thumb|right|300px|Pedro Lira 19. századi történeti festménye Santiago megalapításáról. Santiago de Chile városát Pedro de Valdivia alapította 1541. február 12-én Santiago de Nueva Extremadura néven.
A konkvisztádorok vagy konkisztádorokA spanyol conquistador szó kiejtéséhez közelebb áll a konkisztádor hangalak; a magyarban ugyanakkor az íráskép alapján a „konkvisztádor” forma a közismertebb. a 15–17. századi ibériai tengerentúli terjeszkedés azon katonai vállalkozói, felfedezői és hódítói voltak, akiket a fogalom szűkebb értelemben leggyakrabban a spanyol-amerikai hódítások, különösen Mexikó és Peru 16. századi meghódítása kapcsán jelöl. Tágabb értelemben olykor a portugál korona szolgálatában álló tengeri hódítókkal és katonai vállalkozókkal is párhuzamba állítják őket, de a portugál terjeszkedés intézményi és földrajzi jellege jelentősen eltért a spanyol-amerikai konkisztától.Matthew Restall: Seven Myths of the Spanish Conquest. Oxford University Press, Oxford, 2003.James Lockhart – Stuart B. Schwartz: Early Latin America: A History of Colonial Spanish America and Brazil. Cambridge University Press, Cambridge, 1983.
A konkisztádorok nem csupán katonai hódítók voltak. Szerepük gyakran összekapcsolta a felfedezést, a hadviselést, a városalapítást, a gyarmati kormányzást, a zsákmányszerzést, az encomienda-jogok megszerzését és a keresztény térítés támogatását. Motivációik között egyszerre volt jelen a vagyon, a hírnév, a társadalmi felemelkedés, a királyi szolgálat, valamint a keresztény térítés vallási célja és legitimáló szerepe.J. H. Elliott: Empires of the Atlantic World: Britain and Spain in America 1492–1830. Yale University Press, New Haven–London, 2006.
A hódításokat számos térségben háború, fosztogatás, rabszolgavadászat, kényszermunka, szexuális erőszak, helyi mészárlások, áttelepítések, valamint vallási és kulturális kényszer, illetve átalakítás kísérte. A modern történetírás ugyanakkor a konkisztát nem pusztán egyetlen magyarázatra vezeti vissza: a katonai erőszak mellett vizsgálja az európai járványok demográfiai hatását, az őslakos politikai konfliktusokat és szövetségeket, az encomienda-rendszert, a spanyol korona jogi reformkísérleteit, valamint az egyházi vitákat is.Noble David Cook: Born to Die: Disease and New World Conquest, 1492–1650. Cambridge University Press, Cambridge, 1998. Lewis Hanke: The Spanish Struggle for Justice in the Conquest of America. University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1949.
A fogalom jelentése
A spanyol conquistador szó jelentése: „hódító”. A kifejezés a conquistar („meghódítani”) igéből származik. A 16. századi spanyol forrásokban a hódító hadjáratok vezetőire és résztvevőire, az úgynevezett entrada vállalkozások katonai szereplőire, valamint az új területek megszerzésében, felosztásában és igazgatásában részt vevő férfiakra alkalmazták.
A szócikkben a „konkisztádor” kifejezés elsősorban a spanyol korona szolgálatában álló amerikai hódítókra vonatkozik. Kolumbusz Kristóf a spanyol atlanti terjeszkedés és a karibi gyarmatosítás előzményének központi alakja volt, de nem a klasszikus 16. századi konkisztádor-típus mintapéldája: tevékenysége inkább felfedező, adminisztrátori és gyarmati kormányzói jellegű volt, nem pedig a későbbi magánfinanszírozású hódító expedíciók mintáját követte.
A portugál terjeszkedés szereplői közül egyes katonai vezetők — például Afonso de Albuquerque vagy Martim Afonso de Sousa — bizonyos értelemben párhuzamba állíthatók a spanyol konkisztádorokkal, de a portugál felfedezők, navigátorok, térképészek és udvari patrónusok általában nem sorolhatók automatikusan a konkisztádorok közé.A. J. R. Russell-Wood: The Portuguese Empire, 1415–1808: A World on the Move. Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1998.
Történeti háttér
Ibériai előzmények
A konkisztádorok világa az 1492 utáni ibériai átalakulásból nőtt ki. A Reconquista befejezése, Granada elfoglalása, Kasztília és Aragónia dinasztikus uniója, valamint az atlanti hajózás fejlődése új katonai, társadalmi és gazdasági lehetőségeket teremtett. A késő középkori ibériai határvidéki hadviselés, a muszlimok elleni harc emlékezete, a keresztény királyságok terjeszkedési tapasztalata és a nemesi-katonai önértelmezés mind hatottak arra, ahogyan a spanyol hódítók saját szerepüket látták.
Fontos előzményt jelentett a Kanári-szigetek meghódítása is. A 15. századi kanári tapasztalatokban már megjelent több olyan elem, amely később az amerikai hódításokban is szerepet kapott: az őslakos társadalmak katonai alávetése, a rabszolgaság, a cukorgazdaság, a szigeti gyarmati igazgatás, valamint a spanyol és portugál érdekek versengése. A Kanári-szigetek ezért nem egyszerűen földrajzi állomást, hanem intézményi és mentalitástörténeti előzményt is jelentettek.
A 15. század végére Portugália már jelentős atlanti és afrikai tapasztalatokkal rendelkezett. A portugál hajósok fokozatosan haladtak Afrika partjai mentén, kereskedelmi és katonai támaszpontokat hoztak létre, és új tengeri útvonalakat kerestek Ázsia felé. A spanyol korona Kolumbusz 1492-es útja után kapcsolódott be döntően az atlanti terjeszkedésbe. A spanyol és portugál terjeszkedési zónákat az 1494-es Tordesillasi szerződés különítette el.
A Karib-térség mint kiindulópont
A spanyol hódítások első szakasza a Karib-térséghez kötődött. Hispaniola, Kuba és Puerto Rico bázisként szolgáltak a későbbi kontinentális hadjáratokhoz. A karibi kísérletek során alakultak ki azok az intézmények és konfliktusok, amelyek később a szárazföldi hódításoknál is meghatározók lettek: a kényszermunka, az encomienda, az indián rabszolgaság körüli viták, a missziók, a királyi ellenőrzés és a telepesek ellenállása.
A karibi szigetek meghódítása során a spanyolok fokozatosan kiépítették a bányászathoz, mezőgazdasági termeléshez, térítéshez és helyi igazgatáshoz kapcsolódó gyarmati kereteket. Kuba különösen fontos előzmény volt, mert innen indult Hernán Cortés mexikói expedíciója. A kontinens meghódításának több szereplője korábban a karibi térségben szerzett katonai, igazgatási vagy vállalkozói tapasztalatot.
A Karib-térség őslakos népessége a 16. század első évtizedeiben drasztikusan csökkent. A folyamatban az európai betegségeknek, különösen a himlőnek, döntő szerepe volt, de a háborúk, kényszermunka, rabszolgavadászat, éhezés, áttelepítések és társadalmi összeomlás is súlyosbította a következményeket.Massimo Livi-Bacci: Conquest: The Destruction of the American Indios. Polity Press, Cambridge, 2008.
Társadalmi háttér és motivációk
A konkisztádorok társadalmi háttere változatos volt. Köztük többek között hidalgók, katonák, tengerészek, jogi képzettségű tisztviselők, városi vállalkozók, kézművesek, idegen származású európaiak és kalandorok is voltak. Az a régi kép, amely szerint a konkisztádorok túlnyomórészt elszegényedett nemesek vagy fegyencek lettek volna, túlzott leegyszerűsítés.James Lockhart: The Men of Cajamarca: A Social and Biographical Study of the First Conquerors of Peru. University of Texas Press, Austin, 1972.
A spanyolországi társadalmi mobilitás korlátozott lehetőségei miatt az Újvilág sokak számára a felemelkedés ígéretét jelentette. A résztvevők aranyat, ezüstöt, földet, encomiendát, hivatalt, címet és királyi kegyet reméltek. Ugyanakkor a kortárs források vallási és monarchikus nyelvezetet is használtak. Bernal Díaz del Castillo híres összegzése szerint a hódítók „Istent és Őfelségét szolgálni”, „fényt hozni azoknak, akik sötétségben vannak”, és gazdagságot szerezni mentek az Újvilágba.Bernal Díaz del Castillo gyakran idézett megfogalmazása: „por servir a Dios y a Su Majestad, y dar luz a los que estaban en tinieblas, y también por haber riquezas”. Lásd: Bernal Díaz del Castillo: Historia verdadera de la conquista de la Nueva España. Írva kb. 1568–1576; első nyomtatott kiadás: Madrid, 1632.
A motivációk tehát nem redukálhatók sem puszta kapzsiságra, sem kizárólag vallási buzgalomra. A konkisztádorok egyszerre voltak katonai vállalkozók, királyi szolgálatot kereső alattvalók, társadalmi felemelkedést remélő férfiak, hitük nyelvét használó keresztények, valamint gyakran erőszakos eszközöket alkalmazó, saját érdekeiket is követő szereplők.
A hódító vállalkozások működése
Capitulación, adelantado és királyi ötöd
A hódító expedíciók jelentős része nem közvetlenül állami hadseregként indult, hanem magánfinanszírozású, szerződéses vállalkozásként. A vezetők a koronával kötött capitulación alapján kaptak engedélyt felfedezésre, hódításra, telepítésre vagy kormányzásra. A szerződések rendszerint meghatározták a vezető jogait, kötelességeit, a királyi fennhatóság elismerését, a bevételek megosztását, valamint a telepítés, városalapítás és evangelizáció kötelezettségeit.Patricia Seed: Ceremonies of Possession in Europe's Conquest of the New World, 1492–1640. Cambridge University Press, Cambridge, 1995.
A korona részesedést követelt a nemesfémekből és a zsákmányból. Ennek legismertebb formája a quinto real, vagyis a királyi ötöd volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a spanyol korona kizárólag fiskális érdeket követett volna. A korona jogi és igazgatási eszközökkel is igyekezett ellenőrizni a hódítókat, bár a távolság, a helyi érdekek, a lassú kommunikáció és a telepesek ellenállása miatt a rendelkezések végrehajtása gyakran korlátozott maradt.
Az adelantado címet olyan vállalkozók és katonai vezetők kaphatták, akik egy meghatározott terület felfedezésére, meghódítására vagy benépesítésére kaptak királyi felhatalmazást. A cím középkori ibériai előzményekre nyúlt vissza, és az amerikai hódításokban a királyi delegált hatalom, a magánkockázat és a személyes ambíció sajátos keverékét fejezte ki.
Koronai intézmények és ellenőrzés
A hódítások után a spanyol korona fokozatosan igyekezett a személyes hódítói hatalmat tartósabb intézményi keretekkel felváltani. A sevillai Casa de Contratación 1503-tól az amerikai kereskedelem, hajózás, migráció és engedélyezés fontos központja lett. A Consejo de Indias a birodalmi döntéshozatal egyik fő szerveként működött, míg az audienciák bírósági és kormányzati ellenőrző szerepet kaptak.
Az audiencia intézménye különösen fontos volt a konkisztádor-korszak lezárulásában. Santo Domingóban, Mexikóban és Limában a királyi bíróságok és hivatalnokok fokozatosan korlátozták a hódítók személyes uralmát. Amikor a hódító vállalkozásból megszilárdult gyarmati társadalom, városi tanács, audiencia és alkirályság lett, a konkisztádorok mozgástere szűkült. Több híres hódító később elvesztette befolyását, konfliktusba került más konkisztádorokkal vagy magával a koronával.
Katonai szervezet és technológiai tényezők
A spanyol expedíciók számszerűen rendszerint kicsik voltak. Cortés 1519-es hadjáratában néhány száz spanyol vett részt, Pizarro pedig még kisebb erővel lépett be az Inka Birodalom politikai válságába. A spanyolok előnyei közé tartozott a ló, az acélfegyverek, bizonyos páncélzatok, a számszeríj, az arkebúz és a tüzérség. Ezek katonai és pszichológiai hatást is gyakoroltak, de önmagukban nem magyarázzák a hódításokat.
A konkisztádorok sikerének egyik kulcsa a helyi politikai viszonyok kihasználása volt. A spanyolok gyakran már meglévő ellenségeskedésekbe, birodalmi konfliktusokba és helyi rivalizálásokba kapcsolódtak be. Mexikóban Cortés sikere elképzelhetetlen a tlaxcalaiak és más őslakos szövetségesek támogatása nélkül. Peruban Pizarro az Inka Birodalom örökösödési válságát és Atahualpa, illetve Huáscar híveinek konfliktusát használta ki.Laura E. Matthew – Michel R. Oudijk (szerk.): Indian Conquistadors: Indigenous Allies in the Conquest of Mesoamerica. University of Oklahoma Press, Norman, 2007.John Hemming: The Conquest of the Incas. Harcourt Brace Jovanovich, New York, 1970.