Pókok

A pókok (Araneae) az ízeltlábúak (Arthropoda) közé sorolt pókszabásúak osztályának egyik rendje. Két testtájuk, nyolc lábuk és csáprágójuk (chelicera) van. Ragadozók. A jelenleg ismert mintegy pókfajt 3 alrend 111 családjába sorolják.

Minden pók termel pókselymet. Ez egy vékony, erős fehérje, amit az utótestük végében lévő szövőmirigy(ek) választ(anak) ki. Sok fajuk ebből szövi a zsákmány megfogására szolgáló hálót, más fajok háló nélkül vadásznak. A selymet használják közlekedésre, fészekkészítésre és az áldozat becsomagolására is.

Az Uloboridae és a Holarchaeidae család fajai (kb. 350 faj) kivételével valamennyien termelnek mérget, amit zsákmányszerzésre és önvédelemre is használnak. Mindössze 200 olyan fajukról tudunk, amelyek mérge az ember egészségére is veszélyes lehet. A nagyobb pókok marása fájdalmas, de nem okoz maradandó károsodást.

A pókok a sarkvidékek kivételével a világ minden részén élnek. 1973-ban a Skylab személyzete 2 pókot vitt fel az űrbe, hogy megvizsgálják, hogyan hat a súlytalanság hálószövésükre.

Szőrös testükkel és hosszú lábaikkal félelmet és csodálatot is keltenek. A rovarokhoz hasonló a pókok ízelt lába és kemény, külső kitinváza.

Az arachnológia

Az arachnológia a pókszabásúak (Arachnida) osztályát vizsgáló tan; egyesek szerint azonos az araneológiával, azaz a póktannal.A Pallas nagy lexikona

A pókok anatómiája

Pók anatómiájának vázlata szív mirigyek, máj Malpighi-csövek szövőmirigyek petefészek tüdő idegdúc lábak állkapcsi tapogató csáprágó méregmirigyek látóidegek agy gyomor középbél550px|center thumb|right|180px|A pók anatómiája: (1) négy pár láb (2) fejtor (3) utótest (opisthosoma)

A rovaroktól eltérően a pókoknak nem három, hanem két testtájuk van: az előtest és az utótest.

Előtest, régebbi nevén fejtor (prosoma vagy cephalothorax). Az Archaeidae családnál az előtest látszólag két önálló egységre különül. Utótest, régebbi nevén potroh (opisthosoma vagy abdomen). A félpókok (Liphistiidae család) kivételével az utótest kívülről nem szelvényezett.

Előtest

Minden póknak nyolc lába van. (Egyes hangyautánzó fajok első lábpárja a hangya csápját imitálja.) Szemük egyszerű (nem összetett), ezért a legtöbbjük csak a sötét/világos átmenetet képes megkülönböztetni.

A pókok tapogatókkal is rendelkeznek, melyek a táplálék elfogyasztásában segíti őket. Ez több fajnál is módosuláson esik át, és az így a kialakuló fajspecifikus szerv a párzásban is fontos szerepet tölt be. Mivel nem rendelkeznek antennával, az ingerek felvételére a lábaikon lévő sörtéket használják. Ezek az ingerek lehetnek hangok, rezgések, és a légmozgásból adódó apró nyomásingadozások is.

A pókok az elejtett zsákmányt nem tudják megrágni. Ehelyett, mint a legtöbb pókszabású, a préda elfolyósított szöveteit szívják fel. Képesek elfogyasztani a saját selymüket is.

Érzékszervek thumb|Sitticus pubescens ugrópók nősténye

A legtöbb esetben nyolc szemmel rendelkeznek, amelyek jellegzetes elhelyezkedési mintázata a fajok azonosításában is jelentős. A Haplogynae alcsaládba tartozók hat, a Tetrablemma csoportba sorolhatók négy, míg a Caponiidae család tagjai csak kettővel rendelkeznek. Néha az egyik pár szem sokkal fejlettebb, mint a többi, de az is előfordul, hogy nem is rendelkeznek látószervvel, mint a barlanglakó fajok. Néhány család vadászó pókjai, mint az ugrópókok és a farkaspókok azonban kitűnő látással rendelkeznek. Az ugrópókok még a színeket is képesek megkülönböztetni.

Légzés, keringés 250px|thumb|right|Azonosítatlan pók Mexikóból

A pókoknak nyílt keringési rendszerük van. Nincs igazi vérük, sem pedig ereik, amiben az keringhetne. A vérnyirok (hemolimfa) a szerveiket körülölelő térben áramlik, és a szív mozgatja.

A pókokban kétféle, anatómiailag különböző légzőrendszer alakult ki. Egyes fajoknak csak tracheatüdejük, másoknak tracheájuk van, bizonyos családokban pedig mindkettő előfordul. A Mygalomorphae és a Mesothelae csoportokban a légcserét tagjai két pár hemolimfával töltött tracheatüdő végzi. A tracheatüdő nem hasonlít a gerincesek tüdejére. A szervből csatornák vezetnek az elülső hasfalon lévő légzőnyílásokhoz. A trachearendszer esetében az oxigén közvetlenül a hemolimfába vagy a szövetekbe diffundál.

Emésztés thumb|Táplálkozó pók (Argiope aurantia)

Az emésztés külső és belső is lehet. A legtöbb pók rendelkezik erős emésztőnedvvel, amelyet az elkábított zsákmányba fecskendez. Ez az erős váladék feloldja a préda szövetállományát. Ezek után a pók egyszerűen kiszívja az elfolyósodott szerveket. A legerősebb emésztőnedvvel rendelkező fajok nem csak a lágy szöveteket képesek feloldani. A pókok csupán folyékony halmazállapotú táplálékot vesznek fel. Sok pók selyembe bugyolálja az elfogott élőlényt, ezzel időlegesen elraktározza, hogy majd egy későbbi időpontban elfogyaszthassa azt.

Szövőmirigy

A fonószemölcsöket leszámítva a hasi rész nem tartalmaz egyéb függeléket.

A fonószemölcsök egytől négy (általában három) egységből felépülő mozgatható nyúlványok, számuk 2 és 8 között változik. A fonószemölcsökön különböző szövőcsévék találhatók, melyek a szövőmirigyek által termelt fehérjeváladékot keverik össze. A keverék összeállítása határozza meg a pókfonal fizikai tulajdonságait. A kerekhálós pókok (Araneoidea) képesek ragadós fonalak előállítására is. Ide tartoznak az általunk is jól ismert keresztespókok, törpepókok és vitorláspókok is. Egyes keresztespókok a tipikus kerekháló helyett egy fonálon ragadós labdacsot lengetnek, lasszóként használva fogják el a kiszemelt zsákmányt.

Méret

A pókok mérete széles skálán mozog. A legkisebbek a Micryphantinae család tagjai, hosszuk alig éri el az 1 mm-t. A legnagyobbak és legnehezebbek a madárpókok. Hosszuk a 11-13 centimétert, lábaik fesztávolsága pedig a 28-29 centimétert is elérheti.

Mintázat thumb|right|A hunyópók (Micrommata virescens) zöld színét a bilinek okozzák

Mindössze háromféle pigment osztályt (ommokrómot, bilint és guanint) sikerült a pókokban azonosítani, habár többet is felfedeztek, de a besorolásuk folyamatban van. A melaninok, karotinoidok és a pterinek nagyon elterjedtek a legtöbb élőlényben, de a pókokból hiányoznak.

Bilineket azonosítottak a Micrommata virescensben is, ez okozza zöld színét. Guanin és származékai révén lesz a keresztespók keresztje fehér. Ugyanez a vegyület okozza a Tetragnatha, Leucauge, Argyrodes és a Theridiosoma nem tagjainak ezüstös színét. A Lycosa és a Josa nembe tartozó fajok kutikulája képes a fény visszatükrözésére is.

Életmód

Annak ellenére, hogy ragadozók, változatos életmódot folytatnak. Az esetek többségében a zsákmányszerzési módjuk meghatározza, hogy mit ejthetnek el. Így a hálókészítő pókok ritkán kapnak el hernyót, és a karoló pókok (akik lecsapnak az áldozatukra) gyakrabban fognak maguknak méhet és pillangót, mint más rovart. Egyes fajok kizárólag egyetlen élőlényre vadásznak, mint például a kalózpókok, amelyek más pókokat fogyasztanak. A Bolas (labdás) pókok szexferomonokat termelnek, hogy hím molylepkéket foghassanak maguknak.

thumb|250px|Óriás-keresztespók nősténye. A hím is észrevehető a háttérben thumb|250px|right| Keresztespók alulról 250px|thumb|right|Celaenia excavata kokonjaival

Egyedfejlődés A fejlődésük három szakaszból tevődik össze: embrió, lárva, nimfa - imágó A póktojás megtermékenyülése és a nimfa-imágó alak kialakulása közötti stádiumot tekintik az embrionális szakasznak. Amikor a pók belép a lárva állapotba, egyre inkább elkezd majd egy kifejlett egyedre hasonlítani. Kezdetben több átalakuláson, vedlésen megy keresztül, és addig a tojásban lévő tartalékokon él. Néhány vedlés után testének szövetei megkezdik a differenciálódást. Nemsokára minden szervrendszere kialakul, egy új pók születik, amely elérte a nimfa-imágó stádiumot.

Ez a fejlettségi szint kettő részre bontható: a nimfa és az imágó állapotra. Az élőlény nem képes a szaporodásra, amíg az utóbbi fejlettséget el nem éri. Ha ez bekövetkezik, többet már nem vedlik, ivarérett lesz (néhány nem araneomorph nőstény élete végéig vedlik).

A legtöbb pók csupán egy évig él, de néhányuk két vagy akár több évet is áttelelhet. Nem véletlen, hogy ősszel jelenik meg a legtöbb pók a lakásban, ugyanis meleg helyet keresnek az átteleléshez. A madárpókok esetében elfogadott tény, hogy akár 12 évig is élhetnek.

Szaporodás A pókok tojások útján szaporodnak, amiket selyembe csomagolnak. Ezeket nevezzük kokonnak. A párzás előtt a hímek udvarolnak, táncot adnak elő a nősténynek. Ezzel a hím elárulja a nősténynek, hogy fajtárs, nem pedig préda, így annak közelébe férkőzhet. Ha a nőstény megérti a jelzéseket, és megtörténik a párzás, akkor a hímnek utána (a legtöbb esetben) gyorsan kell távoznia, mert a nőstény ragadozó viselkedése visszatér.

A sperma átadása a nősténynek indirekt úton történik. Ha a hím kész a párzásra, akkor egy tasakot sző, amelybe a spermáját helyezi. Ezek után a tapogatóját belemeríti, és a kapilláris hatásnak köszönhetően szinte felpipettázza azt. A párzás során a hím pók beilleszti a tapogatóját (egyet, vagy mindkettőt) a nőstény ivarnyílásába, az epigynumba. A folyadékot a tapogató szinuszainak változtatásával fecskendezi ki. A nőstény a spermát egy testüregben eltárolja, és csak a tojásrakás idején használja azt fel, amikor is kapcsolatba kerülnek a hím spermájával, és megtermékenyülnek.

A Tidarren nemzetség tagjainál különös viselkedés figyelhető meg. A hím a teljes kifejlődés előtt amputálja egyik tapogatóját, és a felnőtt létbe csak egy tapogatóval lép be. Az ide sorolható hím pókok testtömegének 20%-át a tapogató adja. Ez a tömegmennyiség korlátozza őket a gyors mozgásban. De miután a hím eltávolítja az egyik tapogatót, sokkal gyorsabban bír közlekedni. Az egyik ilyen, Jemenben élő faj meglévő tapogatóját maga a nőstény töri le: az körülbelül négy óra hosszáig hozzátapad a nőstény epigynumához, így a megtermékenyülés megtörténik. A hímet a nőstény felfalja.

A pókok kannibalizmusa

A pókok több fajára jellemző az ivari dimorfizmus. Több pókfaj nősténye nagyobb méretű a hímnél. Ezen fajok esetében előfordul, hogy a nőstény a párosodás előtt, alatt vagy azt követően megöli, és elfogyasztja a hímet.

Még a fekete özvegy egyes fajai esetében is megesik, hogy a hím a nőstény hálójában él egy darabig, anélkül, hogy bármi bántódása esne. Habár a közeli rokon, ausztráliai vörös hátú pók hímjét a nőstény rituálisan megöli, miután második tapogatóját is behelyezi a nőstény ivarnyílásába.

Néhány esetben valószínű, hogy a nőstény tévedésből nézi prédának a hímet. Ennek esélye nagyobb, ha a nőstény éhes. Egyes esetekben a hímek mintegy „hozományként” táplálékot ajánlanak fel a nősténynek párosodás előtt, elkerülendő, hogy az éhes nőstény őket fogyassza el.

Viselkedés Vadászati technikák

thumb|left|A karolópókok lesből támadnak (Thomisus labefactus) thumb|Várakozás az áldozatra, Nephila inaurata

Sok pók faj létezik, és ezek vadászati stratégiája is eltérő. Ennek ellenére mindegy, hogy rovart, halat, kisebb emlősöket, vagy madarat tekintenek zsákmánynak, az biztos, hogy ha kapcsolatba kerülnek, a pók marni fog.

A harapás először is fájdalmat és mechanikai roncsolódást okoz a szövetekben, ami, minél nagyobb a pók, annál súlyosabb. Másodsorban mérget is befecskendezhetnek a csáprágókon keresztül. Az özvegypókok idegmérget fecskendeznek be, ami szétterjedve a szervezetben befolyásolja az életfunkciókat. Megint más mérgek a harapás közelében lévő szövetek elhalásához vezetnek. A barna remetepók által termelt nekrotoxin a sejthártyák degradálódását idézik elő. A nagyobb testű áldozatok, amelyek nem pusztulnak el a csípés után, még hosszú ideig viselni fogják a testükön a harapás jegyeit.

Habár a pókok többsége nem folytat növényevő életmódot, egyes fajok növényekkel is táplálkoznak. Az Anyphaenidae, Corinnidae, Clubionidae, Thomisidae és a Salticidae családok tagjai növényi nektárt is fogyasztanak.

Pókhálók thumb|200px|right|Nephila clavata hálójában