A Rómeó és JúliaKosztolányi Dezső és Mészöly Dezső fordításában Romeo és Júlia alakban szerepelt. William Shakespeare angol drámaíró egyik legismertebb tragédiája. Két ellenséges veronai család gyermekei között szövődött végzetes szerelem történetéről szól. A drámaíró életében a legnépszerűbb színdarabjai egyike volt, a Hamlettel együtt azóta is a legtöbbet játszott Shakespeare-mű. Eredete, mint a legtöbb korabeli történeté Itáliából származik, közvetlenül Matteo Bandello művéből került Angliába.

A tragédia Arthur Brooke 1562-ben írt versének, a The Tragical History of Romeus and Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata. Ezek egyazon olasz mesén alapulnak, és bár Shakespeare mindkettőből kölcsönzött részleteket, a történet bővítése érdekében új szereplőket is létrehozott, például Mercutiót és Párist. A színmű feltehetően 1591 és 1595 között íródott, először 1597-ben jelent meg.

Shakespeare a feszültség növelése érdekében gyakran váltogatja a komédia és a tragédia elemeit, mellékszereplőit ugyanolyan érzékenységgel ábrázolja, mint a főszereplőket, a cselekmény így még több szálon fut. Minden karakter sajátos verselést kapott, ami a jellemfejlődéssel együtt változik, Rómeó szavai például a történet során egyre inkább szonettformában öltenek testet.

A Rómeó és Júliát számtalanszor feldolgozták. William Davenant és a 18. században David Garrick többször is változtatott rajta, elhagytak bizonyos jeleneteket a műből, Georg Anton Benda pedig boldog végkifejlettel zárja le az operaadaptációt. A 19. században már törekedtek az eredeti szöveg visszaadására, a 20. század elején korhű kosztümök is megjelentek a színpadon. A színdarabból több film is készült, mint például az MGM Stúdió 1936-os filmje, Franco Zeffirelli 1968-as adaptációja, vagy az 1996-ban készült Rómeó + Júlia című alkotás, amely modern környezetbe helyezi a történetet. A Rómeó és Júlia alapján a musical műfajában is születtek darabok, az egyik legismertebb a West Side Story.

Történet

A történet Verona olasz városban játszódik, ahol a két módos család élt, a Montague-k és a Capuletek, akik, bár már maguk sem tudják miért, de régi ellenségek voltak.

Júlia tizennegyedik születésnapján bált rendeznek a Capulet-házban, amire meghívott barátaival titokban elmegy az ifjú Montague Rómeó is. Az estélyen találkozik Júliával, Capulet úr lányával, és azonnal beleszeret. Rómeó a bál után – a Capulet-ház kertjébe lopózva – hallja meg Júlia szavait, aki arról kesereg, hogy a még el sem kezdődött kapcsolatukban milyen gondot jelent a két család viszálya („Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?/Tagadd meg atyád és dobd el neved!/S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé –/S majd én nem leszek Capulet többé!”). Ezt követő forró hevületű párbeszédük során vallják meg kölcsönösen szerelmüket. Abban maradnak, hogy reggel Júlia elküld valakit Rómeóhoz, aki megüzenheti, hol és hogyan lesz az esküvő. Rómeó azonnal elmegy Lőrinc baráthoz, és megkéri, hogy adja össze őket. Lőrinc szívesen vállalja a feladatot, mert bízik a két család kibékülésében a frigy által („Van egy okom, hogy megsegítselek./E nász, ha meglesz, tán szerencse lesz;/A két családnak békülést szerez.”). Júlia dajkája keresi fel eztán Rómeót, aki vele üzeni meg a lánynak, hogy gyónás ürügyén menjen Lőrinchez, aki majd összeadja őket. Azt is megbeszéli a dajkával, hogy éjszakára hogyan tud bejutni a lányhoz. Lőrinc barát összeadja a szerelmeseket, majd Júlia hazatér. Rómeó is hazafelé tart, és közben találkozik Capulet Tybalttal, Júlia unokatestvérével, aki beleköt, sértegeti, de Rómeó ki akar térni a provokáció elől, nem akar a rokonává lett ifjúval megküzdeni. Mercutio, Rómeó barátja azt hiszi, hogy a fiú gyáva, így maga száll szembe a dühöngő Tybalttal. Mercutio halálos sebet kap, Rómeó pedig felbőszülten ront neki Tybaltnak és végez vele. A helyszínre érkező herceg száműzi Rómeót Mantovába, kijelentve, hogy ha visszatér a városba, bárki szabadon végezhet vele.

Júlia hírt kap szeretett rokona, Tybalt haláláról, és arról is, hogy éppen – immár – férje, Rómeó végzett vele. Többszörös kín és fájdalom gyötri, de szerelme nem múlik Rómeó iránt („Gyalázzam azt, ki férjem és uram?/Szegény uram! Ki áldjon tégedet,/Ha háromórás asszonyod megátkoz?”). Rómeó és Júlia együtt töltik az éjszakát a lány szobájában, de a fiúnak menekülnie kell a száműzetés miatt. A szobába lépő Capuletné közli lányával az „örömhírt”: Páris grófnak ígérték, az ő felesége lesz. Júlia kétségbe van esve, ellenkezne, de az igazat nem mondhatja meg, apja éktelen haragra gerjedve kötelezi az esküvőre („Ha itt maradsz, övé leszel! Ha nem:/Éhen gebedhetsz, megfagyhatsz az utcán,/Mert esküszöm, nem vagy többé a lányom...”). Júlia elmegy Lőrinchez, aki pontosan ismeri a körülményeket, mert előtte már Páris is felkereste a frigy gyors lebonyolítása ügyében. A barátnak ezért már kész terve van: átad neki egy mérget tartalmazó üvegcsét, amitől Júlia csak tetszhalott lesz negyvenkét órára, ezt követően Lőrinc rendtársa révén értesíteni ígéri Rómeót, aki a magához térő Júliát majd Mantovába szökteti.

Este Júlia megissza a mérget, és reggelre valóban holtnak látszik. A dajka rémülten fut a családért, értesítve őket Júlia haláláról. A lányt nagy részvéttel a családi kriptába viszik. Lőrinc János barátra bízza a Rómeónak szóló üzenetet, de az szamárháton nem jut el időben Mantovába. Boldizsár, Rómeó szolgája megelőzi Júlia halálhírével. Az elkeseredett Rómeó erős mérget vásárol, majd azonnal Veronába siet. A kripta előtt ott találja a lányt gyászoló Párist, akivel rövid párbajban végez. Elbúcsúzik halottnak hitt szerelmétől, majd mérget iszik, hisz Júlia nélkül nem akar élni. Nem sokkal később a lány felébred, és látja, hogy Rómeó holtan fekszik a padlón. Megtalálja a méreg fioláját, próbál inni belőle, de az már kiürült. Hallja az őrök közeledését, s szerelme tőrével zokogva szíven szúrja magát. A két családot a fiatalok halála ráébreszti a viszály tragikus voltára és annak következményeire, ezért kibékülnek.

Szereplők

A történet eredete thumb|Romeus and Juliet; Arthur Brooke versének borítója

Már az ókorban is léteztek tragikus szerelmi történetek, amelyekből a Rómeó és Júlia is merített. Az egyik ilyen Püramusz és Thiszbé története, amit Ovidius jegyzett le Metamorphoses című művében. A történettel sok hasonlóságot mutat Shakespeare műve: a szülők gyűlölködnek, Piramusz halottnak hiszi kedvesét.Halio (1998: 93) Epheszoszi Xenophón pedig Anthia és Habrokomész történetét meséli el, ahol a szerelmeseknek el kell szakadniuk egymástól, és beszél egy olyan szerről is, amely halottnak tetteti azt, aki megissza.Gibbons (1980: 33)

A Rómeó és Júlia első ismert verzióját Masuccio Salernitano írta. 1476-ban megjelent 'Il Novellino című művében szereplő történetének főhőse Mariotto és Gianozza, akik Sienában élnek. Titokban esketi össze őket egy pap, majd egy összetűzés során meghal a város egyik nemes polgára, és Mariottót száműzik, Gianozzát pedig házasságba akarják kényszeríteni. Ugyancsak szerepel benne az eltévedt üzenet és a méreg, de másképp végződik: Mariottót elfogják és lefejezik, Gianozza pedig belehal bánatába.Gibbons (1980: 33–34); Levenson (2000: 4)

1530-ban Luigi da Porto Giulietta e Romeo címmel jelentette meg a történetet Historia novellamente ritrovata di due Nobili Amanti című művében.Moore (1937: 38–44) Merítkezett Püramusz és Thiszbé történetéből, valamint Boccaccio Dekameronjából. A ma ismert történet több eleme is tőle származik, így például a szerelmesek, a Montecchi és Capulet család neve és a veronai helyszín.Hosley (1965: 168) Mercutio, Tybalt és Páris alakjait is megformálta, más névvel. Da Porto igazként tünteti fel a történetet, mely II. Bartolomei della Scala veronai úr idején esett meg (száz évvel korábban, mint ahová Salernitano helyezte). A Montecchi és a Capulet család valóban létezett a 13. században, Dante Isteni színjátékában említi meg őket.Moore (1930: 264–277) Da Porto verziójában Romeo mérget iszik, Giulietta pedig leszúrja magát a fiú tőrével.Gibbons (1980: 34–35)

1554-ben Matteo Bandello kiadta Novelle című művének második kötetét, amelyben a Giulietta e Romeo történetét is feldolgozta. Bandello kiemeli Romeo kezdeti levertségét és a két család viszályát, azonkívül a dajka új szereplőként jelenik meg. Pierre Boaistuau 1559-ben franciára fordította a történetet Histories Tragiques című művének első kötetében. A szerző itt érzelmesebben ábrázol, elmerül a morális tanulságokban, a szereplők gyakran szónokolnak.Gibbons (1980: 35–36)

1562-ben Arthur Brooke angolra fordította Boaistuau verzióját, melyet The Tragical History of Romeus and Juliet címen adtak ki. Brooke némileg módosított a történeten, hogy tükrözze Geoffrey Chaucer Troilus és Cressida című művének egyes részeit.Gibbons (1980: 37) Shakespeare Brooke verse alapján írta meg a tragédiát, de színesebben, bővebben adja át azt, nagy figyelmet fordítva a szereplőkre.Roberts (1902: 41–44); Gibbons (1980: 32, 36–37); Levenson (2000: 8–14)

Shakespeare idejében nagy népszerűségnek örvendtek az olasz novellék, így valószínűleg maga az író is olvasta például William Painter 1567-ben kiadott olasz történetgyűjteményét, a Palace of Pleasure-t,Keeble (1980: 18) amelyben szerepelt Rómeó és Júlia története The goodly History of the true and constant love of Rhomeo and Julietta címmel. Shakespeare is hódolt a népszerű olasz történeteknek, erről tanúskodik a A velencei kalmár, a Sok hűhó semmiért, a Minden jó, ha vége jó, a Szeget szeggel és természetesen a Rómeó és Júlia is.

Ekkortájt keletkezett Christopher Marlowe Hero and Leander című verse és Dido, Queen of Carthage című drámája is, de ezek valószínűleg nem játszottak közvetlen szerepet a Rómeo és Júlia létrejöttében, bár hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség fölöttébb kedvelte a tragikus szerelmi történeteket.

Keletkezésének ideje és a szöveg thumb|right|A Romeo and Juliet 1599-es második kvartó-kiadása

Pontosan nem lehet tudni, mikor írta Shakespeare a Rómeó és Júliát. Júlia dajkája a műben megemlíti, hogy 11 évvel korábban földrengés volt.„Zsuzsim elvette Isten, / Nem érdemeltem: - szó mi szó, aszondom - / Vasas Szent Péter éjén lesz tizennégy, / Akkor bizony, emlékezem reá. / A földrengésnek már tizenegy éve” (I. felvonás 3.) 1580-ban Angliában valóban volt földrengés, így a mű keletkezésének időpontja 1591-re tehető, bár meg kell említeni, hogy mind Angliában, mind Veronában voltak további földrengések azokban az időkben, így egyes szakértők más dátumokat is lehetségesnek tartanak.Gibbons (1980: 26–27) A mű azonban stílusát tekintve hasonlóságokat mutat a Szentivánéji álommal és más olyan művekkel, melyek 1594–95-ben keletkeztek, így feltételezhető, hogy a Rómeó és Júlia 1591 és 1595 között íródott.Gibbons a Szentivánéji álom mellett a Felsült szerelmesek és a II. Richárd című darabokkal von párhuzamot.Gibbons (1980: 29–31) Egyes felvetések szerint elképzelhető, hogy 1591-ben írta meg az első változatot, amit 1595-ben fejezett be.Gibbons (1980: 29)

A Rómeó és Júlia az 1623-as első fólió kiadás előtt két negyedrétű kiadásban (kvartóA papírívet kétszer hajtották, azaz negyedrét: quarto) jelent meg, amit Q1-nek és Q2-nek hívnak. Az első nyomtatott változatot (Q1) 1597-ben John Danter nyomtatta. Mivel ennek szövegétől jelentősen a későbbi változatoké, ezt az első kiadást „rossz kvartó”-ként emlegetik, amely T. J. B. Spencer szerkesztő szerint „megvetendő szöveg, valószínűleg a darab alapján állította össze egy-két rosszul emlékező színész”.Spencer (1967: 284) Mások szerint a torzulás annak az eredménye, hogy a színtársulat változtatott a szövegen, ahogy az bevett gyakorlat volt Shakespeare korában.Halio (1998: 1–2) Mindenesetre az 1597-es első megjelenésből arra lehet következtetni, hogy a mű nem íródhatott később mint 1596.