Sztevanovity Zorán (szerbül Зоран Стевановић, illetve Zoran Stevanović, a magyar könnyűzenei életben gyakran csak Zorán; Belgrád, 1942. március 4. – ) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző; Sztevanovity Dusán dalszövegíró, zeneszerző bátyja.

A nagy beatgeneráció tagjainak kései pályafutásában külön kategóriát képvisel Zorán, aki az elmúlt évtizedekben .

Pályafutása

Sztevanovity Milutin közgazdász, újságíró és Zemanovity Mária gyermekeként született.Ilyenek ezek Kiskegyed, 1993. december 7. kedd Zorán családjával 1947-ben Magyarországra költözött. Politikai okokból nem mentek vissza Jugoszláviába, végleg Budapesten telepedtek le.

A budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1960-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Öt szemeszter elvégzése után – öccsével együtt – döntött úgy, hogy a műszaki pálya helyett inkább a zenélést választja. Döntésük meghozatalában édesapjuk támogatta őket, az akkori támogatásért Zorán 2006-ban a Prima Primissima díj átvételekor köszönetet mondott édesapjának.

Zorán édesapját politikai okok miatt három évre börtönbe zárták, 1955-ben szabadult. Többek között erről a három évről is szól a Leonard Cohen dalára Dusán által írt, mélyen elgondolkodtató, személyes élményeken alapuló Volt egy tánc című szám („És a harmadik tél is lejárt, És egy hajnalon csöngettek hármat, És az apám az ajtóban állt.”).

Metrós évek

Zorán 1960-ban a Nyugati pályaudvar KISZ-klubjában, a Hangulat Bárban játszott, ugyanebben az évben Rudas Andrással (zongora), Elekes Zoltánnal (szaxofon), Maka Bélával (bőgő), Bálint Istvánnal (dob) megalakította a Zenith együttest. Az együttesben Zorán gitározott és énekelt, a Népköztársaság útján fekvő KISZ-klubban játszottak.

Az együttes 1961-ben szerződést kötött a mai Centrál, akkor Irányi utca és Egyetem utca sarkán található Metro Klubbal (amely 1962-ben a Rákóczi út 60-ba költözött). Ezzel a zenekar nemcsak helyszínt, hanem nevet is váltott, az alakulat felvette a Klub nevét, így lett nevük: Metro.

1962-ben indultak az első Ki mit tud?-on, de a döntőben az erősítő hibája miatt nem tudtak játszani és a zsűri kérésüket megtagadva nem engedte meg félbemaradt számuk újbóli eléneklését. 1963-ban Zorán immár szólistaként indult a Ki mit tud?-on, amit Gershwin magyarított Summertime-jával, valamint a Számum című dallal megnyert.

Közben megjelentek a Metro együttes első felvételei Deák Tamás zeneszerző–trombitás-hangszerelő közreműködésével Smaragd, Mit tegyek?, Old Man River, Melody Blue címmel. A zenekar 1964-től a Metro klub új és egyben végleges helyén, a Dohány utca 22-ben játszott. bélyegkép|balra|1966-ban, az Ilyen ez a háború című film forgatásán 1965-ben a zenekar Kozmosz, Volgai hajósok dala, Do Wah Diddy Diddy, Pretty Women, Keep Searchin, The Rise and Fall of Flingel Bunt, Help, So Mistifying címen angol nyelvű felvételeket készített. A zenekarban ekkor részt vett Zentai Antal (szaxofon), Bokány Ferenc (basszusgitár).

1965 őszére kialakult a Metro csapata: Sztevanovity Zorán (ének, gitár), Sztevanovity Dusán (ritmusgitár), Schöck Ottó (billentyűs hangszerek), Frenreisz Károly (basszusgitár, szaxofon, ének), Brunner Győző (dob). 1966-ban Édes évek címmel megjelent az első magyar nyelvű Metro-kislemez. Az együttes az 1966 júliusában megtartott Táncdalfesztiválon eljátszotta a Mi fáj? című Nikolics–Boros közös szerzeményt. 1967-ben a Metro Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében a Gyémánt és arany című számot adta elő. 1967 tavaszán Frenreisz Károly és Brunner Győző elhagyta a zenekart és Nyugat-Európába szerződött. Ezzel a Metro is átalakult, helyükre Rédey Gábor (basszusgitár) és Veszelinov András (dob) érkezett.

Szintén 1967-ben jelent meg a Metro hét kislemeze: Álmodozom a világról, Végre itt van az óra, Roppant kényes a helyzetem, Feltámadtál, Viharvirág, Hétköznapi semmiség, Bell, a részeges kutya címen. Zorán az 1967-es Táncdalfesztiválon előadta a Végre itt van az óra című számot. 1968 januárjában Zorán Ray Phillips vendégeként két hetet töltött Londonban, ahol a Speakeasy klubban találkozott John Lennonnal és Ringo Starr-ral. Ez idő alatt az együttes a Marshall-cégtől új erősítőket kapott. Júliusban Zorán a Táncdalfesztiválon a Fehér sziklák című számot énekelte. Szeptemberben újra alapító tagjai fémjelzik a Metrót. Az együttes ebben az évben Bábel, Egy fiú és egy lány, Azért is az égben járok, Törött pohár, Valami újat szeretnék, Nelly, Ő és én, Nem vagyok elveszett ember, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz, Kamasz kislány címen új kislemezeket adott ki.

1969-ben megjelent az első Metro-nagylemez, ami elérve az -es példányszámot, aranylemez lett. Majd az együttes szerepelt Kovács András Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmjében. A filmben Zorán a Budai Ifjúsági Parkban énekelt. A zenekar az 1969-es Táncdalfesztiválon a Szobrok című dallal lépett fel. 1970-ben a Metro Hómadár címmel új kislemezt adott ki, majd Schöck Ottó kiválásával Fogarasi János lett az együttes billentyűse. 1970 nyarának végén az együttes a finnországi, turkui nemzetközi rockfesztiválon ember előtt énekelt. Ez év őszén megjelent az Egy este a Metró Klubban… című második Metro lemez, ami egyben az első magyar koncertalbum.

1971-ben az együttes alapító tagjai közül Dusán hátat fordítva a zenélésnek, és Frenreisz Károly a Locomotiv GT-be távozva, végleg kilép a Metróból. Helyükre Mogyorósi László (gitár) és Póka Egon (basszusgitár) került. Az együttes ősszel újraalakult, tagjai: Sztevanovity Zorán (gitár, ének), Novák András (ének), Hanka Péter (gitár), Elekes Zoltán (szaxofon), Tóth Béla (harsona), Tihanyi Gyula (basszusgitár), Szigeti Béla (dob). A héttagúra duzzadt zenekar több felvételt is készít Színesre festve, Közel a sátánhoz, A kapun túl, Háló, Csillaglány címen. 1972-ben a Metro Lengyelországban turnézott, majd három hónapot töltött az NSZK-ban. Ősszel a zenekar végleg feloszlott. Zorán a Taurus Ex-T 25-75-82 basszusgitáros-énekese lett.

Szólókarrier

1973-ban a Taurus együttes átalakulása, majd megszűnése után Zorán kilenc hónapig Ausztriában és az NSZK-ban zenélt. 1974 áprilisában hazatért Nyugat-Európából, és a Nyomom a gázt, illetve a Vásott éjek című számból a Gemini együttes kíséretével kislemezt adott ki.

1976-ban részt vett a Melodii Druzej többfordulós, Rigában, Leningrádban és Moszkvában zajló, szovjetunióbeli táncdalfesztiválon. Malek Miklós és S. Nagy István Hull egyre hull az őszi zápor című szerzeményét énekelte, és elnyerte a fődíjat. A televízióban Sztevanovity Dusán magyar szövegével előadta az Eurovíziós Dalfesztivál Save Your Kisses for Me c. nyertes dalát, Csókokkal vársz címmel, mely nagy slágerré vált. Ősszel az Egymillió fontos hangjegy elnevezésű tévéműsorban mutatták be a Szépek és bolondok, Én már próbáltam, Apám hitte című számokat. Még ebben az évben Presser Gáborral kislemezt adott ki, amire felkerült a Könyörgés és az Az legyél, akinek látszol című Presser Gábor–Adamis Anna-szerzemény.

1977-ben a Mafilm filmgyár Lumumba utcai telephelyén 1976 májusában átadott zeneműterembenA Szépek és bolondok zenefelvételei az LGT-vel - Filmhíradók Online, 1976 május megkezdődtek Zorán első lemezfelvételei, a szólólemez hamar aranylemez lett. 1977 októberében Koncz Zsuzsával közösen és a Beton együttes kíséretében két hónapos turnét tartott. 1978-ban megjelent Zorán második szólóalbuma, Zorán II. címmel, a felvételek szintén a Mafilm Lumumba utcai stúdiójában készültek.

1979-ben megjelent Zorán harmadik szólóalbuma Zorán III. címmel. 1980. október 23-án Pozsonyban lépett fel Gustáy Brom zenekarának kíséretében, majd koncertet adott Jugoszláviában. 1981-ben szerepelt Sándor Pál Ripacsok című filmjében. Még abban az évben megválasztották a Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezetének elnökévé. A rádióban slágerré válik Ne várd a májust című száma, amelyet Bródy János írt. Egyik versszakát, mely a prágai tavasz eseményeire utal (Ijesztő szelek fújnak, kedvesem / Nem hoznak több tavaszt el fényesen / Fejünkre hullanak a csillagok / Rémülten ébrednek az álmodók) betiltották, helyette dúdolás hallható, egy évvel később megjelent nagylemezén ezt is kivágták belőle, így az eredeti felvétel máig kiadatlan maradt.

1982-ben Kovács Katival Játssz még! című duettjüket mutatták be a Tessék választani! című bemutatón. A dal az Ifjúsági Magazin Slágerlistáján, a Magyar Rádió és a Magyar Ifjúság Slágerlistáján is több ízben első helyen végzett. Április 4-én Liszt Ferenc-díjat kapott. Megjelent Sylvie Vartan, francia nyelvű, Apám hitte-feldolgozása: Je veux aimer címen. 1982 novemberében kiadták Tizenegy dal című negyedik szólóalbumát.

1982. január 2-án Lévai Évától megszületett a lánya, Szandra.Kiskegyed/Zorán hétszer, vagyis hét évben, hét lemezen. Rettentően jól öregszik, 1995. augusztus 22. kedd (Hozzáférés: 2014. augusztus 2.) 1984 júliusától Kovács Katival az Universal együttes kíséretében nyári turnét tartott. 1985-ben megjelent az Édes évek című Metro-lemez, majd decemberben fellépett a Budapest Sportcsarnokban tartott magyar Live Aid: Mondd, mit ér egy falat kenyér – Rockzenészek az éhező Afrikáért elnevezésű koncerten. 1987-ben Tímár Péter Moziklip c. filmjének betétdala lett a Számíthatsz rám című szám. Öt év után új Zorán-album jelent meg Szép holnap címmel. Zorán írta az 1990-ben kiadott Calypso-lemezen szereplő Calypso-indulót. Májusban megjelent 1977–1990 címmel az első Zorán-válogatásalbum.

1991-ben megjelent Zorán új albuma, Az élet dolgai, amiért a Vígszínházban tartott koncerten aranylemezt vett át. A koncert vendége Presser Gábor és Gerendás Péter volt. 1992-ben a Budapest Sportcsarnokban telt házas koncertet adott a Metro együttes. Az együttes Zorán–Dusán–Schöck Ottó–Frenreisz Károly–Brunner Győző–Veszelinov András-felállásban lépett színpadra. Júniusban kiadták a Metro-koncert felvételét, valamint egy öt nagylemezt tartalmazó Metro-díszdobozos albumot. Zorán 1993-ban a Pesti Vigadóban Az elmúlt 30 év címmel... öt unplugged előadásból álló koncertsorozat tartott. Ez év novemberében unplugged koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, vendégei Presser Gábor, Schöck Ottó, Gerendás Péter és Dés László voltak.

1994 novemberében megjelent a Kell ott fenn egy ország című maxi CD, amelyen 4 külföldi sláger hallható magyar nyelven. Decemberben Zorán Bródy János Budapest Sportcsarnokban tartott koncertjén együtt énekelte a Mindannyian mások vagyunk… című számot Koncz Zsuzsával, Somló Tamással, Tolcsvay Lászlóval, Halász Judittal és a szerzővel, Bródy Jánossal. 1994. december 3-án megkapta az ARD televízió Arany Európa-életműdíját. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 1996-ban aranylemez lett Az elmúlt 30 év... című dupla CD, illetve a Majd egyszer... című szólóalbum. 1996 novemberében elhunyt Zorán felesége. A művész lemondta összes tervezett fellépését, beleértve a Budapest Sportcsarnokba szervezett nagyszabású koncertjét is. 1997-ben koncertet tartott a Budapest Sportcsarnokban, vendége volt Presser Gábor, Karácsony János, Somló Tamás, Sárközy Gergely, Lantos Zoltán, Babos Gyula. Ez év augusztusában a Tom-Tom kiadónál megkezdődtek az 1997 című szólólemez felvételei. Szeptemberben Zorán, Demjén Ferenc, Horváth Charlie, Somló Tamás és Cserháti Zsuzsa társaságában Münchenben részt vett Leslie Mandoki Találkozások című lemezének felvételén. Novemberben Zorán részt vett Somló Tamás 50. születésnapja alkalmából tartott koncerten, illetve megjelent 1997 című szólóalbuma.