Az SMS ScharnhorstA hajónév előtt álló három betű (SMS) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik páncélos cirkálója, korabeli német megjelölés szerint nagycirkálója (Großer Kreuzer) volt, a hajóosztályának első tagja és egyben névadó egysége. Egyetlen testvérhajója a Gneisenau volt. Az őket megelőző Roon-osztály nagyobb méretű változatai voltak, nehéztüzérségük több löveggel rendelkezett és a csúcssebességük nagyobb volt. A hajó a nevét a porosz hadseregreformer Gerhard von Scharnhorst altábornagy után kapta és 1907. október 24-én állították szolgálatba.
Rövid ideig a Nyílttengeri Flotta kötelékében teljesített szolgálatot 1908-09-ben, de ez idő nagy részét próbajáratokkal töltötte. 1909-ben a kínai Csingtaóban támaszponttal rendelkező Kelet-ázsiai Hajórajhoz helyezték át, ahol a Fürst Bismarckot váltotta a hajóraj zászlóshajójaként. A következő öt évben számos körutat tett ázsiai kikötőkbe Németország képviseletében. A hajóraj vezetői gyakran a fedélzetén utaztak ázsiai államfőkkel való találkozásaikhoz és jelen volt Taisó japán császár koronázási szertartásán 1912-ben.
Az első világháború kitörése után Csingtao fenyegetettsége miatt a hajóraj megpróbált hazatérni Németországba. Ehhez 1914 augusztusában a hajóraj parancsnokának, Maximilian von Spee altengernagy zászlóshajójaként szolgáló Scharnhorst a rajhoz tartozó Gneisenauval, két könnyűcirkálóval és számos szénszállítóval áthajózott a Csendes-óceánon Dél-Amerika déli partjaihoz. A Scharnhorst vezetésével a német hajóraj 1914. november 1-én legyőzött egy brit hajórajt a coroneli csatában. A vereség hatására a brit admiralitás két csatacirkálóval erősítette meg a térségben lévő haderejét, így az nagy számbeli és minőségbeli fölényre tett szert. Spee tengernagy a Horn-fok megkerülését követően, december 8-án a Falkland-szigeteki Port Stanley kommunikációs állomásának kiiktatására indított hadműveletet. Szerencsétlenségére épp előző nap érkezett ide a csatacirkálókat is a soraiban tudó brit kötelék, mely a szénkészletek gyors feltöltése után a chilei partok mentén tervezte keresni a német hajórajt. A brit kötelék az ellátási munkálatokat megszakítva kifutott és az előle elmenekülni igyekvő, de lassabb német hajóraj nagy részét a több órás harc után elsüllyesztette, köztük a Scharnhorstot is. A britek nem tettek erőfeszítéseket a hajótöröttei kimentésére, így a fedélzetén lévő 860 fő közül a falklandi csatában mindenki odaveszett Spee tengernaggyal együtt.
A hajó maradványait 2019. december 4-én – pár nappal a falklandi csata 105. évfordulója előtt – robot-tengeralattjárók segítségével találták meg Port Stanley-től mintegy 180 km-re délkeletre, 1610 méteres mélységben.
Tervezése
Az osztály két egységét az 1900-ban elfogadott második flottatörvény alapján rendelték meg, melyben tizennégy páncélos cirkáló megépítését irányozták elő. A hajók az előző Roon-osztály egységeinél jelentősen nagyobb harci erőt képviseltek az erősebb tüzérségük és erősebb páncélzatuk révén. Ezen módosítások által szükség esetén az új páncélos cirkálók alkalmassá váltak csatasorba rendeződve vívott harcban való részvételre.
A Scharnhorst teljes hosszúsága 144,6 m, legnagyobb szélessége 21,6 m, legnagyobb merülése 8,37 m volt. A hajó tervezett vízkiszorítása , teljes terhelés melletti vízkiszortása volt. Három Marine típusú háromszoros expanziójú gőzgépét 18 széntüzelésű vízcsöves kazán látta el gőzzel. A hajtóműveinek összteljesítményét lóerőben () határozták meg, amivel 22,5 csomós csúcssebességet érhetett el. Fedélzetén 52 tiszt és 788 sorállományú tengerész teljesített szolgálatot. Ebből 14 tiszt és 62 sorállományú az alapállományon felül tartozott a hajórajparancsnok törzséhez.
Fegyverzet
A Scharnhorst elsődleges fegyverzetét nyolc darab 21 cm-es űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (21 cm SK L/40) alkotta, melyek közül négyet forgatható lövegtornyokban helyeztek el, kettőt a felépítmény előtti, kettőt az amögötti lévő lövegtoronyban (2×2). A többi négyet külön-külön oldaltornyokban helyezték el, melyek jóval korlátozottabb kilövést biztosítottak.
A másodlagos tüzérségéhez hat darab kazamatákban elhelyezett 15 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (15 cm SK L/40) valamint 18 darab 8,8 cm űrméretű, 35-ös kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú tartozott, melyek szintén kazamatákban kaptak helyet.
Felszerelték továbbá négy darab víz alatti 45 cm-es torpedóvető csővel. Egy a hajó orrában, egy a farában és egy-egy a két oldalában kapott helyet.
Páncélzat
A hajó páncélövét 15 cm vastag Krupp-acél alkotta, mely a citadella előtti és mögötti részen 8 cm-esre csökkent. A fedélzetét a védett helyeken 3,5–6 cm vastag páncéllemezek borították. A vastagabb lemezek a hajó érzékenyebb területeit, a hajtóművek és a lőszerkamrák feletti részt fedték. A középvonal mentén elhelyezett lövegtornyok oldalának vastagsága 18 cm, míg az oldaltornyoké 15 cm volt. A másodlagos tüzérség kazamatáit 13 cm-es páncéllemezek védték.
Átépítések és ismertetőjegyek
A cirkálón két alkalommal kisebb mértékű módosításokat hajtottak végre. Első alkalommal 1912-ben a daruhidakat távolították el a rajtuk lévő két-két fényszóróval együtt. A fényszórók új helyet kaptak, közülük egyet-egyet a parancsnoki híd mögött felállított platformokon, egyet az átalakított elülső árbóckosárban helyeztek el, míg a negyedik a hátsó árbóc nagy árbóckosarának tetején lévő, szintén módosított platformján kapott helyet úgy, hogy a korábban már ott lévő – és előzőleg középen hátrafele néző – fényszóróval átlósan helyezték el.Gröner, Jung, Maass 78-80. o.
A tengerentúlra való elküldése előtt az előárbócon ismét változtatásokat hajtottak végre. Többek között az elülső árbóc felső részére kapott egy feltűnő és már nagy távolságból kivehető tüzérségi megfigyelő állást (Fleckerstand). Testvérhajójától, a csaknem teljesen ugyanilyen építésű Gneisenautól csak a gőzvezetékek kéményen való elhelyezése alapján lehetett biztosan megkülönböztetni. A Gneisenau második kéményének bal oldalán elől volt elhelyezve egy vezeték, mely túllógott a kémény rostélyán, míg a Scharnhorstnál az összes vezeték a kémény felső széle alatt végződött. Bár a későbbiek során (egyébként eltérően a korábbi Roon-osztály egységeitől) a Scharnhorst csónakdaruit normál esetben hátrafelé, a Gneisenauéit pedig előrefelé állítva rögzítették, ez nem számított biztos megkülönböztetési jegynek, mivel ez az eltérő elrendezésbeli különbség csak idővel alakult ki. A két hajót csak a háború idején lehetett könnyebben megkülönböztetni egymástól, mivel a Gneisenau ugyan átesett az első átépítésen, de a másodikon már nem, ezért az elülső árbóca nem rendelkezett a Fleckerstanddal, ami így a Scharnhorst ismertetőjegye maradt.
Szolgálata
A Gerhard von Scharnhorst altábornagyról, a napóleoni háború nagy porosz hadseregreformeréről elnevezett cirkáló gerincét a hamburgi Blohm & Voss hajógyárban fektették le 1905. március 22-én 175-ös konstrukciós számmal.
Vízrebocsátására 1906. március 23-án került sor és a ceremónián gróf Gottlieb von Haeseler vezértábornagy mondta a keresztelő beszédet. Másfél évvel később, 1907. október 24-én került a flotta állományába, a próbajárataira ezután került sor. A teszteken a tervezett sebességénél egy csomóval tudott gyorsabban haladni, elérve a 23,5 csomót.
November 6. és 11. között a próbajáratait Vilmos császár yachtjának, a Hohenzollernnek és a Königsberg könnyűcirkálónak a kíséretében a hollandiai Vlissingenbe és az angliai Portsmouthba tett út szakította meg. 1908. január 14-én a Scharnhorst zátonyra futott a Kielhez közeli Bülk világítótoronynál és súlyos víz alatti károkat szenvedett. A javítási munkálatokat a Blohm & Voss végezte és február 22-ig tartottak. Ezután április végéig folytatta a próbajáratait. Május 1-én a Yorckot váltotta a Nyílt-tengeri Flotta felderítőcsoportjának az élén és az alakulat vezetőjének, August von Heeringen ellentengernagynak lett a zászlóshajója. Az év hátralévő részében a rendszeres békeidőbeli rutingyakorlatokat és flottamanővereket teljesítette.
A Kelet-ázsiai Hajóraj kötelékében 1909. március 11-én a Scharnhorstot a Kelet-ázsiai Hajórajhoz (Ostasiengeschwader) irányították át. A Hochseeflotte felderítőcsoportjának élén helyét a Yorck vette át. Az útra való felkészülés befejeztével április 1-én hagyta el Kielt fedélzetén Friedrich von Ingenohl ellentengernaggyal, aki érkeztekor átvette a hajóraj parancsnokságát. Április 29-én Colombo kikötőjében találkozott a hazaúton lévő Fürst Bismarckkal, az Ostasiengeschwader korábbi zászlóshajójával. Itt a Scharnhorst átvette tőle a zászlóshajó szerepét. A hajórajhoz ekkor a Leipzig és az Arcona könnyűcirkálók valamint több ágyúnaszád és torpedónaszád tartozott. Júliusban és augusztusban a Scharnhorst a Sárga-tengeren tett cirkáló körutat és felkereste a térség kikötőit. A decembert és 1910 januárjának elejét a Leipziggel és a Luchs ágyúnaszáddal Hongkongban töltötte. A hajók legénységei itt ünnepelték a Karácsonyt és az Újévet.
1910 januárjában a Scharnhorst, a Leipzig és a Luchs kelet-ázsiai kikötőket felkeresve indult körútra, érintve Bangkokot, Manilát, Szumátra szigetét és Észak-Borneót. Március 22-re a Scharnhorst és a Leipzig visszatért Csingtao német támaszpontjára. Időközben februárban az Arcona elhagyta a hajórajt, a pótlására érkezett Nürnberg könnyűcirkáló április 9-én érkezett meg. Az altengernaggyá előléptetett Ingenohlt június 6-án Erich Gühler ellentengernagy váltotta az alakulat élén. Az új hajórajparancsnok a Scharnhorsttal és a Nürnberggel június 20-án indult útnak a csendes-óceáni német kolóniák felkeresésére. A Mariana-szigeteket, Trukot és Német Szamoa fővárosát, Apiát ejtették útba. Az utolsó kikötőben a cirkálók találkoztak a Cormoran és a Condor védett cirkálókkal, melyek a Csendes-óceán déli részének állomáshelyén (Südseestation) teljesítettek szolgálatot. Míg itt voltak, július 22-én beérkezett az erősítésként küldött új Emden könnyűcirkáló a hajórajhoz.
1910-ben a Scharnhorst nyerte a Kaiserschießpreist, a Császári Haditengerészet hadihajóinak tüzérségi versenyét a kategóriájában. November 25-én a hajórajjal Hongkongba és Nankingba tett utat. A hongkongi tartózkodása alatt felütötte fejét a tífusz a legénység körében. A megfertőződöttek között volt Gühler tengernagy is, aki 1911. január 21-én elhunyt a betegség következtében. Közben Ponape szigetén lázongás tört ki, ami szükségessé tette az Emden és a Nürnberg helyszínre érkezését. A Scharnhorst ezzel egyidőben délkelet-ázsiai körútra indult, érintve Saigont, Szingapúrt és Batáviát. Hongkong és Amoy érintésével március 1-én érkezett vissza Csingtaóba, ahol Günther von Krosigk ellentengernagy átvette a hajóraj parancsnokságát. Két héttel később, március 14-én az Ostasiengeschwader tovább erősödött a Scharnhorst testvérhajójának, a Gneisenaunak a beérkezésével.
Március 30-tól május 12-ig a Scharnhorst Krosigkkal a fedélzetén a japán vizeken cirkált. Ezt követően július elején az állomáshelyéhez tartozó körzet északi részére hajózott. Európában ekkor alakult ki feszültség a második marokkói válság miatt. Krosigk igyekezett a szituációt nyugodtan kezelni Kelet-Ázsiában és a hajóival a Sárga-tenger kikötőit érintő útra indult. A cirkálók szeptember 15-re érkeztek vissza Csingtaóba, ahol a Scharnhorst dokkba került az éves karbantartás elvégzésére. Erre a rövid időre Krosigk zászlóshajójaként a Gneisenau szolgált. Október 10-én a Csing-dinasztia ellen kitört a xinhai forradalom, ami nagy feszültséget okozott az európaiak körében, mivel az 1900-1901-es bokszerlázadáshoz hasonló idegenellenes megnyilvánulásoktól tartottak. A hajóraj többi hajóját készültségbe helyezték a német érdekek megvédésére és további katonaságot küldtek a német konzulátus védelmére. Az európaiak elleni támadásokra azonban nem került sor, így a hajóraj közbeavatkozására sem.