bélyegkép|jobbra|300px|A Gemini-program jelvénye bélyegkép|300px|Gemini űrhajó Föld körüli pályán (a Gemini–VII a Gemini–VI–A-ból fényképezve) bélyegkép|300px|Edward White az első amerikai űrsétán, a Gemini–IV küldetésen A Gemini-program az Egyesült Államok harmadikként bejelentett, ám repüléseit tekintve másodikként végrehajtott, űrhajósokat az űrbe juttató űrrepülési programja volt. Céljait tekintve az Apollo-programnak alárendelt program volt. A NASA az 1960-as években ennek keretében próbálta ki a bonyolultabb űrműveleteket, amelyek a későbbi holdra szállásokon előfordultak. Ebben a sorozatban készítették fel az űrhajósokat az Apollo-program repüléseire, hogy a hatalmas kihívást jelentő holdutazásokra tapasztalatokkal rendelkező személyzetek indulhassanak. A holdra szálló űrhajósok többsége részt vett a Gemini-programban is.
A programhoz új, kétüléses Gemini űrhajókat fejlesztettek a McDonnell Aircraft repülőgépgyár bevonásával, amelyekből két személyzet nélküli tesztpéldányt és 10, emberekkel a fedélzetén repülő példányt bocsátottak fel Cape Canaveralről a Titan II hordozórakétával. Emellett új, a korábbiaknál sokkal kevésbé szigorú feltételekkel történő legénységi válogatási rendszert is eredményezett az új program. A repülések kisebb hibákkal, de alapvetően sikeresen futottak le, melyek során először végzett egy amerikai asztronauta űrsétát, majd a világon először végeztek űrhajósok űrrandevút és két űrhajó összekapcsolását. Az amerikaiak ezzel a programmal hozták be a Szovjetunióval vívott űrversenybeli korábbi tetemes hátrányukat. A program sikere utat nyitott a későbbi holdra szállásnak.
A program érdemi szakasza, a repülések 1964. április 12. és 1966. november 15. között zajlottak. Ezen repülések három fő szakaszra osztották a programot. Az első szakaszban elsősorban az űrhajó működőképességét kellett igazolni, így az első két, személyzet nélküli repülést (Gemini–1 és –2) és az ember irányította szűzrepülést (Gemini–3) soroljuk ide. A második szakaszban zajlottak le a program fő célkitűzéseit tartalmazó rekordrepülések (Gemini–IV, –V, –VI-A, –VII, –VIII), míg végül a jártasság elmélyítését szolgálta a Gemini–XII-ig hátralevő négy repülés. A program célkitűzéseinek teljesítése sikereken és kudarcokon át vezetett, és egészen a legutolsó repülésig tartott annak kimondása, hogy a NASA képes minden olyan űrművelet végrehajtására, amely a későbbi holdra szállást megalapozza.
A Gemini-program számos később meg nem valósult katonai űrprogramnak is alapja volt, és a repülések során a holdra szállás műveletein kívül katonai kísérleteket is végeztek az űrhajósok.
Előzmények
Az űrverseny
A második világháborút követően a korábbi szövetséges nagyhatalmak és a köréjük tömörülő országok két politikai tömbben egyesültek, és kialakult egy politikai, katonai szembenállás, az úgynevezett hidegháború. Ezt a szembenállást azonban – részben a háború pusztításának emléke, részben az atomfegyverek fenyegetése miatt – nem lehetett közvetlen katonai úton rendezni, ezért a háttérben folyó fegyverkezés és az azon alapuló elrettentés, illetve kisebb horderejű helyi háborúkba való beavatkozás mellett mindkét oldal minden lehetőséget megragadott, hogy az országa, vagy a politikai tömb élen járását, felsőbbrendűségét hangsúlyozza. Ilyen területek voltak a sport- és tudományos teljesítmények is. Amikor a technikai tudományok eljutottak arra a fejlettségi szintre, amikor a világűr elérése már nem csak fikció (esetleg tudományos fantasztikum) volt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió bejelentették, hogy elsőként próbálják meg a világűr elérését. Ezzel a lépéssel az űrkutatás már születése előtt a hidegháború részévé, annak eszközévé vált.
Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1955. július 29-én szóvivőjén keresztül bejelentette, hogy országa a nemzetközi geofizikai év keretében műholdat bocsát fel. A Szovjetunióban erre válaszul 1955. augusztus 8-án az SZKP Központi Bizottságának elnöksége titkos határozatot hozott, hogy ők is műholdfejlesztésbe kezdenek. Ezzel kezdetét vette az űrverseny.
Az űrverseny első megnyilvánulása egy tárgy világűrbe juttatása volt, amelyet amerikai oldalon nyilvánosan a Vanguard-program keretében, a Szovjetunióban titokban, a Szputnyik-program keretében kívántak kivitelezni egy-egy műhold felbocsátásával. A versenyt a Szovjetunió nyerte, amikor 1957. október 4-én sikerrel juttatta a világűrbe a Szputnyik–1-et, a világ első műholdját. Amerikában ezt a Pearl Harbour-i-hoz hasonló, háborús vereségként élte meg a közvélemény, ami még nagyobb erőfeszítésre sarkallta az USA vezetését. A presztízsvereségért való visszavágás érdekében Eisenhower elnök létrehozta a NASA-t, amelybe az összes korábbi civil, illetve a különböző amerikai haderőnemeknél zajló katonai űrkísérleteket összevonta, és újabb űrprogramok révén célul tűzte ki a szervezet elé az űrtevékenységben a szovjetek teljesítményének meghaladását.
A Mercury-program
Számos műhold felbocsátása után mindkét oldalon a következő nagy lépés lehetőségeként egy ember űrbe juttatása fogalmazódott meg. Amerikai oldalon ehhez bejelentették a Mercury-programot, amelyben egy kis, egyszemélyes űrkapszulában egy bonyolult kiválasztási sorozatban kiválasztott űrhajósjelöltet kívántak az űrbe küldeni. Szovjet oldalon a legnagyobb titoktartás közepette elindult a Vosztok-program, ugyanazzal a céllal.
A Mercury-program indulása – ahogy magának a NASA-nak az elindítása – nem volt projektjellegű, hanem egy meglévő folyamatot vittek tovább az új szervezetben, majd vált egyedi programmá, kapott nevet és szervezetet. A program magja 1958 augusztusából származik, amikor Hugh Dryden NACA-igazgató és Robert Gilruth, a Langley-i Repülési Kutatólabor (a későbbi Langley-i Űrközpont) helyettes vezetője tájékoztatta az amerikai kongresszust egy emberrel a fedélzetén az űrbe juttatandó űrkapszula tervéről, melyhez 30 millió dollár támogatást kért. Szeptember folyamán ehhez a tervhez kapcsolódott egy másik védelmi kormányügynökség, az ARPA további fejlesztési kapacitással hozzájárulva a tervhez.
A Mercury-program azonban nem érte el a szovjetek leelőzésének célját, mivel Jurij Gagarinnak a Vosztok–1-en való 1961. április 12-i repülésével a szovjetek újra elhódították az elsőséget az amerikaiak elől. Később, a vereség hatásait csökkentendő az amerikaiak is sikerrel bocsátottak fel űrhajósokat, előbb első amerikaiként Alan Shepard tett egy negyedórás űrugrást 1961. május 5-én, majd 1962. február 20-án John Glenn tette meg az első igazi (orbitális) űrrepülést amerikai részről. A Mercury-űrhajósok sikere arra sarkallta az amerikai kormányzatot, hogy tovább emelje a tétet, tovább folytassa a versenyt és egy harmadik fordulóban győzze le az USA a Szovjetuniót az űrversenyben.
A Voszhod-program
A Gemini-program űrversenybeli legnagyobb ellenlábasa a szovjet Voszhod-program volt, tekintettel arra, hogy a szovjetek – ugyan teljesen titokban – ugyanúgy az ember holdra szállását célozták meg, mint az amerikaiak, és náluk is ugyanúgy az ahhoz szükséges technikákat, folyamatokat kellett kidolgozni, ezért léptek tovább a Vosztok-programból, és vágtak bele egy fejlesztésbe, hogy náluk is többszemélyes űrhajókkal kísérletezzenek. Ám a Voszhod űrhajók több ponton jelentősen különböztek a Gemini űrhajóktól: lényegében a Vosztok űrhajók kisebb továbbfejlesztéséből születtek, és nem voltak manőverezhetőek még mindig, így technikailag sokkal kisebb előrelépést jelentettek, mint amerikai ellenlábasuk, és inkább csak a még meglévő propagandaértékek learatására, mintsem lényeges technikai előny kiaknázására szánták őket. A program látszólag jól indult – két újabb elsőséget is besöpörtek – ám Szergej Koroljov főkonstruktőr korai halála miatt a program hamar megfeneklett, és a jelentkező problémák nem találtak megoldásra, ezért a programot idő előtt inkább törölték.
A Voszhod-program első próbálkozása a Voszhod–1 repülése volt, amelynek során 1964. október 22-én a történelem során először indítottak űrhajót több űrhajóssal a fedélzeten. Az űrhajó parancsnoka Vlagyimir Komarov, fedélzeti mérnöke Konsztantyin Feoktyisztov (aki egyébként az űrhajó tervezője is volt) és kutató orvosa Borisz Jegorov volt, akik egynapos, 16 keringéses út során próbálták ki a továbbfejlesztett űrhajót. A repülés komolyabb nehézségek nélkül zajlott le, hacsak nem számítjuk azt a tényt, hogy olyan kicsi volt a hely az űrhajóban, hogy még az étkezés és a pelenkahasználat is komoly nehézségekbe ütközött. Az információhiánnyal sújtott nyugati sajtó azonban hisztérikusan tálalta az újabb szovjet elsőséget, jelentősen felnagyítva az űrhajó képességeit, és Amerikában komoly mélyütést szenvedett el a közvélemény általa, hogy a szovjetek ismét megelőzték az amerikaiakat valamiben.
A program második, egyben utolsó repülése a Voszhod–2 volt 1965. március 18-19-e között. A szovjetek ezen a repülésen egy még fontosabb elsőséget értek el, amellyel ismét világszenzációt keltettek: először hajtottak végre űrsétát. Az űrhajóban Pavel Beljajev parancsnok és Alekszej Leonov fedélzeti mérnök repült az űrbe, és az űrhajón is változtatásokat eszközöltek (igaz nem a konstrukciójában, csak az orbitális kabinra rászereltek egy henger alakú, kinyitható zsilipkamrát). A repülés első számú célja, hogy a zsilipkamra használatával az egyik űrhajós kilépjen az űrbe. Alekszej Leonov lett a világ első űrhajósa, aki szkafanderében közvetlenül kilépett az űrbe, és ott negyed órányit lebegett. Később azonban minden rosszabbra fordult a repülésen. Leonov a tervezés elégtelensége miatt felfújódott űrruhájában alig tudott visszatérni a zsilipkamrába, majd az űrhajóba (végül le kellett engednie a levegőt az űrruhájában, a fulladást kockáztatva), és kis híján belehalt az első űrsétába. Majd a levegő kezdett el szökni a Voszhodból, végül a navigációs rendszerrel is gondok támadtak, és a leszállás végül több száz kilométerre történt a tervezett helytől, és a mentőcsapatoknak 48 órájába tellett, mire kimentették az űrhajósokat a viharos tajgáról.
A Nyugat felé természetesen sikerként tálalta a szovjet tömegtájékoztatás a két kísérletet, miközben a saját hibafeltárásuk annyi hibát fedezett fel az űrhajóban, hogy inkább törölték a programot, pedig még számos repülés szerepelt a további tervekben. Viszont az újabb elsőségek újabb erőfeszítésekre hangolták a NASA-t. Az első űrséta mindössze négy nappal előzte meg az első Gemini repülést, a Gemini III-at. A NASA siettette a saját programját, hogy végre ne a szovjetek mögött kullogjanak, és a program további menetét is inkább átszervezték, (az űrsétát például a lehető leghamarabbra, mindjárt a második Gemini repülésre, a Gemini–4-re hozták előre). A hibás konstrukció felismerésével a szovjetek inkább továbbléptek a Szojuz-programra, ám az új fejlesztések olyan késésbe taszították őket, hogy az amerikaiak végül a Geminivel behozhatatlanul elhúztak mellettük, és végül megnyerték az űrversenyt.
Apollo-program