A tigris (Panthera tigris) a legnagyobb ma is élő macskaféle ragadozó állatfaj. Fekete csíkos narancsszín bundája jellegzetes külsőt kölcsönöz számára. Csúcsragadozóként elsősorban különféle patás állatokra, főleg szarvasokra és vaddisznókra vadászik. Magányosan élnek, jókora territóriumot tartanak fenn, aminek határát megjelölik ugyan, de idegen tigriseket ideiglenesen megtűrnek benne. A tigriskölykök mintegy két évig maradnak anyjukkal mielőtt önállóvá válnának és saját territóriumot keresnének. A vadon élő példányok átlagos élethossza nyolc év, a fogságban élők akár a huszonhat évet is megérhetik.

Egykor egész Dél- és Kelet-Ázsiában elterjedtek voltak (beleértve az indonéz szigetvilágot), nyugaton egészen Kelet-Törökországig hatoltak. A 20. század eleje óta a tigrisek elvesztették létszámuk 93%-át és számos helyről (Nyugat- és Közép-Ázsia, Kína, Jáva, Bali) teljesen kipusztultak. Bár még mindig nagy területen elterjedtek Szibéria mérsékelt övi erdeitől India és az Indokínai-félsziget trópusi és szubtrópusi erdeiig, élőhelyeik erősen fragmentáltak, elszigeteltek.

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján a tigris veszélyeztetett fajként szerepel. A vadon élő felnőtt tigrisek számát 2015-ben 3-4 ezerre becsülték, amelynek döntő többsége Indiában élt. Visszaszorulásának fő oka az élőhelyeinek eltűnése, fragmentálódása, valamint az orvvadászat.

Az emberek már az ősidők óta csodálták a feltűnő külsejű, halálos nagyragadozót. Kitüntetett szereppel bír az ázsiai népek mitológiájában és kultúrájában, de gyakran megjelenik a mai irodalmi művekben és filmekben is, számos volt és létező ország, város, szervezet címerállata. A tigris India, Banglades, Malajzia és Dél-Korea nemzeti állata.

Nevének eredete A magyar tigris szó a latin tigris-ből ered, az pedig az ógörög, ismeretlen eredetű tigrisz-ből (τίγρις), amellyel egyaránt jelölték az állatot és a Tigris folyót. A görögök talán a "hegyes, éles" jelentésű perzsa tigrá-t vagy a "nyíl" jelentésű avesztai tigrhi-t vették át, bár ezeket a szavakat közvetlenül nem használták az állatra.

Tudományos nemzetségneve, a Panthera párducot jelent latinul és görögül (πάνθηρ) is.

Megjelenése bélyegkép|balra|Szibériai tigris portréja bélyegkép|balra|Nőstény bengáli tigris A tigris törzse erőteljes, izmos; végtagjai közepesen hosszúak és erősek, feje nagy, farka pedig nagyjából testhossza felét teszi ki. Bundája a hátán és az oldalán a narancssárga különféle árnyalataiban pompázik, míg hasa fehér. Egész testét függőleges fekete csíkok tarkítják, amelyek mintázata minden példány esetében egyedi. A csíkok a rejtőzködést szolgálják a fák között vagy a magas fűben, ahol a fény és árnyék hasonló mintázatot hoz létre. Más macskafélék esetében is előfordul a csíkos rejtőmintázat, bár a foltos-rozettás minta gyakoribb. Bár az ember számára narancssárga alapszíne feltűnő lehet a zöld aljnövényzetben, kutatások megállapították, hogy zsákmányállatainak többsége (szarvasok, vaddisznók, egyéb patások) dikromatikus látással rendelkeznek, nem különböztetik meg a vöröset és a zöldet, így számukra a tigris jól beleolvad a háttérbe. A száraz évszakban a sárgára fakult növényzetben az ember is nehezen veszi észre a tigrist.

Csíkos mintázata a simára borotvált bőrön is látható, de nem maga a bőr pigmentált, hanem a szőrmaradványok és hajhagymák sötét színe látszik. Nyaka felső részén és állkapcsai szélénél a szőrzet meghosszabbodott és kis sörényt formáz, főleg a hímek esetében. Szemének szivárványhártyája sárga, pupillája kerek. Füle kicsi, kerek és fekete hátsó oldalán feltűnő fehér folt található. A foltok a tigrisek egymás közötti kommunikációjában játszhatnak szerepet.

Koponyájának mérete nagyjából akkora mint az oroszláné, de homlokrégiója kevésbé lapított, a szemek mögötti posztorbitális régió pedig kissé hosszabb. Az oroszlánkoponya orrnyílása szélesebb és alsó állkapcsának formája is más. Fogai erőteljesek, kissé hajlott szemfoga a legnagyobb valamennyi ma is élő macskaféle közül, koronája akár a 9 cm-t is elérheti.

Mérete A tigriseknél jelentős szexuális dimorfizmus figyelhető meg: a hímek jóval nagyobbak. A nagyobb alfajok esetében a méretkülönbség arányosan nagyobb, a hímek akár 1,7-szer nehezebbek lehetnek a nőstényeknél. A hímek mellső mancsain szélesebbek a párnák is, így a nyomok alapján meg lehet állapítani a nemüket. Egyes feltételezések szerint a tigrispopulációk közötti méretkülönbség az éghajlattal magyarázható: a hidegebb tájakon a hőveszteség elkerülése érdekében nagyobbak az állatok (ez az ún. Bergmann-szabály). Más elméletek alapján ebben a hozzáférhető zsákmányállatok mérete és mennyisége is szerepet játszik.

A hímek teljes hossza (farokkal együtt) 250 és 390 cm között változik, súlya pedig 90 és 300 kg közötti. Koponyahosszuk 316–383 mm lehet. A nőstények teljes hossza 200–275 cm, súlya 65–167 kg, koponyahossza pedig 268–318 mm közötti. Farokhosszuk mindkét nem esetében 60–110 cm. Marmagasságukat illetően a bengáli tigris (avagy: királytigris) és a szibériai tigris a legmagasabb macskafélék közé tartozik. 300 kg-ot is elérő súlyukkal egyúttal beférnek a valaha élt legnagyobb macskafélék közé is. A Szunda-szigetek tigrisei a legkisebbek közé tartoznak, súlyuk ritkán haladja meg a 142 kg-ot.

Színváltozatok

A több színváltozata is ismert, bár a vadon élő populációk megritkulása miatt ezek gyakorlatilag már csak a fogságban élő példányok között fordulnak elő (ahol tenyésztik is őket). A fehér tigris alapszíne fehér, rajta szépiabarna csíkokkal. A hófehér tigris ennek egy változata, a törzsön egészen halvány, a farkon pedig vörösbarna csíkozattal. Az arany tigris bundája halvány aranysárga, csíkjai pedig vörösbarnák. A hófehér és az arany tigris homozigóta a CORIN gén mutációjára.

A fehér tigris szervezetében nem termelődik feomelanin (ez képzi a narancsos színt), csíkjai sötét szépiabarnák, szemei kékek. A megváltozott pigmentáció egy mutáns gén eredménye, amely autoszomális recesszív módon öröklődik. Nem valódi albinizmus, mert az állat szervezete ha gyengébben is, de szintetizál sötét pigmenteket. A mutáció a SLC45A2 transzportfehérje egyetlen aminosavát érinti. Mivel recesszíven öröklődik, mindkét szülőnek hordoznia kell legalább egy példányt a mutáns génből, hogy fehér kölykök születhessenek. A 20. század elején és közepén a fehér tigrisek vadon is előfordultak India Orisza, Bihár, Asszám és Madhja Prades államaiban és különleges, ritka vadásztrófeának számítottak. Az 1950-es évek elején az egyik helyi maharadzsa kezdte el tenyésztésüket; fehér hímtigrisét annak normál színezetű lányával keresztezte vissza. A továbbiakban csak a fehér példányokat pároztatták tovább, ami magas fokú beltenyésztettséghez vezetett. Emiatt a fogságban tartott fehér tigrisek sok egészségügyi problémával küszködnek, gyakori a kancsalság, gerincferdülés, a koraszülöttség, különböző fejlődési rendellenességek (pl. farkastorok) és sok példány idő előtt elpusztul. Az állatkertek fajmegőrzési programja a genetikai variabilitás csökkenése miatt elítéli a fehér tigrisek tenyésztését.

Ismert egy fekete színváltozat, amely nem melanizmus következménye, hanem az állat fekete csíkjai olyan szélesek, hogy egybeolvadnak. Az oriszai Szimlipal Nemzeti Park tigriseinek 37%-a ehhez a változathoz tartozik, ami szintén genetikai elszigeteltség és beltenyészet eredménye.

1910-ben Dél-Kínában állítólag megfigyeltek egy szürkéskék (a hasonló színű macska után máltainak nevezett) színváltozatot, amely ha létezett is, mára bizonyosan kihalt.Maltese Tiger Cryptids and Myths Wiki

Elterjedése

A tigrisek eredetileg a mai Kelet-Törökországtól és a Kaukázustól egészen a Japán-tengerig; Dél-Ázsiától Délkelet-Ázsián át (beleértve az indonéziai Szumátra, Jáva és Bali szigeteket) Kelet-Ázsiáig mindenütt előfordultak. Az utolsó jégkorszak végét követően minden olyan térséget meghódítottak, amelyet a hó télen kevesebb mint hat hónapig borított. Mára eredeti élőhelyének mindössze 6%-ára szorult vissza. Nyugat- és Közép-Ázsiából teljesen kiirtották és eltűnt Kelet- és Délkelet-Ázsia nagyobb részéről is. Napjainkban elterjedése az indiai szubkontinensre, az Indokínai-félszigetre, Szumátrára és Oroszország távol-keleti régióira korlátozódik. Kínában és Mianmarban a tenyésztési programokat a szomszédos országokból áttévedő tigrisekre kénytelenek alapozni. Helyzete a Koreai-félszigeten nem ismert.Tiger IUCN Red List

A tigris alapvetően erdei állat. Populációi azokon a vidéken stabilak, ahol elegendő zsákmányállat (vadon élő szarvasfélék, vaddisznók, marhafélék) áll rendelkezésére. Régebben Közép-Ázsiában az Atrek, Amu Darja, Szir Darja, Hari, Csu, Ili folyók és mellékfolyóik ártéri erdeiben éltek. A Kaukázusban az alacsonyabb hegyvidéki és síksági erdőket népesítették be. Iráni feljegyzések szerint a Kaszpi-tenger déli partvidékén és azzal szomszédos Alborz-hegységben fordult elő. A távol-keleti Amur és Usszuri folyók térségében a koreai cirbolyából és lombos fafajokból álló ártéri erdőkben vadászott patás állatokból álló zsákmányára. Indiában a trópusi és szubtrópusi nedves, lombhullató erdők, a trópusi száraz erdők és a Szundarbansz mocsári erdeinek lakója. A kelet-himalájai régióban Bhután mérsékelt övi erdeiben 4200 méter, a Mismi-hegységben 3630 méter magasságig figyelték meg. Mianmarban az egész országban, valamennyi tartományban előfordulnak, mégpedig két alfaj – a bengáli (1996-os adatok szerint kb. 60%-uk) és az indokínai (40%) – képviselői is. Feltételezik (bár DNS-vizsgálatokkal egyelőre nem ellenőrizték), hogy a két alfajt az Iravádi folyó határolja el egymástól.

Thaiföldön mind a lombhullató, mind az örökzöld erdőkben élnek tigrisek. Laoszban a Nam Et-Phou Louey természetvédelmi területen örökzöld és félörökzöld erdőkben is megtalálhatók. Szumátrán tigrisek élnek a síksági mocsári erdőkben és a meredek hegyvidéki erdőkben egyaránt.

Viselkedése és életmódja 160px|bélyegkép|balra|A tigrisek szívesen hűsölnek a vízben Az ember által nem zavart vidékeken a tigris inkább nappal aktív. Bár képes rá, többnyire nem mászik fel a fákra. Jól úszik és a forró napokon gyakran tavakban, folyókban, kisebb tavacskákban hűti le magát. Hét kilométer széles folyót is képes átúszni és feljegyezték, hogy egy tigris egy nap során összesen 29 km-t úszott. Egy rádzsasztáni nemzeti parkban megfigyelték, hogy egy tigris vadászat közben rendszeresen átúszta a tavakat.

A tigrisek nagy távolságokat, akár 650 km-t is bekóborolnak új vadászterületeket keresve. A nepáli Chitwan Nemzeti Parkban rádiónyakörvvel megjelölt állatok legkorábban 19 hónapos korukban kezdtek szétszéledni abból a régióból, ahol születtek. Négy nőstény 0–43 km-re, tíz hím pedig 9–65 km-re költözött; eközben elkerülték a 10 km-nél szélesebb megművelt földeket és inkább az erdőket követték.

A felnőtt tigrisek többnyire magányosan élnek és territóriumot tartanak fenn. Mozgáskörzetük, ahol vadásznak és kóborolnak, kölykeiket nevelik, ennél jóval szélesebb lehet. A mozgáskörzetek átfedhetik egymást és a tigrisek figyelemmel kísérik szomszédaik mozgását. A terület mérete a zsákmányállatok bőségétől, a földrajzi viszonyoktól vagy a tigris nemétől is függhet. Indiában a tigrisek mozgáskörzete 50-től -ig terjedhet, míg Mandzsúriában 500--ig. A nepáli hím tigrisek 20--es, a nőstények 10--es territóriumot védenek.

A fiatal nőstények anyjuk territóriuma mellett telepednek meg, az átfedés saját és anyja területe között idővel egyre csökken. A hímek ezzel szemben messzebbre vándorolnak és fiatalabb korban kezdik el megjelölni territóriumuk határait. Egy fiatal hím vagy olyan vidéket keres, ahol nincsenek más hímek vagy egy idősebb hím mozgáskörzetében húzódik meg ideiglenesen, míg elég erős nem lesz ahhoz, hogy a gazdát elkergesse. Ennek megfelelően a tigrisek között náluk a legmagasabb a mortalitás: minden évben a fiatal hímek 30-35%-a pusztul el.