265px|jobbra|bélyegkép|Nagykopáncs (Kopáncs-puszta) Árpád-kori temploma Tótkomlós () város Békés vármegyében, az Orosházi járásban. A megye 13., a járás 2. legnagyobb települése.
Fekvése A Dél-Alföldi turisztikai régióban, a Csongrádi-síkon, a Maros-hordalékkúp részének hátsági területén fekszik, a tengerszint felett 92 méterrel, Orosházától 18 kilométerre délre. Szomszédai: észak felől Pusztaföldvár, északkelet felől Kaszaper, kelet felől Végegyháza, délkelet felől Mezőhegyes, dél felől Nagyér és Ambrózfalva, délnyugat felől Makó, nyugat felől Békéssámson, északnyugat felől pedig Kardoskút. Közigazgatási területe északon, egy pontban érintkezik Orosháza határával is.
Hozzá tartozó lakott településrész még Nagykopáncs, amely a belterület délnyugati szélétől bő 3 kilométerre fekszik. Említést érdemel még egy településrész, Pusztaszőlős, az északi határszélen, légvonalban is közel 10 kilométerre a központtól: ez azonban Tótkomlósnak csak enklávéja, közigazgatásilag Kaszaperhez tartozik, dacára annak, hogy minden irányból tótkomlósi külterületek veszik körbe.
A környék fontosabb települései közül Hódmezővásárhely a várostól 35 kilométerre, Makó 30 kilométerre, Mezőhegyes 12 kilométerre, Orosháza 20 kilométerre, Békéscsaba 43 kilométerre, pedig Nagylak 30 kilométerre fekszik. A Tótkomlóst övező kisebb települések közül Békéssámson 11,8 kilométerre, Pitvaros 11,3 kilométerre, Ambrózfalva 7,7 kilométerre, Nagyér 5,4 kilométerre, Kardoskút 10,9 kilométerre, Kaszaper pedig 9,3 kilométerre található.
Megközelítése Tótkomlós Orosháza és Mezőhegyes között fekszik, a két várost összekötő 4427-es út mentén, de áthalad a központján a Békéscsaba-Makó közti 4432-es út is. Békéssámson-Hódmezővásárhely felé a 4421-es út vezet a városból, a déli szomszédságában fekvő, már Csongrád-Csanád vármegyében fekvő kistelepülésekre, Nagyérre, Ambrózfalvára és Pitvarosra pedig a 4426-os úton lehet eljutni. Ugyanezen az úton érhető el az M43-as autópálya legközelebbi csomópontja is, ami mintegy 23 kilométerre van a városközponttól, Csanádpalota-Kövegy határán. Közigazgatási határszélét északon érinti az Orosháza-Mezőkovácsháza közti 4428-as út is.
A közigazgatásilag Tótkomlóshoz tartozó Nagykopáncs a 4432-es útból, a központtól délnyugatra kiágazó 44 126-os számú mellékúton közelíthető meg.
Vonattal a település a MÁV 125-ös számú Mezőtúr–Battonya-vasútvonalán érhető el, amelynek egy megállási pontja van itt. Tótkomlós vasútállomás a vonal állomásainak viszonylatában Kardoskút vasútállomás és Nagyér megállóhely között található; fizikailag a központ nyugati szélén helyezkedik el, közúti elérését a 4432-es útból kiágazó 44 328-as út, illetve a 4421-es felől egy önkormányzati út biztosítja.
Története Korai emlékek Területén La Tène-kori sírok is előkerültek.Maráz Borbála 1974: Chronologische Probleme der Spätlatènezeit in der Südtiefebene (Südost-Ungarn). JPMÉ XIX, 113; Banner János 1928: La Tène sírok Tótkomlóson. Dolgozatok V.
A honfoglalás kori leletek szerint a település és környéke különböző népek által lakott terület volt, a régészek Árpád-kori falvak nyomaira bukkantak.
Kopáncs A mai Tótkomlóshoz tartozó Nagykopáncs kb. 5 km-re, míg az Árpád-kori templom légvonalban kb. 9 km-re DNy-ra található. Az egykori Kopáncs falu első említése 1219-ből, a Váradi regestrumból ismert. Említik még 1231-ben, majd 1481-ben hallunk róla utoljára. Valószínűleg a török pusztításnak esett áldozatul.
Az 1944-es kopáncsi ásatásokkor Párducz Mihály feltárta a magyar Alföld egyik leggazdagabb női sírját.Az 1944-es Szenti-tanyai ásatásra lásd MNM Adattár 190. H. Az ásatási jegyzőkönyv és a leletek elvesztek a II. világháborúban, de megmaradt a pontos sírrajz. A női sírból mintegy 1,5 kg aranyozott ezüstveret került elő (kettős csüngők, fülbevalók, korongveretek, ingdíszek stb.).
Árpád-kori és késő középkori kerámiát egyaránt találtak itt.
2017-ben az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai 645 pénzérméből álló leletre bukkantak. A pénzérmék közt 620 friesachi dénár, II. Géza 22 darab Árpád-kori érméje és egy angol penny is volt Földnélküli János idejéből. 1919-ben két helyi lakos szántás során több száz pénzérmét talált ugyanitt, melyek közül 235 érmét sikerült a korabeli házkutatás során lefoglalnia a hatóságoknak. A kincset valószínűleg az 1240-es években rejtették el Kopáncs-pusztán.
Az Árpád-kor időszakából a nagykopáncsi kápolna ma is őrzi a román építészeti stílus emlékét.
Hunyadiak ideje Később az oklevelek tanúsága szerint a komlósi puszta Hunyadi János birtoka volt. A szentandrási uradalomhoz csatolták. 1484-ben Mátyás király tulajdonát képezte, aki Komlóst fiának, Corvin Jánosnak adományozta. De bizonyos, hogy itt már a 15. században is volt falu.
Török kor A terület a törökdúlás idején többször cserélt gazdát. A község lakosai 1552-ben a Lippától Szolnok felé vonuló törökök elől elmenekültek, a törökök pedig házaikat felégették, s e miatt még 1553-ban is lakatlanul állt a falu.
1558-ban, anélkül, hogy a telekkapuk számát megmondták volna, a bíró 7 forintot vitt be Gyulára adó fejében. Ugyanez évben a lakosai négy és fél köböl búzát és két köböl árpát adtak féltized fejében, a másik felét a törököknek adták. A török ugyanis már pár évvel előbb felvette a települést a csanádi kerület defterébe. Az 1557—58. évi defter szerint kilenc ház volt benne. Ez adatok szerint legfeljebb 30 család lakta.
1560-ban 10, 1562-ben 12, 1564-ben húsz telekkapu után fizettek adót.
1596-ban a régi, folyamatosan magyarok által lakott és néha Nagy-Komlósnak nevezett helység végleg elpusztult. 1648-ban egy részét Széky Péter tulajdonolta. 1662-ben pusztának írták le a területet.
A török kor után Az elnéptelenedett komlósi birtok báró Rudnyánszky József tulajdona lett. A báró szentandrási jobbágyait szorgalmuk és példás magaviseletük miatt szerette, ezért a vallási villongások miatt beleegyezett lakhelyük elhagyására, és a telepítésre vonatkozó szerződést velük 1746. január 8-án meg is kötötte. Mintegy 80 tót család érkezett a komlósi pusztára. Az ideköltözöttek folyamatosan építették lakóházaikat, az istentisztelet megtartására szolgáló imaházat, az iskolát egy tanítói lakással együtt.
A falu újratelepítését hivatalosan 1746-ban ismerték el, közigazgatási hovatartozásáról azonban viták folytak. Két vármegye is jelentkezett az új faluért: Csanád és Békés vármegye. A konfliktus végül odáig torkollott, hogy mindkét fél mozgósította katonai erejének egy részét, és egyfajta „polgárháborús” helyzet alakult ki Komlóson és környékén. A lakosság már-már a menekülést fontolgatta. A helyzetet végül bírói döntés alapján az 1750-es évek közepére rendezték, Tót-Komlóst Békés vármegyéhez csatolták. Az ezt követő évtizedek gazdasági és demográfiai fellendülést hoztak a falu életében, újabb és újabb betelepülő szlovák családok érkeztek.
1773-ban ember lakott 375 házban, s hold földet művelt. Szexty György lelkész vezetésével 1795-ben megépítették az evangélikus templomot.
A település leírása a 18. század végéről: "KOMLÓS: Tót falu Békés Várm. földes Urai több Uraságok, lakosai katolikusok, többen evangelikusok, fekszik Szarvashoz nem meszsze, és annak filiája, földgye búzát is terem, réttye pedig jó szénát, Körös vizének erén tsekély malma van, legelője meg lehetős." (Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)
19. század A 19. század elejére a falu a túlnépesedés jeleit mutatta. 1827-ben lakossága már főre, a házak száma 638-ra nőtt. Kevés volt a megművelhető földterület, a lakóhelyek száma, a megélhetés egyre nehezebbé vált. Ekkor mintegy ezer ember elköltözött, és új településeket alapítottak (pl. Nagylak), vagy már meglévő helyekre költöztek (pl. Arad). Gazdasági szempontból a folyamatos elszegényedés volt megfigyelhető, a földek a növekvő népesség következményeként elaprózódtak, valamint kialakult egy vékony gazdagparaszti réteg is. Ez a tendencia aztán Tót-Komlós egész 19. századi történetére jellemző volt valamilyen mértékben.
A komlósiak száma, vagyona és műveltsége is gyarapodott. A 19. század második felében a magyar ajkú lakosok száma egyre csak gyarapodott, ezért az ő lelki épülésükre évente négyszer magyar istentiszteletet is tartottak.
Az 1848-as forradalom híre, hasonlóan az ország más területeihez, Tótkomlóst is lázba hozta. A felvidéki tótok hazafias és tömeges helytállása erre a mintegy 7000 fős településre is igaz volt. 1848 nyarán 129 önkéntest kért a vármegye a településtől, ehelyett azonban majd dupla annyian jelentkeztek katonának. Ez az önkéntes divízió aztán, karöltve a megyei csapatokkal, egészen Nagybecskerekig nyomult, és úgy másfél hónapig tevékenykedett ott. Pontos adatok híján nem lehet tudni mennyien léptek be a honvédségbe, de valószínűleg 230–240 személy lehetett. A szabadságharc hadi eseményeinek nagy része elkerülte a falut, de érdekességképp megemlíthető, hogy a bukást követően Kossuth Lajos és családja Komlóson keresztül menekült dél felé.
1890-ben házban ember lakott. 1893-ban felépült a községháza, amelyet közös összefogással építettek. Gazdasági szempontból nagyon fontos esemény volt, hogy 1893-ban a községet bekapcsolták az ország vasúthálózatába. Ugyanezen időkben viszont ismét kiújultak a Csanád vármegyével vívott viták, maga Komlós is többször kérte Csanádhoz csatolását Békés vármegyétől (1893, 1906) – sikertelenül.
20. század Az első világháború előestéjére a település lakossága meghaladta a 11 000 főt (amiből csupán 1000 körüli volt a magyarok száma), ezzel az orosházi járás második legnépesebb községévé vált.
A világégés Komlós életére is nagy hatással volt, több százan vonultak be évről évre, többnyire a békéscsabai 101. és a nagyváradi 4. gyalogezred kötelékébe, akiket először a szerb frontra, majd onnan egyeseket az orosz, másokat az olasz frontra küldtek az Isonzó és a Piave folyó környékére. A dolgos férfikéz hiánya jelentősen megviselte a település élelmiszerek és iparcikkek általi ellátottságát. A hiányzó munkaerőt nőkkel, gyerekekkel, sőt esetenként a mai Nagyér környékén fogva tartott orosz hadifoglyokkal próbálták pótolni, kisebb-nagyobb sikerrel. A háború során több mint 400 komlósi katona vesztette életét, és közel százan váltak rokkanttá. Az országos hangulathoz hasonlóan Komlóson is eluralkodott az antiszemita hangulat, és 1918 őszén majd' minden zsidó boltot kifosztottak, lakásaikat feltörték.
Nagyon érdekes momentuma volt a háborút követő hónapoknak a „pánszláv” nézetek és az elszakadási törekvések megerősödése Tót-Komlóson, illetve Békés vármegyében. A 20. század elején Komlós szlovákságának legjelentősebb „nemzetvédő” egylete a Földművelő Egylet volt. Tagjai közé tartozott Hrdlicska Lajos, aki a helyzetet kihasználva megpróbálta a maros-körös közi tótokat és a területet kiszakítani Magyarország testéből, és a szláv „testvérek” országába, Jugoszláviába betagozni. Azonban rövid időn belül a nemzetközi fejlemények következtében ez az elképzelés irreálissá vált. A tanácshatalom uralma alatt, illetve után ismét aktivizálta magát Hrdlicska és társasága, akik a megszálló román csapatokkal, illetve azok parancsnokaival jó viszonyt alakítottak ki, és úgy vélték, hogy Tótkomlósnak, illetve egész Békés megyének jobb dolga lenne „Románia mare” keretei közt. Ennek érdekében meg is kezdték a tárgyalásokat a román kormányzattal, majd 1919. augusztus 13-án Békéscsabán népgyűlést hívtak össze, mely többek közt a komlósi és békéscsabai tótok nyomására hivatalosan is bejelentette csatlakozási igényét a Román Királysághoz. Bevezették a román közigazgatást, a bukaresti kormány pedig két-két képviselői, valamint szenátori helyet ajánlott fel a parlamentben Békés vármegyének. Végül a nyugati hatalmak nem támogatták ezt a fajta elszakadási törekvést, és Trianonban Magyarország javára döntöttek a terület hovatartozását illetően.