Boroskrakkó

bélyegkép|jobbra|250px bélyegkép|jobbra|250px Boroskrakkó, 1911-ig Krakkó (, ) település Romániában, Fehér megyében, az azonos nevű község központja.

Fekvése Gyulafehérvártól 16 km-re északra, az Erdélyi-érchegység lábánál fekszik. A község területének 1974-ben 38%-a volt erdő, 36%-a szántó, 11%-a rét és 7%-a szőlő.

Nevének eredete Neve szláv eredetű: *krikov 'zajos' (vö. Karakó nevével). 1206-ban Karako, 1291-ben Krakow, 1309-ben Crako, 1454-ben Karko. Később egészen 1797-ig főként Karko alakban írták.Hajdú Mihály – Janitsek Jenő: Alsófehér megye. (Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése, 1.) Bp., 2001. Előtagja bortermelésére utal.

Története A közeli Magyarigennel együtt szász telepesek alapították, és történetük első évszázadaiban a két település sorsa összefonódott. II. András 1206-os oklevelében a krakkóiakat, igenieket és romosziakat „primes hospites regni”-nek nevezi ('a királyság első hospes-ei'). Kivonta őket az erdélyi vajda jogszolgáltatása alól és saját ítélőszéket állíthattak fel. Ugyancsak mentesültek minden adó alól, amely szőleiket vagy állataikat sújthatta volna, a határőrizet kötelezettségétől, és csak a király hívhatta őket hadba. 1225-ben II. András a vámok alól is fölmentette őket. A későbbi okmányokból kiderül, hogy megélhetésük alapját a bortermelés képezte – a vidék Erdélyi-hegyalja néven máig az egyik legfontosabb erdélyi borvidék. IV. Béla 1238-ban engedélyezte nekik, hogy bíráikat saját maguk válasszák, de elrendelte, hogy külső személyekkel vagy hatóságokkal folytatott vitáikban a vajda ítélkezzen.

1291-ben egy Syfrid nevű krakkói ács vezette a gyulafehérvári székesegyház tetőzetének helyreállítását. 1334-ben 188 füstöt számoltak össze benne.

III. András lakóitól a régi szabadságaikat bizonyító oklevelek bemutatását kérte. A krakkóiak és az igeniek féltették az eredeti dokumentumokat, és valószínűleg gyulafehérvári klerikusok által készített másolatokat mutattak be Budán, amelyek alapján András nem erősítette meg kiváltságaikat. A trónharcokban Kán László uralmi terveit támogatták. A 14. század elején az igeniekkel együtt megszerezték a gyulafehérvári káptalan ompolyicai, metesdi, zalatnai és abrudi uradalmait, de 1321-ben, Nekcsei Demeter rendeletére ezeket vissza kellett szolgáltatniuk. Károly Róbert 1338-ban Vajasdot és Sárd is visszaadta a gyulafehérvári káptalannak. Az ezt követő évtizedekben a király lakóinak legtöbb privilégiumát visszavonta, és a 15. század elejére az erdélyi püspök jobbágyaivá váltak.

Katolikus lakói a 16. században már magyarok voltak, temploma 1556 és 1560 között lett a reformátusoké. 1658-ban a tatárok felgyújtották. A krakkai uradalom felesége, Gyulaffi Mária révén Thököly István birtokába jutott, aki Cserei Mihály szerint itt találkozott Apafi Mihállyal. Fia, Thököly Imre vagyonvesztése révén Teleki Mihályé lett.Cserei Mihály: Erdély históriája. Budapest, 1983, 101, 156 és 484. o. A 18. században a Teleki család birtoka volt. 1716-tól Gyulafehérvár városrendezése miatt két évig itt működött az eredetileg Sárospatakon alapított református kollégium, majd 1718-ban innen költözött Marosvásárhelyre. 1750-ben 135 háztartásból állt, 1761-ben 125 ortodox és hat görögkatolikus családot számláltak össze. Református egyházát 1766-ban 95 férfi és 111 nő alkotta. 1771-ben itt tartották az erdélyi reformátusok zsinatát. 1784-ben a Gavrila Sulare mogosi ortodox pap vezette felkelők kifosztották a nemesi udvarházakat, a református templomot és a parókiát. A magyar lakosok egy része az erdőbe menekült a támadók elől, akik több nemest megöltek. 1786-ban 842-en lakták. Görögkatolikus egyháza áttérések folytán 1824-re erősödött meg annyira, hogy önálló parókiává alakították.Șematismul veneratului cler al Archidiecesei Metropolitane Greco-catolice Române de Alba-Iulia și Făgăraș pre anul domnului 1900. Blaș, 140. o.

1848-ban 150-160 fős közös krakkói és benedeki nemzetőrség alakult, Józsa István református lelkész vezetésével. Később Balaș tribun bevonuló román felkelői elől Józsa a magyar lakosságú Vajasdra menekült. Október 26-án a helyi és az idemenekült benedeki, sárdi és igeni magyar férfiakat a felkelők foglyoknak nyilvánították és Bíró Miklós udvarházába zárták. 28-án Bánffy János és Bethlen Gergely csapata (a nagyenyedi, a tordai és az aranyosszéki nemzetőrség az aranyosszéki huszárokkal) a foglyokat kiszabadítandó támadást intézett a felkelők ellen, de a rossz időjárás és azok túlereje miatt visszavonultak. Ezután a 125 magyar foglyot a parasztok a Reciur nevű határrészben kivégezték. Holttestüket csak 1849 februárjában temették el, a ma a rendőrség épülete mellett található tömegsírba.

Fehér, később Alsófehér vármegyéhez tartozott. 1861-től ismét saját református lelkészt tartott, de a 20. század elejétől előbb Vajasd, majd Magyarigen filiája, majd 1956-ban szórvánnyá minősítették.

Népessége 1910-ben 1432 lakosából 1315 volt román és 114 magyar anyanyelvű; 996 ortodox, 318 görögkatolikus, 82 református és 25 zsidó vallású. 2002-ben 1290 lakosából 1273 volt román nemzetiségű; 1226 ortodox, 38 baptista és 14 görögkatolikus vallású.

Látnivalók Református temploma a 12. század végén vagy a 13. század elején, román stílusban épült. Eredetileg háromhajós bazilika volt, ma már csak főhajója áll. Padlójába római kori téglákat építettek. Szentélyét a 15. században gótikus boltozattal fedték. Déli falán egymást fedő falfestménytöredékek láthatók. A 16. században védőfallal vették körül, amely három tornyával együtt részben ma is áll. 1962 és 1967 között műemlékileg restaurálták. Cintermében temették el Balassi Bálint fiát. Kerítőfalához kívülről barokk udvarház csatlakozik. 2013 júniusában hetedszer rendezték meg Boroskrakkóban Románia legnagyobb hadijáték-fesztiválját, amelyen dák és római jelmezbe bújt csapatok csapnak össze, és külföldi hagyományőrzők is fellépnek.Adevărul 2013. június 15.

Híres emberek Itt töltötte 1823 nyarát Barabás Miklós.Barabás Miklós emlékiratai (Budapest, 1902), 11. o. 1849 után itt telepedett le és itt élt élete végéig Axente Sever. Itt született 1993-ban Nicușor Stanciu válogatott labdarúgó.

Jegyzetek

Források

Fotók a templomról

Szilágyi Farkas: Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben. Nagy-Enyed, 1891 Egyed Ákos: Erdély 1848–1849. Csíkszereda, 1998–1999

További információk Szász András: Boroskrakkó

Kategória:Fehér megye települései Kategória:Alsó-Fehér vármegye települései