A Tokio Hotel egy német pop-rock együttes, amely a 2005. augusztus 15-én kiadott Durch den Monsun kislemezükkel vált ismertté. Azóta sikerült meghódítania Európát, Amerikát, Ázsiát és Dél-Amerikát. Ez az első német együttes, amelyik Japánban is nyert díjat.

Története

Bill Kaulitz és Tom Kaulitz 1989. szeptember 1-jén látták meg ikrekként a napvilágot Lipcsében. Az ikrek közül Tom, az idősebb, 10 perccel előzte le Billt. Édesanyjuk, Simone azonban hamarosan elvált a fiúk apjától, és újraházasodott. A nevelőapa (Gordon Trümper) később nagy hatást gyakorolt a fiúkra zeneileg.

Tom hangszeren akart játszani, a gitárt választotta. Bill volt az énekes, habár saját bevallása szerint próbálkozott hangszerekkel is (például zongorával). Sőt, már ilyen fiatalon fontosnak találta a színpadi mozgást, ezért beiratkozott – ha rövid időre is – egy balettiskolába. Az együttesből hiányzott egy basszista és egy dobos. Gustav Schäfer (dobos) és Georg Listing (basszusgitáros) egy fellépésen ismerkedtek meg az ikrekkel, akikkel megalapították Devilish nevű együttesüket. 2001. és 2003. között ezen a néven játszottak, majd felfedezte őket David Jost menedzser. Leszerződtek az Universal Music Grouphoz Hamburgban, az együttes nevét pedig Tokio Hotelre változtatták.

2005-ben kiadott első kislemezük, a Durch den Monsun gyors népszerűséget hozott: a német eladási listákon augusztus 20-án a 105. helyen, 5 nappal később a 100. helyen álltak. Ausztriában is hasonló sikert értek el. Második kislemezük, a Schrei 95. volt a német slágerlistákon. Hasonló címmel jelent meg abban az évben szeptember 19-én első albumuk, amelyre Bill és Tom néhány profi segítségével írta a szövegek és a zenék nagy részét. A következő év elején jött ki harmadik kislemezük, a Rette Mich, amely a németországi listákon 110. helyre került. Hasonlóan sikeres volt a második albumukból a Zimmer 483-ból megjelentett Übers Ende der Welt kislemez. A kislemez 2007. január 26-án, az album február 23-án került forgalomba, az album turnéja márciusban indult. A turnénak hatalmas sikere volt. Időközben kiadták angol nyelvű albumukat, a Room 483/Scream lemezt. Hogy népszerűsítsék az albumot, több országban adtak koncertet, mint Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Anglia. Magyarországra is ellátogattak 2007. április 10-én, valamint a 2006-os VIVA Comet díjátadó rendezvényen. 2009-ben az MTV Europe Music Awardson a Legjobb csapat kategória díját nyerték el.

Tagok Bill Kaulitz Énekes, dalszövegíró, modell, szinkronszínész. Bill Kaulitz-Trümper, 1989. szeptember 1-jén született a németországi Lipcsében. 10 perccel fiatalabb ikertestvérénél, az együttes gitárosánál Tom Kaulitznál. Hétéves kora óta érdeklődik a zene iránt. Kilencéves korában Loitsche nevű faluba költöztek Magdeburg mellé. Megpróbálkozott néhány hangszerrel, de nem volt hozzá tehetsége, így az éneklésnél maradt. 2003-ban részt vett egy tehetségkutató műsorban a Star Search-ben, ahol a kategóriájában hatodik lett. A Green Day és a Placebo is inspirálták őt. Belekóstolt a modellkedésbe. Állt már modellt a német Max magazinnak és a szintén német Vanity Fair-nek is ahol különböző ruhamárkák darabjait viselte mint például Dior Homme és a Diesel. 2006-ban ő volt a hangja a főszereplő fiúnak az Arthur és a villangók rajzfilm német változatában és később a második részben is betöltötte ezt a szerepet. Jelenleg Los Angelesben él.

Tom Kaulitz Tom Kaulitz-Trümper a zenekar gitárosa, 1989. szeptember 1-jén született a németországi Lipcsében. 10 perccel idősebb ikertestvérénél. Elmondása szerint nevelőapja tanította meg gitározni, aki szintén játszik a hangszeren. Játszik még szintetizátoron és zongorán is. A hiphop zenét és stílust követi. 2010-ben a Reebok cipőmárka reklámarca volt. 2010 óta kapcsolatban él Ria Sommerfelddel, a Fülöp-szigetek szépségkirálynőjével, aki 5 évvel idősebb nála. Most Heidi Klum a felesége.

Georg Listing Georg Moritz Hagen Listing 1987. március 31-én született Halleban. A zenekar basszusgitárosa és egyben legidősebb tagja. 10 éves korában egy rövid ideig egy zenekarban gitározott. A magdeburgi zeneiskolában megismerkedett Gustav Schäferel aki az együttes dobosa. Ezután találtak rá az ikerekre és megalakult a Devilish. Inspirálja őt Flea a Red Hot Chili Peppers gitárosa. A mai napig Magdeburgban él. 2009 óta él párkapcsolatban Susanne Knispel-el, 2025-ben összeházasodtak.

Gustav Schäfer Gustav Klaus Wolfgang Schäfer 1988. szeptember 8-án született Németországban. Ő a zenekar legcsendesebb és legvisszahúzódóbb tagja.

Van egy felesége és egy lánya.

A nevük eredete Tokio

A négy fiúnak ez a kedvenc városa, így lett a nevük is ez.

Hotel Mivel sokat szálltak meg hotelekben így ez kapcsolódott az előző névhez.

Díjak 2005 Kategória Díj Dátum Legjobb új előadó Comet Awards (Németország) Október 6. Super Comet Comet Awards (Németország) Október 6. Legjobb új előadó Eins Live Krone November 24. Legjobb hazai pop előadó Bambi Awards December 1. Legjobb kislemezGolden Penguin (Ausztria)...2005Legjobb pop előadóGolden Penguin (Ausztria)...2005Legjobb Rock együttes 2005Golden Penguin (Ausztria)...2005

2006 Kategória Díj DátumAz év albumaGolden Penguin (Ausztria)Február 8.Az év együtteseGolden Penguin (Ausztria)Február 8.Az év dala – ‘Der Letzte Tag’Golden Penguin (Ausztria)Február 8.Legjobb új előadóGolden Penguin (Ausztria)Február 8.Telt házas turnéhelyszínSold-out-Award of Königpilsener ArenaMárcius 11.Legjobb új előadóECHO Awards (Németország)Március 12.Legjobb új előadóSteiger AwardsMárcius 25.Legjobb hazai pop előadóRadio Regenbogen (Németország)Március 31.SuperBand Rock – Golden OttoBravo OttoMájus 6.Music AwardBild OSGARMájus 22.Legjobb nemzetközi új előadóPopcorn Awards (Hungary)Május 26.Legjobb új előadóBravo Otto (Magyarország)Június 24.Legjobb nemzetközi együttesBravo Otto (Magyarország)Június 24.Legjobb új együttesPopkomm Bavarian Music LionSzeptember 21.Legjobb német pop együttesGoldene StimmgabelSzeptember 24.Legkeresettebb német előadóWorld Music AwardsNovember 15.Legjobb hazai pop előadóBambi AwardsNovember 30.Legjobb élő előadásEins Live KroneDecember 7.Legjobb Rock együttesMTV Franciaország

2007 Kategória Díj Dátum Az év kislemeze – Durch Den Monsun Golden Penguin Legkelendőbb német előadó – Schrei Album European Border Breakers Award Január 21. European Border Breakers Award NRJ Awards Január 21. Rock Award BZ-Kulturpreis Január 23. Legjobb Hazai Videó ECHO Awards (Németország) Március 25. SuperBand Rock – Golden otto Bravo Otto Április 28.Legjobb VideóComet Awards (Németország)Május 3.Legjobb együttesComet Awards (Németország)Május 3.SupercometComet Awards (Németország)Május 3.Legjobb együttesJabra Music...JúliusDigital prizeFestivalbar (Olaszország)Szeptember 7.Legsikeresebb nemzetközi rock együttesGoldene StimmgabelSzeptember 22.Legsikeresebb nemzetközi pop együttesGoldene Stimmgabel AwardsOktóber 3. Legjobb Album TMF Awards (Belgium)Október 14. Legjobb Videó TMF Awards (Belgium)Október 14. Legjobb új előadó TMF Awards (Belgium)Október 14. Legjobb pop előadó TMF Awards (Belgium)Október 14.Legjobb nemzetközi előadóMTV Europe Music Awards (Németország)November 1.Az év legjobb együtteseMTV Italy Nickelodeon Kids' Choice AwardDecember 1.

2008 Kategória Díj DátumAz év együttese 2007Golden Penguin (Ausztria)JanuárLegjobb nemzetközi együttesRockbjörnen Award (Svédország)Január 24.Legjobb nemzetközi együttesNRJ Music Awards (Franciaország)Január 26.Legjobb hazai zeneGoldene Kamera (Németország)Február 6.Legjobb zenei videóEcho Awards (Németország)Február 15.Legjobb nemzetközi előadóEmma Gala Awards (Finnország)Március 8.Legjobb nemzetközi együttesDisney Channel Kids Award (Olaszország)Március 28.Legjobb koncertHitkrant (Hollandia)2008. májusBest Mood Song – MonsoonHitkrant (Hollandia)2008. májusSong that Satys in your Head – MonsoonHitkrant (Hollandia)2008. májusSuperband Rock – Silver OttoBravo OttoMájus 3.Legjobb együttesMTV TRL Awards (Olaszország)Május 17.Best Number 1 of the Year with MonsoonMTV TRL Awards (Olaszország)Május 17.Legjobb együttesComet Awards (Németország)Május 23.Legjobb videó– An Deiner SeiteComet Awards (Németország)Május 23.Legjobb élő fellépőComet Awards (Németország)Május 23.Super CometComet Awards (Németország)Május 23.Legjobb új előadóMTV VMA Music Awards (USA)Szeptember 7.Fan Choice Best EntranceMTV VMA Music Awards (USA)Szeptember 7.Best Male Artist International (Bill Kaulitz) TMF Awards(Belgium)Október 11.Legjobb nemzetközi videó – Don't Jump TMF Awards (Belgium)Október 11.Az év dalaMTV Latin America Awards (Mexikó)Október 16.Legjobb Fanclub-VenezuelaMTV Latin America Awards (Mexico)Október 16.Legjobb új előadó-InternationalMTV Latin America Awards (Mexikó)Október 16.Legjobb csengőhangMTV Latin America Awards (Mexikó)Október 16.ListavezetőMTV Europe Music Awards (Anglia)November 6.Legjobban fogyó DVD: ZImmer 483 – Live in EuropeRekord (Oroszország)December 2.

2009 Kategória Díj Dátum SuperBand – Golden Otto Bravo Otto (Németország) Május 12. Az év legjobb TRL előadója MTV TRL Awards (Olaszország) Május 16. Legjobb Online Sztár Comet Awards (Németország) Május 29. Németország export slágere Bavarian Music Lion Szeptember 17. International Award (2009) Audi Generation Award (Németország) Október 18. Legjobb együttes MTV Europe Music Awards (Németország) November 5. Legjobb nemzetközi rock együttes Telehit Awards (Mexikó) November 12.

2010 Kategória Díj Dátum Legjobb nemzetközi együttes NRJ Music Awards (Franciaország) Január 23. Az év együttese Golden Penguin (Ausztria) Január 29. Az év albuma Golden Penguin (Ausztria) Január 29. Az év együttese Bravoora Awards (Lengyelország) Február 1. Legjobb nemzetközi előadó Emma Gala Awards (Finnország) Február 4. Hírességek sétánya König-Pilsener Arena (Németország) Február 26. Legjobb nemzetközi együttes Radio Regenbogen Awards (Németország) Március 19. Kedvenc zenei sztár Kids Choice Awards 2010 (Németország) Április 10. Legjobb élő előadás Comet Awards (Németország) Május 21. Az év külföldi dala – World Behind My Wall Rockbjörnen Award (Svédország) Szeptember 1. Az év koncertje Rockbjörnen Award (Svédország) Szeptember 1. Legjobb World Stage előadás MTV Europe Music Awards (Spanyolország) November 7. Legjobb hazai együttes CMA Awards (Németország) December 12. Legjobb hazai kislemez – World Behind My Wall CMA Awards (Németország) December 12.

2011 Kategória Díj Dátum Legjobb rock videó MTV Music Aid Japan Awards (Japán) Július 2.

Turnék Schrei turné 1. rész: 2005.11.29. – 2005.12.17. Schrei turné 2. rész: 2006.02.04. – 2006.03.22. Szabadtéri fesztiválok: 2006.06.04. – 2006.09.03. Zimmer 483 turné Európa 1. rész: 2007.03.16. – 2007.05.14. Zimmer 483 turné Európa 2. rész: 2007.10.06. – 2007.11.04. (Két időpont törölve lett.) Amerikai turné 1 rész: 2008.02.09. – 2008.02.19. (Egy időpont törölve lett.) 1000 Hotels turné Európa: 2008.03.03. – 2008.04.08. (A turné utolsó 15 időpontja törölve lett Bill Kaulitz hangszálműtéte miatt, így csak 2008.03.14.-ig tartott.) Amerikai turné 2. rész: 2008.05.03. – 2008.05.19. 1000 Hotels szabadtéri turné Európa: 2008.06.13. – 2008.07.13. Amerikai turné 3. rész: 2008.08.07. – 2008.08.28. Amerikai turné 4. rész: 2008.10.24. – 2008.10.30. Welcome to Humanoid City turné Európa: 2010.02.22. – 2010.04.14. (Négy időpont törölve lett.) Welcome to Humanoid City Tour Dél-Amerika: 2010.11.23. – 2010.12.02. (Egy időpont törölve lett.) Feel it All World Tour 2015. Dream Machine Tour 2017.

Diszkográfia Albumok Devilish demo Schrei – megjelenés: 2005.09.19. Schrei – So Laust du Kannst – megjelenés: 2006.03.24. Zimmer 483 – megjelenés: 2007.02.23. Room 483/Scream – megjelenés: 2007.06.02. Zimmer 483 – Live in Europe – megjelenés: 2007.11.30. Scream (Amerikai kiadvány) – megjelenés: 2008.03.25. (Kanadában) Scream (Amerikai kiadvány) – megjelenés: 2008.05.06. (Amerikai Egyesült Államokban) Humanoid (DE/EN) – megjelenés: 2009.10.02. Humanoid City Live – megjelenés: 2010.07.16.