thumb|right|262px|A Nemzetközi Űrállomás az építés befejezése után (az eredeti tervek szerint)
A Nemzetközi ŰrállomásOH. 176–177. (angolul: International Space Station, rövidítve: ISS, orosz rövidítése: MKSZ) egy alacsony Föld körüli pályán keringő űrállomás. Az egyik legdrágább és legnagyobb űreszköz az űrkutatás történelmében. A programban 16 ország vesz részt: Oroszország, Amerikai Egyesült Államok, Japán, Kanada, Brazília és az Európai Űrügynökség 11 tagállama. Brazília és Olaszország a NASA-val kötött külön szerződéssel is részt vesz.
Az űrállomás körülbelül 400–420 km magasságban, alacsony Föld körüli pályán kering. A légköri fékezőhatás és a pályamódosítások miatt a pályamagasság néhány kilométert változhat. Az űrállomás átlagosan 100 métert veszít naponta pályamagasságából. A Földet 92 percenként kerüli meg.
Sok tekintetben a Nemzetközi Űrállomás a korábban tervezett független űrállomások, az orosz Mir–2, az amerikai Freedom űrállomás és az európai Columbus laboratórium egyesítését jelenti, állandó emberi jelenléttel az űrben: legkevesebb kéttagú személyzete van 2000. november 2-a óta.
Az ISS-t főleg az szovjet-orosz űrhajók, a Szojuz és a Progressz szolgálták ki. Az amerikai űrrepülőgép flotta nyugdíjazása után az ellátást főként a Szojuz és a Progressz űrhajók mellett az európai ATV, a japán HTV és a két amerikai magáncég által üzemelt Dragon és Cygnus teherűrhajó vette át.
Az űrállomás folyamatos bővítés alatt áll, de végeznek tudományos kísérleteket is rajta. Az állomás tartós befogadóképessége 2009 óta maximum hat űrhajós. Az állandó személyzetek minden űrhajósa amerikai vagy orosz volt, egészen 2006 júliusáig, amikor Thomas Reiter német űrhajós csatlakozott a 13. állandó személyzethez. Az ISS-t ezenkívül sok űrhajós meglátogatta más országokból, és több űrturista is.
A Nemzetközi Űrállomás elnevezés nemzetközi egyeztetés során jött létre. Az első javasolt név az Alpha Űrállomás volt, amelyet az oroszok nem fogadtak el. Ez a név elsőt jelentett volna, holott ők már évekkel korábban egész űrállomás-sorozatot (Szaljut) indítottak. Az orosz javaslatú Atlant nevet az amerikaiak nem fogadták el, mert az óceánba elsüllyedt Atlantisz kontinensre emlékeztetett, és összetéveszthető lett volna az Atlantis űrrepülőgéppel is.
Történet Az ISS első modulját, a Zarját 1998. november 20-án indították Bajkonurból. 1998. december 4-én az Endeavour űrrepülőgép sikeresen Föld körüli pályára vitte a Unity amerikai kikötőmodult is.
Ezután három karbantartó látogatás következett az űrrepülővel, 1999-ben az STS–96, 2000-ben az STS–101 és az STS–106.
A Zvezda lakómodul indítása két évet csúszott, így csak 2000. július 12-én indították, és két hét múlva kapcsolták rá a már fenn lévő két modulra. Még abban az évben indították a Z1 rácselemet is. 2000. november 2-án érkezett meg az űrállomásra az első személyzet, William McMichael Shepherd (USA), Jurij Pavlovics Gidzenko és Szergej Konsztantyinovics Krikaljov (Oroszország). Még ugyanezen év vége előtt az Endeavour űrrepülőgép az STS–97 repülésen a Z1 rácselemhez kapcsolta a P6 rácselemet az első amerikai napelemmodullal.
2001 februárjában az STS–98 repülésen kapcsolták az állomásra az első kutatómodult, az amerikai Destinyt, ezt követte márciusban az STS–102 repülés, mely utánpótlást szállított, majd áprilisban a kanadai SSRMS robotkar következett az STS–100 küldetés során. Júliusban az STS–104 küldetés a Unity modulhoz kapcsolta az amerikai Quest zsilipmodult, amely a későbbi amerikai űrséták bázisául szolgált. Az amerikai zsilipet szeptemberben az STS–105 utánpótlást szállító repülése követte. Szeptemberben Szojuz hordozórakétával indították a Pirsz zsilipmodult, mely a Zvezda modulhoz kapcsolódása után az orosz űrséták bázisául szolgál. Az év utolsó küldetésen az STS–108 szintén utánpótlást és berendezéseket vitt az űrállomásra.
2002 márciusában kezdődött el az amerikai rácsszerkezet építése az STS–110 küldetéssel, melyben a központi S0 rácselemet kapcsolták a Destiny modulhoz. Az S0 rácson kapott helyet a Mobile Transporter (MT) sínautó, amely a rácsszerkezeten hosszában volt képes haladni. Ezt követte júniusban az STS–111 utánpótlás-szállító küldetés, ami a robotkar bázisául szolgáló MBS elemet rögzítette az MT sínautóra. Ezt követően októberben az STS–112 repülésen az S1 rácselemet, majd az STS–113 repülésen a P1 rácselemet csatlakoztatták az állomáshoz.
A 2003-as év meglehetősen gyászos volt az amerikai űrkutatás számára a Columbia űrsikló katasztrófája miatt, amely az amerikai űrrepülőgépekre kivetett repülési tilalmat, következésképpen a Nemzetközi Űrállomás építésének a megakadását is maga után vonta. Két és fél éven keresztül a személyzet váltását a Szojuz űrhajók, az utánpótlás szállítását a Progressz űrhajók végezték. A személyzet létszámát háromról kettőre csökkentették, ezért a kutatási lehetőségek is leszűkültek.
Az amerikai űrrepülőgépek repüléseit 2005 júliusában kezdték újra a Discovery STS–114 repülésével, de újabb egy évre halasztották el a következő indítást a startkor leváló törmelékek miatt.
2006 márciusában a programban részt vevő öt űrügynökség megegyezett egy új építési tervben, melynek alapján 2010-re tervezték befejezni az űrállomás építését.
right|thumb|250px|Az űrállomás ideiglenes kiépítése 2002 decemberétől, 2006 szeptemberéig, az építés újraindításáig
2006 júliusában a Discovery utánpótlást vitt az űrállomásra az STS–121 repülésen. 2006 szeptemberében az STS–115 repülésen felszerelték a P3/P4 elemet és napelemtáblákat, ezzel többéves kihagyás után tovább folytatódott az űrállomáson az építkezés. Az STS–116 decemberben további utánpótlást és a P5 rácselemet vitte fel, amit a P3/P4 elemhez kapcsoltak. Ekkor aktiválták teljesen a P4 rácselemen lévő napelemmodult, miután a P6 rácselem útban lévő napelemtábláját némi nehézségek árán összecsukták.
Charles Simonyi magyar származású informatikus két alkalommal is járt az űrállomáson.
A rácsszerkezet építése júniusban az STS–117 repüléssel folytatódott, amely az S3/S4elemeket kapcsolta az űrállomáshoz. Az augusztusi STS–118 küldetés az ESP–3 külső tárolóplatformot és az S5 rácselemet vitte fel. Az S5 rácselemet az S4-hez kapcsolták. Az újonnan felvitt napelemmodullal a P6 rácselem másik napelemtáblájának és két ideiglenes hűtőradiátorának összecsukása után az űrállomás elektromos és hőszabályozó rendszerei már a végleges konfigurációban kezdtek működni. A minden eddiginél nagyobb űrbeli elektromos rendszer aktiválása tápellátási problémákat okozott az űrállomás központi számítógépeinél, amit a földi irányítás segítségével sikerült felderíteni és áthidalni.
Októberben hagyták jóvá az űrállomás végleges kiépítésének módosított tervét. Az MLM modult elhalasztották. Az utolsó napelemmodul indítását az európai és a japán kutatómodulok indítása utánra tették. Az MRM–2 modult előrehozták 2009-re. Az MRM-1 modul és a Tranquility modul helyet cserélt a kiépítési sorrendben.
Ugyanezen hónap végén az űrállomás lakható részének bővítése hatéves szünet után indult újra. Az STS–120 küldetésen a Harmony névre keresztelt második csomóponti modult először a Unity modulhoz, majd az űrrepülő távozása után végleges helyére, a Destiny modulhoz kapcsolták. A P6 rácselemet a Z1 rácselemről végleges helyére, a P5 rácselemre helyezték át, majd sikeresen megjavították az újranyitás közben beszakadt egyik napelemtábláját. Ezzel az amerikai rész alapjai készen álltak a további kutatómodulok fogadására.
right|thumb|250px|Az űrállomás 2008-as kiépítése
2008 februárjában az STS–122 küldetés vitte fel az európai Columbus kutatómodult. Ezt követte márciusban az STS–123, ami a japán Kibo egység első elemét, a raktármodult (JLP) és a kanadai Dextre robotkar-manipulátort kapcsolta az állomáshoz. Április harmadikán majdnem egy hónapos tesztrepülés után a Jules Verne névre keresztelt első ATV teherszállító űrhajó kapcsolódott az űrállomás Zvezda moduljához. A Kibo egység második elemét, a nagy kutatómodult (JPM) és annak saját robotkarját (RMS) júniusban az STS–124 repülésen csatlakoztatták. Novemberben az STS–126 küldetésen utánpótlást és a személyzet bővítéséhez szükséges életfenntartó berendezéseket szállítottak az űrállomásra, valamint sikeres javításokat végeztek a 2007 végén meghibásodott elsődleges napelemforgató egységen.
2009 márciusában az STS–119 repülésen szerelték fel az S6 rácselemet az űrállomás utolsó napelemmoduljával. Júliusban az STS–127 a külső kísérleti platform felszerelésével fejezte be a japán Kibo egység kiépítését. Augusztusban az STS–128 utánpótlást és kutatóeszközöket szállított. Szeptemberben az űrállomás robotkarjával sikeresen csatlakoztatták az első HTV teherűrhajót. Novemberben Szojuz hordozórakétával indították a Poiszk kutató és zsilipmodult, amely a Zvezda modulhoz kapcsolódott.
2011 nyarától, az utolsó amerikai űrrepülőgépes küldetést követően az űrállomásra történő személyzetszállítást kizárólag Szojuz űrhajókra bízták. Alig egy hónappal később egy Progressz teherűrhajó az emberes űrhajók indítására is használt Szojuz rakéta hibája miatt megsemmisült. A hiba okainak kiderítéséig szüneteltetni kellett űrhajósok indítását. Fennállt a veszélye, hogy a tervezett indítási rend változtatása miatt a Nemzetközi Űrállomás egy időre személyzet nélkül marad.Szojuz TMA-22: elhalasztva
2011-ig az űrállomás személyzete számára az utánpótlás szállítást nagyrészt az amerikai STS és az orosz Progressz küldetések keretében végezték. Miután az űrrepülőgépes programot megszüntették, leginkább az orosz félre támaszkodott az űrállomás személyzete, egy-két japán HTV és európai ATV utánpótlás küldetés kivételével.
right|thumb|250px|Az űrállomás 2011-es majdnem végleges kiépítése és az Endeavour űrrepülőgép
2012 májusában érkezett meg az űrállomáshoz az első kereskedelmi űrhajó, a SpaceX Dragon, ami fontos utánpótlást szállított. Ezt követően rendszeres küldetés sorozatban érkeznek a kereskedelmi teherűrhajók a Nemzetközi Űrállomáshoz.Elindult a tehersárkány
2013 szeptemberében dokkolt a második kereskedelmi cég első küldetésében, az Orbital Cygnus teherűrhajója.Repül a hattyú
2014 októberéig zökkenő mentesen haladtak a utánpótlás-szállító küldetések, ekkor azonban Orb-3 sikertelen indítása megtörte a sikerességet. 2015-ben két további, egymást követő küldetés is sikertelenül végződött: Progressz M–27M és a SpaceX CRS–7.
2015 júniusában a CRS–7 küldetés keretében indították az IDA-1 dokkoló adaptert, ami Falcon 9 rakéta hibája miatt repülés közben megsemmisült.Megsemmisült a Dragon CRS-7
2018. október 11-én az űrállomásra tartó két űrhajós a Szojuz MSZ–10 fedélzetén a hordozórakéta meghibásodása miatt nem érte el az ISS-t. A két űrhajós épségben visszatért ballisztikus pályán a Földre.
2019 decemberéig az űrállomáshoz 33 alkalommal kapcsolódott űrrepülő, továbbá több mint 50 Szojuz űrhajó, több mint 70 Progressz teherűrhajó, 5 ATV teherűrhajó, 8 HTV teherűrhajó, 20 Dragon teherűrhajó és 12 Cygnus teherűrhajó.
Felépítés alt=|bélyegkép|657x657px|A Nemzetközi Űrállomás felépítése a befejezés után (a jelenlegi tervek szerint)
Az űrállomás egymáshoz kapcsolt hermetikusan elválasztható, lakható modulokból és a hozzájuk kapcsolt rácsszerkezetből áll.
Jelenleg a Nemzetközi Űrállomás a következő, légnyomás alatt lévő modulokból áll: Zarja, Unity, Zvezda, Destiny, Harmony, Tranquility, Columbus, Kibo ELM, Kibo-PM, Cupola, Rasszvet, Leonardo, továbbá a Quest, Pirsz és Poiszk zsilipmodulok, az IDA-2 és IDA-3 dokkoló adapter, a BEAM felfújható modul, periodikusan a MPLM logisztikai modul, a Progressz, az ATV, HTV, Cygnus és a Dragon teherűrhajók, valamint két-két Szojuz űrhajó. Ezekhez csatlakozik a közeljövőben a Bishop zsilipmodul valamint a két orosz Uzlovoj és Nauka(MLM) modul. Az MLM modul az előtte leválasztott Pirsz modul helyére kerül.
Az építés befejezésekor az ISS hermetikus térfogata 925 m³, tömege 420 tonna, energiatermelése 110 kW, teljes hossza 108,4 méter, a modulok hossza 74 méter, és hatfős személyzet dolgozhat rajta.
Energiaellátás