A tempó egy zenemű előadásmódjának egyik fontos tulajdonsága, a hangok ritmikus értékének abszolút időtartamaként is meghatározható. A gyorsabb vagy lassúbb tempó a ritmikus értékek egységnyi időre eső mennyiségétől függ. Az átlagos emberi szívverés gyorsasága megegyezik a percenkénti 72–80 leütésszám (BPM) tempóval, amit középtempónak nevezünk.Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon, Zeneműkiadó Vállalat, 1965.”tempo” III. k. 501. o.

Története bélyegkép|Mechanikus metronóm A 17. század előtt sem dinamikai, sem tempójeleket nem használtak, de nem is volt rá akkora szükség, mert egységes felfogás létezett a helyes tempóról és dinamikáról. Lényeges előrelépést e téren a hangszeres zene továbbfejlődése, a nagyobb létszámú zenekarok és a zenekari iskolák megalakulása hozott. A 17. századig csak kottaképekkel jelezték a tempót. Lassúbb daraboknál hosszabb, a gyorsabb daraboknál rövidebb egységnyi kottaértékeket használtak. Zeneművekben a tempót még a 17. század kezdetén is az előadók egyéni gyakorlatára bízták. A zenei kifejezőeszközök fejlődésével a különböző, azonos lüktetésű, de eltérő sebességű részletekből összeállított kompozícióknál, mint például a többféle táncból összeállított szviteknél, már nem volt elegendő csak az ütemjelzésre hagyatkozni, amikor a zeneszerző a játék lendületét, iramát, azaz tempóját akarta meghatározni.

A zeneszerzők egyre fontosabbnak érezték a zenei kifejezőeszközök pontosítását, és a 17. századtól már sűrűbben találunk tempóra vonatkozó utasításokat (Allegro, Adagio, Andante, Presto, Largo). A negyedkotta lett az általánosan használt középérték.

A mindig azonosan értelmezendő tempómegjelölés csak a metronóm feltalálása után vált lehetségessé, amikor a ritmikus értékek egységnyi időre eső számát is pontosan meg tudták határozni. Sok kísérletezés után 1816-ban Johann Nepomuk Mälzelnek sikerült megalkotnia a leghasználhatóbb metronómot. Ez után kezdte el Beethoven a tempó pontos, számjegyekkel történő megadását.

Egy-egy zenei darabon belül előadásbeli (agogikai) vagy formai okokból rövidebb vagy hosszabb tempóváltozás is beállhat. A futólagos módosulás (rit., acc.) után visszatérő régi tempót „a tempo”-val jelölik. A szabad tempójú darabokat „tempo rubato”-val jelzik. Ennek ellentéte a „tempo giusto”, amely nagyjából egyenletes tempót jelent.

A tempót jelző szó gyakran zenei tétel címe is, például Bartók Béla zongorára írt műve, az Allegro Barbaro. A helyes tempó sokszor a zenemű jellegéből megállapítható, a legtöbb esetben azonban a zenei érzék, ízlés és stílusismeret dönt.

Az általánosan használt tempók 200px|jobbra|bélyegkép|Elektromos metronóm jobbra|200px|bélyegkép|4/4, 120 bpm Prestissimo 200–208 (nagyon gyorsan) Vivacissimo Allegrissimo Presto 168–200 (sebesen) Vivo (élénken) Vivace 140 (élénken, gyorsan) Allegro 120–168 (gyorsan) Allegretto (gyorsacskán) Moderato 108–120 (mérsékelten) Andantino (lépkedve) Andante 76–108 (lépésben) Adagietto Adagio 66–76 (lassan) Larghetto 60–66 (lassacskán) Lento (lassan) Largo 40–60 (lassan, szélesen) Lentissimo Adagissimo Larghissimo

Tempó- és agogikai jelek megnevezései magyarul A zenei műszavak általában nehezen magyarosodnak, főképp az erős, egységes nemzetközi használat miatt, ugyanakkor az olasz nyelvű tempómegjelölések világszerte érvényesek mind a mai napig:

a bene placito – tetszés szerint accelerando (accel.) – gyorsítva adagio – lassan ad libitum (ad lib.) – tetszés szerint affettuoso – érzelmesen affrettando – nekiiramodva, sietve agitato – izgatottan al fine – végig alla breve – „a brevis szerint“ félkotta ütemegységű allargando – lassúbbodva alla turca – törökösen allegretto – gyorsacskán allegro – gyorsan („vidáman“) amoroso – szerelmesen, érzelmesen anche – is, szintén ancora – még andante – lépve, lépésben andantino – lépkedve animato – lelkesen, megélénkülve aperto – nyitva a piacere – tetszés szerint appassionato – szenvedélyesen appena – alig arioso – áriaszerű artikuláció – tagolás assai, assez – nagyon a tempo – visszatérés egy régebbi tempóba („tempó szerint”) attacca – indíts! (megállás nélkül tovább) battuta – ütés, ütem ben, bene – jól bene placito – tetszés szerint bouché – fojtva brillante – csillogva, fényesen brio – erő, lendület calando – lassulva és halkulva calcando – fokozatosan gyorsulva calmato, calmo – nyugodtan cantabile, cantando – dallamosan, énekelve canto – ének, dallam capriccioso – szeszélyesen cedendo – lassulva cédez – lassítani cezura – vágás chiuso – zárva come prima – mint először come sopra – mint fent commodo, comodo – kényelmesen concitato – izgatottan con sentimento – érzéssel coperto – fedve deciso – határozottan dolce – lágyan dolcissimo – nagyon lágyan dolente, doloroso – fájdalmasan domináns – uralkodó Doppel, doppio, double – kétszeres Doppelschlag – kettős ütés doppio movimento – kétszeres tempó douce, doucement – lágyan due – kettő eguale – egyenletesen energico – erélyesen espressivo (espr.) – kifejezően étouffé – tompítva, fojtva falsetto, falzett – fejhangon („hamisan, hamisítva”) fermáta – megállás feroce – vadul, hevesen fieramente – büszkén flebile – panaszosan forza – erő fuoco – tűz furioso – dühödten giocoso – tréfásan giusto – rendes, pontos gradatamente – fokozatosan grandioso – hatalmasan grave – súlyosan grazioso – kecsesen gridando – kiáltva impetuoso – viharosan incalzando – sietősen in rilievo – kidomborítva lamento – panaszdal languendo – vágyakozóan largamente – szélesen larghetto – lassacskán largo – lassan, szélesen leggero, leggiero – könnyedén lento – lassan lieto – vidáman l`istesso, lo stesso – ugyanaz lontano – távolról lugubre – komoran, gyászosan lunga – hosszú lusingando – hízelgően maestoso – fenségesen, ünnepélyesen malinconico – mélabúsan marziale – harciasan meno – kevésbé mesto – búsan mezza, mezzo – közepes misterioso – titokzatosan moderato – mérsékelten molto – nagyon morbido – szelíden, lágyan morendo – elhalóan mosso – mozgalmasan moto – mozgás muta – cserélve obligato – kötelező ordinario (ord.), in modo ordinario – rendes módon ossia – vagy, vagy pedig parlando – elbeszélve, beszélve patetico – pátosszal perdendosi – eltűnve, elhalóan pesante – súlyosan piacevole – kedvesen, tetszetősen piangendo – panaszosan piú – még inkább piúttosto – inkább Plein jeu, pleno – teljes poco – kissé poco a poco – fokról fokra poi – azután possibile – lehető poussé – tolva precipitando – nekieredve prestissimo – nagyon gyorsan presto – sebesen prima vista – első látás Primo – első quasi – mintegy quieto – nyugodtan rallentando (rall.) – lassúbbodva rapido, rapidamente – sebesen ravvivando – újjáéledve risoluto – határozottan risvegliato – frissen, feléléndülve ritardando (ritard.) – lassulva ritenuto (rit.) – lassítva rubato – kötetlen ritmus vagy tempó („rabolva” – az egyik hang a másik rovására nő) scherzando – játékosan scorrevole – folyamatosan, folyékonyan segue – következik (megállás nélkül tovább) selantando – lassítva semplice – egyszerűen sempre – mindig serrando, serré – gyorsítva simile (sim.) – hasonlóképpen sin, sino – -ig spiritoso – lelkesen, élénken strascinando – vontatottan strepitoso – zajosan, lármásan stringendo (string.) – gyorsulva subito – hirtelen sussurrando – suttogva tanto – nagyon Tempo I., tempo primo – az első tempó teneramente – gyengéden tiré – húzva tornando – visszatérve tosto – sebesen tranquillo – nyugodtan trés – nagyon triste, con tristezza – szomorúan tumultuoso – viharosan, izgatottan un poco – kissé ut supra – mint előbb („mint fentebb” – mivel a kotta feljebbi sora időben korábbi) veloce – sebesen vigoroso – erélyesen violento – hevesen vite – gyorsan vivace – élénken, gyorsan vivo – élénken volante – repülve, gyorsan Jegyzetek

Források Szabolcsi Bence - Tóth Aladár: Zenei lexikon, Zeneműkiadó Vállalat, 1965. Külső hivatkozások A hangjegyírás a kezdetektől a tipográfiáig A zenei szaknyelv néhány kérdése

Kategória:Zeneelmélet