Hodgya (románul Hoghia) falu Romániában, Hargita megyében.

Földrajza A falu a Sükő-pataka mentén, községközpontjától Felsőboldogfalvától 5 km-re fekszik. A falu tulajdonképpen a patak völgyében fekszik, és minden oldalról dombok határolják: délen, Bikafalva felől Falbükk és Kicsierdő; keleten és északkeleten, Székelyudvarhely felől Csicser () és Budvár (); északon, Farcád felől Gaczhomloka, míg nyugaton Honthegye ().

Földrajzi koordinátái: .

Története A település a tatárjárás idején keletkezett, feltehetőleg a Közép-Küküllő vidékéről költöztek a Budvár védelmébe a lakosok, első írásos említése 1566-ból van, Hagya néven. Története során háromszor költözött, távolodva a szomszédos Farcádtól, a bővebb vizű kutak és források mellé húzódva. Orbán Balázs szerint a falu egykor nem itt, hanem a véckei és szentdemeteri határban a Hodgya-patak mellett feküdt. 1910-ben 444, 1992-ben 276 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott.

Népessége A legelső adatok a település lakosságára, illetve annak összetételére 1576-ból maradtak fenn, és a Székely Oklevéltárban találhatóak. Ebből megtudhatjuk, hogy 1576-ban a Báthori István és Bekes Gáspár közötti kerelőszentpáli csatában a fejedelem oldalán már jelen volt két 50 dénáros adót fizető hodgyai főember: Hoggiai Lukaczi és Hoggiai Janos. 1591-ben már volt két főember (Hoggiai István és Hoggiai Mihály), két királybíró (Hoggiai Lukaczi és Hoggiai Janos), valamint szabadosok, lófők és jobbágyok. A Bethlen Gábor által 1614. február 18-án végeztetett összeírásban négy nemes, nyolc lófő, öt gyalog puskás, hét szabados, öt ősjobbágy, négy zálogos jobbágy és egy jövevény szerepelt.

A falu lakosságának megoszlása 1850 és 2005 között a következő: ÉvOrtodoxGörögkatolikusRómaikatolikusReformátusEvangélikusUnitáriusIzraelitaEgyébBaptistaPünkösdistaÖsszesen1850--10398------4081857--15438------4531869--10436------4461880--7423-1----4321890-115416---2--4341900-125408-11----4441910--25409-64---4441930--21394-5322-42519412-28432-8-33-4731992--23249-4----2762005--20225-2----285

Látnivalók Református temploma 1812 és 1825 között épült. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében így ír a templomról:

Korábban mind a Felszegnek, mind az Alszegnek külön temploma volt, melyeket azonban le kellett bontani súlyos állapotuk miatt. Vita után az új templom az Alszegen épült fel.

A faluban Józsa Béla költőnek emlékmúzeuma volt, jelenleg (2004-től) Néprajzi Gyűjtemény működik az épületben.

Híres szülöttei Józsa Béla (1898–1943) közíró, szerkesztő, költő, építőmunkás, faszobrász Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, szakíró Pálffy Árpád (1931–2023) szobrász-keramikus Pálffy Károly (1903–1983) szerkesztő, közíró

Jegyzetek

Források

További információk Hodgya honlapja

Kategória:Hargita megye települései Kategória:Udvarhely vármegye települései