thumb|263px|III. Albert III. Albert, ismert mellékneve Lófarkas, németül: Herzog Albrecht III "mit dem Zopf" osztrák herceg 1365-től.Österreich-Lexicon, AEIOU (német)
Élete Bécsben született 1349-ben II. Albert harmadik fiaként. Habár az apa első fiát, Rudolfot jelölte ki örökösének, Albert nem sokkal apja 1358-as halála után megszerezte a hatalmat két bátyja, IV. Rudolf és III. Frigyes elől, majd később öccsével, III. Lipóttal osztotta meg azt.
1377-ben Albert keresztes hadjáratra indult a pogány litvánok és samogitánok ellen a Baltikumba.
Miután IV. Rudolf és III. Frigyes utód nélkül hunytak el, Albert és Lipót léptek trónra 1379-ben.A Pallas nagy lexikona: az összes ismeretek enciklopédiája, 13. kötet, 591. oldal Majd a neubergi egyezményben felosztották maguk között Ausztriát.A Habsburgok Albert kapta az ország központi részét, Lipót pedig Felső-Ausztriát, Stájerországot, Karintiát és Tirolt. Albert uralkodása hasznos volt a birodalomra nézve. Támogatta a tudományokat és a művészeteket. Albert autodidakta módon kitűnő eredményeket ért el, különösen a matematika terén. Kibővítette az Bécsi Egyetemet, és újra rendezte a várost.
Albert 1395-ben hunyt el a Laxenberg kastélyban. A bécsi Szent István-dóm hercegi kriptájában temették el.
Családja III. Albert kétszer házasodott meg.Uralkodók listája Először 1366. március 19-én házasodott össze Csehországi Erzsébettel (1358 – 1373), IV. Károly német-római császár lányával.Pór Antal: Nagy Lajos Felesége gyermektelenül halt meg tizenöt évesen. Másodszor Nürnbergi Beatrixot vette el V. Frigyes nürnbergi őrgróf és Meisseni Erzsébet lányát,Wurzbach: Beatrix von Nürnberg. Nr. 38. In: Biographisches Lexikon. Band 6. Wien 1860, S. 156. (német) aki megszülte Albert egyetlen fiát, Albertet, aki IV. Albert néven követte apját a trónon. Meisseni Erzsébet az osztrák Babenbergek egyik távoli leszármazottja volt.
Jegyzetek
Irodalom
Constantin von Wurzbach: Albrecht III. von Oesterreich, mit dem Zopfe. Nr. 9. In: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. 6. Theil. Kaiserlich-königliche Hof- und Staatsdruckerei, Wien 1860, 149. oldal (Digitalisat) Albrecht III. mit dem Zopf. In: Meyers Konversations-Lexikon. 4. kiadás. 1. kötet, Verlag des Bibliographischen Instituts, Leipzig/Wien 1885–1892, 298. oldal Franz Kurz: Österreich unter Herzog Albrecht III. Haslinger, Linz 1827 (2 kötet). Otto Brunner: Albrecht III.. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). 1. kötet, Duncker & Humblot, Berlin 1953, , 169. oldal ( Digitalisat). Eva Bruckner: Formen der Herrschaftsrepräsentation und Selbstdarstellung habsburgischer Fürsten im Spätmittelalter, phil. Dissertation, Wien 2009, 14–49. oldal Alois Niederstätter: Österreichische Geschichte 1278–1411. Die Herrschaft Österreich. Fürst und Land im Spätmittelalter. Verlag Ueberreuter, Wien 2001, 172–193. olal Richard Reifenscheid: Die Habsburger in Lebensbildern. Von Rudolf I. bis Karl I. Verlag Styria, 1982, Franz Theuer: Der Raub der Stephanskrone, Edition Roetzer, Eisenstadt 1994, , 532. oldal (rövid életrajzzal).
Karintiai herceg (1365. július 27. – 1379) Utód:Vilmos Stájer herceg (1365. július 27. – 1379) Tiroli gróf (1365. július 27. – 1379)
Kategória:Habsburgok a XVI. századig Kategória:Ausztria uralkodói Kategória:A keresztes háborúk résztvevői Kategória:1349-ben született személyek Kategória:1395-ben elhunyt személyek Kategória:Bécsiek Kategória:A bécsi Szent István-székesegyházban eltemetett személyek