Büttös község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Encsi járásban.
Fekvése Miskolctól közúton körülbelül 70 kilométerre északra található, nem messze a szlovák határtól. A legközelebbi települések Krasznokvajda körülbelül 2 kilométerre, Kány 5 kilométerre, illetve Perecse, ugyancsak mintegy 5 kilométerre; a legközelebbi város, Encs körülbelül 23 kilométerre található.
Területén áthalad a csereháti tájegység egyik legfontosabb útjának számító 2624-es út, de a központja tulajdonképpen zsáktelepülésnek tekinthető, mivel csak az előbbi útból kiágazó 26 128-as mellékúton érhető el; utóbbi számít a falu főutcájának.
Területe és népessége Büttös területe – aránylag különleges módon – két különálló részből áll, a két rész egymáshoz legközelebb eső pontjait egy olyan, körülbelül 200 méteres sáv választja el, ahol Kány és Szemere határvonala húzódik. A település lakott területe a délebbre fekvő részben található a Rakaca-patak mellett, csaknem 10 kilométerre az országhatártól, az északabbra fekvő, teljes egészében külterületi rész viszont egészen az országhatárig felnyúlik, sőt a határ csaknem 5 kilométeres szakaszon büttösi területen húzódik. [Ez utóbbi területrészt érinti a 2626-os út is.] Szlovákia felől Reste és Buzita települések területe szomszédos Büttös északi külterületével.
Népessége 1828-ban 404, 1869-ben 295, 1920-ban 498, 1939 előtt 533 lélek volt, házainak száma 1828-ban 54 volt. Hozzá tartozik: Büttöslyuba, Kolompostanya, Mélyvölgytanya, Szöllősitanya. Területe 3336 k. hold.
Borovszky Samu az 1900-as évek elején írta a községről: „Krasznyik-Vajdától keletre fekszik Büttös község 47 házzal és 317 magyar lakossal. Postája Krasznyik-Vajda, távírója Szepsi.”
A település népességének változása:
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar lakossága volt.A nemzetiségi népesség száma 2001
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 98,9%-a magyarnak, 4% cigánynak mondta magát (1,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg több lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 51,4%, református 5,1%, görögkatolikus 35,4% (8% nem válaszolt).Büttös Helységnévtár
2022-ben a lakosság 91,5%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% cigánynak, 0,7% németnek, 0,7% szlováknak, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,8% volt római katolikus, 6,5% református, 32% görög katolikus, 1,3% felekezeten kívüli (16,3% nem válaszolt).Büttös Helységnévtár
Története
Középkor Neve talán szláv eredetű személynévből származik. Az, hogy a korai névalakok egy Bites kiejtésű nevet takarnának, és a Büttös alak csak a kora újkorban alakult volna ki, tévedés.
A falu középkori története hasonló volt Krasznokvajdáéhoz, mivel ugyanahhoz az uradalomhoz tartozott. Első említése 1285-ből, egy hamis oklevélből származik, amely arról tudósít, hogy a Hontpázmány nemzetségbeli testvérpár, Ders és Dömötör megosztoztak Hont vármegyei birtokaikon. Az Abaúj vármegyei Jánok, Vajda és Büttös – amelyet öröklött jószágoknak neveztek – Aba nemzetségből való Amadé tartotta elfoglalva, így arról nem tudtak rendelkezni. Abban maradtak, hogy ezek azé legyenek, aki vissza tudja szerezni őket. A visszaszerző jószándékára lett bízva, hogy mikor osztozzon meg e falvakon atyafiaival. Az örökség minden bizonnyal anyai ágon illette a testvéreket. Büttös – Jánokhoz és Vajdához hasonlóan – az Aba nemzetség Amadé-ágának ősi birtoka lehetett. 1302-ben sokkal részletesebben sorolták fel a jánoki uradalmat, mint másfél évtizeddel korábban: Jánokon kívül Papolc, Raksony, Parlagi, Vajda, Büttös és Krasznok tartoztak hozzá. A Hontpázmány nemzetségből való Ders fia Miklós mindegyiket pusztán állónak nevezte, és elcserélte őket vejével, Szügyi Andrással, aki két lakott nógrádi falut adott értük. A birtokcsere megvalósult ugyan, de évtizedekig tartó pereskedés alapját vetette meg a Szügyiek és Hontpázmányok eme ága között, akik idővel a szomszédos Vajda falu után a Vajdai nevet kezdték viselni. E közben az Aba nemzetség Amadé ága is igényt tartott a birtokokra és a 14. század elején valószínűleg ők voltak tényleges birtokosai. A Szügyieket 1307-ben iktatta be a királyi ember az uradalomba, így Büttösbe is. I. Károly király csak Amadé fiainak és más ellenfeleinek legyőzése után, 1317-ben rendelte el, hogy a Hontpázmány nemzetségbeli Ders fiai kapják vissza az uradalmat. Ez után kezdődött a Hontpázmányok és a Szügyiek vitája. A belháború elcsendesültével, 1321-ben a Szügyieknek adta a király az uradalmat, 1323-ban egy kúriai ítélet is a Szügyiek javára zárta le a pert. Büttös ott szerepelt az uradalom 1323-as határjárásában. 1344-ben kiegyezett egymással a Hontpázmány nemzetségbeli család a Szügyikkel. Az egyezséget a királyi tanács közvetítésével hozták létre. Egymás között felosztották a jánoki uradalmat: Jánok a Szügyieké, Büttös és Vajda pedig a Hontpázmányoké lett. A felosztás során leírták Büttös határait. 1427-ben a kamara haszna nevű királyi adót 22 telek után fizették meg. A falu birtokosa ekkor Gagyi László volt. balra|bélyegkép|Büttös határa Az egri püspökség tizedeinek felosztásakor tizedei a káptalannak jutottak. E miatt a püspök és a káptalan között per keletkezett, amelyben 1319-ben egyezett ki a két fél. Más Abaúj, Borsod és Ung vármegyei települések és Eger egy részének tizedei mellett Büttös falu tizedeit is visszakapta az egri káptalan.
Büttös mai határai sajátos formájúak: a lakott résztől északkeletre egy szűk átjárón keresztül a szlovák és határ és Szemere közti terület csatlakozik hozzá. Ennek az az oka az, hogy Büttös nagyrészt saját határaiba olvasztott egy önálló középkori települést: Lyubát. E részen több kisebb területet is Lyubának hívnak. A régészeti terepbejárás nem találta meg a lakott falu helyét. A Lyuba név a Jób személynév egyik régi magyar alakjára vezethető vissza.
Első említése Radvány 1260-as határjárásból származik, Lyuba határai ugyanis érintették a mai Pusztaradvány határait. 1319-ben egy egy esztendeje tartó perben kiegyeztek egymással a falu régi birtokosai a Buzitai Kardosok és az Aba nemzetség későbbi szikszói, makranci és idai ágának ősei. Amióta ismerjük a történetét, a falu a buzitai uradalom része volt, amely ekkor hat faluból állott: a névadó Buzitából, Restéből, Kacsikból, Csebből, Kányból és Lyubából. Az Abák királyi adományokat is szereztek az uradalomra, a Kardosok azonban a perben sikerrel védték meg jogaikat. Az Abák az egész uradalmat – így Lyubát is – visszaadták a Kardosoknak.
1345-ben Himfi Him, a királyi nyulászok ispánja és Kardos Miklós fiai: István és Miklós pereskedtek miatta, a per során bejárták és leírták határait: Buzita felé az erdő, aztán az utóbb elpusztult Velcsene, a Szepsibe vezető út, Buzita, Cseb és Lyuba hármas határa, dél felé Borhradványa föld, a Rakancavölgye, amelyben csak esős időben folyik víz, amely egyben Lyuba és Szeme határa, majd Genterfölde – azaz a mai Litka – és Csenyéte. Szemmértékkel hat királyi ekealjra (1320 katasztrális holdra) becsülték nagyságát. 1260-ban Rakatnica fejének, azaz kezdetének mondták a hármas határ találkozását. A falu később a Bebek család birtokába került. 1427-ben a kamara haszna nevű királyi adót 17 paraszti telek után fizették meg, földesura ekkor Pelsőci Bebek Miklós volt. A 15. században a Gagyiaknak is volt itt birtokuk. 1473-ban a Gagyiak más birtokaira is szemet vető két befolyásos udvari ember, Dési Péter kamarás és Endrédi Fica Dömötör palotás zálogba vette Gagyi László özvegyétől, Zsófiától más birtokok mellett Lyubát is. Fica Dömötör 1476-ban minden Abaúj vármegye birtoka mentességet kapott a kamara haszna nevű királyi adó fizetése alól. A falu a 16. század második felében, talán az 1575-ös török támadás következtében elpusztul, és nem települt újjá. Túlnyomó része Büttösbe olvadt, kisebb része pedig talán Szemere területét gyarapította, a mai Szemere területén is van ugyanis Lyuba nevű külterületi rész.
Kora újkor Mohács után a középkori Jánoki (Jánoky) más néven Vajdai család folyamatosan birtokolt abaúji birtokain, így Büttös 1552. évi portális vagy dikális adójegyzékében Jánoky István szerepel a falu birtokosaként. A középkorban született Jánoky István (1503–1568) szuhai és jánoki Jánoki Tamás egyik fiának, Gergelynek volt a fia, míg a Tamás másik fiától, Páltól származott Jánoki/Jánoky Oszvaldnak (†1550 k.) két lánya született: Anna és Erzsébet. Úgy tűnik, Jánoky Pál és Gergely megosztoztak a középkori jánoki (ma: Janík, Szlovákia) uradalmon, Vajdát Jánoky Pál, Büttöst inkább testvére, Gergely leszármazói kaphatták meg. A Gergely-ágból Jánoky István azonban 1556-ban kénytelen volt megválni birtokaitól, mert I. Ferdinánd király elkobozta őket. Jánokyt ugyanis felségsértéssel vádolták, mert a királlyal szembeforduló Bebek Ferenc (†1558) és fia, György (†1567) pártján állt, feltehetően az oligarchák familiárisa volt. Bebekéket hűtlenségük miatt 1556 elején az országgyűlés elítélte és száműzte, és hívüket, Jánokyt is fej- és jószágvesztésre ítélték, az uralkodó azonban még abban az évben, 1556. szeptember 7-én megkegyelmezett neki, jószágait is visszaadta. Az 1568-ban elhunyt Jánoky István birtokait azonban mégsem örökölhették fiai, a Geszti Annától született Zsigmond (1583-ban a szendrői végvár kapitánya és prefektusa) és Gáspár, mivel apjuk halála után a kamara lefoglalta Hont és Abaúj vármegyei örökségüket arra hivatkozva, hogy Jánoky István örökös nélkül halt meg, így a család ezen ágának magva szakadt. A tényleges örökösök azonban tiltakoztak, még az országgyűlést is megkeresték, amely törvényben (1569:58 tc.) rendelte el a jószágok visszaadását. Közben az I. Miksa király már tovább is adományozta a Jánoky-örökséget, mind az Abaúj vármegyei birtokokat – Jánok, Vajda, Büttös – 1569. augusztus 1-jén, mind a Gömör és Hont vármegyei birtokokat 1570. február 2-án, mégpedig Draskovich Gáspárnak és csömöri Zay Ferencnek. Közben a Pál-ágból származó Jánoky Oszvald lányai: Anna és férje: Baxai (Baksay) János, illetve Jánoky Erzsébet és férje, Bárczai Szaniszló is bejelentkeztek az elkobzott birtokokért, mint nagyatyai örökségükért. 1572-ben végre a király visszautalta az abaúji birtokokat Jánoky István fiainak, akik úgy egyeztek meg, hogy Zsigmond a rá eső birtokrészt átadja fivérének, Gáspárnak (†1610 körül), ezt azonban időközben unokanővérük férje, Baksay János elfoglalta. Végül Jánoky István Gergely-ágból származó fiai kiegyeztek a Pál-ág örököseivel, azaz Jánoky Oszvald (Ozsvát) leányainak családjával, és az utóbbiak is részesedtek a jószágokban.