Petter Solberg (Askim, 1974. november 18. –) norvég autóversenyző, a 2003-as rali-világbajnokság győztese, tizenháromszoros rali-világbajnoki futamgyőztes. Colin McRae és Richard Burns után ő a harmadik olyan versenyző, aki a Subaru csapatával egyéni világbajnoki címet nyert. Bátyja, Henning Solberg szintén autóversenyző.

1998-ban debütált a rali-világbajnokságon. A 2002-es brit versenyen elért győzelmével megszerezte hazája első sikerét a sorozatban. 2003-ban, a Subaru World Rally Team alakulatával egyéni világbajnoki címet szerzett. Az ezt követő két szezonban legnagyobb riválisával, Sébastien Loebbel küzdött a bajnoki elsőségért, ám mind a két évben alulmaradt francia ellenfelével szemben. A Subaru kivonulását követően, 2009-ben, Petter saját csapatot alapított, amellyel kezdetben egy Citroën Xsara WRC-vel, majd egy Citroën C4 WRC-vel vett részt a világbajnokság versenyein. 2011-ig privát alakulatában volt jelen a sorozatban, majd 2012-ben visszatért a Fordhoz gyári pilótaként. 2013-ban a FIA ERX Supercar Championship sorozatban indult. 2014-től FIA World Rallycross Championship sorozatban versenyzik, ahol első évében sikerült megnyerni a bajnokságot, majd második évében sikerült meg is védenie azt, ezzel ezidáig a sportág kétszeres bajnoka.

Pályafutása jelentős részében a walesi Phil Mills volt a navigátora. Együtt 152 világbajnoki versenyen vettek részt, egy bajnoki címet és tizenhárom győzelmet szereztek a világbajnokságon. Mills a 2010-es portugál ralit követően a visszavonulás mellett döntött, helyét a brit Chris Patterson vette át.

A skandináv raliversenyzőkhöz hasonlóan Petter is murvás futamokon érte el sikerei nagy részét. Tizenhárom világbajnoki győzelméből mindössze egyet jegyez aszfalton, és további egy született havas borítású pályákon. A brit rali kivételével – ahol Solberg négy alkalommal is nyerni tudott – az összes többi győzelmét különböző versenyeken érte el.

Pályafutása A kezdet

Anyai ágon került az autósport közelébe, hisz mind édesanyja, mind anyai nagyapja ralikrossz-versenyző volt. Pettert és bátyját, Henninget a szülei már fiatalon az autóversenyzés felé terelték. Petter 13 évesen megnyert egy rádió-távvezérléses autók számára kiírt bajnokságot.

1992-ben, három nappal a 18. születésnapját követően, és mindössze egy nappal azután, hogy kézhez kapta jogosítványát, benevezett első bilcross versenyére.

1993 és 1995 között párhuzamosan vett részt ralikrossz- és hegyi versenyeken. 1994-ben, egy Forddal mind a két szakágban másodikként zárta az országos bajnokságot, ’95-ben azonban már egy Volvóval mind a két sorozatban bajnoki címet nyert. 1996-ban megvédte címeit, valamint ekkor már raliversenyeken is rajthoz állt. 1997-ben a hegyibajnokság mellett a norvég ralibajnokságban is szerepelt. Előbbit újfent elsőként zárta, míg utóbbit, egy győzelemmel, az ötödik helyen. 1998-ban megnyerte hazája ralibajnokságát, valamint rajthoz állt élete első világbajnoki versenyén, a svéd ralin.

Rali-világbajnokság

1998-ban a világbajnokság két versenyén indult. Mind a két futamon egy Toyota Celica GT-Fourral volt jelen, ugyanazzal a típussal, amellyel abban az évben megnyerte a norvég bajnokságot. A svéd ralin debütált a sorozatban, ez volt Henning első világbajnoki versenye is. Közel azonos időket teljesítettek, ám míg bátyja több alkalommal is a legjobb tízben végzett a szakaszokon, addig Petter legjobb részeredménye egy tizedik helyezés volt. A célban Henning a tizenkettedik, Petter pedig a tizenhatodik helyen zárt. A szezon utolsó versenyén, a brit ralin, a második nap második szakaszán esett ki egy balesetet követően.

Ford: 1999–2000

Az 1999-es szezonban már hat versenyen áll rajthoz, ezek majd’ mindegyikén a Ford gyári csapatával. Svédországban csak a tizenegyedik lett, a szafari ralin viszont nagy meglepetést okozott azzal, hogy az ötödik helyen ért célba, megszerezve első pontjait. Solberg itt az utolsó pillanatokban kapott meghívást, azután, hogy a csapat svéd versenyzője, Thomas Radström megsérült. A portugál ralin tizenegyedik, majd a finn ralin tizenkettedik lett. Első aszfaltos világbajnoki versenyén, Sanremóban csak a huszonhetedik volt, a szezonzáró brit ralin pedig kilencedikként zárt.

2000-ben tíz futamon volt jelen: haton egy Forddal, majd négyen egy Subaruval. A szafari ralin megismételte egy évvel korábbi eredményét, és újra az ötödik lett. Portugáliában már a verseny elején kiesett mechanikai hiba miatt, majd hatodikként zárt Argentínában. Az ezt követő Akropolisz-ralin szerezte első szakaszgyőzelmeit, Görögországban mindjárt ötöt. A versenyen ettől függetlenül nem ért célba: az első differenciálmű meghibásodása miatt kiesett. A soron következő Új-Zéland-ralin újfent szakaszokat nyert, és az első nap nagy részén sokáig a második helyen is állt. A második napon a hatodik helyig csúszott vissza, a célban viszont már negyedik volt, amely az addig legjobb világbajnoki helyezése volt. Utolsó fordos versenyén, a finn ralin egy baleset miatt esett ki. A nyolcadik szakaszon Fordja jobb oldalával egy árokba csapódott, az autó elemelkedett és tehetetlenül a fák közé csapódott; Solberg az ötödik helyen állt ekkor.

Első évek a Subarunál

230px|balra|bélyegkép|A Subaru World Rally Team csapatában a 2001-es finn ralin A szezon utolsó négy versenyét már a Subaru-val teljesítette. Petter elhagyva a Ford alakulatát, aláírt a Prodrive-al és a Subaru World Rally Team versenyzője lett. A négy futam egyikén sem szerzett pontot. Korzikán és a szezonzáró brit ralin technikai, míg az ausztrál versenyen baleset miatt esett ki. A Sanremo-ralin a kilencedik helyen ért célba. A pontversenyt végül hat pontjával tizedikként zárta.

2001-ben teljesítette pályafutása első teljes világbajnoki szezonját. A szezonnyitón már az első napon a hegyoldalnak sodródott és összetörte autóját. Svédországban hatodik lett, majd mind a két Ibériai-félszigeten rendezett futamon kiesett. Ezt követte egy ötödik helyezés Argentínában. A szezon hatodik versenyén, Cipruson szakaszgyőzelemmel kezdett, amit megismételt a negyedik etapon is. A hatodik gyorsaságin azonban műszaki gondjai akadtak, amit követően Subaruja porig égett. Az Akropolisz-rali első napjának nagy részén még az összetettet is vezette. Csapattársaival, Burnsszel és Martinnal felváltva álltak az első helyen, egészen a hatodik gyorsig, amikor is mind a három Subarunak gondjai akadtak. Az utolsó napon sokáig a harmadik helyen állt, ám Carlos Sainz a véghajrában kiesett, és Solberg megörökölte a második pozíciót. Ezzel megszerezte pályafutása első világbajnoki dobogós helyezését, és hat pontot szerzett. Kenyában, a szafari ralin újra esélye volt az első három hely egyikére, de a harmadik napon kiesett, miután elhagyta autója egyik kerekét. A finnországi és az új-zélandi versenyeken hetedik lett. A következő két aszfaltos futamon összesen két pontot gyűjtött, majd hetedik volt az ausztrál ralin. A szezonzáró brit ralin technikai gondokkal küzdött, és már a második gyorsaságin kiesett. Míg csapattársa, Burns megnyerte a világbajnokságot, addig Solberg csak a tizedik helyen zárta a pontversenyt.

A 2002-es szezonra Burns a Peugeot-hoz igazolt, és Solberg új csapattársa a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen lett. Noha az idény első négy versenyéből három is aszfaltos volt, Petter ezeken több szakaszgyőzelmet is szerzett. Monte Carlóban hatodik lett, Svédországban kiesett, a korzikai és a katalán ralikon pedig ötödik volt. A szezon első murvás versenye a Ciprus-rali következett. Már a harmadik gyorsaságin jelentős hátrányba került, miután a Subaru differenciálművével és a hátsó fékjeivel akadtak gondjai. Közel négy percet vesztett, és a harminckettedik helyre esett vissza. Innen kezdte meg a felzárkózást, és a nap végére már tizenhatodik volt. A második nap hét szakaszából négyet megnyert, és további nyolc pozíciót javított, majd az utolsó napon felért az ötödik helyre. Argentínában negyedik lett, ám mivel a verseny után mind a két Peugeot-t kizárták, a második helyre lépett elő. A hetedik futam, az Akropolisz-rali igencsak szerencsétlenül indult számára. Az első gyorson megpördült és leállt a motorja, majd a második szakaszon az árokba csúszott. Másnap a kilencedik gyorsaságin akadtak gondjai, miután meglazult a kormánykereket rögzítő központi csavar, és navigátorának menet közben kellett azt egy, az ülések mögül előszedett szerszámmal meghúznia. Ezalatt Mills kicsatolt biztonsági övvel, míg Petter itiner nélkül hajtott, és a történések ellenére is harmadikok lettek a szakaszon. A versenyt Solberg végül az ötödik helyen zárta. A soron következő szafari ralin már az első nap kiesett motorproblémák miatt, majd a finn futamon harmadik lett. Ezt követte egy hiba a német ralin. A sanremói futamon ismét jól szerepelt, több szakaszt is nyert, és a harmadik helyen ért célba. Ez volt pályafutása első aszfaltos versenyen szerzett világbajnoki dobogós eredménye. Új-Zélandon újra motorhiba miatt esett ki: egészen a huszonnegyedik gyorsasági szakaszig a harmadik helyen állt, amikor is a Suburu motorja tönkrement. Az ausztrál ralin Rovanperävel volt harcban a második helyért. Az utolsó napon a finn nagyot hajrázott, négyből három szakaszt megnyert, és utolérte Solberget. Igaz ehhez kellett a norvég rossz gumiválasztása is, aki így végül négy pontot szerzett. A szezonzáró előtt a pontverseny hetedik helyén állt, hét pontos hátrányban a második Burns-től. Elérkezett az utolsó verseny, a brit rali. A nagy riválisok sorra rontottak. Előbb Colin McRae és Richard Burns, majd a sokáig élen álló Marcus Grönholm követett el komolyabb hibát. Solberg így az észt Märtinnel maradt magára a győzelemért folytatott harcban. A második napot még a Ford pilótája zárta az első helyen, majd a zárónap első gyorsaságiján Petter több mint 20 másodpercet adott neki. A verseny végéig megtartotta előnyét, és magabiztosan szerezte meg pályafutása és Norvégia első rali-világbajnoki futamgyőzelmét. Az ezért járó tíz pont a bajnokság ezüstérmét jelentette számára.

Világbajnoki győzelem (2003)