Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Életpályája 1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván Zelkovits Ármin szegény zsidó kántor és Herskovits Mária gyermekeként, Zelkovits Zoltán néven. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be, autodidakta módon képezte magát. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. A trianoni országcsonkítást Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott és ismerkedett az erdélyi ifjúmunkások életével.

1925-ben Budapestre költözött és bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Szocialistának, sőt kommunistának vallotta magát, bár saját elmondása szerint soha nem olvasta Marx, Engels, Lenin műveit. Az Érmellék, illetve a Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve, durvaságtól és trágárságtól mentes, szépen csengő, hangzatos verseket írt. 1926-ban, miután belépett az illegális Munkáspártba, letartóztatták és Romániába toloncolták, de hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először verse a Nyugatban.

Első verseskötetét 1930-ban adták ki, Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt méltató kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. Zelk ekkoriban filléres gondokkal küszködve, máról holnapra élt, még József Attilánál is rosszabb anyagi körülmények között. Egy vidéki, alkalmi munkája során, Jászberényben ismerte meg első feleségét, Bátori Irént, a kiugrott novíciát, akivel egymásba szerettek és 1933-ban összeházasodtak. 1935-ben Zelket újra letartóztatták, de az őt támogató irodalmi kör − főleg Illyés Gyula − közbenjárására kiengedték. A II. világháború kitörése után Ukrajnába került munkaszolgálatosként, de a megpróbáltatásokat túlélte (1942–44). Magyarország német megszállása idején azonban rejtőzködni kényszerült felesége zuglói lakásán.

Az 1945-től MKP-, majd ’48-tól MDP-tag Zelk a Rákosi-korszakban ünnepelt költő lett, a „pártos költészet” egyik fáklyavivője, aki hangzatos verseket, ódákat, sőt dicshimnuszokat írt Sztálinról és legjobb magyar tanítványáról. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949- és 1954-ben Kossuth-, 1951- és 1974-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított Kisdobos címmel (1952–56), melyben megjelentek gyermekversei. Az ötvenes évek közepére kiábrándult a sztálinista rendszerből, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom lelkes híveként belépett az Írószövetség forradalmi csoportjába. Emiatt aztán 1957-ben letartóztatták, és az ún. nagy íróperben ő is a vádlottak padjára került: „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében” bűnösnek találták, amiért akár halálra ítélhették volna, ám csak három évet kapott, amiből másfél évet kellett leülnie: 1958. október 15-én amnesztiával szabadult a börtönből. Mindez azonban nem tölthette el örömmel: felesége egy héttel szabadulása előtt meghalt,Az ’56-ot követő kádári megtorlások legsötétebb évében Irén asszony temetésére Zelkéknek csupán tíz barátja és ismerőse mert kimenni, hogy a bebörtönzött író helyett, aki nem lehetett ott, ők vegyenek végső búcsút tőle – de legalább ugyanennyi rendőrspicli is megjelent a szertartáson. (Lukácsy Sándor visszaemlékezése a televízió Lyukasóra c. irodalmi műsorának 52. adásában, 1995. október) édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, és másnapra meg is halt.

Zelk életében ez a kettős tragédia volt a mélypont, de lírájában új korszakot nyitott. 1963-ban jelent meg a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató, híresen szép gyászdalával (Sirály). 1964-től karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomba; 1965–67 között a Tükörben is megjelentek írásai. A hatvanas években rövid szerelmi fellángolások, futó kalandok, alkalmi kapcsolatok, nőideáljainak váltakozásai, valamint kártya- és lóversenyszenvedély színesítették az öregedő költő bohém életét. 1967-ben aztán újra rátalált az igaz szerelem: megismerkedett a nála 25 évvel fiatalabb Sinka Erzsébet irodalomtörténésszel. 1970-ben feleségül vette, hűséges társra találva benne, aki idősebb korára gondozója is lett a gyakran betegeskedő költőnek. Ekkoriban jelent meg Meszelt égbolt című kötete, melynek egyik gyöngyszeme az Asszony a hófúvásban. 1971-ben Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). A hetvenes évek második felében az egyre rosszabb egészségi állapotú Zelk már jórészt csak az emlékeinek élt; témáit a magány, a betegség, az elmúlással való szembenézés, a halálra való felkészülés, a búcsúzás adta. 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 1981. április 23-án hunyt el Budapesten.

A költő özvegye, Sinka Erzsébet − aki majdnem 35 évvel élte túl férjét − 2000-ben létrehozta a Zelk Zoltán-díjat és Alapítványt, azzal a céllal, hogy fiatal, tehetséges, szegény sorsú poétáknak nyújtson erkölcsi és anyagi elismerést és támogatást munkásságuk folytatásához. Az Alapítvány kuratóriuma évente egy alkalommal, Zelk születésnapja (december 18.) környékén adja át a díjat egy arra érdemesnek talált költő részére a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A díjazott kiválasztásánál a „fiatal” és a „nehéz sorsú” már egy ideje nem elsődleges szempont. 2020 óta az Alapítvány működtetése körüli bonyodalmak miatt akadozik a díj kiadása; a mostani évtizedben eddig csak 2022-ben került rá sor.

Kötetei bélyegkép|260 px|Zelk Zoltán 1973-ban bélyegkép|jobbra|300px|Zelk Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22-1-77/78. Borsos Miklós alkotása bélyegkép|jobbra|300px|Emléktáblája Érmihályfalván

1944-ig Csuklódon kibuggyan a vér; szerzői, Bp., 1930 Ülj asztalomhoz. Versek; Gyarmati Ny., Bp., 1932 Kifosztott táj. Versek; Antos és Tsa. Ny., Bp., 1936 A lélek panaszaiból; Cserépfalvi, Bp., 1942

1944–56 Teremtés tanúja. Válogatott versek; Cserépfalvi, Bp., 1945 Az állatok iskolája. Mesék, versek; Singer–Wolfner, Bp., 1946 Gyermekbánat; Hungária, Bp., 1947 Kagylóban tenger. Versek. 1942–1947; Dante, Bp., 1947 Négy vándor és más mesék; Dante, Bp., 1947 Ezen a földön. Új versek; Athenaeum, Bp., 1948 (Zsebkönyvtár) Apám könyve; Athenaeum, Bp., 1949 (Athenaeum) A hűség és a hála éneke; Athenaeum, Bp., 1949 A pártos éneke. 1945–1950; Athenaeum, Bp., 1950 A nép szívében; Szépirodalmi, Bp., 1952 Kecskére bízta a káposztát; Ifjúsági, Bp., 1954 Mese a kiscsikóról, akinek még nincs patkója; Ifjúsági, Bp., 1954 Mint égő lelkiismeret. Válogatott és új versek. 1928–1953; Szépirodalmi, Bp., 1954 Tilinkó; Magvető, Bp., 1955 Alkonyi halászat. Versek; Szépirodalmi, Bp., 1956

1957–80 Tűzből mentett hegedű. Új versek; Szépirodalmi, Bp., 1963 Zúzmara a rózsafán. Válogatott versek; Szépirodalmi, Bp., 1964 Erdőben-berdőben; Móra, Bp., 1964 Tegnap; Magvető, Bp., 1966 Fölforrt az ég; Magvető, Bp., 1967 (hanglemezzel) Békabánat; Móra, Bp., 1970 Bekerített csönd; Szépirodalmi, Bp., 1971 Sirály. Összegyűjtött versek. 1925–1972; ill. Szántó Piroska; Szépirodalmi, Bp., 1973 Féktávolságon belül; Szépirodalmi, Bp., 1973 Ahogy a kötéltáncosok; Szépirodalmi, Bp., 1975 Mese a kiscsikóról és sok más barátunkról; Móra, Bp., 1975 Meszelt égbolt; Gross Arnold rézkarcával; Szépirodalmi, Bp., 1976 (Mikrokozmosz füzetek) Tollászkodik a tavasz; vál. T. Aszódi Éva; Móra, Bp., 1976 Akit az isten nem szeret; Szépirodalmi, Bp., 1976 Zelk Zoltán 70; szerk., terv. Szántó Tibor; Dürer Ny., Gyula, 1976 Sirály; Békés megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1978 Az ezernevű lány; Móra, Bp., 1979 Reménytelen győzelem; Magvető–Szépirodalmi, Bp., 1979 (30 év) Mindennapi halálom; Szépirodalmi, Bp., 1979 Főhajtás a túlvilágra; Kozmosz Könyvek, Bp., 1980 (utolsó, még életében megjelent kötete)

1981– Este a kútban. Versek, 1925–1963; 1981 Zelk Zoltán művei; Szépirodalmi, Bp., 1981–88 Keréknyomok az égen. Versek, 1963–1980; 1982 Alszik a szél. Gyermekversek és mesék; 1982 Nappali menedékhely. Prózai írások, 1927–1955; vál., szöveggond. Sinka E.; 1984 Egyszervolt ember. Prózai írások, 1964–1971; vál., szöveggond. Sinka E.; 1985 Reménykedem és rettegek. Prózai írások, 1963–1981; vál., szöveggond. Sinka E.; 1986 Rigófütty. Zelk Zoltán emléke (versek); vál. Zelkné Sinka E.; Pátria Nyomda, Bp., 1987 Térdig hamuban. Kiadatlan versek, 1925–1981; összegyűjt., szöveggond. Sinka E.; 1988 Só és emlékezet. Válogatott versek, 1925–1981; vál., szerk. Sinka E.; Argumentum, Bp., 1997 Zelk Zoltán válogatott versei; szerk., utószó Sinka E.; Unikornis, Bp., 1998 (A magyar költészet kincsestára) Erdei mulatság. Válogatott versek és mesék; összeáll. Zelk Zoltánné; Santos, Bp., 1999 Négy vándor és más mesék; sajtó alá rend., utószó Sinka E.; Unikornis, Bp., 2004 (Nagy magyar mesemondók) Zelk Z. – Benjámin László – Csanádi Imre: Tűzből mentett hegedű. Válogatott versek; vál., szerk., bev. Alföldy Jenő; Papirusz Book, Bp.,, 2004 Zelk Zoltán válogatott versei gyerekhangon; vál., szerk. Juha Gabriella és Ormos Lászlóné; Zelk Z. Ált. és Német Kéttannyelvű Iskola, Nyíregyháza, 2006 A furfangos szarka. Zelk Zoltán meséi; Aquila, Debrecen, 2006 Égig érő körtefa. Zelk Zoltán meséi; Aquila, Debrecen, 2006 Szavaseigaz Marci. Tréfás mesék; Móra, Bp., 2008 A tölgyfa születésnapja. Mesék a természetről; Móra, Bp., 2016

Filmszerepei Gyula vitéz télen-nyáron (1970) – Bíró Andor bácsi Szindbád (1971) – Nusdorf bácsi Tűzoltó utca 25. (1973) – Hackl

Elismerései Baumgarten-díj (1947) József Attila-díj (1951, 1974) Kossuth-díj (1949, 1954) Robert Graves-díj (az év legszebb verséért, 1971) SZOT-díj (1980)

Nevét viseli Zelk Zoltán Általános Iskola, Érmihályfalva Zelk Zoltán Angol–Német Kéttannyelvű Általános Iskola, Nyíregyháza Zelk Zoltán-díj Nyergesújfalu egyik utcája a Péterhegyi út északi szakasza Budapest XI. kerületében, Őrmező és Kelenföld határán

Jegyzetek

Források Zimáné Lengyel Vera: Zelk Zoltán; FSZEK, Bp., 1975 (Mai magyar költők. Bibliográfia) Zelk Zoltán-portréfilm. Rendező: Nagypál Endre, riporter: Keres Emil. MTV1, 1975. augusztus 24. 21.30 Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka; Bp., 1995. Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza; Argumentum, Bp., 1999 Reményi Gyenes István: Ismerjük őket? Zsidó származású nevezetes magyarok; Ex Libris, Bp., 2000. Véghelyi Balázs: „De hol az ág..." In: Huszonhárom lépés; Hungarovox, Bp., 2010. Zelk Zoltán története; Cultura-MTI, 2016. december

További információk

40 éve halt meg Zelk Zoltán

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Zuglóiak Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Robert Graves-díjasok Kategória:A Nyugat folyóirat szerzői Kategória:Érmihályfalviak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Élet és Irodalom vezetői, újságírói