A Dalriada (korábban Echo of Dalriada) egy folk-metal stílusú magyar zenekar.

Története Elődje 1998-ban alakult Sopronban, Steelium néven, az Echo of Dalriada nevet 2003 februárja óta viselték, majd a Kikelet című album után Dalriadára rövidítették. Első jelentősebb sikereiket Arany János A walesi bárdok című balladájának megzenésítésével érték el, mely 2003-as demófelvételükön szerepelt három tételben. Ez első, Fergeteg című nagylemezükön is hallható egy dalként, majd a 2009-es Arany-albumon friss felvételen is szerepelt több egyéb megzenésített Arany-balladával együtt.

Az elmúlt 20 évben 12 nagylemezt készítettek, és komoly nemzetközi ismertségre is szert tettek, legfőképpen a 2008-as Szelek album sikerét követően, melyet többször említettek már a zenekar több tagjának személyes kedvenceként is. A 2011-es Ígéret nagylemezen vendégként szerepelt Jonne Järvelä, a finn Korpiklaani folk metal zenekar énekese, a Leszek a Hold című dal egyedülálló módon finn-magyar dalszöveggel szólal meg.

2018-as Nyárutó című nagylemezük utómunkálatai a Finnvox stúdióban zajlottak a nemzetközileg elismert producer, Mika Jussila (Nightwish, Amorphis, Stratovarius stb.) irányítása alatt. Mára már visszajáró fellépői a legnagyobb európai metal fesztiváloknak, turnéztak Japánban, Európa-szerte, és felléptek a Karib-tengeren hajózó óceánjárón zajló 70000 Tons of Metal fesztiválon is. Magyarországon folyamatosan koncerteznek, és állandó fellépői a hazai rock és metal fesztiváloknak is.

Az eredetileg 2020 őszére tervezett Őszelő című következő nagylemez a covid-járvány miatt csak 2021 áprilisában jelent meg. Az új stúdióalbummal egyidőben adták ki a Dalriada első hivatalos koncertanyagát Hazatérés – 15 év Dalriada címmel CD-n és DVD-n. A Magvető stúdióalbum 2025 május 23-án jelent meg a H-Music terjesztésében.

Tagok Jelenlegi tagok Ficzek András – ének (1998 óta), gitár (2000 óta) Binder Laura – vokál (2001 óta) Németh-Szabó Mátyás – szólógitár (2006 óta) Monostori Ádám – dobok (2018 óta) Sulyok Adrián – basszusgitár (2024 óta)

Korábbi tagok Hende Péter – gitár (1998–2001) Fispán Marcell – gitár (1998–2005) Rieckmann Tadeusz – dob (2001–2017) Varga György – basszusgitár (2002–2008) Nagy Gergely – billentyűs hangszerek (2003–2006) Kurz András – billentyűs hangszerek (2006–2009) Molnár István – basszusgitár (2008-2024) Ungár Barnabás – billentyűs hangszerek (2009–2014) Csete Ádám – furulya, duda (2013-2019) Szabó "Szög" Gergely – billentyűs hangszerek (2014-2025)

Vendégzenészek (Fajkusz banda)

Fajkusz Attila – hegedű, ének (2007 óta) Szőke Ernő – nagybőgő, ütőgardon, ének (2009 óta) Szőke Gergely – brácsa, koboz, akusztikus gitár (2009 óta)

Idővonal

Diszkográfia Év Album Típus Kiadó Mahasz Top 40 2003 A walesi bárdok demó szerzői kiadás– 2004 Fergeteg stúdióalbum Hammer Music / Nail Records– 2006 Jégbontó stúdióalbum Hammer Music / Nail Records– 2007 Kikelet stúdióalbum Hammer Music / Nail Records4 2008 Szelek stúdióalbum Hammer Music / Nail Records2 2009 Arany-album stúdióalbum Hammer Music / Nail Records4 2011 Ígéret stúdióalbum AFM Records6 2012 Napisten Hava stúdióalbum Hammer Music / Nail Records3 2015 Áldás stúdióalbum Hammer Music / Nail Records22015Mesék, álmok, regékválogatásHammer Music / Nail Records11 2016 Forrás válogatás Hammer Music / Nail Records5 2018 Nyárutó stúdióalbum Hammer Music / Nail Records12021Őszelő stúdióalbumH-Music Hungary12021 Hazatérés – 15 év DalriadakoncertalbumH-Music Hungary2025 MagvetőstúdióalbumH-Music Hungary1

Elismerések 2004 augusztus: A hónap zenekara (diaksziget.com) Fémforgács.hu – Dalraida 2005. az év reménységzenekara „A Hammerworld magazin, és rockzenei szaklap által 2004 év végén meghirdetett közönségszavazáson az Echo of Dalriada a 2005 év legnagyobb reménysége címet nyerte el.” 2007 legjobban várt hazai albuma (olvasói szavazás, Hammerworld magazin)Dalriada interjú – Fémforgács.hu 2007. Kedvenc magyar énekesnő: Binder Laura, 1. helyezés (olvasói szavazás, Hammerworld magazin) 2009-ben az Arany-album nagylemezt a HangSúly Zenei Díj szavazásán a szakmai zsűri az Év albumának választotta.HangSúly Zenei Díjak

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap a Dalriada a MusicBrainz oldalain Dalriada a rockerek.hu-n

Kategória:Magyar metalegyüttesek Kategória:2003-ban alakult együttesek