Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert ImreSzentgyörgyi alakban szerepel a neve a budapesti Kálvin téri református parókia keresztelési anyakönyvében (1893. november 5-ei bejegyzés) és orvosi végbizonyítványában (1917) is. Korai publikációit is Szent-Györgyiként jegyzi, belügyminiszteri engedéllyel hivatalosan 1937-től használhatta Szent-Györgyi alakban. Lásd Szabó Tibor-Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény. Szeged, 1989. 112. o., valamint Szentgyörgyi Zsuzsa: Századunk nagy magyar tudósa: Szent-Györgyi Albert, Magyar Tudomány, 1990. 7. szám, 874–875. lábjegyzet (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel- és Kossuth-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja és 1945–1947 között nemzetgyűlési képviselő volt. Ő a Szent-Györgyi Albert-díj névadója.
Anyai ágon a neves Lenhossék orvosprofesszori dinasztia leszármazottja (Szent-Györgyi Albert dédapja, Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840) orvos, fiziológus, nagyapja, Lenhossék József (1818–1888) orvos, anatómus, antropológus, nagybátyja, Lenhossék Mihály (1863–1937) anatómus, egyetemi tanár). A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1917-ben, majd az első világháború után Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként. 1927-ben a mellékvesében felfedezett egy redukáló hatást mutató anyagot, amit hexuronsavnak nevezett el, és tanulmányozására elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre. Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, majd az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival együtt áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében, amelyben közreműködött tanítványa, Straub F. Brunó is. Munkásságát 1937-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal ismerték el. 1940–41-ben a Horthy Miklós Tudományegyetem (a mai Szegedi Tudományegyetem) első rektora lett.
A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, csoportja a Szent-Györgyi Szervezet nevet kapta. A kiugrás előkészítésére szerveződő „Tizenegyek” csoportjának vezetője volt. Kállay Miklós miniszterelnök tudtával, a magyar demokratikus erők kérésére Magyarország átállásáról tárgyalt a szövetségesek képviselőivel. Emiatt a német megszállás után bujkálnia kellett. A háború után aktív közéleti szerepet vállalt egy új demokratikus Magyarország létrehozásában bízva. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetője lett, 1945–47 között a nemzetgyűlés tagja, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiától független Magyar Természettudományos Akadémiát, majd a két akadémia összevonása után az MTA másodelnöke volt. Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt 1947-ben Amerikába emigrált, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le. Itt létrehozott egy alapítványt, amelynek keretei között eleinte az izomműködés biokémiáját, majd a rák kialakulását kutatta.
1955-ben kapott amerikai állampolgárságot, 1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS), majd 1957-ben az 1780-ban alapított amerikai Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett.
Emigrációja alatt összesen csak két alkalommal látogatott Magyarországra, 1973-ban a Szegedi Biológiai Kutatóközpont átadására, 1978-ban pedig tagja volt a Szent Koronát visszaszolgáltató küldöttségnek.
Tudományos munkásságát 1937-ben Corvin-koszorúval, 1948-ban az első alkalommal kiosztott Kossuth-díjjal ismerték el. 1983-ban megkapta a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban vett át. Emellett több neves külföldi egyetem díszdoktora és az Albert Lasker-díj kitüntetettje.
Szent-Györgyi Albert egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat.
Élete Származása és tanulmányai bélyegkép|260px|balra|Szent-Györgyi Albert fényképei gyermek- és ifjúkorából Szentgyörgyi Miklós és Lenhossék Jozefina Ludovika gyermekeként született. Apai ágon a 16–17. századig lehet visszavezetni nemességét. Albert dédapja, Szentgyörgyi Imre az erdélyi udvari kancellária tanácsosa, fia, Imre (Albert nagyapja) Fabiny Teofil igazságügyminiszter államtitkára, majd kúriai tanácselnök volt. Apja, Szentgyörgyi Miklós 800 hektáros nógrádi földbirtokos, majd jószágkormányzó a Terényhez tartozó Kiskér-pusztán.
Anyai ágon híres tudósdinasztiából származott. Dédapja, Lenhossék Mihály orvosdoktor, egyetemi tanár, Magyarország főorvosa és helytartósági tanácsos. Fia, József szintén orvos, anatómusprofesszor és antropológus volt, aki 1873-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. A családi legenda szerint neki volt először mikroszkópja Pesten. Lenhossék József Bossonyi Emmát vette feleségül, és három gyerekük született: Mihály (később szintén pesti orvosprofesszor és MTA-tag), Eugénia és Jozefina (Szent-Györgyi Albert anyja).
Szülei házassága megromlott, az anya a három fiúval (Pál, Imre és Albert) a pesti (Baross utcai, illetve később Kálvin téri) lakásukban élt, ahol testvére, Lenhossék Mihály segített a nevelésükben; a férj pedig a vidéki birtokot igazgatta, ahová a család többi tagja nyáron költözött le. Albert 1904–11 között a Lónyay utcai református gimnáziumban végezte a középiskolát. Sokáig rossz tanuló volt, így amikor Ramón y Cajal szövettani könyvének hatására bejelentette, hogy kutatóorvos akar lenni, Lenhossék Mihály megtiltotta neki, hogy az orvosi egyetemre jelentkezzen, mert attól tartott, hogy szégyent hoz a professzordinasztiára. Albert végül kitűnőre érettségizett, és szigorú nagybátyja is megenyhült, de egyfajta próbaként feltételül szabta, hogy az egyetemen első kutatási témája a végbél legyen. 1911 szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, és hamarosan elkezdte önálló szövettani megfigyeléseit is nagybátyja laboratóriumában, az Anatómiai Intézetben. Első, német nyelvű közleménye húszéves korában jelent meg (a végbélhámról), később pedig figyelemre méltó cikkeket közölt a szem felépítéséről. 1913-ra megunta az anatómiát, holt tudománynak tartotta, őt pedig az élet mibenléte érdekelte; így átment az Élettani Intézetbe.
1929-ben szerezte doktori (PhD) fokozatát a Cambridge-i Egyetemen, ahol a Fitzwilliam College hallgatójaként tanult.
Az első világháborúban 160px|bélyegkép|balra|1917-ben Szent-Györgyi Albert 1914 nyarán a diákok számára kötelező három hónapos katonai szolgálatát töltötte, amikor kitört az első világháború, ő pedig a 65. miskolci gyalogezred önkénteseként kikerült a keleti frontra. Katonaorvosként szolgált egészen 1916-ig; ekkor a Bruszilov-offenzíva során egységének alig sikerült elmenekülnie a Dnyeszteren áttörő orosz hadsereg elől. Mivel életét kockáztatva mentette a sebesülteket, Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. A lövészárokharc borzalmai miatt elege lett a háborúból és néhány nappal a visszavonulás után belelőtt a bal karjába, hogy kórházba kerülhessen. Lábadozása alatt folytatta egyetemi tanulmányait, és 1917-ben gyorsított képzéssel megkapta orvosi diplomáját. 1917. szeptember 15-én összeházasodott Demény Kornéliával (a Magyar Posta vezérigazgatójának lányával), akit egy évvel korábban ismert meg. Röviddel később, szeptember végén az olaszországi Udinébe vezényelték, ahol a fronttól mintegy 80 km-re fekvő kórházban látott el katonaorvosi teendőket. 1918 őszén a parancsnokságnál feljelentette felettesét, aki az olasz hadifoglyokon kísérletezett, ezért áthelyezték egy maláriafertőzött területre. Új állomáshelyére azonban nem jutott el, mert 1918. október 3-án megszületett kislánya, Nelli. Gyermeke születése miatt rendkívüli szabadságot kapott, és mire eltávozása lejárt, vége lett a háborúnak.
A háború után idősebbik bátyja, a hegedűművész Szentgyörgyi Pál (ifjabbik bátyja, Imre erdész lett) a bolsevik hatalomátvételtől és a birtokelkobzástól tartva eladta a családi birtokokat. Az érte kapott pénzt azonban hamarosan elvitte az infláció, a Tanácsköztársaság bukása után pedig kárpótlásra sem tarthattak igényt, mert nem elkobozták a földjeiket, hanem maguk adták el.
Kutatói pályafutásának kezdetei A Pozsonyi Egyetem Farmakológiai Intézetében, Mansfeld Gézánál talált egy asszisztensi állást, ahová első tanársegéddé nevezték ki két év időtartamra az 1918. szeptember 1-től 1920. augusztus 31-ig terjedő időszakra. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot a vele közel egykorú osztrák Carl Corival, aki később szintén kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, és kutatásaiért élettani Nobel-díjat kapott. Röviddel később, 1919 januárjában Csehszlovákia megszállta Pozsonyt, és Szent-Györgyi csak illegálisan, a téli Dunán átkelve tudta meglátogatni családját. Emiatt tüdőgyulladással hosszabb időre kórházba került. A békeszerződés aláírása után Pozsony hivatalosan is Csehszlovákiához került, Mansfeldet és munkatársait pedig mint idegen állampolgárokat kiutasították. Szent-Györgyi és Cori felpakolta a laboratórium felszerelését, és mielőtt a hatóságok lefoglalhatták volna, átcsempészték azt a határon.
Mivel közvetlenül a háború után Magyarországon reménytelennek látszott tudományos kutatást folytatni, Corit követve (aki korábban a Prágai Egyetemen tanult és oda tért vissza, hogy megszerezze orvosi diplomáját), Prágába utazott a neves fiziológushoz, Armin von Tschermak-Seysenegghez. Itt azonban csak néhány hetet töltött, 1919 decemberében továbbköltözött Berlinbe, ahol Leonor Michaelis fogadta asszisztensévé. Michaelis kiváló biokémikus volt, nevéhez fűződik az enzimműködés Michaelis–Menten-féle kinetikájának elnevezése. A fizetésből azonban képtelen volt eltartani magát és feleségét, és mivel Michaelis is a külföldre költözésen gondolkodott (1922-ben előbb Japánba, majd az Egyesült Államokba vándorolt ki), Hamburgba költöztek, ahol a Tengerészeti és Trópusi Intézetben gyarmati orvosnak képezte tovább magát. A házaspár itt rendkívül szerény körülmények között élt, Szent-Györgyi gyakorlatilag éhezett, még éhségödémája is kialakult. 1921-ben elment a Holland Élettani Társaság Hamburgban megrendezett közgyűlésére, és egy magyar ismerőse beajánlotta a leideni egyetem farmakológusához, Storm von Leeuwenhez, aki felvette asszisztensének. Itt 1922–23-ban gyógyszerészeti kutatásokat végzett (hét cikket publikált), közben angolul és hollandul tanult. 160px|bélyegkép|Addison-kóros beteg elszíneződött bőre A Groningeni Egyetemen akarta letenni a holland trópusi orvosi vizsgát, annak a gyakorlati részén viszont megbukott. Az egyetem professzora, Hartog Jacob Hamburger alkalmazta tanársegédnek, Szent-Györgyi a kutyakísérletek sipolyműtéteinél segédkezett neki. Emellett különböző (biokémiai, mikrobiológiai, élettani) kísérleteket végzett; 1922 és 1925 között 33 cikket írt. Ekkor kezdett el foglalkozni a sejtlégzés, a biológiai oxidáció kérdéskörével. Az 1920-as években ez egy sokat kutatott és vitatott téma volt. Szent-Györgyi volt az első, aki egy elméleti cikkében feltételezte, hogy az oxigén, az oxidáló enzimek és a szubsztrátjuk között egyszerűbb közvetítő molekulák (például borostyánkősav) is szerepet játszhatnak. Felkeltette figyelmét, hogy a mellékvese rendellenes működése miatt kialakuló Addison-kórban a betegek bőre megbarnul, és ezt hasonló folyamatnak vélte, mint amikor egyes növények (burgonya, alma) vágott felülete barna lesz (valójában a két folyamatnak nincs köze egymáshoz). Utóbbiról ismert volt, hogy az oxidációs folyamatok terméke, ezért a mellékvese kivonatát kezdte vizsgálni. Felfedezett egy erős redukáló tulajdonságot mutató anyagot, amely (ideiglenesen) javította a mellékveseirtott macska tüneteit. Úgy vélte, hogy egy, az anyagcserét befolyásoló hormont találhatott meg, olyasmit, mint a szintén a mellékvesében termelődő adrenalin, vagy az éppen akkor nagy szenzációt keltő inzulin.
Angliában