Simonyi Zsigmond, születési nevén Steiner ZsigmondAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/ évszáma: 42365/1874. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1874. év 4. oldal 4. sor (Veszprém, 1853. január 1. – Budapest, 1919. november 22.) nyelvtudós, egyetemi tanár, eszperantista, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Simonyi Jenő földrajzi szakíró, tanár bátyja.

Élete bélyegkép|jobbra|270px|Emléktábla Veszprémben, Simonyi Zsigmond szülőházán Steiner Simon kereskedő és Menzel Netti fiaként született. Budapesten, Lipcsében, Berlinben, majd Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. Hazatérve 1877-ben Budapesten egyetemi magántanár, 1878-tól az Országos Rabbiképző Intézet tanára,Magyar Zsidó Lexikon, 790. o. ugyanettől az évtől rendkívüli egyetemi tanár, 1889-től rendes egyetemi tanár a budapesti egyetemen. 1895-től a Magyar Nyelvőr, majd 1903-tól a Nyelvészeti Füzetek szerkesztője. Balassa József segítségével német–magyar szótárt szerkesztett. A Tanácsköztársaság után politikai nézetei miatt üldözték, ez lelkileg teljesen összeroppantotta.Tompa 1975.

Magánélete Házastársa Becher Paulina volt, Becher Jakab tanító és Weiszmayer Sarolta lánya, akit 1882. június 11-én Budapesten vett nőül.

Fia Simonyi Károly Gábor (1883–1927) mérnök.Simonyi Zsigmond mérnökfia sokesztendős orosz hadifogság után... (1927. szeptember 18.) Pesti Napló, 78. évfolyam, 211. szám, Online elérés

Munkássága Simonyi Zsigmond a 19-20. század fordulójának legnagyobb hatású magyar nyelvtudósa. Egyfelől ízig-vérig a 19. századi történeti nyelvészet folytatója volt, aki minden nyelvtudományi munkától elvárta a nyelv történeti szemléletét – ezt jól mutatja, hogy az általa máskülönben nagyra tartott Brassai Sámuelt is a történetietlenség vádjával illette, akinek magyar mondattani értekezései inkább általános nyelvészeti, mintsem magyar nyelvtörténeti szempontokon alapultak.Simonyi 1889: 338–339. Másfelől viszont Simonyi a hagyomány sokirányú, tevékeny megújítója is volt a magyar nyelvészet módszertanának korszerűsítésével, kora beszélt nyelve iránti fokozott érdeklődésével, mondattani súlypontú tanulmányaival, valamint szerteágazó oktatói, kutatói, tudományszervezői és tudományos ismeretterjesztői munkájával. Szathmári István találó szavaival élve „a legnagyobb érdeme […] minden bizonnyal az volt, hogy a Budenz József által létrehozott hazai finnugor nyelvtudomány mellett – mintegy a szükségletet reálisan felismerve – megalapozta az immár az anyanyelvünket vizsgáló és középpontba állító magyar nyelvészetet”.Vö. Szathmári 2007: 265.

A magyar nyelvészet megújításához szükséges ismereteket több egyetemre kiterjedő egyetemi tanulmányai során (Budapest, Lipcse, Berlin, Párizs) szerezte meg. Az 1874-75-ös tanévben Lipcsében tanult, éppen akkor, amikor ott a „Lipcsei iskolának” is nevezett újgrammatikus irányzat kibontakozott.Újgrammatikusok Hazatérve vezető szerepet vállalt a legkorszerűbb nyelvészeti alapelvek és módszerek meghonosításában, továbbá az iskolai oktatás megújításában,Vö. Molnár 2013 https://www.nyest.hu/hirek/iskolai-nyelvtan-mondattani-alapon. a tudományos ismeretterjesztésben is.Simonyi 1889. A korabeli közönséget érdeklő és akkoriban a nyelvészet tárgyköréhez szorosan kapcsolódó nyelvhelyességi kérdésekben mindig józan, a változó nyelvhasználati szokásokat figyelembe vevő iránymutatást adottSimonyi 1903, vö. Kálmán 2005. – például rámutatott, hogy hasztalan küzdeni az ikes ragozás visszaszorulása ellen. Munkájának máig ható gyakorlati eredménye a magyar helyesírás egyszerűsítése, amelyben döntő szerepet játszott. 1903-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából elkészítette az új iskolai helyesírást, amelyet csaknem az egész irodalmi élet is elfogadott, és később, már halála után alapja lett az új akadémiai helyesírásnak.

Munkáinak újgrammatikus vonása a szigorúan történeti megközelítés, ugyanakkor az ismerttől az ismeretlen felé való haladás, a pozitivista szemléletnek megfelelően szilárd tényeken és szigorú módszereken alapuló, bizonyítható állításokra való törekvés. Kutatásainak így fő kiindulópontja, sőt gyakran fókusza is a jelenkori élőbeszéd, és elemzései nagy mennyiségű, gondosan dokumentált nyelvi adaton alapulnak. A rendszer leírását a nyelv életének leírásához kapcsolta, és a nyelvjárásokon túl rokon nyelvekre, kontaktushatásokra is kiterjedő kontextust rajzolt meg a nyelvi változás és változatosság bemutatásához. A nyelvet az „emberi lélek nyilatkozásaként”Simonyi 1889: 100. vizsgálta, csodálta, és képzettársítások formájában létező tudásként közelítette meg. A nyelvben mindenütt az analógia uralmát látta, egyszerre ismerve fel ebben megőrző és újító erőt: mint írta, „a hagyományban is az analógia működik, s ami a mi beszédünkben apáinkéval egyezik, az is egyúttal saját teremtésünk, azt is újonnan alkottuk néhány eltanult tipikus alak mintájára”.Simonyi 1889: 15.

Figyelme középpontjában a mondattan állt – Brassai Sámuel és Kármán Mór hatására a mondat funkcionális elsőbbségét hirdette a szóval szemben. Ezzel meg is haladta a (jobbára szó-, morféma- és hangtörténeti érdeklődésű) korabeli német újgrammatikus iskolát. Jelentősek a határozókról, kötőszókról, jelzőkről írt tanulmányai. Kezdeményező szerepe volt az általa a nyelvtan szerves részeként szemlélt jelentéstan területén is.

1918-ban a Nemzetközi Nyelv Propaganda Bizottságának elnökhelyettesévé választották. Az 1919-es év elején az eszperantó nyelv egyetemi oktatásának bevezetésén dolgozott, melynek eredményeként 1919 júliusában Budapesten megalakult a Nemzetközi Nyelvi Intézet.

Számos maradandó, máig alapműnek számító munkája közé tartozik a Magyar nyelvtörténeti szótár (Szarvas Gáborral, 1890) és a Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon (Balassa Józseffel, 1895).

Főbb művei Forrás: a „Vár Ucca 17” folyóirat cikke alapján.A Vár Ucca 17 című folyóirat és könyvkiadó (8200 Veszprém, Vár utca 17.) honlapja Simonyi Zsigmondról Népdalok (Magyar Nyelvőr 1: 227–228; 1872) Gyermekversikék (Magyar Nyelvőr 4: 143; 1875) Müller Miksa újabb fölolvasásai a nyelvtudományról. Ford. Simonyi Zsigmond. (Budapest, MTA, 1876) Antibarbarus (Budapest, Eggenberger-féle könyvkereskedés, 1879) A "Halotti beszéd" sajátosságai (Magyar Nyelvőr 9: 145–149; 1880) A Nyelvtörténeti Szótár mutatványíve (Magyar Nyelvőr 9: 420–423; 1880) A magyar kötőszók, egyúttal az összetett mondat elmélete. (Budapest, MTA, 1881) A jelentéstan alapvonalai : az alakokban kifejezett jelentések. (Budapest, MTA, 1881) Az analogia hatásairól főleg a szóképzésben. (Budapest, MTA, 1881) A magyar szótők: általános rész. (Budapest, MTA, 1888) A nyelvújítás történetéhez. (Budapest, Franklin Társulat, 1888) A magyar határozók. (Budapest, MTA, 1888) A magyar nyelv. 1. köt. A magyar nyelv élete. 2. köt. A magyar nyelv szerkezete. (Budapest, MTA, 1889) Magyar nyelvtörténeti szótár : a legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig. Szarvas Gáborral. (Budapest, Hornyánszky, 1890) Kombináló szóalkotás. (Budapest, MTA, 1890) A nyelvujítás és az idegenszerűségek. (Budapest, MTA, 1891) Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon I. Magyar hangtan és alaktan. Balassa Józseffel. (Budapest, MTA, 1895). Újabb kiadása: Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2020. https://www.magyarmenedek.com/products/16527/Tuzetes_magyar_nyelvtan_-_torteneti_alapon_-_Simonyi_Zsigmond.htm Német és magyar szólások (Budapest, Franklin Társulat, 1896) Tréfás népmesék és adomák (Nyelvészeti Füzetek 4., Budapest, 1902) A magyar szórend (Nyelvészeti Füzetek 1., Budapest, 1903) Az új helyesírás : a VKM 1903. március 14-én...kelt rendeletével kiadott magyar iskolai helyesírás szövege és magyarázata bővített szójegyzékkel (Nyelvészeti Füzetek 5., Budapest, 1903) Helyes magyarság (Nyelvészeti Füzetek 8., Budapest, 1903) Elvonás (Elemző szóalkotás) (Nyelvészeti Füzetek 11., Budapest, 1904) A nyelvtörténeti szótárról I. (Nyelvészeti Füzetek 15., Budapest, 1905) Az ikes ragozás története (Nyelvészeti Füzetek 28., Budapest, 1906) Isten-adta (Magyar Nyelvőr 36: 193–205, 264–271; 1907) Igenévi szerkezetek (Nyelvészeti Füzetek 47., Budapest, 1907) Jó magyarság. A magyaros írásmód szabályai (Szentgotthárd, Wellisch Béla, é. n.)   A jelzők mondattana: nyelvtörténeti tanulmány. (Budapest, MTA, 1913) Helyes magyarság (Budapest, Singer és Wolfner kiadása, 1914) A magyar irodalom története 1900-igMás szerzőkkel együtt: Pintér Jenő, Kardos Albert, Endrődi Sándor, Ferenczi Zoltán. (Budapest, Athenaeum Ny., 1913) (Ferenczi Zoltán szerkesztése mellett írák: Simonyi Zsigmond, Pintér Jenő, Kardos Albert, Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán. Budapest, Athenaeum, 1913) Jelentéstani szempontok. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (23. 3). (Budapest, MTA, 1916)

Emlékezete Rubinyi Mózes: Simonyi Zsigmond helye a magyar nyelvtudomány történetében (Budapest, MTA, 1949) Klemm Imre: Simonyi Zsigmond mondattani munkásságának értékelése és hatása (Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei 5: 483–502; 1954) Nagy J. Béla: Simonyi Zsigmond nyelvművelő munkássága (Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei 5: 503–520; 1954) Tompa József: Simonyi Zsigmond mint tankönyvíró (Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei 5: 521–540; 1954) Prohászka János: Egy tragikus sorsú nyelvtudós emlékezete (Magyar Nemzet, 1963. március 29. (74. sz.) Tompa József: Simonyi Zsigmond. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. Az ő nevét viseli az 1997 óta évente megrendezett Simonyi Zsigmond helyesírási verseny. Szülővárosában általános iskolát neveztek el róla, valamint szülőházán egy emléktáblát is elhelyeztek tiszteletére.

Galéria

Jegyzetek

Irodalom

Bárczi Géza 1969. Simonyi Zsigmond. Magyar Nyelvőr 93: 313–317. Honti László 2008. Zsigmond Simonyi. Acta Linguistica Hungarica 55: 59–79. Kálmán László 2005. Simonyi Zsigmond a nyelvművelésről és a helyesírásról. In Révay Valéria szerk., Nyelvészeti tanulmányok. Simonyi-emlékülés, 2003. Iskolakultúra-könyvek 27. Pécs: Iskolakultúra. 20–24. Molnár Cecília Sarolta 2013. Iskolai nyelvtan mondattani alapon. https://www.nyest.hu/hirek/iskolai-nyelvtan-mondattani-alapon Szathmári István 2007. Simonyi és helyesírásunk. Magyar Nyelvőr 131: 265–270.

Források

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny honlapja A Magyar Nyelvőr cikke Simonyi Zsigmond Vár ucca 17. 1999/4. A M. T. Akadémia elnökéhez intézett előterjesztés Szerzői adatlapja a Molyon

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar eszperantisták Kategória:Veszprémiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1853-ban született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:Magyar lexikográfusok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek