Velikij Novgorod (1999-ig hivatalosan: NovgorodMegtisztelő címként és Nyizsnyij Novgorodtól való megkülönböztetésként évszázadok óta használják a hosszabb elnevezést. Magyarul is előfordult a múltban és használják ma is, de gyakoribb a rövidebb forma.), oroszul: Великий Новгород, «Nagy Novgorod» vagy «Nagy Újváros», latinul: Novogardia Magna) város Oroszország északnyugati szövetségi körzetében, a Novgorodi terület székhelye, a legősibb és egyik legfontosabb orosz történelmi város. Óskandináv nyelveken (pl. varég) Holmgard (továbbá Holmgarðr, Hólmgarður, Holmgaard, Holmegård) volt a neve.Ennek az óskandináv helységnévnek a jelentése, „kert a szigeten”, nincs kellőképpen megmagyarázva. Jelena Ridzevszkaja orosz kutató szerint ez a név a szláv „Holmgrad”-ból ered, ami város a dombon-t jelent, ami az „újváros” (Novgorod) előzményére utalhat. A város a Moszkva és Szentpétervár közötti úton fekszik (180 km-re délkeletre Szentpétervártól), a Volhov folyó mentén, amely az Ilmeny-tóból ered. Lakossága: fő (a 2010. évi népszámláláskor). Novgorod történelmi emlékei 1992-ben felkerültek az UNESCO világörökség-listájára.
Velikij Novgorod Oroszország egyik legősibb városa. Egyes krónikák (például a Novgorodi Első Krónika) szerint itt történt a varégok meghívása – amely hagyományosan az orosz és oroszországi államiság kezdetéhez kötődik –, illetve Novgorod volt az orosz területek első fővárosa. A középkorban Kijev után a második legfontosabb központja volt a Kijevi Rusznak. A 12–15. században a Novgorodi Köztársaság központja volt egészen 1478-ig, amikor Moszkva uralma alá került, ezt követően pedig a Novgorodi területek központja lett az Orosz Cárság részeként.
A város hivatalos alapítási éve 859, amelyet egy 16. századi, későbbi Nikon-krónika említ először. A 12. században írt Elmúlt idők krónikája (Повесть временных лет) 862-re teszi az első említést a városról. Azonban a krónikák utólagos visszavetítése miatt a régészeti leletek alapján a város megbízhatóan csak a 930-as évektől datálható. A régészek szerint Novgorod a 9–10. század fordulóján vagy a 10. század elején jött létre, az Ilmeny-tóból eredő Volhov folyó kezdeténél.
Novgorod nem szenvedett el mongol támadást, bár adót fizetett az Arany Hordának. Így megőrizte egyedülálló, mongol előtti óorosz építészeti emlékeit, köztük a híres Szent Szófia-székesegyházat. Az egyik legstabilabb és leggazdagabb ősi orosz város maradt, amely nem esett szét kisebb fejedelemségekre a 11–12. században.
Történelme Kezdetek – a Rurik-dinasztia alapítása
thumb|150px|left|Oroszország millenniumi emlékműve, bronzharang formájában (1862).
Neve ellenére Novgorod a legősibb orosz város. Első említése 859-re datálható, amikor már egy fontos állomás volt a varégok (a mai svéd területekről származó vikingek) kereskedelmi útvonalán a Baltikum és Bizánc között. Az ősi orosz évkönyvek (Régmúlt idők elbeszélése) szerint ekkor a varégok adót szedtek a környék szláv és finnugor törzseitől. (Anglia is ebben az évben kezdett adózni – Danegeld – a dán vikingeknek.) 862-ben a finn és szláv törzsek fellázadtak a vikingek ellen, de hamarosan egymás ellen fordultak. Az orosz krónika szerint a felfordulás miatt a helyi vezetők újra behívták a varégokat, hogy „jöjjenek és uralkodjanak”. Rurik (kb. 830-879), két testvérével (Truvor és Sineus) a varégok élén – akiket ruszoknak is neveztek – letelepedtek Holmgard körül.
A skandináv mitológia (sagák) szerint Holmgard már sokkal régebben létezett volna, de el kell választani a mítoszokat a történelmi tényektől. A Holmgard név eredetileg egy erődítményre utal délkeletre a jelenlegi várostól (Rurikovo Gorogyiscse – elnevezése későbbről származik, utalva Rurikra, aki a legendák szerint itt rendezte be „fővárosát”). Archeológiai adatok szerint a Gorogyiscse a 9. század közepéről származik, míg a város a 9. szd. végéről, talán innen az „újváros” elnevezés. Mindenesetre a 10. század közepén Novgorod már kifejlett középkori város és politikai központ volt. A magát innen származtató Rurik-dinasztia több mint 750 éven át uralkodott Oroszországban.
882-ben Rurik utódja, Oleg bevette Kijevet és azt új birodalma, a Kijevi Rusz fővárosává tette. Novgorod a második legfontosabb város lett, egyben továbbra is fontos kereskedelmi központ. A viking tradíciók jegyében ennek fejévé legidősebb fiát tette meg. A skandináv mitológiában ettől fogva Novgorodot „Gardarike” fővárosaként említik. A belső skandináv kapcsolatok erősségét jelzi, hogy négy norvég király is – Olav Tryggvason, Olav Haraldsson, Magnus Olavsson és Keménykezű Harald – Novgorodban keresett menedéket, amikor alulmaradt a belső küzdelmekben. A 900-as évek elején Novgorod hadjáratot vezetett Konstantinápoly (óskandináv: Miklagard) ellen kereskedelmi kapcsolatainak biztosítása érdekében. E hadjárat hozzájárult a keleti szláv törzsek egységesítéséhez a Kijevi Rusz fennhatósága alatt.
Novgorod fejlődésére nagy hatást gyakorolt Bölcs Jaroszláv uralkodása (szül. kb. 978, uralkodott 1019-1054). (Mivel a vikingek hódításaikra általában túlnyomórészt csak férfiakból álló csapatokban indultak, etnikailag mindenhol – Britanniában, Normandiában, Szicíliában is – hamar asszimilálódtak a meghódított népességben. Ugyanakkor a férfiak távozása a törzsterületekről hozzájárult az ottani többnejűség továbbéléséhez – ami pedig eredetileg az egyik oka volt a kirajzásnak.)
Bölcs Jaroszláv a testvérével a Kijevi Rusz trónjáért folytatott harcában elnyerte a novgorodi polgárság és a varégek támogatását. Cserében privilégiumokat adott a városnak. Ő bocsátotta ki az első írásos orosz törvényeket. A kereszténység bevezetése a 900-as évek végén Novgorodot fontos egyházi központtá tette. Jaroszláv építtette a Szent Szófia-katedrálist (lásd fent, 1045). Novgorod az 1100-as évekre érsekség rangjára emelkedett, és az egész orosz ortodox egyház központja volt.
Novgorodi Köztársaság 1136-ban a novgorodi kereskedők és bojárok felkelése nyomán a városállam elszakadt Kijevtől és kikiáltotta a Novgorodi Köztársaságot. Nem sokkal ezután a tatárok elfoglalták a Kijevi Rusz, azaz a korabeli Oroszország túlnyomó részét. Novgorod a várost körülvevő mocsaraknak köszönhetően kerülte el a pusztítást.
A városállam fokozatosan megszilárdította hatalmát Északkelet-Európa jelentős részén, a mai Finnország és Észtország területétől egészen az Ural északi részéig. Vezetője a „poszadnyik” volt, egyfajta polgármester, akit nyilvános gyűlésen (vecse) választott meg a városi arisztokrácia. A vecse uralkodót is választott, de ennek döntéseit a polgármesternek kellett ellenjegyeznie ahhoz, hogy azok életbe léphessenek. Az 1200-as években Novgorod a Hanza-szövetség része lett, egyúttal az öt legfontosabb európai kereskedőváros egyike, Bergen, Brugge és London mellett. Sok német kereskedő is letelepedett, akik a várost Naugard-nak hívták. Fő exportcikkei a szőrmék, bőrök, viasz, méz, len és szurok voltak. Európából szöveteket és fémeket, Oroszország központi részeiről gabonát importált. Jelentős tranzitkereskedelmet folytatott Közép-Ázsiával is.
A középkor jelentős részében Novgorod kedvező helyzetet élvezett, a kereskedelem mellett jelentős kulturális centrum is volt. Lakosságának többsége – Európában akkoriban szinte egyedülálló módon – tudott írni-olvasni, a drága papír mellett és helyett főleg a nyírfakérget használták az írásos kommunikációra. Már az 1000-es években megalapították az első iskolát, irodalmi élet alakult ki, könyveket is készítettek. Az első orosz írásos dokumentumok Novgorodban készültek. A város híres volt széles és tiszta útjairól. Szadko novgorodi kereskedő figurája az orosz folklór része lett.
A 13. század elejétől az országnak szembe kellett néznie a dán és német terjeszkedéssel, mely nagy területeket vont uralma alá a livóniai területeken (mai Lett- és Észtország). A dánokkal szemben az oroszok nem egyszer alulmaradtak, de a német alapítású kardtestvérek lovagrendjét sikerült legyőzniük.
Az 1200-as évek során Novgorodot nagy nyomás alá helyezte a Német Lovagrend, szövetségben a dánokkal. A német lovagok ugyanis egyesítették magukat a kardtestvérekkel és szintén terjeszkedni akartak Novgorod felé. 1240-ben előzőleg Alekszandr fejedelem leverte a várost fenyegető svédeket a Néva és az Izsora összefolyásánál, míg ezzel egy időben Dorpatból (a mai Tartúból) 2000 fős sereggel támadásra indultak Novgorod ellen a német lovagok, de 1242. április 5-én a Csúd-tó jegén lezajlott ún. jégcsatában döntő vereséget szenvedtek az Alekszandr Nyevszkij vezette mintegy 6000 fős orosz csapatoktól. (Ez a csata később nagy szerepet kapott az orosz és szovjet hazafias propagandában. Eisenstein filmet is készített Alekszandr Nyevszkij (magyarul: A jégmezők lovagja) címmel, amelyben – a valóságtól eltérően – úgy ábrázolja a küzdelem végét, hogy amikor a jég beszakad a keresztesek alatt, majdnem mind odavesztek, a maradék pedig fogságba esett.)
Novgorod az 1300-as években ért hatalma csúcspontjára. Lakossága elérte a 400 000 főt. A városban százszámra álltak templomok, kereskedelmi épületek, kisebb-nagyobb piacok. Építészete, ikonfestészete, aranyművessége Európa-szerte elismert volt. Ebben az évszázadban kezdődött azonban a hanyatlás is, valamint a Moszkvával folytatott hatalmi harc.
Beolvasztás a moszkvai fejedelemségbe thumb|left|III. Iván (1440–1505).
thumb|400px|Novgorod az 1800-as évek végén
A novgorodi lakosság létszámának viharos növekedése gazdasági nehézségeket is okozott. Éleződtek a belső politikai feszültségek, harcok is. A városállam élelmezése a vlagyimir-szuzdali területről származó gabonától függött. E térség két vezető hatalma, Moszkva és Tver, kihasználták ezt politikai befolyásuk érvényesítésére.
A Moszkvai Fejedelemség egyre inkább kiemelkedett az orosz államok köréből és sorra beolvasztotta vetélytársait. 1478-ban került sor Novgorodra, amikor III. Iván cár annektálta a városállamot, és a függetlenség jelképét, a vecsére, a novgorodi törvényhozó gyűlésre hívó harangot Moszkvába szállíttatta. Novgorod Oroszország harmadik legfontosabb városa maradt egészen Rettegett Iván uralkodásáig, aki 1570-ben feldúlta a várost és sok ezer lakóját meggyilkoltatta, illetve rabláncra fűzve kitelepíttette. Novgorod azonban megőrizte kereskedelmi pozíciói nagy részét egészen 1703-ig, Szentpétervár alapításáig. Közben 1611-17 között svéd megszállás alatt volt. 1727-ben a Novgorodi kormányzóság székhelye lett.
Novgorod a második világháborúban Novgorodot sorsa megkímélte a tatárdúlástól, a városállam sikeresen visszaverte a Német Lovagrend támadását, és viszonylag gyorsan megszabadult a svéd megszállástól is. A második világháború során azonban a frontvonalba került, és már 1941. augusztus 15-én elfoglalták a németek. A megszállók szisztematikusan elpusztították a történelmi emlékeket. Amikor a Vörös Hadsereg 1944. január 20-án felszabadította a várost, a háború előtt ott állott 2536 kőépületből mindössze 40 maradt meg. Az egyházi és művészeti kincsek nagy részét is „biztonságba helyezték” Németországban. Az elhurcolt javak egy részét az amerikaiak visszajuttatták megszállási övezetükből, de zömüknek örökre nyoma veszett.
A nagynémet propaganda erkölcsi károkat is okozott. A német filmhíradók úgy kommentálták Novgorod bevételét, hogy Naugard, Kelet Nürnbergje, az ősi Hanza-város újra német kézre került. Egyúttal a város skandináv gyökereinek jelentőségét is végletesen eltúlozták.
A háború után a szovjet történettudomány a másik szélsőségbe esett – teljesen tagadta az „északi germánok”, a skandinávok szerepét a város előtörténetében. A szovjet tudósok közül azok, akik reálisan igyekeztek bemutatni a tényeket, üldöztetések áldozatául estek. Lev Klejn történészt, aki „normannista” nézeteket képviselt, még 1979-ben is három év börtönre ítélték – formálisan homoszexualitása miatt, ténylegesen azonban tudományos nézeteiért.