Aszaló község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Szikszói járásban, Miskolctól 18 kilométerre északkeletre, a Hernád völgyében. Területét (25,35 km²) és teljes népességszámát (1843 fő) tekintve a második legnagyobb területű és népességszámú község a Szikszói járásban.Szikszói járás települései

Fekvése Aszaló határos Szikszó várossal (5 km), valamint Kázsmárk (6 km), Halmaj (7 km), Szentistvánbaksa (12 km), Alsóvadász, Megyaszó és Alsódobsza községekkel. A település a Hernád-völgy alsó részén található, jó termőföldekkel rendelkezik. A község délkeleti oldalát a Hernád folyó, míg északnyugati oldalát szőlőművelésre alkalmas hegyek határolják.Csintalan Ildikó: Aszaló Településképi Arculati Kézikönyv (Aszaló, 2018)

Közúton elérhető a 3-as főúton, vonattal pedig a Felsőzsolca–Hidasnémeti-vasútvonalon, melynek egy megállási pontja van itt. Aszaló megállóhely az ófalu északnyugati szélén helyezkedik el, közúti elérését a 3-as főútból kiágazó 37 301-es számú mellékút biztosítja.

Története balra|bélyegkép|420px|Aszaló látképe Első okleveles említése IV. (Kun) László magyar király uralkodásának idejéből, 1275-ből származik, Ozalouként; ekkor már lakott hely, az Aba-nembeli Manhard ispán birtoka. Jelentős település lehetett, hiszen papja fizette a pápai tizedet, amint ez az egri püspöki dézsmajegyzékben fel van tüntetve.

A napsütötte domb- és hegylábi felszíneken már az Árpád-kor vége felé a szőlős- és gyümölcsöskertek is megjelenhettek, többek között Aszaló, Forró, Garadna, Hidasnémeti, Hernádkércs és Szikszó településeken.Dr. Frisnyák Sándor: A Hernád-völgy történeti földrajza – Földrajzi Értesítő 2007. LVI. évf. 1-2. füzet, pp. 51-68. Az Árpád-kori településről már 1275-ben írásos említést tesznek, melyből következtethető, hogy már ekkor népes hely lehetett.

1329-ben ismét említi a dézsmajegyzék Azalo possessiót, mint Vadász és Jánostelke határvárosát. 1332-ben a dézsmajegyzékben Asalo néven szerepel. Mindezek mellett szerepelt Azolo, Azolom és Azalon néven is.Györffy György: Az Árpád-kor történeti földrajza (Budapest, 1963)Kemény Lajos: Abaúj és Torna vármegye története a honfoglalástól az 1648-ik évig (Történelemtudományi Közlöny 1915. évfolyam)

Egy I. Károly magyar király idejében, 1323-ban kelt királyi szabadalomlevél említi Aszaló-tavát (Ozaloutaua), mint két birtokot határoló egyik mocsár nevét.Dongó-Gyárfás Géza: Az abaúji Bogdányferő és környékének vízrajza 1323-ból

Abaúj és Torna vármegyék területének a mai Magyarországra eső részéről rendkívül kevés honfoglaláskori és kora Árpád-kori lelet került elő. A hat lelőhelyről (Aszaló, Monaj, Hejce, Rásonysápberencs, Hernádkércs, Alsódobsza) előkerült leletcsoportot a Szikszón talált két 10. századi temetkezés egészíti ki.Wolf Mária: Árpád-kori eredetű települések Abaúj vármegye déli részén (Borsodi Kismonográfiák 30. Miskolc, 1989) pdf

A település nevének keletkezéséről három változat ismeretes. A szájhagyomány szerint a község az Árpádok korában királyi birtok volt, lakói gyümölcsaszalással foglalkoztak és a királynak járó dézsmát is aszalt gyümölcsben szolgáltatták be. A szőlőhegyekben voltak a királyi aszalóházak.Orosz László: Aszalói krónika (Aszaló, 1970) A másik magyarázat szerint „a rengeteg erdőség, amely a Felvidéket elborítja, lassan-lassan vágás alá kerül. Aszaló neve arra enged következtetni, hogy tűzzel irtott tisztáson alapították.”Kemény Lajos: Abaúj és Torna vármegye története (Történelemtudományi Közlöny 1912. évfolyam, 2.sz.) A harmadik magyarázat így szól: a régi magyar nyelvben az „aszó” szó völgyet jelentett. Így Szikszó szik aszó, szikes völgy, Megyaszó mély aszó, mély völgy, Aszal aszó alá, alsó völgy jelentésű.Pesthy Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben. (Budapest,1888)

A 15. század elején a község még királyi birtok, egészen 1407-ig, amikor Zsigmond király a váradi káptalannak adományozza. „A nagyváradi egyház 1407-től bírja Zsigmond király adományából Aszalót és Beechet.” Eszerint akkor Bécs, amely most a község egyik utcája az Ó-Bársonyos bal partján, annak idején külön település volt.

Aszaló a 16-17. században Aszaló történeti fejlődését a 16-17. században mindig több hiteles adat dokumentálja. Ezekből megtudhatjuk, hogy a község jelentős szerepet töltött be ebben a korban hazánk és Borsod vármegye történetében egyaránt. A Mátyás király halálát követő évtizedekben a főurak és a köznemesek egyaránt elnyomták a jobbágyokat. A parasztság felgyülemlett számtalan sérelme az első adódó alkalommal kirobbantotta a Dózsa György-féle parasztháborút. 1514-ben Aszalói Kecskés Tamás és Megyaszói Mészáros Lőrinc, „a parasztháború lelke” is toborzott kereszteseket Dózsa seregébe.

Aszaló mezővárost elveszíti a nagyváradi káptalan

Már a középkorban jelentős volt Aszaló szőlő- és bortermelése, lovai és méhészete. A nagyváradi káptalan a települést 1540-ig zavartalanul birtokolta. A mohácsi vészt követő zavaros világban, I. Ferdinánd király kezére kerül. Ferdinánd 1541-ben a várost Serédi Gáspárnak adta zálogba.1543-ban a nagyváradi káptalan tiltakozott a vármegye törvényszéke előtt, de eredménytelenül, a várost nem kapta vissza. 1549-ben a leleszi konvent döntése szerint a káptalan elveszítette Aszalót.Dr. Borovszky Samu: Borsod Vármegye története (Budapest, 1909)Dr. Sziklay János – Dr. Borovszky Samu: Abaúj-Torna Vármegye és Kassa (Budapest, 1896) Az 1544. évi adólajstrom szerint Aszaló oppidum, azaz mezőváros, Bebek Ferenc főkapitány birtoka, a szendrői járáshoz és így Borsod vármegyéhez tartozik. Ebben az időben „egész sor régi mezővárost virágoztatott fel és újakat hozott létre a bortermelés. Pásztó, Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Aszaló, Sajószentpéter, Szikszó, Gönc, Szerencs, Megyaszó, Mád, Abaújszántó, Tokaj, Tarcal, Tállya, Tolcsva, Erdőbénye, Sátoraljaújhely, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka és mások 1000-2000 lélekszámú néptömörülésekké növekedtek.”Makkai László: A magyar városfejlődés és városépítés történetének vázlata (Budapest, 1963)

Aszaló 1570. évi Urbáriuma Nem ismert pontosan, mikor és hogyan került a település a szepesi Kamara kezelésében lévő Szendrő vára javai sorába, de arról hiteles feljegyzések tanúskodnak, hogy 1570-ben Aszaló mezőváros Szendrő vára javainak jegyzékében szerepel. Ezt bizonyítja az 1570. évi Urbárium, valamint 1571-ben az Aszaló városában található különféle tárgyaknak hiteles Inventáriuma (leltára).Kandra Kabos: Szendrői Regesták a XVI-XVII. századból 1572-ben a szendrői vár álladékát tevő helyek gabonajegyzékében találkozhatunk Aszalóval. A következő években Aszaló már nem szerepel Szendrő királyi birtok javai között. A 17. és a 18. század folyamán homály fedi a város birtokosainak kilétét, mindaddig, míg Mária Terézia vissza nem juttatta a nagyváradi káptalan birtokába.

Aszaló helyzete a török világban Kevés írásos feljegyzés szól Aszalóról a török hódoltság idején, de Kassa város levéltárában őrzik azt a levelet, amelyben Aszaló mezőváros vezetői 1628-ban Kassa vezetőihez fordultak segítségért. „Mivel Kassa polgárai közül sokan Aszalón szőlőbirtokosok, segítsenek, mert az pogány török szorongat minket, azt gyakorta való sommának beszolgáltatásra, s most is odatartják zálogul egy emberünket.”

Az előzővel egykorú iratok az adóztatás mértékéről is vallanak: országos rendelet alapján az 1641. év első hónapjaiban Borsod vármegye minden járásában a szolgabírák által vizsgálatokat tartottak arra nézve, hogy a zsitvatoroki békekötés óta mely falvakat hódoltatta meg a török, milyen eszközökkel zsarolta ki az adót, mennyit tett az ki készpénzben, természetben és szolgáltatásokban, végül 1615 óta mennyivel vitte fel a meghódoltatott falvak adóját. Ez a hivatalos tanúvallatás híven festi le a törökvilág borzalmait a vármegye minden helységére kiterjedően. „Aszaló város 1615. és 1616. esztendő táján Ali agának Eger várában tartozott fizetni 300 magyar forintot, 200 itze mézet, ugyanannyi vajat. De a török ezzel nem elégedett meg, felverte adójukat 450 magyar forintra, két hordó borra, mézet és vajat az előbbiek szerint fizettek. A császár adójába akkor fizetett a város 52 kila búzát, szolnoki szekérbérben pedig hol 20, hol 30 forintot."

Hadakozás a császáriak ellen Nemcsak a török sanyargatta a mezővárost, a császáriak ellen is hadakozniuk kellett a jobbágypolgároknak. „A bécsi és a zsitvatoroki békekötés után elült ugyan a csatazaj hazánkban, de az abszolutista kormányforma megvalósítására törekvő Rudolf császár sem a bécsi, sem a zsitvatoroki békét nem hagyta jóvá és a békefeltételeket sem teljesítette. A végvárakból nem távolították el az idegen katonákat, sőt a rebellis magyarság megfékezésére még újabb német csapatokat vezényeltek oda. A hajdúság nem sokáig tűrte ezt a helyzetet, és Nagy András hajdúgenerális vezetésével 1607 őszén Szikszó környékén táborba szállt. A felkelő csapatok száma eddigre elérte a tizenötezret. „A haldokló Bocskay végrendeletének megfelelően Homonnai Bálintot akarták királyuknak választani. 1607. december 29-én a Szikszóhoz egy óra járásnyira fekvő Ináncson tárgyalásokat kezdtek a hajdúsággal. A gyűlés eredménye nélkül oszlott szét. A felkelés mégsem robbant ki, mert II. Mátyás, az új császár helybenhagyta a bécsi békét és elismerte a hajdúk kiváltságait is.”

„A mezővárosi jobbágypolgárság nagyobb tömegben, szervezettebben élt együtt, műveltebb és mozgékonyabb volt, mint falusi sorstársai, ezért a földesúri elnyomás elleni harca is élénkebb, tudatosabb volt… De a mezővárosok jobbágypolgárai sem voltak képesek arra, hogy a paraszti osztályharcot kiszélesítsék és megszervezzék. Küzdelmeik többnyire helyi mozgalmakban merültek ki s nem kapcsolódtak össze más mezővárosok és falvak megmozdulásaival. Minden mezőváros és falu elszigetelten küzdött kizsákmányolói ellen.”

Kátay János ónodi kapitány tudtával 1631 karácsony táján az egri törökök ráütnek Gadnára, a lakosságot rabszíjra fűzik, a falut felégetik. A parasztok véletlenül rájöttek az ügy hátterére, Kátay lelkiismeretlen intrikájára s a felkelés vezetőinek forrói, majd aszalói gyűlésén egyre többen kezdték követelni, hogy álljanak bosszút az áruló urakon, s mindenekelőtt dúlják fel Kátay encsi kúriáját. A végvári katonaság valóságos rablóhadjáratot folytatott a parasztság ellen. Roskoványi László szendrői alkapitány, nem törődve az 1632. augusztus 17-i gönci egyezménnyel, katonáival rátört Aszaló mezővárosra, a felkelő parasztok egyik szervezkedési központjára. A lakosságot kirabolták, egy parasztot megöltek, másokat fogva hurcoltak a várba.

Aszaló, mint Borsod vármegye székhelye bélyegkép|361px|Borsod vármegye címere|alt= A török uralom idején Aszaló nem pusztult el, bár a portyázásoktól sokat szenvedett. Az adóztatásnak is igen nagy mestere volt a török. Mindig újabb és újabb adónemeket talált ki. 1582-ben 160 forint fejadót fizetett a város az egri töröknek.

1577-ben a szikszói „sokadalomra” tört rá Ferhát füleki bég s ott sok népet és marhát kerített hatalmába. Bizonyára aszalóiak is kerültek a török rabságába, hiszen a legközelebbi szomszéd mezőváros vásáraira mindig felvonult Aszaló parasztsága. 1588-ban ismét rátört Szikszóra a füleki török és Kassától Tokajig pusztította a vidéket.Rácz István: A Hajdúság története 1607-ben

1596. október 26-án folyt le a szerencsétlen kimenetelű mezőkeresztesi ütközet, ami után Borsod vármegye déli részét teljesen elpusztította a török. A negyedik, a vattai járás teljesen megsemmisült. Borsod vármegye rendjei nem tudták már nyugodtan megtartani közgyűléseiket Miskolcon, illetve a végházakban, Ónodon, Diósgyőrben és Szendrőn sem , ezért 1597-ben Aszalón tartották meg aktuális közgyűlésüket, amikor is a törökök terjeszkedése elleni közös védelmet beszélték meg. Ettől az időtől kezdve számos ízben tartottak Aszalón különböző vármegyei gyűléseket:

1616. február 3.: Felsővadászi Rákóczi György beiktatása főispáni tisztségbe. 1617. február 28.: Diósgyőr várának erősítésére hoznak határozatot. 1623. április 18., 1624. május 8., 1626. január 26.: Törvényszéki ülések.