Homoródújfalu (románul Satu Nou) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag Oklándhoz tartozik.

Fekvése thumb|right|300px Az Oklánd községhez (Hargita megye) tartozó Homoródújfalu a Hargita-hegység lábainál, a Kis-Homoród völgyének alsó részén, az egykori Szászföld és a Székelyföld határán helyezkedik el, mint a megye legdélebben fekvő települése. Közvetlen szomszédai az északnyugatra (2 km) található Oklánd, a jelenlegi községközpont, déli irányban (5 km) a már Brassó megyéhez tartozó Székelyzsombor, valamint keletre haladva (15 km) a szomszédos Kovászna megyéhez tartozó unitárius nagyközség, Vargyas. A faluhoz legközelebb fekvő városok: Székelyudvarhely – 30 km, Szentkeresztbánya (Vlăhița) – 27 km, Barót (Baraolt, Kovászna megye) – 22 km, valamint a Brassó megyei Kőhalom (Rupea, Reps) – 24 km. A környék úthálózata fejlettnek mondható, de nagyrészt még aszfaltozatlan, rossz állapotban lévő utakból áll (a 133-as és a 131-es megyei utak), viszont a falutól délre, alig 15 km-re halad el a Brassó-Segesvár vasútvonal középső szakasza.

A környéket uraló dombvidék legmagasabb pontjai a Merke-tető (1003 m), a Hagymás tető (817 m), a valamivel alacsonyabban fekvő Rika-tető és az Őrhegy (700 m), de maga a falu átlagosan 515-520 méter magasan terül el. A falut észak-déli irányban a Hargita-hegységből eredő Kis-Homoród folyó szeli át, melybe 3 patak is torkollik: az Oláh-patak, Bahér-pataka és a Póké-patak. A falu belterülete 27,94 hektár, a külterületek nagy részét legelők (291 ha Hargita-megyében + 200 ha a szomszédos Kovászna megye területén) és szántóföldek (270 ha) alkotják, az erdős területek kb. 48 hektárt foglalnak le. Az 1979-ben végzett talajfúrások alkalmával vett földminták szerint a felszíni vékony termőtalaj-réteg alatt vastag iszapréteg található, mely sokszor elősegítette bizonyos talajcsuszamlások létrejöttét. A felső, termékeny talajréteget főleg az erdei barna (60%), valamint a podzol (20%) és a kilúgozott csernozjom (20%) talajtípusok alkotják, melyeknek keveréke közepes minőségű szántóföldeket eredményez. A falu határában altalajkincsekről nincsenek adatok, feljegyzések, de a szomszédos Oklánd mellett a feljegyzések és a néphagyomány szerint már a római és a későbbi időkben is vas- és sóbányák működtek. A környező patakok medrében kristályos palarétegek is fellelhetők, de megtalálhatóak a szomszédos baróti szénmedencéből átágazó vékony szénerek is.

A környék növényzete és állatvilága

A falut környező vidékek élővilága a dombvidék flóra és fauna jellegzetességeit mutatja. A magasabb hegyeket általában lombhullató erdőségek borítják, ahol a bükk- és a tölgyfa mellett majdnem minden fafajta fellelhető (szil, éger, nyírfa, juharfa). A legelőkön egyedülálló, évszázados tölgyfák állnak, míg egyes, kisebb területeken természetes vagy telepített fenyvesek is megtalálhatók (leginkább a kevés gazdasági jelentőséggel bíró vörösfenyő az uralkodó faj). Az erdők aljnövényzete, valamint a legelők, mezők növényvilága szintén a mérsékelt dombvidéki flóra változatosságát mutatja, nagyon sok fűféle és más növényfaj megtalálható. Egyes helyeken nagyon ritka, védett növényfélék is megtalálhatók, mint például a nárcisz, a pünkösdi rózsa, a menyecskeszem, medvetalp, az árvalányhaj vagy a nagyon mérgező, de a népi gyógyászatban felhasznált zászpa. A környező erdőségeket nagyon gazdag és változatos állatvilág népesíti be, melyek közül megemlíthetjük a medvét, a farkast, a rókát, a vaddisznót, hiúzt, nyestet, mókust, a borzot, a vidrát, a héját, kakukkot, a gólyát és a különféle énekesmadarakat (cinke, rigó, pacsirta, gyurgyalag). Ugyanakkor nagyon sokféle erdei gyümölcs és gombaféle is fellelhető.

A környék éghajlata A tisztább, köd- és páramentes napokon a falut környező dombokról nagyon messzire elláthatunk: észak fele a Hargita-hegység szerényebb csúcsai láthatók, míg déli irányba tekintve feltűnnek a Déli-Kárpátok vonulatához tartozó Fogarasi-havasok jóval magasabb, majdnem mindig hófödte, ragyogó csúcsai. A vidék éghajlata mérsékelt, de változékony a magasság és a dombok elhelyezkedése szerint. Így a völgyben gyakorlatilag a hideg hegyi klímától az enyhébb dombvidéki éghajlatig minden érezhető. Az évi átlagos hőmérséklet +10... +20 °C között váltakozik, a népi megfigyelések szerint az első őszi fagyok november hónap utolsó felétől várhatóak, míg tavasszal az utolsó fagyok április közepétől szűnnek meg teljesen. Az évi csapadékmennyiség 480,5 és 508,5 liter/m2 között váltakozik. A vidéket uraló szelek irányukat tekintve nagyon változóak, de a legfontosabb a keletről érkező nemere, mely főleg télen és kora tavasszal érezteti hatásait. A fentebb felsorolt éghajlati jellemzők és értékek az utóbbi évtizedek esztelen erdőirtásai és a világszerte tapasztalható globális felmelegedés következtében egyre változékonyabbá válnak. Ennek a negatív folyamatnak direkt következményei az erre a vidékre régebben nem jellemző, nagyon magas hőmérsékleti értékek és az ehhez társuló hosszú nyári kánikulák és szárazságok.

A falu lakossága

A falu lakosságáról nagyon kevés és hiányos adat lelhető fel, ezek nagy része főleg az unitárius egyház levéltárából, valamint a régi községi nyilvántartásokból, feljegyzésekből került ki. A lakosság számbéli eloszlása a különböző korokban a következőképpen alakult: Év 1786 1910 1930 1941 1956 1966 1977 1992 2002 2004 Lakos 264 421 401 406 378 343 325 299 323 325

Homoródújfalu a kezdetektől fogva viszonylag kis méretű falu volt és így kevés lakossal rendelkezett; ezen lakosság mindig is székelyekből állott, akik a reformáció óta döntő többségükben (99%) Dávid Ferenc követői, tehát unitáriusok. Az egyházi forrásokban a legelső, a lakosság számáról szóló adat az 1799-ben az unitárius templom egyik toronygombjában elhelyezett okiraton található, melyek szerint „ez is ide tartozék, hogy mikor ezen templom és torony építettek, voltanak cselédes gazdák az Unitárius Valósan lévők 62-ten. Számláltatnak lelkek 257, itt H-Újfaluban…” Egy másik, szintén a toronygombba 1895-ben elhelyezett irat szerint: „az unitáriusok száma: 374 élt Újfaluban és az egész község lakóinak száma 412”. A faluban 1907-ben 94, 1957-ben pedig 116 ház létezett. Jelenleg egy főutca és még öt mellékutca (Alszeg, Felszeg, Belső-utca, Túlsó-utca, Kicsi-utca) mentén 115 ház található, melyek közül 20 ház teljesen kihalt, lakatlan. Az utóbbi évtizedekben a lakosság egyre jelentősebb részét teszik ki a falu szélein élő és a helyiek által cigányoknak nevezett romák, akik teljesen magyarnak és unitáriusnak vallják magukat, ezért a hivatalos kimutatásokban külön népcsoportként, etnikumként nem jelennek meg.

Története thumb|right|220px|Régi, szász típusú kőház 1481-ben Wijfalw néven említik. A Székelyföld és Szászföld határán fekvő falu 1481-ben épített középkori templomát 1798 és 1801 között teljesen átépítették. A kőkerítést 1827-ben építették a régi kőkerítés köveit is felhasználva. 1910-ben 401 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Homoródi járásához tartozott. 1992-ben 299 lakosa 1 román kivételével mind magyar volt.

Keletkezése és az első hivatalos adatok

Homoródújfalu környéke az előkerült régészeti leletek szerint már a legrégibb időkben lakott volt. A legelső településnyomok az Oláh-patak folyása mentén létezhettek, valamint a környező hegyekre épített várak környékén, azok mellett és védelmében.

Ezek az ősi várak – ma már csak a romjaik – a régi határvonal, a gyepű mentén helyezkednek el, melyeket a szomszédos várakkal (például a bágyi vár vagy a kissé távolabbi Bálványos-vár) a Kakasborozdának, Ördögborozdának nevezett töltésvonal köti össze. A legismertebbek és a mai napig felismerhetők a Hagymás-vár, a Kustaly-vár és a délen, a Rika-patak völgyében fekvő Attila-vár. A néphagyomány szerint az Attila-vár tövében, a Rika-patak mellett, egy hatalmas, ma is létező kőtömb alatt van eltemetve Réka királynő, a hun király, Attila felesége. Ugyancsak a Rika-patak völgyében haladt át az ókori Dáciát átszelő római hadiutak egyike, melynek épségben megmaradt boltíves hídjai jelenleg is használatosak.

A falu keltezésének idejéről csak nagyon kevés és homályos emlék maradt fenn, a régi írások és legendák szerint kb. az 1400-as évek elején kaphatta mai nevét a település, mivelhogy a 15. század végén már mint az ezen a néven bejegyzett falu szerepel. A néphagyomány szerint a falut idegen, talán a környező falvakból származó telepesek alapították, akik a Kis-Homoród mellett, a ma is létező Bodzás nevű dűlőben telepedtek le. Őket egy öreg, vak ember vezette, irányította erre a helyre, aki szerint olyan helyen kellett leverjék a kalyibájuk cölöpjeit, ahol megterem a gyalogbodza, mert az jó megélhetést adó föld. Ezért a régi időkben a szomszédos falvak lakói sokáig kalyibásoknak csúfolták az újfalviakat. A fentiek ellenére bizonyosan csak annyit tudhatunk, hogy Újfalu a környékbeli falvaknál jóval fiatalabb, amint azt a neve is mutatja. A falunévben szereplő Homoród előnév a Kis-Homoród folyóra utal és a folyó menti falvak közös névalkotója.

A falu a Székelyföld és a délebbi Szászföld (Királyföld) határán fekszik, mint a völgy legalsó, még székelyek lakta települése. Erre a tényre utal a falut említő, 1481-ből származó első írásos dokumentum, mely Újfalu és a szomszédos, már a Szászföldhöz tartozó Zsombor határát jelöli ki: „possessio Sombor et possessio Wijfaw”. Ugyanezt a határjárást elvégezték 1486-ban, majd 1550-ben is.

A régi egyházi feljegyzések azt mutatják, hogy a reformáció idején a korábban katolikus vallású lakosság egyöntetűen vette fel az új, unitárius (egyistenhívő) hitet.

Az 1602-es Basta-féle összeírás alkalmával mint falu szerepel 9 lófővel. Más, a falura vonatkozó adatokat találhatunk néhány 17. századi feljegyzésben, melyek szerint „1629. január 20-án II-ik János Kiss Rédei Jánosnak ajándékoz az Oklándhoz tartozó Újfaluban és Karácsonfalván, ki őt vállalataiban híven segítette s kinek 15 évnél többet volt belső kamarása” , valamint „1632. augusztus 5-én Patakfalvi nemes és vitézlő Ferenczi Balázs írnokának szorgalmáért Újfaluban, Oklánd és Karácsonfalvában négy jobbágyat adományozott”.

Az egyházközség rövid története

thumb|right|220px|Az unitárius templom belseje

A falu alapításakor az első lakosok, telepesek katolikus vallásúak voltak, akárcsak az akkori Erdély és a környező falvak székely lakossága (ezt bizonyítja a szomszédos Homoródkarácsonyfalva egyik harangján található 1117-es évszám is, ami már a legkorábbi időkben is létező keresztény lakosságra utal). A falu első, még katolikus temploma 1480-ban épült és alacsony, kőfalakon nyugvó kicsinyke faépület volt, alacsony, zsindelyfedeles tetővel és toronnyal: „a másik templom építtetett vala az 1480-ik esztendőben mely a mostaninál jóval kisebb volt s midőn fenn állott volna tartott volna 317 esztendőkig s romlásra készülni… a torony is, melynek kőrakása 3 német öl magasságon vala”. Az első templom részletesebb leírása Lázár István unitárius superintendens „generalis visitaciója” alkalmával, 1789-ben készült jegyzőkönyvben található. Ezen feljegyzések alapján a temető közepében állott az eklézsia fazsindelyekkel fedett, öt kőlábbal megerősített kőtemploma, melynek belsejét két aprócska ablak világította meg. Az új, protestáns hitre való áttérés pontos dátumáról és módjáról semmiféle adat nem volt fellelhető, ezért csak arra a legendára alapozhatunk, miszerint a lakosság egy, a faluba bejött protestáns vándorprédikátor reménykeltő szavainak hatására tért át az új hitre.

A templom a reformáció alkalmával az unitárius vallásra áttért hívek tulajdonába került, így belsejét fokozatosan a katolikusnál sokkal szerényebb és egyszerűbb unitárius templommá alakították át. Ennek ellenére még jól látható volt régi, katolikus oltár helye, valamint a templom belsejét a szentélytől elválasztó arcosolium (diadalív).