Domahida (románul Domănești) falu Romániában Szatmár megyében.

Fekvése Nagykárolytól 13 km-re északkeletre a Kraszna jobb partján fekszik, Kismajtényhoz tartozik, melytől 4 km-re északra van.

Nevének eredete A település névadója a Balogsemjén nemzetséghez tartozó Domán (Domianus) volt, kinek birtoka a Kraszna két partján feküdt, s mivel a folyón hidat építtetett, a helység Domahida-nak, családja pedig Dománhidy-nak, később pedig Domahidy-nek neveztetett.

Története Domahida és környéke már ősidők óta lakott helynek számított. Területén a késő bronzkorból származó leletek; fegyverek, szerszámok, ékszerek kerültek napvilágra.

A település nevét az oklevelek 1320-ban említik először, ekkor éltek a családból Domahidáról nevezett gróf (vagy ispán=comes) Miklósnak fiai István és Péter, akik Szatmár megyei Beltöki birtokukat eladták a várdai káptalan előtt.

1369-ben a település a Domahidy család birtoka.

1453-ban Domahidy György fiai Mihály, András, Gergely, Zsigmond és Miklós osztoznak Domahidán, valamint Ököreitó helységen is.

1467-ben András határjárást eszközöltet.

thumb|left|300px|A szatmári béke emlékoszlopa, a majtényi fegyverletételt jelző emlékmű a kismajtényi és domahidai vasútállomás mögött áll(2007) Egy nevezetes történelmi esemény játszódott itt. 1711. április 30-án Domahida határában a nagymajtényi síkon tette le a fegyvert gr. Károlyi Sándor kuruc generális a császári hadak előtt. A szatmári béke emlékoszlopa és a fegyverletétel emlékműve a vasútállomás mögött áll.

Az 1800-as években a település birtokosai voltak Domahidy József, László, Zsigmond, Gábor, Dániel, és Terézia (Buday Józsefné).

A falunak 1910-ben 1197, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Nagykárolyi járásához tartozott.

Közlekedés A települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.

Jegyzetek

Források Szirmay: Szatmár vármegye I.

Kategória:Szatmár megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései