Maliq kisváros Albánia délkeleti részén, Korça városától 7 kilométerre délnyugatra, Korça megyében. Maliq község és alközség központja. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 4290 fő.

Fekvése 825 méteres tengerszint feletti magassággal az ország egyik legmagasabban fekvő városa, a Korçai-medence nyugati peremén, a Devoll és a Dunavec folyók találkozásának közelében.

Története Régészeti ásatások során Maliq környékéről kerültek elő az Albániából ismert egyik legrégibb, újkőkorszak beli letelepedett földműves közösség települései és cölöpházai. Ugyanonnan kezdetleges terrakottafigurák is kerültek elő.

A hegyektől körbeölelt település a 20. század közepéig jelentéktelen falu volt a Maliqi-tó délnyugati partján. Az első világháborúban, 1916-ban gyakori ütközetek helyszíne volt Maliq vidéke, ahol az Albánia ellen vonuló szerb, később pedig a bolgár hadsereg építette ki hadállásait. A tavat 1948–1949-ben lecsapolták, s helyén megindult a cukorrépa nagyüzemi szántóművelése, valamint felépült az erre épülő cukorkombinát. Bár a kisváros lakói ma is mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, a cukorgyár az 1990-es években bezárt.

Jegyzetek

Kategória:Albánia települései Kategória:Albánia alközségei