Mácsa (románul Macea, németül Matscha) falu Romániában, Arad megyében.
Fekvése Aradtól 25 km-re északra, a magyar országhatár mellett fekszik.
Nevének eredete Puszta személynévből keletkezett. Első említése Macha alakban 1380-ból való.
Története 1559-ben Bornemissza Benedek gyulai várkapitány fosztotta ki. 1579-ben 37 adófizető magyar család lakta, később elpusztult. Erdélyi, szatmári és máramarosi románok alapították újjá, majd 1832-ben ötven szentmártoni sváb család költözött be. Római katolikus egyházközsége később is Szentmártonhoz tartozott. A magyarok uradalmi cselédek és alkalmazottak voltak. 1862-ben uradalmát a Károlyiak vásárolták meg Csernovics Pétertől. 1886-ban gr. Károlyi Tiborné magyar óvodát alapított, 1898-ban férje kezdeményezésére állami iskola létesült. 1895-ben a 7647 holdas területű Károlyi-birtokon búzát, kukoricát, ipari és takarmánynövényeket termesztettek és juhot tartottak. Négy kilométeres vasútvonal is tartozott hozzá, amelyet a termények szállítására használtak. Az 1900-as években az uradalom magyar cselédeit románokkal cserélték föl. A trianoni béke előtt Arad vármegye Aradi járásához tartozott. Az iskolában 1953-ig működött magyar tagozat, később a svábok kivándorlása következtében 1991-ben a német tagozat is megszűnt. 2000-ben – az országban ritka példaképp – zöld párti polgármestert választott. Híres az itt termesztett paradicsom.
Lakossága 1842-ben 1251 ortodox és 132 római katolikus vallású lakosa volt. 1900-ban 4295 lakosából 2703 volt román, 857 magyar és 717 német anyanyelvű; 2687 ortodox, 1413 római katolikus, 87 református, 32 zsidó és 32 evangélikus. 32%-uk tudott írni–olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 26%-a beszélt magyarul. 1910-ben a település lélekszáma 4193 fő volt. Anyanyelv szerint 695 fő (16,5%) volt magyar, 696 fő (16,5%) német, 2779 fő (66%) román, valamint 23 fő (0,5%) egyéb anyanyelvű volt; összesen 1927 fő (46%) beszélt magyarul, köztük a magyar anyanyelvűek is. Vallás szerint 1253 fő (30%) volt római katolikus, 73 fő (1,5%) református, 2749 fő (65,5%) görögkeleti, valamint 118 fő (3%) egyéb vallású volt. Az írni-olvasni tudók száma 1406 fő (33,5%) volt. 2002-ben 3969 főből 3547 román, 203 cigány, 143 magyar és 62 német nemzetiségű; 3208 ortodox, 338 adventista, 193 római katolikus és 159 baptista vallású.
Látnivalók A Csernovics-kastély bal oldali, kéttornyú szárnyát egy 18. századi épület felhasználásával a 19. század első felében építették, a jobb oldali szárnyat Ybl Miklós tervei alapján 1862 és 1886 között. 1862-től a Károlyi család tulajdona volt. Kertjében korabeli melegházak, úszómedence találhatók. A kastély 1939-ben Adam Iancu kurticsi orvos birtokába került, aki tíz hektáron kivágatta a park fáit. A megmaradt, 17 hektáros parkban 1948-ban megalapították a szocialista Románia első gyermekvárosát körülbelül száz csellengő, árva gyermek számára. 1968 óta védett arborétum, többek között egy páfrányfenyő (Ginkgo biloba) otthona. A főallé mentén alakították ki a román írók szoborparkját.Mácsai Csernovics–Károlyi-kastély és parkja Bagyinszki Zoltán fotóművész honlapján A kastélykert egyik sarkában található Damjanich János és Lahner György aradi vértanúk síremléke. Holttestüket titokban Csernovics Péter hozatta el Arad]ról és temettette el saját kastélya kertjében.A mára csak emlékként álló sírhely képe Bagyinszki Zoltán fotóművész honlapján Ma Aradon az aradi vértanúk emlékoszlopának kriptájában nyugszanak kilenc vértanútársukkal együtt.Katona Tamás: Batthyány és az aradi vértanúk temetése. História, 1989. 3. szám, 16–18. oldal A kastélyban kétévente humorfesztivált s ugyancsak kétévente néprajzi fesztivált rendeznek, és évente megrendezik a karikaturisták találkozóját. A településtől keletre halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. Ortodox templomát Csernovics Pál építtette a 18. század végén – 19. század elején, egy 1700 körüli fatemplom helyén. Római katolikus temploma 1896-ban, neogótikus stílusban épült, benne a védőszent Szent Eleonóra olajfestménye Barabás Miklós műve.
bélyegkép|jobbra|260px bélyegkép|jobbra|260px|Halastó
Híres emberek Itt született 1810-ben Csernovics Péter (Petar Črnović) politikus. Itt született 1844-ben Rodiczky Jenő mezőgazdász. Itt született meg gróf Károlyi Margit 1896-ban, aki az utolsó majki kamalduli apáca volt. Itt született 1932-ben Hans Fackelmann építész.
Jegyzetek
Források Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város gazdasága. Arad, 1898 Floarea Ranta Cândea: Macea: înscrisuri monografice. Arad: Gutenberg Univers, 2018 Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba, 1982 Ludwig Schmidt: 'Pankota'. In Elke Hoffmann, Peter-Dietmar Leber és Walter Wolf szerk.: Städte und Dörfer: Beiträge zur Siedlungsgeschichte der Deutschen im Banat. München, 2011
Testvértelepülése Kevermes, Magyarország
További információk A község honlapja Mácsa a "www.virtualarad.net" oldalon Képek a római katolikus templomról és orgonájáról, ismertetés utóbbiról https://www.youtube.com/watch?v=AfscbcrDbs0
Kategória:Arad megye települései Kategória:Arad vármegye települései