A When Dream and Day Unite az amerikai progresszív metal együttes Dream Theater 1989-ben megjelent első stúdióalbuma. Ez az egyetlen Dream Theater-album, melyen Charlie Dominici énekel.
Története Az együttes 1988 nyarán kötött szerződést az MCA társasághoz tartozó Mechanic lemezkiadóval és 3 hét alatt felvették bemutatkozó lemezüket, amelyre a zenekar saját bevallása szerint is nagy hatással volt a Queensrÿche együttes. Megjelenésekor azonban az album nem váltott ki komoly visszhangot, ami a csapat számára csalódást okozott. A kiadó anyagi támogatása nélkül csak New York környékén tudtak lekötni néhány fellépést, de a negyedik koncert után kirúgták az énekes Dominicit, majd szakítottak a Mechanic Records-szal is. Következő stúdióalbumukat az új énekes (James LaBrie) megtalálása után már az Atlantic Records számára készítették el.
A When Dream and Day Unite album remasterizált, limitált példányszámú változata 2002-ben a One Way Records kiadásában jelent meg. 2004-ben, napra pontosan 15 évvel az album eredeti megjelenése után, az együttes aktuális felállása teljes egészében eljátszotta a lemez anyagát egy Los Angeles-i koncerten, amelynek felvétele CD-n és DVD-n a következő évben a Dream Theater Official Bootleg sorozatában került kiadásra When Dream and Day Reunite címmel. Charlie Dominici és a későbbi billentyűs Derek Sherinian vendégként léptek fel a koncert ráadásában míg Kevin Moore egyáltalán nem vett részt a múltidézésben.
Az album dalai "A Fortune in Lies" – 5:12 "Status Seeker" – 4:15 "The Ytse Jam" – 5:43 "The Killing Hand" – 8:40 I. The Observance II. Ancient Renewal III. The Stray Seed IV. Thorns V. Exodus "Light Fuse and Get Away" – 7:23 "Afterlife" – 5:27 "The Ones Who Help to Set the Sun" – 8:04 "Only a Matter of Time" – 6:35
Közreműködők Charlie Dominici – ének John Petrucci – gitár John Myung – basszusgitár Mike Portnoy – dobok Kevin Moore – billentyűs hangszerek
Külső hivatkozások Dream Theater hivatalos oldal Encyclopaedia Metallum – Dream Theater: When Dream and Day Unite Encyclopaedia Metallum – Dream Theater: When Dream and Day Reunite When Dream and Day Unite dalszövegek Dream Theater a Billboard listáján
Jegyzetek
Kategória:Dream Theater-albumok Kategória:Progresszív metal-albumok Kategória:1989 nagylemezei Kategória:MCA Records-albumok