Abaújlak község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szikszói járásában. Közigazgatásilag hozzá tartozik Szanticska is, az ország egyik legkisebb települése.
Fekvése
Encstől légvonalban mintegy 15 km-re északnyugatra, Miskolctól 40 km-re északra fekszik, a Cserehát legmagasabb hegyének, a Kecske-padnak délkeleti lábánál. Dombvidéki sorfalu, a Cserehát legmagasabban lévő települése.
Környező községek: Abaújszolnok (6 km), Gadna (2 km), Gagyvendégi (5 km); a legközelebbi város Encs (20 km).
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 2621-es út, mely kelet-nyugati irányban végighúzódik a belterületén; északi és déli szomszédjaival, Gagyvendégivel és Abaújszolnokkal (illetve azon keresztül Szikszóval) a 2622-es, Baktakékkel pedig a 2623-as út köti össze.
Története
Első írásos említése (Wylak) 1472-ből származik; ekkor a Gagyi család birtoka volt. A középkorban virágzó bortermelő helyként tartották számon. A török hódoltság idején elnéptelenedett, utána részben magyarok, részben ruszinok telepedtek be. Az 1800-as években egyesült Szanticskával, akkor a neve Újlak-Szanticska lett. 1901 óta hívják Abaújlaknak. A falu a trianoni békeszerződés előtt Abaúj-Torna vármegye Szikszói járásához tartozott.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Tóth Miklós (független). 1994–1998: Hoblyák Albertné (független). 1998–2002: Kavalecz Valéria (független). 2002–2006: Kavalecz Valéria (független). 2006–2010: Pollák István Zoltán (független). 2010–2014: Pollák István Zoltán (független). 2014–2019: Pollák István Zoltán (független). 2019–2024: Pollák István (független). 2024– : Pollák István (független).
Népesség Lakossága a 20. században erőteljesen csökkent: 1910-ben: 334 fő, 1990-ben: 143 fő.
A település népességének alakulása:
A 2001-es népszámlálás szerint a településnek csak magyar nemzetiségű lakosai voltak.A nemzetiségi népesség száma 2001
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,4%-a magyarnak mondta magát (2,6% nem nyilatkozott). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56,9%, református 5,3%, görögkatolikus 27,6%, felekezeten kívüli 1,3% (7,9% nem nyilatkozott).Abaújlak Helységnévtár
2022-ben a lakosság 93,5%-a vallotta magát magyarnak, 1,6% bolgárnak, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29% volt római katolikus, 8,1% református, 35,5% görögkatolikus, 3,2% felekezeten kívüli (24,2% nem válaszolt).Abaújlak Helységnévtár
Látnivalók
Görögkatolikus templom (Istenszülő Születése) Csereháti Esperesi Kerület
- Magashegyi Kilátó (Szanticska)
Jegyzetek
Források
szakmaicegonline.hu: Abaújlak Község Önkormányzata
További információk
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Abaúj-Torna vármegye települései