A Whoa, Nelly! a kanadai származású, énekes és dalszerző, Nelly Furtado bemutatkozó lemeze, amit a DreamWorks 2000-ben adott ki Észak-Amerikában. A Slant Magazine elismerően nyilatkozott a korongról. Az album hangzását erősen befolyásolták olyan zenészek, akik különböző kultúrákat szeltek át, azért hogy érzelmes zenét csináljanak.

Az album a 24. helyen debütált a Billboard 200-on és a három kislemez is az „I'm like a Bird”, „Turn off the Light”, and „…On the Radio (Remember the Days)”. A „Party's Just Begun (Again)” című dalt a DreamWork az album megjelenése előtt jelentette meg, az 1999-es Brokedown Palace című film betéddalaként. Mikor még „Party's Just Begun (Again)” listákon szerepelt, Nelly lemeze és műfaja még bizonytalan volt. Az albumra a dal remix változata került. A negyedik kislemez a „Trynna Finda Way” volt Dél-Amerikában és Mexikóban. A „Hey, Man!” című sláger pedig az Egyesült Királyságban, Németországban és a Dél-afrikai Köztársaságban jelent meg, mint a negyedik kimásolandó dal. Az album 78 hetet töltött a Billboard 200 slágerlistán.

Az album megjelenése után Furtado fellépett Moby egyik koncertjén. A Maclean's magazin szerint 2006 augusztusáig a lemezből csaknem 5 millió példány fogyott el világszerte.

Dallista Hey, Man! (Nelly Furtado) – 4:10 …On the Radio (Remember the Days) (Furtado) – 3:54 Baby Girl (Gerald Eaton, Furtado, Brian West) – 3:46 Legend (Eaton, Furtado, West) – 3:34 I'm like a Bird (Furtado) – 4:03 Turn off the Light (Furtado) – 4:36 Trynna Finda Way (Eaton, Furtado, West) – 3:34 Party's Just Begun (Again) (Eaton, Furtado, West) – 4:02 Well, Well (Furtado) – 3:00 My Love Grows Deeper, Pt. 1 (Eaton, Furtado, West) – 4:23 I Will Make U Cry (Furtado) – 3:59 Scared of You (Furtado) – 6:09

Nemzetközi bonus trackek 13. Onde Estás (Furtado) – 4,14 14. I'm like a Bird videóklip 15. Turn off the Light videóklip

Brit bonus trackek 13. Onde Estás (portugálul: Hol vagy?) 14. I Feel You (featuring Esthero) 15. My Love Grows Deeper aka Part II (kislemezes verzió) 16. I'm like a Bird (CD-ROM videó)

Kislemezek

"I'm like a Bird" "Turn off the Light" "…On the Radio (Remember the Days)" "Hey, Man!" "Legend" "Trynna Finda Way"

Közreműködők, producerek Nelly Furtado – Fő és háttérvokálok, akusztikus gitár Field – gitár, basszus, akusztikus gitár, micro-synth gitár Track – csörgődob, háttérvokálok, keverő Kurt Bisquera – dobok Johnny "The American" – elektromos gitár Rick Waychesko – trombita, kürt Mike Elizondo – basszus, elektromos basszus Victor Rebelo – ütőhangszerek Camara Kambon – zongora James McCollum – gitár Russ Miller – dobok Roberto Occhipinti – basszus Luis Orbegoso – kongák Joe "Public" Allen – trombita Camara Kambon – zongora Alex Rebelo – ritmusgitár Daniel Stone – udu Martin Tillmann – cselló

Eladási listák OrszágokMinősítésEladás (db)Kanada4x Platinum480,000Új-Zéland3x Platinum45,000U.S.A2x Platinum2 600 000UK2x Platinum600,000Írország2x Platinum20,000Ausztrália2x Platinum140,000MexikóArany50,000IFPI Platinum Europe AwardsPlatinum1 000 000PortugáliaPlatinum20,000SvájcPlatinum40,000NémetországArany100,000SvédországArany30,000ChileArany10,000IzraelArany15,000DániaArany40,000IndiaArany10,000IndonéziaArany25,000OlaszországArany50,000Benelux-államokArany40,000NorvégiaArany20,000SzingapúrArany7,500VenezuelaArany10,000FranciaországEzüst60,000Brazília –40,000

Kategória:Trip-hop albumok Kategória:Popalbumok Kategória:2000 nagylemezei Kategória:Nelly Furtado-albumok