Fony község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gönci járásában.

Fekvése A Zempléni-hegység nyugati részén fekszik, a megyeszékhelytől, Miskolctól közúton mintegy 65 kilométerre északkeletre. A hegység több, 700 métert meghaladó magasságú hegye is a határai között emelkedik, ilyen például a 750 méteres Szár-kő, a 755 méter magas Borsó-hegy vagy a 783 méterig emelkedő Gergely-hegy.

A közvetlen szomszédos települések: észak felől Gönc és Telkibánya, északkelet felől Regéc, kelet felől Mogyoróska, délkelet felől Baskó, dél felől Arka, délnyugat felől Korlát, nyugat felől Vizsoly és Vilmány, északnyugat felől pedig Hejce és Göncruszka. Korlát 3, Mogyoróska 4, Vilmány 5, Regéc pedig 6 kilométerre található. A legközelebbi városok a 17 kilométerre fekvő Abaújszántó és a 20 kilométerre fekvő Encs.

Megközelítése Közúton három irányból közelíthető meg: Vilmány és Regéc felől egyaránt a 3716-os, Hernádcéce-Korlát felől pedig a 3715-ös úton.

Vasútvonal nem érinti ugyan, de a nyugati határszélétől kevesebb, mint egy kilométerre húzódik a , sőt elérhető közelségben húzódik (a Hernád túlsó partján) a is, így a közelében több vasúti csatlakozási lehetőség is kínálkozik. Ezek az alábbiak: a szerencsi vonal Fony megállóhelye a központjától alig 4 kilométerre nyugatra helyezkedik el, Vilmány határai között, a 3716-os út vasúti keresztezésénél, Korlát-Vizsoly megállóhely nagyjából 6 kilométerre délnyugatra található, Vizsoly területén, a 3715-ös út vasúti keresztezésénél; ez elérhető a faluból Volánbusszal is; a miskolci vonal Novajidrány vasútállomása körülbelül 15 kilométerre van Fonytól.

Története Fony és környéke már ősidők óta lakott hely volt. A község területén nagyszámú kőkori leletet találtak, s a település nagy része kőkori telepre épült.

Fony (Tímár) az Árpád-korban már lakott hely volt. Nevét az oklevelek 1219-ben említették először Fon néven a pataki ispán által fonyi emberek ügyében való per kapcsán.

1269-ben Tymar Foon, 1297-ben Foon, 1330-ban Fony-nak írták.

A település nevében ekkor szereplő Tymar név arra utal, hogy a falu egyik részét királyi tímárok lakták. Ezt 1269-ben az ifjú király Csák nemzetséghez tartozó Zlauch fia Tamás özvegyének, Ágnesnek adta, de 1297-ben III. Endre, majd az országbíró is Zlauch fia Tamás leányának Katalinnak, s annak Miklós nevű fiának ítélte vissza a Csák nemzetségbeliekkel szemben.

A 14. század elejétől Fonyi Miklós fiainak birtoka volt. Fonyi Miklós fiai ekkor Száka (1322), Hernádnémeti (1325), a Gömörben lévő Hangony és Felfalu (1332), a Sárosban lévő Kurima (1327), Újfalu (1330) és Borsodban Noszkakeresztúr (1332) birtokosai is voltak.

1332-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint Fony település papja 15 garas pápai tizedet fizetett.

1910-es összeíráskor 820 lakosából 817 magyar volt, ebből 458 római katolikus, 64 görögkatolikus, 269 református volt.

Fony a 20. század elején Abaúj-Torna vármegye Gönczi járásához tartozott, ekkor 907 lakosa volt, 192 házban.

2006. január 19-én Fony északi külterületei között történt az a légikatasztrófa, amelyben egy szlovák katonai repülőgép zuhant le a Borsó-hegy oldalának csapódva, 42 ember halálát okozva. A tragédia helyszínéhez minden környező település közül Hejce volt a legközelebb (segítségnyújtásra is onnan volt leginkább lehetőség), így a szerencsétlenséget a híradások sokáig ahhoz a településhez kötötték; a később ugyanott létesített emlékhely azonban egyértelműen Fonyhoz tartozó területen helyezkedik el.

Épített örökség Örömvölgyi pincesor; A Bors patak völgyének partoldalain riolittufába vájt pincék tárolókapacitása egykoron a Krakkóba irányuló borkereskedelem jelentős tényezője volt. A helyi és Tokaj-hegyaljai borokat tárolták itt. 1737-től a zárt Tokaji borvidék kialakítása törést jelentett a helyi borok lengyelországi értékesítésében, de az ügyesebb szőlőbirtokosok az itteni borokat is "Tokajiként" adták el. Tehették ezt, azért is mivel a pincék tárolókapacitására továbbra is szükség volt, valamint nem volt minőségi különbség a Tokaji,- és az Abaúj- hegyaljai borok között. Napjainkban a pincék egy része elhanyagolt, egy másik részét viszont gondosan felújították a tulajdonosaik, és szabadidős programok helyszíneként hasznosítják. Az Örömvölgy ad helyet a már hagyományosnak mondható Felvidéki Pincenapoknak.

Pál-hegyi szőlőteraszok; A Pál-hegy nyugat-északnyugati oldalán található, e hegyoldalt más nagyobb hegyek nem takarják el, így a nyári nap reggeltől estig melegítette az egykoron itt művelt szőlő ültetvényeket. Magát a teraszok támfalait a helyben elérhető andezit kőből építették fel. az 1960-as évek végére felhagytak itt a szőlőtermesztéssel, a teraszok hasznos termő felülete mára erősen elcserjésedett. Kitisztítása és hasznosítása remélhetőleg mielőbb elkezdődik.

Fonyi sáncvár; A bronzkori sáncvár meredek sziklafalra épült, jól védhető volt mivel csak a délkeleti oldalát kellett védelmezni. A sáncvár építése a kései bronzkorra datálódik, és a honfoglalás koráig, illetve még azt követően is a XI.-XII. századig töltött be védelmi funkciót. Későbbi használatra utaló lelet még nem került elő a területről. Az egykori erősséget nevezik még Szár-kői földvárnak is, ami nem igazán találó egy kőből épült erősség esetében. A terület részletes feltárása még várat magára.

Amadé várrom; Fony külterületén, Gönc közelében található, a meredek sziklafalra épült erősségnek hadászatilag az volt az előnye, hogy csak délről és nyugatról kellett védeni. Építését a kutatók az 1270 és 80-as évekre teszik. Építtetője tulajdonosa Aba Amadé nádor volt. A Bebekek (rablólovagok) tulajdonlása idején a XV. század derekán a vár lassú pusztulása megkezdődött. Ma már csak az egykori sánc és az öregtorony maradványait találjuk a helyszínen.

Csorgókutak - itatók: A faluban több helyen is találunk csorgókutakhoz, forrásokhoz kiépített medencét és itatóvályúkat, ezek többsége ivóvíz minőségű. Mind közül a legimpozánsabb a település központjában található három medencés csorgókút. Az épített csorgókutak egykoron az ivóvizet, a mosást és az állatok itatását biztosították.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Komjáthy István (független) 1994–1998: Ivancsó János (független) 1998–2002: Ivancsó János (független) 2002–2006: Ivancsó János Sándor (független) 2006–2010: Ivancsó János Sándor (független) 2010–2014: Ivancsó János Sándor (független) 2014–2019: Ivancsó János Sándor (független) 2019–2024: Ivancsó János Sándor (független) 2024– : Ivancsó János (független)

Népesség A település népességének változása:

Fony népessége 1870-ben még 1136 fő volt, ez a szám 1910. évre 820 főre csökkent le, ezt követően nökedés figyelhető meg, 1941-re 982 főre gyarapodott a népesség száma. 1960-ban 887 főre cökkent, 1980-ra 487 főre, majd 2001-re 414 főre csökkent a település lakossága.Fony népessége, lakossága, területe (nepesseg.com)

2001-ben a település lakosságának 83%-a magyar, 17%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A nemzetiségi népesség száma településenként

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,3%-a magyarnak, 13,9% cigánynak, 1% szlováknak mondta magát (9,7% nem válaszolt; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59%, református 13,5%, görögkatolikus 1,6%, evangélikus 1%, felekezeten kívüli 3,9% (20% nem válaszolt).Fony Helységnévtár

2022-ben a lakosság 87,5%-a vallotta magát magyarnak, 14,4% cigánynak, 0,6% szlováknak, 0,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 23,1% volt római katolikus, 10,3% református, 1% görög katolikus, 1,3% egyéb keresztény, 3,5% felekezeten kívüli (60,6% nem válaszolt).Fony Helységnévtár

Kultúra 1995: Fonyban az első Kertalja Nemzetközi Művésztelep a Patak Csoport bázisa.Gubis Mihály honlapja . 1996: Fonyban Gubis Mihály képzőművész elkészítette a Szék című 13 méteres faszobrát. Ennek hatására dolgozza ki 5+2-es Nemzetközi Szoborprogramját. 1997: Fonyban rendezte első alkalommal a Patak Csoporttal a 20×20-as Kisképek Nemzetközi Nomád Fesztiválját (tévéfelvétel). 1998: Második 20×20-as Fesztivál Fonyban.

Itt születtek, itt éltek Kovásznai Péter (? 1617- Kolozsvár, 1673) - református püspök - egy ideig itt volt lelkész a faluban. Berthóty István kurucbrigadéros 1709-ben az érsekújvári csatában vesztette életét Berthóty Zsigmond ezredes kuruc huszárkapitány, a fejedelem kíséretével Törökországba emigrált. Váczi Sámuel református lelkész 1759. október 28.-án született Fonyban, Csajágon hunyt el 1829. június 23.-án. tanulmányit Sárospatakon végezte, ahol 1788-ban köztanító lett, majd a német, ógörög, és héber nyelvet okította. 1790-től könyvtáros. 1792-ben lett Mezőszentgyörgyön lelkész innen 1809-ben Pálfára, 1816.-ban pedig Csajágra került szolgálni    Munkái: A Mi atyánk megvilágítása, (magyar nyelven kiadatott. Győr, 1794.) Két heti közönséges könyörgések (Fábián-féle Prédikátori Tárház II. k. 3. füzetében)

Képgaléria

Források Györffy György: Abaújvármegye. Jegyzetek

Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Abaúj-Torna vármegye települései Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 5. sz. országgyűlési egyéni választókerület