Victor Vasarely (született Csiszár Győző, később Vásárhelyi Győző a születést hivatalosan az apa jelentette be, Pécs, 1906. április 9. – Párizs, 1997. március 15.) magyar–francia festő, szobrász volt. Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art” legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemezte, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak”.
Életpályája
bélyegkép|jobbra|300px|Kültéri Vasarely-alkotás Pécsett Anyja a Nagyszombatból származó Csiszár Anna, apja a Temesvárról Budapestre költözött Vásárhelyi Győző (Viktor) Lajos főpincér volt. Vasarely gyermekéveinek egy részét Pöstyénben töltötte.
1908-ban a család Budapestre költözött. A gyermek neve megváltozott: ezentúl Vásárhelyi Győző. A vendéglátás és a színház világa vette körül: nagynénje, Vásárhelyi Vilma a Nemzeti Színház színésznőjeként dolgozott, majd a Fővárosi Orfeum és a Tarka Színpad tagja lett.
1921 és 1925-ben francia és német nyelvű üzleti levelezést tanult, majd felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítványt szerzett.
1922-ban Podolini-Volkmann Artúr Szabad Képzőművészeti Rajz- és Festőiskolájába járt esti aktrajzolásra, emellett megtanulta a festék-előállítást, a vászonalapozást, a keretkészítést.
1925-től segédkönyvelő lett a „Labor” Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárban, itt kapta az első reklámgrafikusi megbízásait is, emellett az orvostudományi tanulmányokban mélyedt el.
1929 és 1930 között a budapesti Bauhaus-iskolaként megnyíló Műhely tanulójává lett, amelyet 1928-ban alapítottak festők, építészek, technológiai szakemberek (köztük Bortnyik Sándor és Molnár Farkas), akik előzőleg jelen voltak az Új Építők Társaságának megalakulásánál is. Vásárhelyi 1929 őszén csatlakozott az ekkor a VI. kerület Nagymező utca 3. alatti, tetőtéri műterem-lakásába költöző Bortnyik Sándor saját reklámgrafikai Műhelyéhez. Reklámgrafikát, tipográfiát, modern designt, film- és színpadművészetet tanult mesterétől. Itt találkozott Spinner Klára (1909–1991) tervezőgrafikussal. Első reklámterveit is ezekben az években tette közzé.
A budapesti Iparművészeti Múzeum Könyv- és Reklámművészeti Kiállításán részt vesz, s kiállít Bortnyik Sándor iskolájával 1930-ban. A tárlaton olyan mesterek is részt vettek, mint Moholy-Nagy László és Breuer Marcell. Vasarely Spinner Klárával reklámgrafikai kiállítást rendezett Kovács Ákos galériájában. Ugyanebben az évben Párizsba költözött és házasságot kötött Spinner Klárával. Házasságukból két fiuk született: André (1931) és Jean-Pierre, művésznevén: Yvaral (1934–2002). Ekkor Vasarely francia nyomdáknak (Draeger, Devambez, Agence Havas) dolgozott.
1933-ban a budapesti Ernst Múzeumban bemutatta a francia megbízásokra készült grafikáit.
1935-ban orvosi kiadványok reklámmellékleteit készítette Roger Bessard kiadójában, akivel társult, s ezzel anyagi helyzete biztossá vált. Művészi grafikai tervezést oktató saját szabadiskola alapítását tervezte, de terve nem valósult meg.
1939-ben a párizsi Flore kávéházban megismerkedett a divatszalont vivő Denise Renével (szül. Denise Bleibtreu, 1913–2012).
1942–1943-ban Képzőművészeti alkotásokat készített. A trompe-l’œil- és a különféle figuratív elemeket illogikusan egymás mellé helyező képeivel elnyerte a szürrealista André Breton érdeklődését.
1944. február 13-án Párizsban megnyílt a Galerie Denise René (rue La Boétie 124.) első kiállítása, Vasarely rajzai és grafikai kompozíciói címmel. Vasarely ettől kezdve Denise Renével közösen alakította ki a galéria művészeti programját. 1929–1939/1945 közötti éveit később Grafikai korszakának, a kezdeti figuratív és gesztuális festői periódusát pedig, sikerei ellenére, Tévutaknak nevezi.
1946−1951-ben A Galerie Denise René a geometrikus absztrakt, majd a kinetikus művészet kizárólagos képviselete felé indult a Peintures abstrait (Absztrakt festészet), I er Salon des Réalités Nouvelles (Az új valóságok első szalonja) és a KlarForm (1951) című kiállításokat követően. A fordulat főszereplője Vasarely volt.
1947−1954 Belle Isle tengerpartján, majd Gordes-ban (La Vaucluse megye) töltött nyaralásain a fény reflexiójának megfigyelése optikai vizsgálódásra inspirálta, ami meg is jelent a Belle Isle- és a Kristály-korszak absztrakt festményein. A párizsi metró csempeburkolatán megfigyelt finom hajszálrepedések ihlették a Denfert-korszak műveit. Belekezdett a térlátással, a mélységérzékeléssel kapcsolatos kutatásaiba. Életműve párhuzamosan haladt a modern látáskutatással.
1951−1954 körül Arcueil-be költözött. Fekete–fehér-periódusa elvezette a sajátos kinetikus művészete alapelveihez. Rajzai felnagyításából létrehozta Fotografizmusait. Szitanyomatokat készített és megalkotta első „kinetikus mélyreliefjeit”. Hommage à Malevitch című művét felhasználta 1954-ben, a Carlos Raúl Villanuevával közösen tervezett első építészeti munkájában, a Caracasi Egyetem kerámiafalán.
1955-ben a Galerie Denise Renében megnyílt a kinetikus művészet első nagy nemzetközi kiállítása: a Le Mouvement (A mozgás). Az egyetlen sárga papírlapra nyomott katalógusban Vasarely közzétette az úgynevezett Sárga Kiáltványát.
1959 és 1961 között szabadalmaztatta a szín és forma egységén alapuló plasztikai egység című találmányát, amely Plasztikai ABC-je alapjául szolgált. A demokratikus sokszorosítás gondolata ihlette Planetáris folklór című sorozatát.
1960 és 1963 — Denise Renével két kiállítást rendezett Kassák Lajosnak (1887–1967), és kiadta a Kassák–V. Vasarely szitanyomatalbumot (1961).
1961-ben Annet-sur-Marne-ba költözött.
1965-ben A New York-i The Museum of Modern Art The Responsive Eye (A fogékony szem) című kiállításának egyik sztárja lett.
1967-ben Gestalt-kísérleteivel a látásban rejlő bizonytalanságot, az optikai csalódást, a mozgás képi illúzióját modellezte.
1967−1981 „A színes város” utópisztikus építészeti gondolatait közzétette a Plasti-Cité (1970) című könyvében. Több köztéri szobrot is adományozott Magyarországnak, a pécsi Zsolnay Porcelángyárral együttműködve (a budapesti Déli pályaudvar 1974-es murális művét, majd 1977-es mázaskerámiaplasztikáját).
1968-ban Vasarely 123 szitanyomatot ajándékozott a budapesti Szépművészeti Múzeumnak. Ekkor harmincöt év után először látogatott Budapestre.
1969-ben Retrospektív kiállítása nyílt a budapesti Műcsarnokban. A megnyitón jelen volt a művész és családja, Denise René, valamint a Galerie Denise Renét tulajdonló családtagok. Felkereste Bortnyik Sándort.
1969−1977-ben Nemzetközi hírű művészek (köztük Josef Albers, Jean Arp, Sonia Delaunay, Le Corbusier) huszonhat geometrikus absztrakt és kinetikus művét küldte a Janus Pannonius és a Szépművészeti Múzeumnak. Három festményét a Szépművészeti Múzeumnak adományozta, a Műcsarnok XX. századi magyar származású művészek külföldön című kiállítása alkalmával.
1970−1996 között Gordes-ban Vasarely didaktikai múzeum nyílt.
1976-ban Aix-en-Provence-ban a művész tervei alapján felépült a Vasarely Alapítvány – Építészeti Központ (Fondation Vasarely – Centre Architectonique). Július 14-én megnyílt a Vasarely Múzeum Pécsett.
1981. szeptember 24-én aláírta a Budapest részére tervezett Vasarely Múzeum adománylevelét.
1983 tavaszán megnyílt az első Vasarely-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol a művész előadást tartott alapítványi koncepciójáról.
1987. május 8-án a művész jelenlétében megnyílt az óbudai Vasarely Múzeum, amelyben 411 műtárgy és 92 kiadványból álló könyvtár található.
1989-ben Budapesten bejegyezték a Vasarely Alapítványt, amely sokszorosító műhelyt működtetett és szitanyomatokat értékesített, egyben a nyugati emigráns magyar művészeket dokumentálta.
1997. március 15-én, 91 éves korában Victor Vasarely Párizsban elhunyt rákban.
Munkássága Vasarely, aki a harmincas években festő és reklámgrafikus volt, 1950 táján indult el optikai és kinetikai vizsgálatainak útján: kezdetben különböző átlátszó anyagokra készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében.
Kassák Lajos a Denise René galéria meghívására Victor Vasarelyvel 1961-ben, Párizsban közös kiállításon segítette a geometrikus absztrakció legújabb eredményeivel összhangban felidézni a húszas évek modern művészetre törekvését. Vasarely pedig a közép-kelet-európai hagyomány szolgálatvágyát, praktikus jószándékát ösztönösen megérezve fogadta el a továbbépítésre felhívó együttműködést Kassák Lajossal.
Korai korszaka E korai korszakának egész pályáját végigkísérő felismerése volt a fekete és fehér ellentétére, és egyáltalán, a poláris vizuális minőségek különbözőségére építhető kompozíció. Az alkalmazott grafikai tervező és a formák analitikusa a későbbiekben többféle változatban feldolgozott zebrák alaptípusát 1938-ban hozta létre, és csak a hatvanas években születtek a korai tervek alapján a szőnyegek párhuzamos darabjai. Ezek a művek – ha tökéletesedésük folyamán hosszabb ideig rejtetten is tartalmazzák a későbbi kinetikus, geometrikus formatörekvéseket – a szürrealizmus közelében fogalmazódtak meg. Céljuk alkalmazott feladat betöltése volt.
Vasarely 1941-től kezdett festeni, de munkái jellemző bizonytalanságokról árulkodnak. A gesztusfestészet és a geometrizáló kompozíció összekapcsolása csak ellentmondásosan játszódhatott le. Saját maga ezt a periódust „tévutaknak" tekintette. Egyik legrégebbi munkája 1942 (Víztükör) néven lett ismert.
A Belle Isle periódust a tengerpart szikláinak, kavicsainak és kagylóinak élménye formálta, lágy, tört színekkel jellemzett, kissé romantikus világ volt ez. 1948-ban hosszabb időt töltött Gordes-ban, ahol a középkori város geometrikus szerkezete, a táj és az ember teremtette művek szilárd harmóniája ragadta meg képzeletét. Ezt a látványélményt adta vissza Kristály-korszakában.
Denfer-korszak bélyegkép|300px|Caracas egyetemi városa (1954)
1951-ben kezdődő alkotói periódusát Denfer-korszaknak nevezte az egyik párizsi metróállomásról. Az elhasználódott falak vakolatán, festésén felfedezett vonalhálók inspirálták az első, igazán kinetikus-optikai jellegű formakapcsolatok kialakításában. Első párizsi kiállítása és az első nemzetközi jelentőségű bemutatkozások után, 1953 körül kezdte megfogalmazni a közösségi művészet új, technológiai szempontból is aktuális normáit. 1954-ben az új caracasi egyetem építkezéseinél három monumentális, murális feladat megoldása során jelentős mértékben tisztázhatta a geometrikus, kinetikus művészet, illetve az architektúra lehetséges kapcsolatának kérdéseit. A „színes város” című tanulmánygyűjteménye nagyrészt ezekből a felismerésekből táplálkozott. Készített filmeket, kinetikus kompozíciókat, elkezdett foglalkozni a nagy példányszámban előállítható, de eredeti festői kvalitásokat képviselő szerigráfiák nyomásával. Első grafikai albumait is az ötvenes évek végén készítette.
A magyar művészet egyetemes története felől nézve, a nagyobb áttörést az 1961-es, Kassák Lajossal közösen rendezett kiállítása jelentette, melynek alkalmából jelentette meg a Denise René Galéria a Kassák/Vasarely-albumot. Ebben a sokszorosított grafikai műveket bemutató albumban a klasszikus avantgárd kelet-európai közelmúltjának eszméi kapcsolódtak össze a modern Nyugat struktúraelvű és új illuzionizmus felé átalakuló vizuális művészeti törekvéseivel. A planetáris folklór elemi geometriája, a permutációs ciklus formacsoportokat váltogató, variáló metodikája működni kezdett a fekete/fehér ellentéteire épülve csakúgy, mint varázslatosan színes változatokban.
Gordes bélyegkép|jobbra|Emlékposzter Victor Vasarely tiszteletére a gordes-i várban Gordes-ban alkotott sok éven át. Saját költségén renováltatta a várat, ahol didaktikai múzeumot létesített, s amelyet 1970. június 6-án Georges Pompidou elnök felesége, Claude asszony nyitott meg. 1996-ban a múzeum 500 alkotását átvitték az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány múzeumába.
Aix-en-Provence