Émile Zola (Párizs, 1840. április 2. – Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus. A világirodalom legjelentősebb alkotóinak egyike, a naturalista irányzat megteremtője, mely azt szándékozta elérni, hogy az irodalomba belevigyék a természettudományok egzakt módszereit és eredményeit.
Életpályája balra|180px|bélyegkép|Zola háza Médanban balra|180px|bélyegkép|Vádolom…! – Zola tiltakozó levele a Dreyfus-perben hozott igazságtalan ítélet miatt
Apja olasz származású mérnök volt, akinek korai halála után a család rossz anyagi körülmények közé került. Zola az aix-i gimnáziumban Paul Cézanne iskolatársa volt, barátságuk sokáig meghatározta mindkettejük munkásságát. A matematikával szembeni averziója miatt Zola érettségije Párizsban nem sikerült, ezért munkát vállalt. Előbb kifutófiú és csomagoló lett az Hachette könyvkiadónál, majd a reklámosztályra került, amelynek egy idő múlva vezetője lett. Ekkor írta meg első irodalmi kísérleteit, melyek a Petit Journal és az Évènement hasábjain jelentek meg. A kiadói munka révén megismerkedett a kor néhány jelentős írójával.
Mint elbeszélő legelőször egy napilapban mutatkozott be a Marseille rejtélyei és Egy halott nő kívánsága című regényeivel. Első sikerét a Ninon meséi megjelenésével aratta (1864), melyet nemsokára a Claude vallomása (1865) című, önéletrajzi ihletésű regénye követett, melyben már határozott körvonalakban kezdett naturalista egyénisége kibontakozni. A Thérèse Raquinben (1867) és a Madeleine Férat-ban (1868) már realisztikus nyíltsággal látjuk patologikus tüneteket elemezni.
Első regényei után elhagyta a kiadót. 1870–1871-ben a versailles-i ideiglenes nemzetgyűlésről tudósított. Megismerkedett néhány impresszionista festővel, így Édouard Manet-val, és az új festői törekvésekről több cikket írt, melyeket kötetbe gyűjtött: ezeknek nagy visszhangjuk lett. Sikeres munkái után házat vásárolt a Párizs melletti Médanban.
1871-ben fogott hozzá a Rougon-Macquart-ciklus megalkotásához, melyben egy, a második császárság, azaz III. Napóleon korában élt család történetét, vagy ahogyan ő fogalmaz: természet- és társadalomrajzát igyekezett megírni. Általánosságban véve elmondható, hogy regényhősei közül a Rougonok a társadalom felső rétegeibe tudnak betagozódni, így például miniszterek, pénzemberek lesznek belőlük, míg a Macquart-ok az alsóbb néprétegek: az alkoholisták, a prostituáltak, a kétkezi munkások közé süllyednek le, miáltal Zola a társadalom minden szegmensébe bevezetheti az olvasóit.Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok – Zolára vonatkozó rész
Hatalmas, művészi teremtőereje csúcsát jelentő regényciklusának befejezése után a tudomány és a vallás ütközésének a kérdései kezdték foglalkoztatni. Ellátogatott Lourdes-ba, Rómába – ahol regényeinek vatikáni indexre tétele, vagyis tiltott könyvnek minősítése ügyében hiába kért kihallgatást a pápától. A három város című, erősen antiklerikális trilógiája (Lourdes, Róma, Párizs) egy hitében megingott abbé történetébe bújtatva saját kételyeit is megfogalmazza.
Utolsó regényciklusából, mely a Négy Evangélium címet kapta, csak az első három rész készülhetett el. E művei egy teljesen más Zolát mutatnak, mint amit az olvasók az idáig megszoktak. A társadalom boldogulására vonatkozó utópisztikus elképzeléseit önti regényformába: a Termékenységet a beteljesült, bőséges gyermekáldással járó szerelem megrajzolásának szenteli, a Munka a halálra sanyargatott munkások értelmes munka iránti vágyát jeleníti meg, az Igazság című kötet középpontjában pedig egy sötét bűnügy áll, ahol egy egyszerű néptanító áll ki az ártatlanul megvádoltért, s új, felvilágosult nemzedékek fölnevelésével segíti érvényre jutni az igazságot.Zola: Igazság című művének fülszövege
Könyvei közéleti szerepvállalásának tapasztalatait is tükrözik. Zola ugyanis 1898. január 13-án a L’Aurore című újság címlapján megjelent nyílt levélben (J’Accuse – Vádolom!) tiltakozott a köztársasági elnöknél a Dreyfus-per zsidóellenességből fakadó, igazságtalan ítélete miatt. Beperelték. Boisdeffre tábornok, vezérkari főnök presszió alá helyezte a bíróságot, amely végül elfogadta, hogy Dreyfus bűnösségét olyan bizonyítékok támasztják alá, amelyeket sohasem mutathatnak be sem a bíróságnak, sem a védelemnek. Zolát a hadsereg és a bíróság rágalmazásának vádjával jelentős pénzbüntetésre ítélték, és Dreyfus bűnösségét is helyben hagyták. Zolának tartania kellett a rá kirótt egyéves felfüggesztett börtönbüntetés miatt is, ezért két esztendőre Londonba költözött.
1902. szeptember 29-én a váratlan hideg miatt befűttetett párizsi lakásában (Rue de Bruxelles). Éjjel szén-monoxid-mérgezésben meghalt. Felesége is súlyos állapotba került, de túlélte. Gyilkosság gyanúja miatt vizsgálat indult, de eredménytelenül zárult. Temetésén Anatole France búcsúztatta, aki az írót „az emberiség lelkiismeretének” nevezte. A Montmartre-i temetőben kapott díszsírhelyet. Földi maradványait 1908. június 4-én innen átszállították a párizsi Panthéonba, ahol Victor Hugo mellett kapott helyet. 2002-ben mellettük helyezték el a francia irodalom másik halhatatlan íróját, Alexandre Dumas-t is.
Médani lakóházát 1985-ben múzeummá alakították.
Magánélete Zola az első, sikertelen irodalmi próbálkozásaival párhuzamosan kalandba bonyolódott egy Berthe nevű közönséges és műveletlen kokottal. Megpróbálta őt „kiemelni a sárból”, ám törekvését nem koronázta siker. Élményét irodalmilag is feldolgozta a Claude vallomása című 1865-ös regényében, s talán későbbi nagy művének, a Nanának a kurtizán-ábrázolásába is beépíthette a Berthe-féle románc kijózanító tanulságait.
1870-ben megnősült. Éléonore-Alexandrine Meley-t vette feleségül, akivel már öt éve együtt élt.
1888-ban viszonyt kezdett felesége varrólányával, Jeanne Rozerot-val. A 14 éven át tartó kapcsolatból két gyermek is született. Zola házassága azonban nem bomlott fel, kettős életet élt, sőt az író halála után özvegye is „elismerte” a kis Jacques-ot és Dénise-t, azaz a gyermekeket törvényesítették.Zola új irodalmi irányba fogott – Lázár Zsanett írása a Cultura kulturális magazinban, megjelent: 2022. szeptember 29-én
Dénise Lebond-Zola Zola élete, munkája, küzdelme címmel a későbbiekben könyvet írt az édesapjáról, mely a Renaissance Kiadó gondozásában 1945-ben magyarul is napvilágot látott.
2022. áprilisában a Musée d’Orsay kamarakiállítást rendezett az élete utolsó szakaszában szenvedélyes fotóssá vált Zolának a lányáról készített huszonegynéhány fotográfiájából.Zolának a lányáról készült fotói a Musée d’Orsay kiállításán E fényképek nemcsak annak bizonyságai, hogy Zolának a fényképezéshez is jó érzéke volt, hanem a bensőséges apa-lánya kapcsolat is megmutatkozik rajtuk.
Művei balra|bélyegkép|Zola leghíresebb teremtménye: Nana Manet festményén Első művészileg jelentős regénye, az írói hírnevét megalapozó Thérèse Raquin második kiadásához (1868) írt előszavában fejtette ki először a naturalizmus alapelveit. Legfőképpen a kor híres filozófusa és esztétája, Hippolyte Taine nézetei hatottak rá, de Zola páratlan tehetsége és művészi igényessége szétfeszítette Taine-en alapuló biológiai és átörökléstani elméleteit.
Balzac példája nyomán hatalmas regényciklusokba rendezte alkotásait. Legismertebb A Rougon-Macquart család című regényfolyama, amely a második császárság társadalmának hatalmas körképe lett – egészen a franciák számára oly szégyenletes sedani csatavesztésig terjedően. A módszeres adatgyűjtésen alapuló hitelesség igényével fellépő Zola nagy művében megmutatja a kapitalizmus, az iparosodás árnyoldalait, a tőzsdei manipulációkat, a nagyvárosi lét elidegenítő hatását. Valójában a modern fogyasztói társadalom megszületéséhez kapcsolódó tömeges életformaváltás egyfajta látleletét nyújtja.Zola írói módszerei (forrás: sulinet)
A Rougon-Macquart család család befejezése, 1894 után új ciklusokat tervezett, de közülük csak a Három város: Lourdes – Róma – Párizs befejezésére maradt ideje. A Négy Evangélium című ciklusából csak az első három készült el.
Olyan, világirodalmi mércével mérve is jelentős, feledhetetlen regényalakokat tudott teremteni, mint A Patkányfogó szépre, jóra vágyó, ám a lezüllés egymást követő stációi végén menthetetlenül a mélybe zuhanó Gervaise-e, az Állat az emberben gyilkossá váló Jacques Lantierje vagy a tán legemlékezetesebb karakter: a luxusprostituált Nana, az azonos című regény címszereplője, a külvárosok szemétdombjáról felreppent „aranylégy”, aki testi-lelki nyavalyákkal, anyagi romlással és pusztulással fertőzte meg a körötte feltűnt férfiakat, majd maga is elhagyottan, himlőtől elcsúfultan szenvedett ki, míg az utca a „Berlinbe! Berlinbe!” kiáltásoktól volt hangos.
Zola számos kitűnő műve közül is kiemelkedik a Germinal című regénye. Ebben a remekében Zola egy bányászkolónia életét festi meg a tőle megszokott valóságfeltáró szándékkal, kivételes művészi erővel. Egyetlen regényében sem olyan kiérlelt, olyan súlyos és hiteles Zola írásművészete, mint a montsoui bányászok feneketlen nyomorának, életkörülményeik javításáért indított sztrájkjának, illetve csenevész és perspektívátlan szerelmeinek ábrázolásában.A Germinal című regény fülszövege
A szocializmus időszakában a Germinalt a szocialista realizmus egyik előfutárának tekintették. Úgy vélték, e mű a munkásmozgalom története szempontjából is forrásértékű. A cselekmény tetőpontján ugyanis Zola a Tőke és a Munka harcában a társadalmi forradalom apokaliptikus látomását idézi fel, s mint arra a Világirodalmi Lexikon is rámutat, a Germinalt minden rétegében átszövő metaforarendszer, különösen annak a vetés, sarjadás, aratás misztikus szimbolikájával összefüggő hálózata, a benne szükségképp meglévő többértelműség folytán, lehetővé tett egy olyan olvasatot is, mely Zola regényét a kizsákmányolt proletárok ügyével szolidárisnak tételezte.
Az Életöröm című regénye különösen heves indulatokat váltott ki. A kritika a naturalizmus szélsőséges megnyilvánulásaként értékelte Zola tabudöntögető ábrázolásmódját. Legfőképpen a hősnő, Pauline első menstruációjának, illetőleg a regény végén bekövetkező koraszülésnek a hiperrealista leírása okozott megbotránkozást. Zola ugyanis elődeihez képest a valóság nyíltabb, szókimondóbb bemutatását tűzte ki céljául. A konzervatívabbak ezt úgy fogták fel, hogy számára semmi se szent.
Zola Föld című regénye, a francia parasztság zordon körképe minden későbbi parasztábrázolásra döntő befolyással volt. Erre a legékesebb példa Reymont Parasztok című Nobel-díjas alkotása, amelyben a parasztok ugyanolyan érzékiek, nyers ösztönöktől, szerzésvágytól vezéreltek.Hegedüs Géza: Világirodalmi Arcképcsarnok – Reymontról szóló rész
Jóllehet a Pascal doktor utóbb látott napvilágot, A Rougon-Macquart család-ciklus tulajdonképpeni záródarabja a porosz–francia háború krónikáját nyújtó grandiózus regény, Az összeomlás. A műben tömeg- és kamarajelenetek váltják egymást. Zola nem tagadja meg önmagát: filmvászonra kívánkozó képsorokat fest a megsebesült, saját belébe gabalyodó lóról, a becsapódó gránátnak az anya testét szétszaggató pusztításáról, s attól se riad vissza, hogy részletesen leírjon egy amputálást.Zola Összeomlás című regényéről adott összefoglaló (aranylant.hu, Paál Zsolt írása)
A Rougon-Macquart család című regényciklusa
A Három város című regényciklusa Lourdes (Lourdes, 1894) Róma (Rome, 1896) Párizs (Paris, 1898)
A Négy Evangélium című regényciklusa Termékenység (Fécondité, 1900) Munka (Travail, 1901) Igazság (Vérité, 1902) - a negyedik rész megalkotásában Zolát a halál megakadályozta
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Zola utolsó művei már írói kifáradásáról tanúskodnak; bennük már inkább afféle prófétai szerepre vállalkozik, ahelyett, hogy megmaradna a történetmesélésnél és a jellemábrázolásnál. (Sokatmondó adat, hogy míg például a Nana huszonkét kiadást ért meg magyarul, a Négy Evangélium ciklus szinte tézisregényekké egyszerűsödött, moralizáló kötetei mindössze kettőt.)
Írásművészetének jellemzői balra|bélyegkép|Manet Zoláról készült festménye