Justin Timberlake (teljes nevén Justin Randall Timberlake; Memphis, Tennessee, 1981. január 31. –) tízszeres Grammy-díjas és négyszeres Emmy-díjas amerikai R&B és popénekes, dalszövegíró, zeneszerző, lemezproducer és színész, az ’N Sync egykori frontembere. 2002-ben megjelent első, bemutatkozó szólóalbuma, a Justified (Indokolt) címmel, amelyből több mint 7 millió darabot adtak el világszerte. Következő szólóalbuma a FutureSex/LoveSounds, amelyet 2006-ban jelentetett meg, a No. 1 zeneszámokkal, mint a SexyBack, a My Love, a What Goes Around… Comes Around és az Until the End of Time. 2007 májusában létrehozta saját kiadóját, a Tennman Recordsot. Kétségtelenül 2006 és 2007 legnépszerűbb előadója, utóbbi albumából 2007 novemberéig több mint 9 millió korong kelt el. 2007 és 2012 között szüneteltette az énekesi karrierjét, és a színészkedést folytatta. Játszott a "The Social Network"-ben, a "Bad Teacher"-ben és a "Friends with Benefits"-ben. 2013-ban vette elő csak a zenei vénáit, és megalkotta az új albumát, a "The 20/20 Experience"-t. Az albumot egy kislemez, a "Suit & Tie" előzte meg. A The 20/20 Experience második felének megjelenését novemberre tervezik. Egyebek mellett van egy lemezkiadó cége (Tennman Records), divatmárkája (William Rast), éttermei (Destino; Southern Hospitality).

Korai élet Justin Timberlake 1981. január 31-én született Memphisben, Tennessee államban, Randall Timberlake és Lynn Bomar gyermekeként. Brit származású. Nagyapja, Charles L. Timberlake baptista lelkipásztor volt. Timberlake baptistaként nevelkedett, bár most már úgy ítéli meg magát, inkább „lelki, mint a vallásos”. 1985-ben szülei elváltak, majd mindketten újraházasodtak. Anyja most is futó vállalkozásukban dolgozik, a JustInTime Entertainment-ben. Mikor Justin 5 éves volt, anyja hozzáment Paul Harless bankárhoz. Apja egy baptista templomban volt a kórus vezetője. Apja második felesége, Lisa Perry életet adott Justin két féltestvérének, Jonathannak (szül: 1993) és Stephennek (szül: 1998). Harmadik féltestvére, Laura Katherine meghalt nem sokkal a születése után 1997-ben. Az ő emlékére íródott Justin kiadatlan dala, a „My Angel in Heaven”.

Justin Millingtonban, Tennessee államban nőtt fel. Első énekesi próbálkozásai a 90-es évek elején voltak, amikor country zenékkel lépett fel a „Star Search" (Sztár Kerestetik) című műsorban, mint „Justin Randall”. 1993-ban csatlakozott a már akkor sikeres „Mickey Mouse Club”-hoz. Itt találkozott először későbbi barátnőjével, Britney Spearsszel, későbbi turnétársával, Christina Aguilerával, majd későbbi csapattársával, JC Chasez-vel. Mikor 1994-ben a show befejeződött, akkor fogalmazódott meg Justin és Chasez fejében egy banda alapítása. Lou Pearlman producer fel is kereste őket, és megalakult az ’N Sync.

Karrier

1995–2002: ’N Sync A 90-es évek nagy sikerű fiúcsapata volt, ahol Timberlake és JC Chasez volt a két vezető énekes. Hivatalos összeállásuk éve 1995, bár karrierjüket 1996-ban kezdték el egyengetni Németországban. Az első albumuk 11 millió példányban kelt el. Az album egy sor slágert tartalmaz, többek között a „Tearin 'Up My Heart”-ot. A következő 2 két évben jogi csatát folytattak a producerükkel, Lou Pearlmann-nel. Így végül átkerültek a Jive Recordshoz. 1999-ben debütált a Disney Channel-en, a Model Behavior (Cserecsajszik) című népszerű tv-sorozatban, amiben a híres modellel, Jason Sharpe-pel játssza a főszerepet. 2000 márciusában került a boltokba No Strings Attached című albumuk, ami minden idők leggyorsabban fogyó albumává vált: 2,4 millió példányban kelt el az első héten. Az első kislemezként kiadott daluk a It's Gonna Be Me. 2001-ben jelent meg következő, Celebrity nevű korongjuk, amely minden idők második leggyorsabban fogyó albuma lett. 2002-ben a Celebrity Tour befejezése után másolták ki harmadik kislemezként a nagy sikerű dalukat a „Girlfriend”-et, aminek egy Nellyvel készített változata is létezik. 2002-ben a Celebrity Tour közben fogalmazódott meg Justinban a szóló pályafutás gondolata,így a csapat visszavonult. Ő volt az album szövegírója és zeneszerzője is. Míg ő egyre híresebb lett, addig az N'Sync egyre népszerűtlenebb, így a csapat felbomlott. Az N'Sync nemzetközi hírnévre is szert tett: felléptek az Oscar-díjátadón, az Olimpián és a Super Bowl-on.

Az 50 millió példányban eladott albumuk miatt bekerültek a harmadik legnépszerűbb fiúbanda történetébe.

2002–2004: Justified és Super Bowl Justin 2002 augusztusában az MTV Music Awardon lépett fel először „egyedül" Like I Love You című dalával, a Justfield albumról. A Like I Love You egy ritka dance track a Neptunes által fémjelezve. A dal 11. helyezést ért el a Billboard Hot 100-on. Az elkészült albumot 2002. november 5-én dobták piacra. Az album ugyan kevesebb példányban lett eladva, mint a korábbi ’N Sync album, mégis a Billboard 200 album chart-on a 2. helyen debütált. Több mint hárommillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, és világszerte több mint 7 millió korongot adtak el. Justint sok kritika érte, hiszen többen az egykori legendát, Michael Jacksont vélték felfedezni benne. Az album végül átvészelte a kritikus időszakot és hatalmas siker lett. Timberlake a hiphop és az R&B szakma legjobb előadóival és producereivel dolgozott együtt, mint a The Neptunes vagy Timbaland. 2002-ben és 2003-ban újabb kislemezei jelentek meg: Cry Me A River és Rock Your Body.

2003 nyarán Christina Aguilerával közösen turnézott, ez volt a Justified/Stripped Tour. Az év végén Justin megírta következő dalát, az I'm Lovin' It-et, amely a McDonald’s gyorsétterem kampánya lett, és évente állítólag 8 millió dollárt hoz Timberlake konyhájára. Szerepelt Nelly dalában, a "Work It"-ben, valamint a Nelly 2003-as remix albumán is. Ezenkívül társszerzőként kamatoztatta tudását, a Black Eyed Peas nevű csapattal közösen énekelte a Where is the Love? című számot. A 2003-as MTV Europe Music Awardon adták elő élőben a dalt.

2004 februárjában több mint 140 millió néző előtt a Super Bowlon lépett fel Janet Jacksonnal. A fellépés megbotránkoztató volt, hiszen Justin az előadás végén letépte Janet felsőjét, és Janet melle kilátszott. Justin bocsánatot kért az incidensért 2004-ben, a Grammy-díj átadásán. Négy díjat hozott el, köztük a Legjobb Pop Album (Justified), a Legjobb Férfi Pop Előadó (Cry Me A River), az Év Albuma (Justified) és az Év Slágere (Cry Me A River), valamint a Legjobb Rap/Sung Collobráció (Black Eyed Peas-Where Is The Love?) kategóriákban.

2004-es American Idol egyik mentora, Simon Cowell a People Magazine-ban ezt nyilatkozta Timberlake-ről: "csak egy fehér gyerek, aki megpróbált fellépni feketeként az elmúlt években".

2004–2007: Filmek és FutureSex/LoveSounds thumb|Justin golfozni is imád. A Super Bowl "eset" után, Justin nem csak következő albumának felvételeit kezdte el, hanem belekezdett színészi karrierjének felépítésébe is. Elsőnek csak mellékszereplőként: 2000-ben mint egy model a Model Behavior-ban, majd 2001-ben az On The Line című filmben. 2004-ben megkapta első főszerepét az Edison Force-ban (magyarul csak Edison), ott egy újságírót alakítva játszik együtt Kevin Spacey-vel és LL Cool J-vel. A film már 2006 nyarától nálunk is kapható. Ezenkívül láthatjuk még az Alpha Dogban, a Black Snake Moanban (A lánc), és Richard Kelly Southland Talesében (A Káosz birodalma). Játszott a Rent-ben (Bohém élet), a musical filmben is. Hallhatjuk a Harmadik Shrekben mint a fiatal Arthur király hangja.

Ismét együttműködött a Black Eyed Peas-szel a 2005-ben megjelent számban, a "My Style"-ban a Monkey Business albumukon. Együttműködött Snoop Dogg-gal is a "Signs"-ben. Ekkor fedeztek fel csomókat a torkában. 2005. május 5-én sikerült is eltávolítani belőle. Azt tanácsolták neki, hogy ne énekeljen, vagy ne beszéljen hangosan pár hónapig.

2005 nyarán indult el Timberlake saját lemezcége, a JT Records.

200px|left|thumb|Koncert St Paul-ban, Minnesota 2006 nyarán láthattuk újra Nelly Furtado Promiscuous dalához készült videóklipjében. Szeptemberben jelent meg a második szólóalbuma, a FutureSex / LoveSounds. Első helyen debütált a Billboard 200 album charton, értesítések szerint példány fogyott el az első héten. Ezzel megdöntötte a Coldplay rekordját. Az albumot saját maga, Timbaland és Rick Rubin produceli. Vendégvokálok az albumon Will.i.am, Snoop Dogg, TI és a Three 6 Maffia. FutureSex/LoveSounds című lemezéről elsőként a SexyBacket másolta ki, Timbaland közreműködésével. A dalt a 2006-os MTV Video Music Awardson adta elő először. Number one lett a Billboard Hot 100-on hét héten át. No. 1 lett Ausztráliában, Németországban, Írországban, az Államokban és az Egyesült Királyságban. Második kislemeze T.I-jal rögzített "My Love", szintén nagy sikert futott be: number one lett a Hot 100-ban, amit követett a következő kislemeze a "What Goes Around...Comes Around", amelyben a hozzátartozó videóklipben a híres színésznő Scarlett Johansson párját alakítja. A 2006-os Victoria Secret Fashion Show-n elénekelte a SexyBack-et. 2006-ban gyerekkori barátjával, Trace Alayával beindította ruhavállalkozását is, a William Rast márkát. 2007 januárjában indította el FutureSex/LoveShow turnéját. Summer Love/Set the Mood Prelude kislemezét csak az USA-ban adta ki, amit aztán a kislemezek listáján az újabb nyári sláger, a "LoveStoned/I Think She Knows" követett. 2008-ban közreműködött Timbaland-el és Nelly Furtado-val a "Give it to me" számban, ami elérte a Hot 100 első számú helyét.

Turnéjának végével az élő-videós Until the End of Time-ot adta ki kislemezként. A FutureSex/LoveSoundszal Justin olyan sikert ért el, melyet Michael Jackson Dangerous című albumával a 90-es évek elején.

2007 nyarán Madonna tizenegyedik, Hard Candy című albumán dolgozott Timbalanddal, erről jelent meg 2008. március 17.-én a 4 Minutes az album első kislemezeként.

Ugyanebben az évben Timberlake társszerzője volt a Duran Duran albumának, a Red Carpet Massacre-nek. Két dalon, a "Nite Runner"-ön és a "Falling Down"-on is közreműködött. Az album 2007 novemberében jelent meg.

Ugyancsak ebben az évben részt vett 50 Cent albumán, a Curtisben. Az album 4. trackjében, az "Ayo Technology-ban" közreműködött Timbalanddal.

Együtt működött Nelly Furtado és Timbalanddal együtt Lil Wayne albumán is, a Tha Carter III-ban.

2008–2012: Zenei szünet és a színészetre összpontosít

2008 februárjában Timberlake két Grammy-díjat zsebelhetett be. Az 50. Grammy Awards ünnepségen, Timberlake elnyerte a Legjobb Férfi Előadó a "What Goes Around ... Comes Around"-dal, és a Legjobb dance felvétel díját "LoveStoned / I Think She Knows"-szal. 2008 márciusában megjelent a 4 Minutes, Madonna első kislemeze tizenegyedik stúdióalbumáról, a Hard Candy-ről, amelyben Timberlake és Timbaland is szerepelt. Az albumon még 4 dalban is együttműködött Justin Timberlake-kel. A dal több mint 21 országban lett sikeres. Részt vett Madonna Hard Candy Promo Show turnéján a New York-i Roseland Ballroomban. Novemberben ért véget a turné Los Angelesben.

2008 elején a Pepsi Super Bowlra készített reklámjának szereplője lett. 2008 márciusában bejelentették, hogy az NBC új sorozatának a My Problem with Women-nek, valamint az MTV The Phone című realitijének lesz az executive producere. 2008 júniusában Mike Mayers mellett látható a The Love Guru című filmben. 2008 novemberében jelent meg következő kislemeze, a "Follow my lead", amelyet felfedezettjével, Esmee Dentersszel énekel. Ezt el is énekelték egy jótékonysági koncerten, ahol a Shriners Hospitals for Children beteg gyermekeinek gyűjtöttek. Justin még 2007-ben leszerződtette lemezcégéhez a holland tehetséget, Esmée Denterst. 2009-ben Esmée debütáló albumának, az Outta Here-nek a producere és jó néhány számot is szerzett a korongra. Együttműködött T.I.-al is a rapper hatodik stúdióalbumán, Paper Trail-ben. 2009-ben szerepet kap az album "Dead and Gone" trackjében.