A Veikkausliiga (svédül: Tipsligan) a finn labdarúgó-bajnokság első osztálya, melyben 14 csapat vesz részt (2006-ban kivételesen 13 csapat indult, mivel az AC Allianssi csődbe ment). A főszponzor a finn nemzeti fogadóiroda, a Veikkaus, ezért ez a bajnokság hivatalos nevében is szerepel. A Veikkausliigat 1990-ben alapították, előtte az első osztályt Mestaruussarjának (bajnokok sorozata) hívták 1930-tól kezdődően. 1908 és 1930 között a bajnokságot kuparendszerben bonyolították le.
Az 1973-as megalakulása óta az Ykkönen a második legmagasabb szintű liga Finnországban.
A legtöbb hideg éghajlatú európai országhoz (beleértve Norvégiát, Svédországot és Oroszországot) hasonlóan a bajnokság mérkőzéseit nyáron játsszák, rendszerint áprilistól októberig. A jelenlegi formátumban minden csapat kétszer játszik minden egyes csapattal, otthon és idegenben. A szezon végén a legutolsó helyezett csapat kiesik a Ykkönenbe, a másodosztály bajnoka egyenes ágon feljut a Veikkauslligaba. Az utolsó előtti helyezett csapat játszik egy oda-visszavágós, osztályozót a Ykkönen második helyezettjével. Az osztályozó győztese a következő évben az első osztályban szerepelhet. A 2006-os szezonban amiatt, hogy egy csapattal kevesebb volt, a feljutási mérkőzést nem játszották le, ezáltal az Ykkönen két legjobb csapata, az FC Viikingit és az AC Oulu közvetlenül feljutott, míg a KuPS kiesett.
A bajnokság legtöbb csapata profi státuszú, míg néhány kisebb klub félprofiként működik. Az átlagos nézőszám szezononként 3 000 fő körüli.
A 2024-es szezon csapatai KlubVáros2023-as helyezésAC OuluOulu7Ekenäs IFEkenäs1. (Ykkönen)FC HakaValkeakoski9.FC InterTurku7.FC LahtiLahti10.HJKHelsinki1.IF GnistanHelsinki2. (Ykkönen)IFK MariehamnMariehamn11.IlvesTampere8.KuPSKuopio2.SJKSeinäjoki4.VPSVaasa3.
Eddigi bajnokok A következő csapatok nyerték meg a finn labdarúgó-bajnokságot, azaz a Veikkausliigát (1990 és 2023 között) illetve a Mestaruussarját (1908 és 1989 között): 33 győzelem: HJK 9 győzelem: Haka, HPS 8 győzelem: TPS, KuPS 7 győzelem: HIFK 5 győzelem: Kuusysi 4 győzelem: KIF 3 győzelem: Reipas Lahti, VIFK, ÅIFK, Tampere United 2 győzelem: FC Jazz, KTP, OPS, VPS 1 győzelem: HT, KPV, PUS, Turun Pyrkivä, Viipurin Sudet, Unitas, TPV Tampere, MyPa, Inter Turku, SJK, IFK Mariehamn
Dobogósok 1990–2025 között SzezonBajnokEzüstérmesBronzérmes1990HJKFC KuusysiMP1991FC KuusysiMPFC Haka1992HJKFC KuusysiFC Jazz1993FC JazzMyPaHJK1994TPVMyPaHJK1995FC HakaMyPaHJK1996FC JazzMyPaTPS1997HJKVPSFinnPa1998FC HakaVPSPK-351999FC HakaHJKMyPa2000FC HakaFC JokeritMyPa2001Tampere UnitedHJKMyPa2002HJKMyPaFC Haka2003HJKFC HakaTampere United2004FC HakaAC AllianssiTampere United2005MyPaHJKTampere United2006Tampere UnitedHJKFC Haka2007Tampere UnitedFC HakaTPS2008FC Inter TurkuFC HonkaFC Lahti2009HJKFC HonkaTPS2010HJKKuPSTPS2011HJKFC Inter TurkuJJK2012HJKFC Inter TurkuTPS2013HJKFC HonkaVPS2014HJKSJKFC Lahti2015SJKRoPSHJK2016IFK MariehamnHJKSJK2017HJKKuPSFC Ilves2018HJKRoPSKuPS2019KuPSFC Inter TurkuFC Honka2020HJKFC Inter TurkuKuPS2021HJKKuPSSJK2022HJKKuPSFC Honka2023HJKKuPSVPS2024KuPSFC IlvesHJK2025KuPSFC Inter TurkuFC Ilves
Gólkirályok 1990–2025 között Szezon Játékos Klub Gólok 1990 Marek Czakon FC Ilves 16 1991 Kimmo Tarkkio FC Haka 23 1992 Luiz Antonio FC Jazz 21 1993 Antti Sumiala FC Jazz 20 1994 Dionísio TPV 17 1995 Valerij Popovics FC Haka 21 1996 Luiz Antonio FC Jazz 17 1997 Rafael HJK 11 1998 Matti HiukkaRoPS 11 1999 Valerij Popovics FC Haka 23 2000 Shefki Kuqi FC Jokerit 19 2001 Paulus Roiha HJK 22 2002 Mika Kottila HJK 18 2003 Saku Puhakainen MyPa 14 2004 Antti Pohja TamU 16 2005 Juho Mäkelä HJK 16 2006 Hermanni Vuorinen FC Honka 16 2007 Rafael FC Lahti 14 2008 Aleksandr Kokko FC Honka 13 Henri Myntti TamU 2009 Hermanni Vuorinen FC Honka 16 2010 Juho Mäkelä HJK 16 2011 Timo Furuholm FC Inter Turku 22 2012 Irakli Sirbiladze FC Inter Turku 17 2013 Tim Väyrynen FC Honka 17 2014 Jonas Emet FF Jaro 14 Luis Solignac IFK Mariehamn 2015 Aleksandr Kokko RoPS 17 2016 Roope Riski SJK 17 2017 Aleksei Kangaskolkka IFK Mariehamn 16 2018 Klauss HJK 21 2019 Filip Valenčič FC Inter Turku 16 2020 Roope Riski HJK 16 2021 Benjamin Källman FC Inter 14 Ariel Ngueukam SJK 2022 Lee Erwin FC Haka 20 2023 Bojan Radulović HJK 18 2024 Ashley Coffey AC Oulu 12 Jaime Moreno SJK 2025 Kasper Paananen SJK 18
Jelentős külföldi játékosok
Marlon Harewood Dionísio Luiz Antonio Gustavo Manduca Rafael Roy Essandoh Mart Poom Urmas Rooba Christian Gyan
Marcus Gayle Marcel Mahouvé Marek Czakon Artim Šakiri Andras Vilnrotter-Babócsy Kovács Péter Szentpéteri Viktor Valerij Popovics Noah Hickey
A bajnokság helyezése az UEFA-rangsorban A bajnokság helyezése az UEFA rangsorában a 2025–2026-os európai kupasorozatokban. (Dőlt betűvel az előző szezonbeli helyezés, zárójelben az UEFA-együttható).
33 15px (32) Moldovan Liga (14.625) 34 15px (35) Armenian Premier League (14.562) 35 15px (38) Veikkausliiga (14.000) 36 15px (37) Football Superleague of Kosovo (13.989) 37 15px (39) Kazakhstan Premier League (13.750)
Lásd még Finn labdarúgó-szövetség
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos honlap Finnország – Az első osztály tabelláinak listája az RSSSF-en
1