A DVTK-stadion Miskolc legnagyobb stadionja, az Andrássy Gyula u. 61. szám alatt található Újdiósgyőrben. A 2018 májusában átadott új létesítmény befogadó képessége fő. A Diósgyőri VTK futballcsapata itt fogadja ellenfeleit, de a sportcélokon kívül a küzdőtér és a stadion egyéb helyiségei más, például kulturális rendezvények számára is alkalmasak.
A sporttelep Az első stadion A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, azaz a DVTK 1910. február 6-án alakult meg, de stadionjuk nem volt. Edzéseiket, mérkőzéseiket a Kerekdomb alján (a Vasgyári Kórház mellett) kialakított pályán rendezték. Amikor 1912-ben Vanger Vilmost Oka Simon, a Diósgyőri Vas- és Acélgyár főmérnöke váltotta az elnöki székben, azonnal lépéseket tett egy futballstadion létesítése érdekében. A gyár akkori igazgatója, Allender Henrik pártolta az ötletet,Diósgyőr-Vasgyár jogilag ugyan Diósgyőr nagyközséghez tartozott, de a területen gyakorlatilag bármilyen ügyben csak a Vasgyár vezetése rendelkezett. és a vezetőség két helyszínt is megjelölt a célra: az egyik a Nagyirodától északra fekvő terület volt, a másik a munkás étterem és a mészárszék, valamint a Szinva és a villamossín közötti rész. Utóbbi mellett döntöttek, és 1911 augusztusára el is készült a stadion. A salakos játéktér 96×46 méteres volt, körülötte szintén salakos futókört alakítottak ki. A fából készült tribün a villamossín felőli oldalon volt, öt sor ülőhelyet tartalmazott. A szemközti, nyugati oldalon voltak az állóhelyek. Az átadási ünnepséget 1911. szeptember 3-án tartották.
A kerületi bajnokságban jól szereplő DVTK pályáját 1922-ben a kor szabványának megfelelő, 110×55 méteresre bővítették, majd amikor már négyszer nyerték meg a kerületi bajnokságot, a nézőteret is át kellett alakítani. A keleti oldalon alakították ki az új állóhelyes részt, a nyugati oldalon pedig új lelátót építettek. Ezt a stadiont 1927. június 16-án avatták fel az ugyanezt a stadiont használó Diósgyőri Athletikai Club (DAC)A DAC-ban játszottak a gyár tisztviselőinek gyerekei, a DVTK munkásegyesület volt. elleni mérkőzéssel. A DVTK 6:3-ra győzött.
A második stadion Az NB-s szereplésre törő DVTK-nak új, korszerűbb stadionra volt szüksége, de Markotay-Velsz Jenő gyárigazgató csak a két rivális vasgyári futballklub, a DVTK és a DAC fúziójához kötötte a forrás biztosítását. Miután ez megtörtént, elkezdődhetett az építkezés előkészítése. A stadion mintáját a berlini olimpiai stadion adta, amit az 1936. évi nyári olimpiai játékokra építettek. A diósgyőri atlétikai szakosztály elnöke, Lucsánszky Géza tanulmányút keretében ismert meg a stadiont, és a füves pálya mérete azonos volt a berliniével. Ugyancsak a berlini stadion mintájára maratoni kapu épült az északi oldalon. A stadion tájolása észak-déli volt. A nyugati oldalon épült meg a klubház, ami egyben ülőhelyes lelátóként is szolgált. A stadion ünnepélyes felavatására 1939. június 25-én került sor, hatezer néző előtt. A Magyar Jövő című napilap így írt az eseményről: „Nagyarányú érdeklődés, impozáns keretek és fényes külsőségek között avatta fel a Diósgyőri MÁVAG Sport ClubA DVTK akkor ezen a néven szerepelt. a vasgyárban épült hatalmas és teljesen korszerű sporttelepét”. A stadionban rendezett első mérkőzésen a diósgyőriek 6:2 arányban legyőzték a Kispest együttesét.
Mivel a csapat mérkőzéseit egyre több szurkoló látogatta, bizonyos felújítási munkákat is meg kellett fontolni. 1950-ben az állóhely nagy részét betonlépcsős kialakítással látták el, a többi helyen megmaradtak a földtöltések, a fedett lelátó előtti oldalon korzóüléseket építettek, a küzdőteret pedig újrafüvesítették. A következő, immár jelentősebb felújításra 1967–1968 között került sor, Dézsi János építészmérnök és Kovács Lehel statikus tervei alapján. A tervek szerint látványos, bástyaformájú lelátók készültek, ezek alatt – többek között – mosdók és vendéglátó egységeket alakítottak ki. A stadion északi végén helyezték el a nagy méretű, elektromos eredményjelzőt, és megújult a futópálya is. A győri Rába ETO Stadion átadásáig ez számított a vidék legnagyobb stadionjának. A sokkal korszerűbbé vált stadion első mérkőzésén – 1968. május 26-án – a DVTK 1:1-es döntetlent játszott a Csepellel. A hivatalos stadionavatót azonban június 7-én tartották meg egy minitornával, a DVTK, a Poprád és a Třinec csapatainak részvételével. Bár a stadion hivatalosan néző befogadására volt alkalmas, az 1968. november 27-én megtartott, Ferencváros elleni mérkőzésen – máig nézőcsúcsnak számító – mégis szurkoló volt jelen.
A stadionban a gyepszőnyeget utoljára 1977-ben cserélték, akkor építették a régi gyeptéglák felhasználásával az első füves edzőpályát. A kétezres években belekezdtek a tovább már nem halogatható felújításba, 2003. november 15-én avatták a stadion világítását, a következő ütemben, 2006. április 23-án adták át a teljesen felújított, még 1939-ben épült klubházat. A harmadik ütemben, 2010. március 6-án, a hét keleti bástyaszektor helyén adták át a 3137 ülőhelyes új fedett lelátót, a megújult napos oldalt vizesblokkokkal, büfével. Az építkezés költsége kb. 400 millió forint volt. A pálya körül rekortán futópálya volt. Közben 2009 elejére készült el a volt birkózócsarnokból kialakított fedett műfüves futsal (kézilabda) pálya. 2011 novemberétől 2012 áprilisáig tartott az edzőpályák fejlesztése. A két régi pályát felújították és két másikat építettek, így már négy edzőpálya állt a labdarúgók rendelkezésére, két füves és két műfüves, mind villanyvilágítással ellátva.Miskolc, DVTK Stadion (történet/átalakítások).Már nő a fű az új edzőpályákon
A 2007–2008-as szezonban a szponzoráció keretében a stadion neve DVTK Borsodi Aréna volt.
A harmadik stadion A régi stadiont lebontották, a munkálatok 2016. november 2-án kezdődtek meg. Elbontották a klubházat és a rekortán futópályát, a napos oldali lelátó, a világítás és az eredményjelző az MVSC-pályára kerül át. Az atléták számára a Miskolci Egyetem területén építettek egy teljes atlétikai sporttelepet, tízsávos futópályával és fedett futófolyosóval. A DVTK stadion mellett, 2016. április 10-én adták át a klub új edzőközpontját, illetve annak főépületét.
Az új stadiont 2018 májusában adták át, az első hivatalos mérkőzést a Mezőkövesdi SE ellen játszotta a Diósgyőr, és 1–0-ra kikapott.
A stadion kiemelt jelentőségű beruházásként épült fel, a beruházás költsége 13 milliárd forint volt. Befogadó képessége , mind ülőhely. A szurkolók 18 feljáraton közelíthetik meg a piros-fehér színkombinácijú ülésekkel berendezett fedett lelátót. A szurkolói részen kívül kialakítottak 18 úgynevezett sky-boxot (speciális VIP-páholy), a VIP-férőhelyek száma 478. A lelátók alatt vannak a szurkolói büfék és mosdók, az északi, Andrássy útra néző oldal földszintes épületében vannak a pénztárak, a söröző és az ajándékbolt. A labdarúgó pálya alácsövezett, automata locsoló berendezéssel rendelkezik, és alulról fűthető. A lelátó vasbeton szerkezetű, az erősen kinyúló tető és a lépcsős lelátó kívülről könnyűfém burkolattal fedett. A világító szerelvények a tető fölé nyúlnak. Az öltözők, a bírói, orvosi és egyéb kiegészítő helyiségek a főépület földszintjén helyezkednek el. Az irodák, a média stúdiók és a sky-boxok a második emeleten kaptak helyet, a járható tetőn helyezték el a média közvetítő állásokat.
Megközelítés A stadion számos módon megközelíthető. A tömegközlekedést igénybe véve a városban az 1-es számú villamosjárattal, valamint 1-es, 6-os és az 54-es számú autóbuszokkal. Személy-gépkocsival Budapest és Debrecen irányából az M3-as, M30-as autópálya, a Miskolc-Észak kijárat után végig a József Attila utcán, majd a Búza-téren át, az északi tehermentesítőn, valamint a Győri-kapu utcákon át, vagy a déli tehermentesítőn és az Újgyőri főtéren keresztül.Diósgyőri Stadion
Nemzetközi mérkőzések A DVTK-stadionban rendezett klub és válogatott nemzetközi mérkőzések:Miskolc, DVTK Stadion (válogatott/nemzetközi kupamérkőzések)A DVTK nemzetközi kupamérkőzéseiA DVTK a 2014/2015. évi Európa Liga „hazai” mérkőzéseit Debrecenben és Nyíregyházán játszotta. DátumBajnokságMérkőzésEredmény1960. július 10.KKDiósgyőri VTK – UD Palermo0 – 21970. november 4.KKDiósgyőri VTK – TJ Lokomotíva Košice2 – 01971. március 31.KKDiósgyőri VTK – NK Čelik Zenica1 – 01977. szeptember 28.KEKDiósgyőri VTK – Beşiktaş JK5 – 01977. október 19.KEKDiósgyőri VTK – HNK Hajduk Split2 – 11979. május 30.Olimpiai előselejtezőMagyarország – Románia3 – 01979. október 3.UEFADiósgyőri VTK – SK Rapid Wien3 – 21979. november 7.UEFADiósgyőri VTK – Dundee United FC3 – 11979. november 14.Olimpiai selejtezőMagyarország – Lengyelország2 – 01979. november 24.Olimpiai selejtezőMagyarország – Csehszlovákia3 – 01979. november 28.UEFADiósgyőri VTK – 1. FC Kaiserslautern0 – 21980. szeptember 3.KEKDiósgyőri VTK – Celtic FC2 – 11998. június 20.IntertotóDiósgyőri FC – Sliema Wanderers FC2 – 01998. július 11.IntertotóDiósgyőri FC – Altay Izmir0 – 12022. július 22.UEFA Európa Konferencia LigaFC Shahkter Soligorsk – CS Fola Esch1 – 2
Érdekességek A DVTK (akkor DiMÁVAG néven) 1940. augusztus 25-én játszotta első élvonalbeli mérkőzését a stadionban (DiMÁVAG–WMFC Csepel: 3:4). Az első nemzetközi mérkőzését 1960-ban játszotta a csapat a Palermo FC ellen, a Közép-európai kupa keretében. Az abban az évre 25 ezer fő befogadóképességűre bővített arénában 1968. november 27-én a hazai DVTK néző előtt fogadta a vendég Ferencváros csapatát. Ez mindmáig a legnagyobb nézőszámú bajnoki mérkőzés Miskolcon. A meccset a zöld-fehér csapat játékosai nyerték 2:3 arányban. 1973. június 10-én itt rendezték Magyarország az első egész napos hazai könnyűzenei fesztiválját, a „magyar Woodstockot”, amiért Miskolcot akkoriban a rockzene magyar fővárosaként emlegették.Dömötör Endre - Sziget előzmények itthon: Kis magyar fesztiválhatározó (recorder.blog.hu, 2014.08.11.) A Diósgyőr 1977 novembere és 1979 májusa között veretlen volt hazai pályán a bajnokságban. Ezalatt az idő alatt 24 mérkőzésből 17-et nyert meg a csapat az Andrássy utca 61-ben. Érdekesség, hogy a széria előtti utolsó vereség, illetve a veretlenség vége is a Videoton csapatához fűződik: 1977 novemberében 2–1 arányban nyert a nyugati együttes Miskolcon, míg 1979 májusában Csongrádi Ferenc találatával győzött a Fehérvár. Emlékezetes mérkőzés volt az 1998-as NB1-es DFC–Videoton mérkőzés (4–1), ahol utoljára védett az akkor 49 éves Veréb György. A régi DVTK-stadionban 2016. október 23-án, a Ferencváros ellen vívta utolsó mérkőzését a csapat, a fővárosi gárda 2–3-ra győzött. A Stadium Database internetes portál az újjáépített DVTK-stadiont választotta 2018 legszebb létesítményének.
Galéria
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk A DVTK Stadion hivatalos honlapja A DVTK hivatalos honlapja magyarfutball.hu - képek és adatok
Kategória:Diósgyőr Kategória:Miskolc sportélete Kategória:Magyar labdarúgó-stadionok Kategória:Diósgyőri VTK Kategória:Miskolc 20. századi építményei Kategória:Miskolc 21. századi építményei Kategória:2018-ban átadott építmények