Ellenberger Henrik, eredeti (és írói) nevén Heinrich Ellenberger (Salzbach, Kelet-Poroszország [ma Solanka, Varmia-mazúriai vajdaság], 1806. május 2.Geni.comEgyes forrásokban születési éve 1795 vagy 1805. – Budapest, 1883. október 9.) történetíró, bankár.
Élete Első munkája 1857-ben Lőcsén jelent meg.
1869-ben vezetője volt annak a tőkéscsoportnak, amelyik Pesten a Varietés Részvény Színházat alapította, ez volt az ún. Gyapjú utcai (ma Báthori utca az V. kerületben) Német Színház, az első komoly magánteátrum a városban. 1876-ban felszámolási eljárás indult a vállalat ellen, és 1882-ben törölték a cégjegyzékből.
Ellenberger 1871-től tíz éven át elnöke és főrészvényese volt a Budapesti Bankegyesület-Részvénytársaságnak (eredeti nevén Pest-Budai Kézműves Bank), mellette választmányi tag a főváros izraelita hitközségben. Zsidó történelmi kronológiai kézikönyvei élete utolsó két évében jelentek meg.
Házasságából négy lány- és egy fiúgyermek született. Feleségével közös sírja a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben található (J–11–5).Öröklét.hu
MunkáiGoethe Universität Frankfurt am Main. Freimann-Sammlung˛ Zur Erinnerung an einen Verstorbenen. Leutschau [= Lőcse], 1857. Die Leiden und Verfolgungen der Juden und ihre Beschützer in chronologischer Reihenfolge. Von Pharao 1650 vor Christi Geburt bis zur Gegenwart. Budapest, 1882. Samuel Zilahy. (2. Aufl. Prag, 1882. Brandeis)Szinnyei nem említi, de minden bizonnyal az ő műve.Hathi Trust Digital Library Geschichtliches Handbuch. Chronologische Reihenfolge der heiligenjüdischen Tradition von Moses 1540 v. Ch. G. bis zum Schluss des Talmuds 500 n. Ch. G., nebst Anhang über die spätere Entwickelung derselben. Budapest, 1883. Pester Buchdr. A. G. („Az előszó 1883. máj. 2. kelt, szerzőnek 77. születése napján.” – Szinnyei)
Jegyzetek
Források Hlbocsányi Norbert: Színház és vállalkozás. Az Unió Rt. és a pesti pénzoligarchák = Fons XXI. évf. (2014) 2. sz. 142. l.
Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.
Kategória:Magyar történetírók Kategória:Magyar bankárok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Zsidó származású lengyelek Kategória:Izraelita egyházi személyek Kategória:1806-ban született személyek Kategória:1883-ban elhunyt személyek Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek