Reiman István (Fülek, 1927. február 26. – Budapest, 2012. március 11.Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Reiman István matematikus, a magyar matematikai tehetséggondozás legendás alakja életének 86. évében, 2012. március 11-én elhunyt. Népszabadság. 2012. márc. 23. 16. p.) magyar matematikus.

Élete, pályája

Négyéves elemi iskoláját Füleken végezte. Majd 1937-ben kezdte el a nyolcosztályos gimnáziumot Losoncon. A gimnázium utolsó évében behívták katonának. A világháborúban szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1948-ban tért haza. A nyolcadik gimnáziumi osztályt Szentgotthárdon fejezte be, ahol 1949-ban érettségizett.

1949–1953 között végezte el az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) matematika–fizika tanári szakát.

1953-tól 1970-ig az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK). Eközben nyolc évig az egyetemi munkájával párhuzamosan középiskolában is tanított. 1970–1996 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Geometria tanszékének oktatója, 1986–1992 között tanszékvezetője volt.lásd. pl. A Természet Világa 143. évf. 9. számában levő megemlékezéseket: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2012/tv1209/reiman.pdf

1970-től a matematikai tudományok kandidátusa lett.

1961–2002 között a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák magyar csapatának felkészítője volt.

A 2000-es évek elején aktív korban lévő és kiemelkedő magyar matematikusok többségét tanította, az úgynevezett Reiman-szakkör által, amely a 70-es években minden második szombat délután volt megtartva, a júniusi intenzív olimpiai felkészítő előkészítőjeként.

Díjai, elismerései Apáczai Csere János-díj (1993) Erdős-érem (Matematikaversenyek Nemzetközi Szövetsége, 2000) Rátz Tanár Úr-életműdíj (2002) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2007)

Művei A geometria és határterületei, Gondolat, Budapest, 1986 Matematika, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992, Typotex Kiadó, 2011 Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák 1959-2003 (Dobos Sándorral közösen), Typotex 2003, Budapest, Fejezetek az elemi geometriából, Typotex, Budapest, 1998,

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Apáczai Csere János-díjasok Kategória:Rátz Tanár Úr-életműdíjasok Kategória:Beke Manó-emlékdíjasok Kategória:Fülekiek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei