A PZL–106 KrukKruk (len.), magyarul: holló Lengyelországban kifejlesztett és gyártott mezőgazdasági repülőgép.
Története Az 1960-as évek második felében kezdődött el a tervezőmunka a varsói WSK–Okęcie vállalatnál (később: PZL Warszawa–Okęcie), amelynek célja az akkorra már elavuló PZL–101 Gawron többcélú repülőgépet felváltó, kifejezetten mezőgazdasági feladatokra szánt gép kifejlesztése volt. Az első tervekben még a Gawronhoz hasonlóan felsőszárnyas repülőgép szerepelt (Pelikan néven), majd a módosított változat már alsószárnyas elrendezésű volt. A fejlesztőmunkára jelentős hatást gyakorolt a később klasszikussá váló amerikai mezőgazdasági repülőgép, a Piper PA–25 Pawnee megjelenése. Ennek hatására a lengyel gépen is a pilóta előtt helyezték el a vegyszeres tartályt, amely mögött magasan helyezkedik el a pilótafülke. E koncepció alapján Andzrej Frydrychewicz vezetésével 1972-ben kezdődött meg a tervezőmunka, és a PZL–106 első prototípusa már 1973. április 17-én végrehajtotta az első felszállását. A T-vezérsíkkal ellátott első prototípusba egy nyolc hengeres 298 kW-os Lycoming O–720 típusú boxermotort építettek. További két prototípust készítettek. A második prototípus szintén Lycoming motort kapott. Az első repülését 1974. október 12-én végrehajtó, hagyományos vezérsík-elrendezésűre átalakított harmadik prototípusba Pratt & Whitney R–1340 típusú csillagmotort építettek. Ezt később lecserélték a hazai gyártású, a WSK PZL–Rzezsów vállalatnál előállított 441 kW-os kilenc hengeres PZL–3S csillagmotorra, amellyel az első felszállást 1975. július 12-én végezte el a harmadik prototípus Witold Łukomski berepülőpilótával. Összesen hét prototípus készült, és a két utolsó változat lett végül PZL–106 A típusjelzést kapott sorozatgyártású gépek alapja. Az első sorozatgyártású, reduktor nélküli PZL–3S motorral felszerelt repülőgép Jerzy Wojnar berepülőpilótával 1976. szeptember 2-án emelkedett a levegőbe.
A PZL–106 A-ból később kialakították a reduktorral ellátott PZL–3SR csillagmotorral felszerelt PZL–106 AR, majd a még erősebb, 739 kW-os AS–62IR csillagmotoros, PZL–106 AS változatot. Az A-változatokból az 1982-ig folyt sorozatgyártása során 60 db készült. 1981-ben tűzoltó változatot is kialakítottak.
A típus első jelentős modernizálása a B-jelű sorozat kialakítása volt. Az első repülését 1981. május 15-én végrehajtó, áttervezett, módosított szárnyakkal és rövidebb szárnydúcokkal ellátott, PZL–101 B típusjelű változatot a reduktoros PZL–3SR csillagmotorral szerelték fel és 1984-től gyártották sorozatban. 1982-ben repült először az AS–62IR csillagmotoros, PZL–101 BS változat. A B-változatok 1988-ig tartó sorozatgyártása alatt 60 példány készült.
A Kruk történetében további jelentős lépés volt a légcsavaros gázturbinával ellátott változat kialakítása. Az első, még az A-sorozat konstrukcióján alapuló, de egy 566 kW teljesítményű Pratt & Whitney PT6A–34AG légcsavaros gázturbinával felszerelt PZL–101 AT Turbo Kruk 1981-ben készült el. Ezt követte az áttervezett B-változat alapján 1985-ben kifejlesztett PZL–106 BT Turbo Kruk, amelyet csehszlovák gyártmányú, 544 kW-os Walter M601D légcsavaros gázturbina hajtott. A PZL–106 BT változatot csak kis példányszámban gyártották, 1986–1988 között mindössze 10 db készült belőle. A típus sorozatgyártását az 1980-as évek végén átmenetileg beszüntették, addig 266 darabot gyártottak.
1995-ben a PZL Warszawa–Okęcie újraindította a BT-változatok sorozatgyártását, amely jelenleg is folyik kis példányszámban. A Walter M601D légcsavaros gázturbinával felszerelt változat PZL–106 BT–601 típusjelzést kapott. A Kruk legutolsó változata az 1998-tól gyártott PZL–106 BTU–34 Turbo Kruk, amelyet a már a PZL–106 AT-n is alkalmazott Pratt & Whitney PT6A–34AG légcsavaros gázturbinával láttak el.
Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői thumb|250px|right|Négytollú légcsavarral felszerelt PZL–3S csillagmotor a PZL–106 AR orr-részében A repülőgép fémépítésű, hagyományos aerodinamikai elrendezésű, alsószárnyas konstrukció. Az egyenes, enyhén pozitív V-beállítású szárnyakat felső merevítődúcok is rögzítik a törzshöz. A törzs fém rácsszerkezetből készült, amely elől dúralumínium (dural) lemezborítást kapott, a farokrész pedig vászon borítású. A szárny orrsegédszárnnyal és fékszárnnyal van felszerelve, elülső része dúralumínium lemezzel, hátsó része vászonnal borított. A motor mögött, a törzs középső részén helyezhető el a hasznos teher, a beépített 1300 l-es tartályban. Az alkalmazásnak megfelelően, modulszerű kiépítésben, cserélhetű vegyszerszóró berendezések rögzíthetők a repülőgép alján. A tartály egy egységként kiszerelhető, és helyére egy további személy szállítására alkalmas, plexi buborék tetővel ellátott modul építhető be, így kiképző és gyakorló repülés során az oktató ott kap helyet. A pilótakabint a vegyszeres tartály mögött, magasan alakították ki. Ez az elrendezés baleset esetén nagyobb védelmet nyújt a pilótának, mert a vegyszeres tartály nem deformálja a pilótafülkét. A pilóta ülése mögött további egy fő részére alakítottak ki helyet, így a repülőgép áttelepülése során a szerelőt is szállítani tudja. Futóműve hagyományos, hárompontos, farokkerekes elrendezésű. A dugattyús motoros változatoknál a csillagmotor a törzs elején, áramvonalas burkolat alatt helyezkedik el. A csillagmotorokhoz négytollú légcsavart alkalmaznak. A légcsavaros gázturbinával ellátott változatokon háromtollú légcsavar van. Ezek a változatok hosszabbak, mert a tömegközéppont megtartása miatt a csillagmotornál könnyebb gázturbinákat a hosszabban előrenyúló orr-részben kellett elhelyezni. Az üzemanyagtartálya 540 l-es.
Alkalmazása A dugattyús motoros változatokat Lengyelországon kívül legnagyobb számban a Német Demokratikus Köztársaság üzemeltette, ahol 54 db-ot használtak. Magyarországon a MÉM Repülőgépes Szolgálat (RSZ) vásárolt két PZL–106A változatú gépet 1977-ben.Szász Árpád, Varga Lajos: Mezőgazdasági repülés, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1998. Az üzemeltetés során szerzett kedvezőtlen tapasztalatok miatt azonban az RSZ hamarosan eladta mindkettőt. Üzemeltetői közé tartozott Csehszlovákia, és néhány példányt eladtak Argentínába, Egyiptomba, Brazíliába és Spanyolországba is. A gázturbinás PZL–101 BT változat fő üzemeltetője Lengyelország, néhány példánya üzemel Argentínában, Egyiptomban és Brazíliában.
A lengyel állami mezőgazdasági repülőgépes szolgálat a típust külföldi, például egyiptomi és szudáni munkavégzése során is alkalmazta a PZL–Mielec M–18 Dromader mellett.
Típusváltozatok PZL–106 A – az első sorozatgyártású változat PZL–3S csillagmotorral, 1976–1982 között gyártották PZL–106 AR – a PZL–106A reduktoros PZL–3SR csillagmotorral felszerelt változata, először 1978. november 15-én repült, PZL–106 AT Turbo Kruk – A PZL–106 A PT6A–34AG légcsavaros gázturbinával ellátott változata, 1981. június 22-én repült először PZL–106 AS – a PZL–106 A AS–62IR csillagmotorral felszerelt változata, PZL–106 B – A PZL–106 A modernizált, áttervezett változata PZL–3SR csillagmotorral, első repülésére 1981. május 15-én került sor, 1984–1988 között gyártották, PZL–106 BS – A PZL–106 B AS–62IR csillagmotorral ellátott változata, 1982. március 8-án repült először, PZL–106 BT Turbo Kruk és PZL–106 BT 601 – a PZL–106 B Walter M601D légcsavaros gázturbinával felszerelt változata, 1985. szeptember 18-án repült először, PZL–106 BTU-34 Turbo Kruk – a PZL–106B PT6A–34G légcsavaros gázturbinával ellátott változata, 1998-ban repült először.
Műszaki adatai thumb|250px|Légcsavaros gázturbinával felszerelt PZL–106 BTU–34 Turbo Kruk PZL–106 APZL–106 BPZL–106 BTHossz (m)9,19,110,2Fesztáv (m)14,8014,9015,00Magasság (m)3,303,323,80Szárnyfelület (m²)28,432,231,7Üres tömeg (kg)157516701680Felszálló tömeg (kg)300030003500Hasznos terhelés (kg)143513301820MotorPZL–3SPZL–3SRWalter M601DTeljesítmény ( kW/Le)441/600441/600544/740Legnagyobb sebesség (km/h)211220250Utazósebesség (km/h)n/a194170Átesési sebesség (km/h)929090Emelkedő képesség (m/s)446Szolgálati csúcsmagasság (m)40006000n/aHatótávolság (km)4001100900
Jegyzetek
Külső hivatkozások A gyártó EADS PZL Warsawa–Okęcie honlapja (angolul) A PZL–106 BT 601 Turbo Kruk a PZL Warszawa–Okęncie honlapján (angolul) A PZL–106 BTU–43 a PZL Warzsawa–Okęcie honlapján (angolul) Andrzej Glass, Andrzej Frydrychewicz: Problemy rozwoju samolotu PZL–106 Kruk, in: Polska Technika Lotnicza, 2004/4 (lengyelül)
Források
Andrzej Glass: Samoloty'85, NOT-SIGMA, Warszawa, 1986, Andrzej Glass: Samoloty'90, NOT-SIGMA, Warszawa,
Kategória:Mezőgazdasági repülőgépek Kategória:Lengyel repülőgépek