt. Ugyanaz a betűtípus (Bodoni Antiqua), mellyel egyébként a Tizenkét pont főcímét nyomtatták az 1848-as forradalomban. A napilap sokáig a magyar lappiacon egyedüliként fekete-fehér nyomásban jelent meg. Később már azonban a többi napilaphoz hasonlóan színes volt: 2016. október 22-én, Lovasi Eszter művészeti vezető tervei alapján, tipográfiailag is teljesen megújult. A nyomtatott napilap megújulását 2017. márciusában, Tóth Szabolcs Töhötöm főszerkesztő-helyettes vezetésével, követte a Magyar Nemzet online újratervezése is.

Megjelenés, mellékletek A Magyar Nemzet a hét hat napján jelent meg, kiegészülve a keddi műsorújsággal, a szombati közéleti, kulturális magazinnal. Ezeken kívül néha alkalmi mellékletek is megjelentek. Mint a legtöbb országos napilapnak, a Magyar Nemzetnek is elsősorban fővárosi vagy főváros közeli volt az olvasóbázisa. Az utolsó időkben a magyar médiában eluralkodó bulvár, a kereskedelmi televíziók és az Internet megnehezítették a lap helyzetét, bezárása előtt még mindig több tízezren olvasták naponta.

A Magyar Nemzet Onlinehttps://magyarnemzet.hu először 2015-ben ideiglenesen, majd 2017 márciusában teljesen megújult. 2016 végétől a hírportált és a nyomtatott napilapot már nem két különálló stáb, hanem integrált, közös szerkesztőség készítette.

Utolsó kiadás Igazgató-főszerkesztő: D. Horváth Gábor Főszerkesztő-helyettesek: Szerető Szabolcs, Tóth Szabolcs Töhötöm Lapszerkesztők: György Zsombor, Németh Erika, Szilágyi Richárd

Netes kiadás (Magyar Nemzet)